Ledózerolták a Közvágóhidat (2019 - 2021. 10. 14.)

idézett cikk (index.hu):

továbbá: építészfórum itt és itt

ebből:

Székács Péter 2014-ben Fővárosi Diplomadíjban részesült és az Építészfórumon publikált terve (2015, diplomamunka) olyan posztindusztriális parkot képzelt el, amelyben nagy kiterjedésű zöldfelületek létesítésével a kulturális, a kereskedelmi és a rekreációs funkció került volna hangsúlyba.

 (további építészet: epklub.blogspot.com)

forrás szerinti első információ itt: oroksegfigyelo.hu blogon Kelecsényi Kristóf

 

index cikk részlet:

Ledózerolták majdnem az egész védett Közvágóhidat

Sajó Dávid, Zsuppán András

2019.12.02.

Szinte semmi sem maradt a helyi védettség alatt álló Közvágóhídból, derül ki az Építészfórum légi felvétele alapján. Az előzetes tervekhez képest szinte mindent elbontottak a területről, hogy egy török vállalkozó lakóparkot építhessen a helyén.

A Soroksári út 58., Máriássy utca 2-6. és Vágóhíd utca 1-5. által közrefogott épületegyüttest annak ellenére pusztították el, hogy 1994-ben felvették a fővárosi helyi védettségű építészeti örökségek közé. A Közvágóhíd a maga idejében a főváros modernizációjának egyik jelképe volt, 1872-ben nyílt meg, két német építész tervezte, bejáratánál egy berlini szobrász szarvasmarhákat fékező fiúkat ábrázoló szobrai álltak őrt. A Közvágóhíd váltotta ki a korábban rossz higiéniai viszonyok között működő, járványveszélyes magánmészárszékeket, és egészen 1984-ig szolgálta Budapestet. A megüresedett, rossz állapotú épületegyüttes a rendszerváltás után spontán módon kulturális központtá kezdett válni, rengeteg magyar zenekarnak volt itt a próbaterme, és több klub is üzemelt a csarnokokban, bár egy rendőrségi razzia nem tett túl jót a hely megítélésének. A próbatermek azonban maradtak egészen 2017. július 31-ig, amikor az új tulajdonos kitette a területről az összes klubot és zenekart.

A Közvágóhídból ugyanis nem lett kulturális központ, mint Nyugat-Európában sok hasonló adottságú ipari műemlék. Példaként említhető a nagyszerű El Matadero vágóhíd Madridban, amiből zenei, filmművészeti és művészeti központot csináltak az épületei megtartásával, vagy a római Mattatoio, ami a kultúra mellett fiataloknak szóló közösségi tér és az építészképzés fellegvára lett. Az ilyen adottságú ipari emlékekből általában nagyszerű hangulatú új városrészeket lehet csinálni:

Budapest azonban más utat választott. 2017-ben a 4,8 hektáros, a környéken zajló építkezések és kulturális nagyberuházások miatt már erősen felértékelődött területet a Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalat eladta Adnan Polat egyik cégének. A török üzletember feltűnően jó viszonyt ápol Orbán Viktor családjával. A miniszterelnököt személyesen is ismeri, Tiborcz Istvánnal korábban közös cégük is volt, és azt az alapítványt vezeti, amely a Gül Baba türbéjének fenntartásáért felel, és évi több száz millió forint támogatást kapnak a kormánytól. A török oligarcha a Magyarországra lassan hazajáró Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is jó viszonyt ápol, és ott volt annak idején Orbán Viktor eskütételén, illetve fotózták már a miniszterelnökkel is közösen focimeccsen.

A beruházó úgy döntött, hogy lakóparkot épít a millenniumi Budapest emblematikus közegészségügyi létesítményének helyére. A védettség ellenére sem volt nehéz dolga, mivel a kormány 2018. július 27-én nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a projektet, így semmilyen korlátozást nem kellett figyelembe venniük a bontás során. Ennek ellenére 2018 szeptemberében olyan látványterveket tettek közzé, amelyek gesztus jelleggel néhány töredéket megőriztek volna a történelmi épületekből, az ikonikus víztorony és a főkapu mellett két csarnok homlokzatát és más kisebb részeket. Ennek a tervnek már köze sem volt ahhoz, ahogy nyugaton a hasonló épületegyütteseket rehabilitálni szokták, inkább dekorációs elemként kezelte a régi épületek csonkjait.

Mára ezek a látványtervek is eltűntek az építésziroda honlapjáról...

 

'Felelet'

Ki tervezte? Ki segít a város tönkretételében? Mit kap érte? Túlélést, mint magyar építésziroda? Nem. Idegen tervezők rombolnak, feltehetően jó pénzért.

"a látványterveket jegyző Chapman Taylor építésziroda" (A honlapuk szerint legközelebb Varsóban és Prágában van irodájuk. Az igazgatók nagyrészt angliaiak. A honlapon csak egy "Liget-city" gyönyörű nevű budapesti rombolási terv található a keresővel.)