user_mobilelogo
Egy történelmi folyó újjáéledése (2020. 12. 06.)

A Magyar Nemzet LUGAS 2020. december 5-i száma alapján.

'Felelet'

Sok év semmitmondás és unalom után ebbe a lapszámban váratlanul sőt csodálandó módon érdekes és fontos írások kerültek bele.

1: Nem csupán kirakat - A Budapest Világörökségéért Alapítvány  munkájáról - Tóth Ida

2: Kevesebb gát, több lazac - folyami gátak bontásáról az USA-ban - Regényi Huba

3: Hulhumale És Viligili - az üvegházhatás humbugságáról - Szarka László Csaba

4., ráadás (érdekesség) Organikus vagy modernista - Szövényi Anna

Az első három írás olyan témájú és tartalmú, mely legalábbis az elmúlt 26 év hatalmasságai által a tiltott kategóriába tartoznak. Nem is jelent meg ehhez hasonló írás évtizedek óta. Most miért?

(Bár most sok minden történik, nem csak a vírus és a bevándorlás. Harminc év után kiderült, hogy egy, az egész országot vezető és Európában minket képviselő képviselő (Szájer) úr bennfentes társaival együtt hazudott az országnak. Csak mi tízmilliónyian nem tudtuk, kire szavazunk. És zsarolható is volt így mind itthon, mind külföldön - ki tudja miként módosította ez cselekedeteit. Ahogy a budai polgári-nemzeti környezetbe az MDF-es képviselők helyére beerőltetett Pokorni Zoltánról szép lassan, előbb (2002) kiderült, hogy apja kommunista ügynök, majd 2019-ben, hogy nagyapja nyilas volt. Sok-sok titok lassan fényre derül.)

 

Ebben az írásban a második cikkről:

"kaliforniai aranyláz idején... elterelték a vizet"

'Felelet': Tehát az arany bálvány imádással kezdődtek itt a bajok?

 "1962-ig nyolc gát épület a folyón... négyet lebontanak... 650 kilométernyi egybefüggő folyószakasz jön létre"  "USA-ban eddig 1700 gátat távolítottak el"

 'Felelet': Nálunk a tudomány, a szakma, az egyetemi oktatás, a politika, a hivatalok még mindig gátakat akarnak építeni. (Most épp a maszkokkal és a kijárási tilalommal az emberek között építik azokat.) Ahogy az USA a Néma tavasz-ból (Rachel Louise Carson) ismert önirtás után talán kezd legalább ezen a téren megváltozni, mi mikor fogjuk újra értékelni és létrehozni az egykor az egész országnak "kenyeret" biztosító, Andrásfalvy Bertalan által is dícsért fokgazdálkodási rendszert?

 

vesd össze:

Elbontják Európa legnagyobb duzzasztógátját - Népszava, 2019. 06. 13.

 "Megbontották a franciaországi Sélune folyón található, 36 méter magas Vezins-gátat, ezzel megkezdődött Európa legnagyobb duzzasztógátjának eltávolítása.
A gát eltávolítása egy hosszú távú projekt első lépése, amelynek célja, hogy a Sélune újra szabadon áramolhasson, és lazacok, angolnák és más vadon élő állatok képében visszatérhessen az élet a folyóba és az UNESCO világörökségi listáján szereplő, népszerű turisztikai látványosságba, a Mont-Saint-Michel-öbölbe - derült ki a WWF Magyarország közleményéből."

"Európa-szerte már több mint 3500 gátat távolítottak el. 2018-ban Spanyolországban volt a kontinens eddigi legnagyobb gátelbontása, Észtországban pedig történelmi jelentőségű projekt keretében végeznek folyó-helyreállítást: 8-10 gátat fognak eltüntetni, így 3300 kilométernyi folyószakasz kapcsolódik majd újra egymáshoz."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÚJ ÍRÁSOK