user_mobilelogo
Tankok-bankok-akkumulátorgyárak-atom (2022. 11. 26.)

'Felelet'

Makovecz Imre mondta, hogy 1990-ig az orosz tankok (laktanyák) voltak Budapest és az ország ütőereire telepítve, ezt váltották fel a bankok (plázák, átrakodó központok).

Most úgy látom, hogy az ország további tönkretételének és a városok zsarolhatóságának, fenyegetésének, kipusztításának következő eszköze az akkumulátorgyár.

Jó összefoglaló írást még nem találtam erről, pár anyag lnetebb található.

A gödi gyár és raktárak felrobbanása Budapest lakosságának kiirtására is alkalmas lehet. De a levegő, víz, zaj és fényszennyezés addig is tízezreket betegít meg, tízezrek életét teszi tönkre. Mindezt a kormányzat által adott ajándék pénzekkel, keleti munkavállalók behozásával (azaz a magyarok nyugatra üldözésével) körítve.

Az is a szomorú kormány hazugságdömping érdekessége, hogy még most is, amikor ukrajnai atomkatasztrófával riogatnak, tovább szajkózzák a paksi atomerőmű rettenthetetlen biztonságát. Maga a paksi erőmű fenntartása és bővítése (no és a budapesti minierőmű?) önmagában egy totális népirtással való fenyegetés.

 mellékletek:

Kisfilm (17 perc): Akkumulátorgyárak árnyékában (youtube) Karátson Gábor Kör
Készítették az ELTE humánökológia szakos hallgatói. 2021. 10. 22.
"Magyarország erőteljes kormányzati támogatással épp akkumulátor-nagyhatalommá válik. A hivatalos kommunikáció elhallgatja, hogy a gyakorlatban ennek a folyamatnak súlyos ára van, amit a magyar lakosság fizet meg. Jelenleg Gödöt, Komáromot, Iváncsát, Tárnokot és Sóskutat érintik a beruházások. Néhány érintettel beszélgettünk, milyen a gyárak közelében élni."

A kormány jövőképe Magyarországról: erdőírtás és akkumulátorgyárak? Magyar Jelen újság
Irányi Dániel 2022. 8. 19.

Nagy árat fizetünk a kormány álmáért, hogy akkumulátorgyár-nagyhatalom legyünk 24.hu
admin Tamásné Szabó Zsuzsanna 2021. 10. 27.

Beszélgetés a jogállamról Göd és a különleges ipari övezet határán - Karátson Gábor Kör
A Göd-ÉRT Egyesület (www.godert.hu) és a Karátson Gábor Kör rendezvénye
2020. október 04. okopolitika.hu (két órás felvétel)

Magyar Hang (hang.hu) (Az újság oldalán agresszív undorító reklámokkal is találkozhatunk sajnos.)
„Állampolgár kussolj, mert ha kérdezel, megsértődik a kormány, és elveszi a pénzed”
Ficsor Benedek 2020. 10. 04.
"Schiffer András emlékeztetett, a kiemelt beruházásokról szóló 2006-os törvényt az MSZP és a Fidesz egyetértésben szavazta meg. – Ez a törvény hozta be Magyarországra azt a filozófiát, hogy éppen a környezet és az emberek életvilága szempontjából legtöbb kockázatot rejtő beruházások esetében lehet a leggyorsabban elhárítani az akadályokat – mondta. Hozzátette, „az álbaloldal” és a „NER-lovagok” egyaránt azt szajkózzák, hogy az ország fejlődése szempontjából különösen fontos, hogy a multik előtt tisztára seperjék az utat, és felszámolják a bürokratikus akadályokat. – De a hatósági ellenőrzés nem bürokrácia, az a közösség ellenőrzése. Ha jól működnek a hatóságok, akkor az emberek akaratát érvényesítik – mutatott rá Schiffer András."

 

 

 

ÚJ ÍRÁSOK