user_mobilelogo

Meghalt Sára Sándor, oda a Duna Televízió (2019.09.23.)

„Sára Sándor hét éven át, 1993 és 2000 között volt a Duna Televízió elnöke” – írja a Magyar Nemzet.

A Duna volt az Antall kormány legsikeresebb kezdeményezése az óriási belföldi (Fidesz-SZDSZ-államfő-sajtó) és nemzetközi ellenszélben. A határon kívüli magyarok számára különösen nagy örömöt okozott. Itthon az egyetlen polgároknak való, a népet értelmesnek feltételező, azaz értelmes embereknek készített, nem népbutító, nem népzüllesztő célú TV volt. 2000-ben az első Fidesz kormány elérte, hogy ne vezethesse tovább a TV-t Sára Sándor. És mára, 25 év kitartó munkájával (1993-2019) a mindenkori Fidesz-SZDSZ szellemiségű kormányakarat lényegileg beolvasztotta, tönkretette a Dunát, alkotóközösségeivel egyetemben. Nem illettek a pártirányítású, a magyarságot szamárrá tévő műsorokat igénylő rendszerbe. Sára Sándor más munkáira, filmjeire sem kapott támogatást a jelen nemzeti kormánytól sem. Rossz lehetett végignéznie, ahogy megsemmisítették az általa vezetett, részben általa megalkotott adót.

Halála kapcsán az hangzott el a kormány HírTV-s szept. 23-i erőshangú, kacagós sóhajtozós sajtóklubjában: Az ő életműve már elavult, fölösleges, majd a mai kihívásokra új emberek fognak válaszolni.

Sajnálom és bocsánatot kérek, hogy 1988 tavaszától 1990 tavaszáig munkámmal és lelkesedésemmel a Fideszt segítettem.

 

A HONLAP

MÉG CSAK KÉSZÜLŐBEN...