user_mobilelogo
„Nem az aszály okoz kopár földet, hanem a kopár föld okoz aszályt”


Magyar Nemzet Lugas, Ozsda Erika 2022.12.10.

 'Felelet':

 Megint egy ritka meglepetés a sajtóból. Igazat írnak, olyat, ami ellentmond az utóbbi 28 év (1994-től) szdsz-fidesz kormányainak tevékenységének, és általában az utóbbi legalább 80 év szocialista és kapitalista nagyipari mezőgazdaságnak, az oktatásnak, akadémiáknak, szakkönyveknek. (Persze már évezredekkel ezelőtt is végzett hasonló pusztítást az embereiség, csak nem mindenhol egyszerre.)

Ángyán József gondolkodott a cikkben leírtak szerint, de őt és életművét, tanszékét állami legfelsőbb akarattal tönkretették, miután nevének felhasználásával nyert a fidesz 2010-ben alkotmányozó kétharmadot.

idézetek:

...évente Magyarországgal egyenlő termőföld válik a talajerózió áldozatává (12 millió hektár)

a föld talajának 75%-a leépült, sivatagosodik

a kiszáradt, kimerült talaj... növeli a hőmérsékletet, az üvegházhatást, a klímaváltozást

megszokott, hogy egyfajta terményből álló táblákat látunk és fedetlen talajt

legalább 20 civilizáció végét a földművelés összeomlása okozta

(50 éve) elkezdte forgatni (Felelet: mélyszántás) és mérgezni (Felelet: vegyipar, "növényvédelem" az álszent neve) a talajt

a monokultúrákban kialakuló járványok ellen vegyszerrel küzdenek

a világháborúban felvirágzó vegyipar az ammóniumot átirányította az iaprosodó mezőgazdaságba (Felelet: v. ö. Néma tavasz c. könyv)

dokumentumfilm: Kővári Gábor Mihály és Iván Róbert: Mérgezett föld (2018) 50 perc, youtube

Borsos Béla ökológus: A 3. világban azért éheznek, mert a multinacionális vállalatok (Felelet: és az őket támogató fegyveres államok)  elveszik a termőföldjeiket (Felelet: erről nem beszélnek a népvándorlás kapcsán)

A talajmegújító (regeneratív) mezőgazdaság egy erősödő mozgalom

alapelv: kémiai anyagok és mechanikai szántás mellőzése, talajfedés, sokféleség, állatok integrálása

egyik úttörő: Gabe Brown

amerikai dok. film: Kiss the Ground (Zimbabwe, Allan Savory)

Magyarország: heves megyei Reményfarm

ökológus: Gyulai Iván, Szuhafő (1999-től) - őskert

Ökológiai intézet gömörszőlősi oktatóközpontja (Mélymulcs kezdőknek képzés)

Éled a remény.

 

A cikk:

A XX. század közepéhez viszonyítva a mezőgazdaságban megtermett zöldségek és gyümölcsök ma húsz-negyven százalékkal kevesebb nyomelemet és ásványi anyagot tartalmaznak. Hetven évvel ezelőtt egy almában százszor több C-vitamin volt, mint ma. Mára a termőföldeknek csak húsz százaléka termőképes. Mit rontottunk el?

A talaj az emberiség legfontosabb erőforrása. A világ élelmiszer-ellátásának 95 százaléka a talajból ered. Mégis, ez a felbecsülhetetlen kincs az elmúlt évtizedek és évszázadok felelőtlen, kizsigerelő gazdálkodása miatt porrá válik.

Ma évente globálisan több mint 12 millió hektár termőföld válik a talajerózió áldozatává, ami majdnem Anglia területe. A világ felszíni talajának 75 százaléka leépült, sivatagosodik, pusztítja a szél- és a vízerózió. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint már csak hatvanévnyi betakarítás maradt a földekben. Ahogy nyáron Magyarországon is jól látható volt, a kiszáradt, kimerült talaj nehezen veszi fel a vizet, amely ezáltal visszapárolog a levegőbe, nagyobb mennyiségben pedig belvízhez, áradáshoz vezet.

A talajszárazság növeli a felszíni hőmérsékletet, felborítva a mikroklímát, míg a vízpára az egyik legerősebb üvegházhatású gáz. A talajrombolás a klímaváltozás egyik legerőteljesebb mozgatórugója. Ezek a tendenciák az egyre növekvő népességszámot tekintve élelmezési válságok sorozatát jósolják.

Mára megszokottá vált, hogy vidéken egyfajta terményből álló táblákat látunk, és gyakran parlagon hagyott, fedetlen talajt. A természetben azonban nem létezik monokultúra és csupasz talaj, kivéve a sivatagban. Földanya nem szereti a mezítelenséget. Egészséges őshonos erdők, prérik, legelők növény- és állatfajok ezreinek adnak otthont. Ahol a sokféleséget felváltja az egysíkúság, az ökológiai rendszerek – köztük az emberiség – hanyatlásnak indulnak.

A szántás és a túllegeltetés több ezer éve rombolja a termőföldet. A történelem során legalább húsz civilizáció végét a földművelés összeomlása okozta. Az ember mindig rosszul bánt a földdel, de eddig nem volt képessége hozzá, hogy olyan szinten tegye tönkre, mint most. Elkezdte forgatni és mérgezni a talajt, elpusztítva a mikroorganizmusokat, tizedére csökkentve az életet a termőföldben.

A monokultúrákban az egysíkúság miatt kialakult járványok és terméketlenség ellen a gazdák vegyszerekkel küzdenek. A második világháború alatt virágzó vegyiparnak kapóra jött, hogy a vegyi fegyverekhez használt ammóniumtöbbletét a háború után át tudta irányítani az iparosodó mezőgazdaságba. A mezőgazdasági vegyszerek fellendülése emberölésre tervezett anyagokon alapult.

Ajánló
Méltó emlék egy húsdarálóba lökött nemzedéknek

A háború talán még sosem volt annyira mocskos, mint a Nyugaton a helyzet változatlan 2022-es feldolgozásában.

„Az ember 11 ezer éve foglalkozik földműveléssel. Körülbelül két és fél ezer év volt az az időszak, amióta ekét is használ. 1950-re a világ termőföldkészletének fele termesztésre alkalmatlanná vált, elhasználtuk. Csökkent a gazdálkodásra alkalmas terület, és a termőréteg is elvékonyodott. 2010-ig további harminc százalékot tettünk tönkre” – hangzik el Kővári Gábor Mihály és Iván Róbert Mérgezett Föld című dokumentumfilmjében.

A termőterületek legnagyobb részén nagyipari gazdálkodás folyik, amelynek alkalmazását a túlnépesedéssel indokolják. Pedig tudjuk, hogy a megtermelt élelmiszerek negyven százaléka a kukában végzi. A filmben megszólaló rendszerökológus, Borsos Béla úgy véli, a fölösleges élelmet át kellene csoportosítani a harmadik világba, ahol nem azért éheznek az emberek, mert nem tudnák megtermelni a saját élelmiszerüket, hanem mert a multinacionális vállalatok elveszik a termőföldjeiket, és nekünk termeltetnek mindenfélét.

Ahogy a szakember fogalmaz:

Egy torz közgazdasági rendszert hatalmi viszonyokkal manipulálnak. Biológiai oka nincsen annak, hogy ne tudnánk akár tízmilliárd embert is eltartani.

A megoldás a regeneratív gazdálkodás, amely a természet képére formálja a termőföldeket. A talajmegújító mezőgazdaság egy erősödő mozgalom, mely számos előnyt nyújt a gazdáknak és a fogyasztóknak. Alapelveik közé tartozik a kémiai anyagok – permetezők, növényvédő szerek, műtrágyák – és a mechanikai szántás mellőzése, a talaj fedése és védelme, a biológiai sokféleség növelése és az állatok integrálása holisztikus legeltetés formájában. Ezek a módszerek nemcsak növelik a talaj szervesanyag-tartalmát és víztartó képességét, hanem táplálóbb élelmiszerekkel és a globális klímaválság enyhítésével is kecsegtetnek.

A talajegészség-mozgalom egyik úttörője az amerikai Gabe Brown. Az észak-dakotai farmer négy év jégeső és szárazság okozta veszteségek és eladósodás során ébredt rá, hogy saját kezelési módszerei rombolták az erőforrásait.

A talaj­egész­ség alapelveit követve azonban képes volt felállni és jövedelmező gazdaságot építeni. Brown a profit felől közelíti meg a talajegészséget, sikerével bizonyítva, hogy a természeten alapuló módszerek csökkentik a gazdák anyagköltségeit, miközben növelik a termény minőségét, hosszú távon a mennyiségét is, tehát magasabb hozamot ígérnek.
A tiszta humuszos talajból könnyen kihúzható a répa. Fotó: Havran Zoltán
Jó példa a márványpoloska

A Kiss the Ground – magyarul Becsüld meg a Földet – című amerikai dokumentumfilmből megtudhatjuk, hogyan építi újra a tájat Allan Savory. A zimbabwei tudós holisztikus legeltetési módszere a csordákat utánozza, a szarvasmarhákat napi többször mozgatja a legelőkön, így az otthagyott ürülék és a hosszú pihenőidő után a fű szinte embermagasságúra nő. Savory szerint „nem az aszály okoz kopár földet, hanem a kopár föld okoz aszályt”.

Magyarországon a talajmegújítás zászlóshajója és a Savory Intézet nemzetközi tagjelöltje a Heves megyei Reményfarm. A gazdaságot alapító fiatal pár megálmodott egy fenntartható farmot, ahol tiszta és klímatudatos ételt termesztenek maguknak és a vevőkörüknek.

A regeneratív mezőgazdaság ma már a világ sok táján népszerű, köztük a második legnagyobb élelmiszer-termelő országban, Hollandiában is. A Rotterdam mellett működő Herenboeren farm azért jött létre, hogy egészséges ételt nyújtson a környékbelieknek, tisztelettel fordulva az állatok, növények és termelők felé. A szövetkezet ötszáz háztartást lát el zöldséggel, gyümölccsel, tojással és hússal.

Csak egy fizetett gazda dolgozik a farmon, és a szövetkezet minden tagja besegít havi egy óra önkéntes munkával. A farm fejlesztéséről közösen döntenek. Sikerüket az ökoszisztéma helyreállításában a növekvő madár- és rovarseregek bizonyítják. Hogy a madarak ne tegyenek kárt a termésben, olyan fákat ültetnek, amelyeknek gyümölcse emberek számára nem ehető, a madaraknak azonban bőséges lakoma.

A Mérgezett Föld című filmben szintén meg­szólaló ökológus, Gyulai Iván Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Szuha-patak völgyében él. Az Ökológiai Intézet Alapítvány igazgatóját otthonában, Szuhafőn látogattuk meg. 1999-ben itt talált rá és vette meg az akkor egyhektáros telket, amely mára legelővel, kaszálóval, gyümölcsössel bővült.

– Az őskertem ötszáz négyzetméter – vezet körbe a lankás domboldalon Gyulai Iván.

– Két évig megpróbáltam hagyományosan gazdálkodni, ahogy én is tanultam – nem sok eredménnyel. Mivel lovak kezdettől fogva voltak, elkezdtem kihordani a földre a friss istállóalmot. Október végén kezdem el takarni, és március elejéig folyamatosan takargatom. Az ötven centiméter alomból május végére másfél-két centiméter korhadék lesz. Huszonkét év alatt huszonöt-harminc centiméter televény talaj keletkezett.

Akik talajtakarással foglalkoznak, nem tanácsolják a téli mulcsozást, de Gyulai Iván ellenkezőleg gondolkodott. Ősszel lehullik a falevél, betakarja a felszínt, tehát ő is pontosan azt csinálta, amit a természet. Mások a fordítottját teszik, ősszel felássák a talajt – tehát kitakarják.

Sokféle takarónövényzetet lehet ültetni a termények közé és mellé, amelyek növelik a biodiverzitást, segítik a tápanyagbevitelt a talajba. A gazdag növényzet otthont nyújt az állatoknak, és vonzza a hasznos rovarokat. A takaró megvédi a talajt a napi hőingástól, a szél és a csapadék koptató hatásaitól, a tömörödéstől, a tápanyagok kimosódásától, és növeli a talaj vízfelvevő és vízmegtartó képességét.
Gyulai Iván ötszáz négyzetméteres szuhafői őskertje. A növényzet otthont nyújt az állatoknak és a hasznos rovaroknak. Fotó: Havran Zoltán

A felszínt borító szerves anyagot, szervetlen anyagok jelenlétében, a talajban munkálkodó paránylények, mikroorganizmusok alakítják át egyszerűbb szerves anyagokká, amelyekből egyrészt a növények számára felvehető tápoldatok, másrészt humuszanyagok keletkeznek.

Ez a két folyamat természetes körülmények között egyensúlyi, amelyet az ember azzal borít fel, hogy eltávolítja a felszínről a szerves anyagok jelentős hányadát. Ennek következtében folyamatosan csökken a talaj humuszvagyona. Holott a humusz tápanyagokat raktároz, serkentőleg hat a talajéletre, a kalciummal megkötődve a talaj morzsalékos szerkezetéért és vízmegkötő képességért is felelős, vagy éppen detoxikálja a talajt azáltal, hogy leköti a belekerült toxikus anyagokat. Egy maréknyi termőföldben több élőlény van, mint ember a Földön!

– Én soha nem ásom a földet, és a gyökérzöldségeket kivéve semmit nem húzok ki belőle. Ha mindent eltüntetünk, és csak a kultúrnövények maradnak a kertben, akkor a nem kívánt „vendégek” mit fognak enni? A kultúrnövényeket. Jó példa erre a márványpoloska. Mindenki panaszkodik rá, hogy megszurkálja a paradicsomját, miközben a kórókat eltávolítja a kertjéből. Nekem stratégiai szövetségesem a foltos bürök, mérgező növény, amely az összes poloskát magára vonja.

A kertben nincsenek ágyások, tökéletes káosz­ uralkodik. A völgyben már volt fagy, de a póréhagyma, cékla, téli bimbóskel még bírja. A téli vajfej saláta most kelt ki. Hatalmasra nőtt a zöld és piros levelű mángold, és mindent elborít a petrezselyem.

– Fogja meg ezt a talajt! – markol bele a földbe.

– Tiszta humusz. Nézze, milyen könnyen ki lehet húzni a répát a földből! Nem kell ásni, annyira laza a talaj. A burgonyát szénában termesztem, semmi másban. Itt nincs burgonyabogár, kell mellé ültetni egy kis babot, koriandert, és kész.

Gyulai Iván semmiféle növényvédelmet nem alkalmaz, biót sem. Nyáron naponta negyedórát foglalkozik a földdel, amíg leszedi a termést. Egész évben tudnak valamit enni a kertből.
Rettentő zöld tömeg

– Minden növényem egészséges, mert hagyom a sokféleséget. Akármelyik öntözött, műtrágyázott kerttel össze merem hasonlítani, biztos, hogy húsz százalékkal nagyobb a termés. Ebben az évben eddig 340 mm csapadék esett le. Annak ellenére, hogy nyáron sem öntöztem, jó termésem volt. Ez a rettentő zöld tömeg, amit itt lát, mind a talajt fogja gyarapítani. Plusz ide hordom, amit a lovak alól kiszedek. De bármely állat szalmával kevert ürüléke is alkalmas lehet, ha nem tömörödött. Az emberi vizeletet is fel lehet használni talajépítésre, de nem közvetlenül. Közvetlenül semmit nem juttatunk a talajba. A természet is a felszínre rak mindent.

Felballagunk az őskert feletti területre, ahol 1,4 hektáron is regenerálják majd a talajt, erdőkertet alakítanak ki. Ebbe a földbe alig lehet belenyomni az ásót, tele van kaviccsal, kővel. Ilyen volt a lenti kert is. Itt fenn kicsi, körbejárható kerteket hoztak létre.

Ajánló
Wünsdorf, ahol olcsó volt a szesz és a cigaretta

A népnyelvben „verbotene Stadt”-ként, vagyis tiltott városként kezdte emlegetni a szovjet katonai komplexumot.
Önszabályozó ökológia

– Illatolja meg az istenfát! Mi szörpöt készítünk belőle. A fáim is mulcsolva vannak, s növényekkel társítom. A cseresznyefa alatt pöszméte, paszternák, szúrós gyöngyajak, ribiszke, som, fekete bodza, tárkony, cickafark nő. A talajegészséget táplálva, megújítva négy év alatt teljesen önszabályozó ökológiai rendszert lehet kiépíteni, s egészségesebb élelmiszert termelni. A mai, csapadékszegény körülmények között minél hamarabb fákat kellene ültetni az árnyék és a párolgás miatt, és mulcshagyó direkt vetéssel gazdálkodni a gabonaföldeken is.

– Ha az ember nem bolygatná a földet, akkor maradna benne élet és minden más: víz, önszabályozás. A természet dolgozik helyettünk – fogalmaz Gyulai Iván.

– Az emberek bevásároltak a technikával, és ha valakinek megvan a technológiai tudása, akkor nehezen fog váltani. Le kellene cserélnie egyrészt a tudását, a szemléletét, másrészt a gépeit. És a pénz beszél. Ha az emberek azt csinálnák, amit én, akkor nem vennének műtrágyát, vegyszert, gépeket…

Az Ökológiai Intézet gömörszőlősi oktatóközpontja a fenntartható életmóddal foglalkozik: hogyan lehet jobban, észszerűbben használni az erőforrásokat, gazdaságosan tüzelni, ember- és környezetkímélő módon gazdálkodni.

A világhálón látható videóik közül némelyiket félmillióan látták. Egyre többen jelentkeznek a Mélymulcs kezdőknek elnevezésű képzésükre és más tanfolyamaikra, ahol megtanítják, hogyan kell egy kertet öko-logikusan kialakítani. A képzésre több száz hektáros gazdák is jönnek, mint sokakat, az aszály őket is ráébresztette, hogy változtatni kell. Gyulai Iván tíz évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy teljesen remény­telen a helyzet. Ma már optimistább. Látja az emberekben a keresést és az akaratot. Ez a jó hír.

A rossz, hogy nem sok időnk maradt. Ha az ember elkezdene másként gondolkozni és másként gazdálkodni, meg tudná fordítani a talaj pusztulásának a folyamatát. Éled a remény. Az utóbbi években egyre több fiatal üt tábort vidéken.

Ők azok, akik a két kezükkel és a természettel együttműködve szeretnének megélhetést teremteni és egészséges élelmiszert fogyasztani. Az utolsó pillanatban vagyunk. A ma emberének felelőssége újrateremteni a lábunk alatt porladó kincset, megbecsülni a földet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÚJ ÍRÁSOK