Oltások: igaz tudomány vagy kuruzslás? (2021. 01. 02.)

mottó:

"Csak a táptalaj számít, nem a kórokozó" (Louis Pasteur)

 "A dogmává merevedett védőoltástan Magyarországon semmilyen, a hivatalos állásponttól eltérő vizsgálati eredmény, publikáció, statisztikai adat megjelenését nem teszi lehetővé."

 “Évek óta megrögzötten oltásellenes vagyok. A legkevésbé sem kérdéses számomra, hogy az oltás tisztességtelen eljárás, amely ráadásul káros is.” - Mahatma Gandhi

“Csak az az oltás biztonságos, amelyet sohasem adnak be.” - Dr. James A. Shannon, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet volt igazgatója

 

'Felelet':

Az oltásokból következő idegrendszeri károsodás okozhatja részben a ma tömegessé váló, a szülők és környezetük számára elviselhetetlen üvöltő, hisztis, sikítozó csecsemők, kisgyerekek tömegét. Ez a jelenség a család testi-lelki tönkremenetelét, gyermekvállalás elmaradását, válást is okoz. (További okozók lehetnek: erőszakos kórházi szülés, a gyermek eltávolítása az anyától már szülésnél, aztán kiságy, gyerekkocsi, bölcsőde...) 

 

 könyvek, írások, szervezetek:

Neill Z. Miller - Védőoltások (New Mexico 2002) kétezeregy kiadó 2003

Viera Scheibner: Behavioural Problems in Childhood: The Link to Vaccination (2002)

Szülői Mozgalom az Oltások Választhatóságáért (2007)

"Lényegében a bölcsőhalál megnevezés felderíthetetlen halálesetek összefoglaló megnevezése. Az előfordulás csúcsa 2-4 hónapos kor közötti időszakra esik – pontosan arra az időpontra, amikor is életkorhoz kötötten, kötelezően elkezdik a csecsemők oltási sorozatát DTP-IPV-HIB (torokgyík, tetanusz, szamárköhögés, gyermekbénulás és influensa B baktérium ellen) + PCV (13 féle streptococcus baktérium tüdőgyulladás ellen) kombinált oltóanyagokkal a hazai kötelező Védőoltási Módszertani oltási naptára szerint."

"Magyarországon a kötelező rendszer hagyománya majd 140 éves múltra tekint vissza. Ez azt jelenti, hogy a kötelező oltásrendszer jogi és szakmai alapja inkább megszokáson alapul, semmint orvosi bizonyításon. Ebben a kötelező rendszerben az oltási mellékhatásokat sem figyelik precizen. Miért is tennék? Magyaroroszágon közérdekből nem keltenek pánikot! Mert hazánkban az oltások biztonságosak, és nem okoznak számottevő károsodást. Hagyománytiszteletből."

" 'Miért ... , miközben a tudomány tudománytalan alkalmazása is éppoly veszélyes?' – teszi fel a kérdést Dr. Dobson Szabolcs, a Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság elnöke. Példaként hozta fel azt a statisztikai eredményt, miszerint minden 5. kórházban kezelt beteg a gyógyszerezési hibák miatt hal meg. Hazánkban azonban „közérdekből” minden gyermeket beoltanak – akkor is, ha a bölcsőhalálra hajlamosító tényezők halmozottan, együttesen fennállnak az életkorban esedékes kötelező oltás idején. Dr. Dobson Szabolcs szerint tömeges jogszabálysértést követnek el az orvosok, mert „hit” alapján írnak fel betegségekre gyógyszereket, vagy úgy, hogy az nincs is az alkalmazási előiratokban."

"Az oltóanyagok alkalmazási előiratai tiltják az oltások beadását az érzékenyek részére. Hazánk ebben kivétel – az oltóorvos a törvény végrehajtója csupán, és a szakma „nagyasszonya” szerint (Dr. Mészner Zsófia védőoltási szaktanácsadó, Orvosok Lapja 2016/7: Ki védi meg a védőoltásokat?) az oltóorvosok tudatlan laikusnak számítanak oltási kérdésekben – azaz ők pusztán a kötelező oltástörvény vak végrehajtói, kierőszakolói, a gyermekvédelmi hatóságokkal kéz a kézben. A morbid az egészben az, hogy a gyakorlatban a szülő a gyermeke egészségéért, életéért harcol, mégpedig a saját orvosaival és a népegészségüggyel. Mintha csak a gyermek nem számítana: egy eszköz csupán a népegészségügyi cél eléréséhez, ami nem más, mint a 100%-os átoltottság. Minden áron. Közérdekért."

szamárköhögés: "A betegség terjesztésében az oltottak tehát a tünetmentes hordozás által nagyobb veszélyt jelentenek a közösségre, mint az oltatlanok. Az oltatlanok, bár valóban megbetegszenek, diagnosztizálható klasszikus tüneteikkel legalább tudhatnak betegségükről, így kerülhetik a közösségi érintkezést – ellentétben az oltottakkal, akik nem is tudnak róla, hogy betegek lennének, és ily módon fertőznek."

Az első döfés: a tudománytalanság és embertelenség legalizálása – BCG:

"2017-ben vált ismertté, hogy a BCG-oltás egy olyan mechanizmust indít el a szervezetben, ami a TBC kórokozóját felismerhetetlenné teszi az immunrendszer számára... Dr. Nadya Markova, a Bolgár Tudományos Akadémia Mikrobiológiai Intézetének orvosa végezte el azokat a vizsgálatokat, amelyeknek eredményeivel kimutatta a BCG-oltás hatástalanságának és károkozási veszélyeinek pontos mechanizmusát... a BCG-oltás az oka a 2-es típusú cukorbetegségnek és a csecsemőkori elhízásnak, amelyet Japán vizsgálati eredmények igazoltak"

"Japánban, amikor a DTaP-oltást követő MMR-oltásba gyermekek haltak bele, kivonták az oltóanyagokból a zselatint. Tudományosan tehát egyértelmű, hogy bármely oltás, amely elegendő mennyiségű allergént tartalmaz a halálos túlérzékenységi reakció kiváltásához, több mint szükséges mennyiséget tartalmaz ahhoz, hogy a túlérzékenységi hajlamot halálos allergiás reakció nélkül váltsa ki. Ebből következik, hogy ha a vakcina bármely komponensre kiváltotta a túlérzékenységet, a következő adagba belehalhat az oltott személy. Hazánkban az MMR oltás és források szerint a DTaP is zselatintartalmú. Oltások előtt semmilyen allergiaszűrést nem végeznek."

 

kapcsolódó:

tenyek-tevhitek.hu

Autisták országos szövetsége

 

oltásokról szóló honlap (sok másnyelvű honlap felsorolása is)

Nebáncsvirág Egyesület

innen átvett idézetgyűjtemény (2009)

 

„Semmiféle tudományos bizonyíték nem igazolja meggyőző módon, hogy a széles körű oltási programnak köszönhető bármelyik gyermekkori betegség eltűnése.”

„Egyre többször merül föl a gyanú, hogy esetleg a viszonylag ártalmatlan gyermekkori betegségek ellen beadott oltóanyagok a felelősek azért, hogy a védőoltások széles körű alkalmazása óta drámai módon megnőtt az autoimmun betegségek száma. A rettegett betegségek közé tartozik többek közt a rák, a leukémia, a rheumatoid arthritis, a szklerózis multiplex, a Lou Gehrig-szindróma, a lupus erythematosus disseminatus (LED), valamint a Guillain-Barré-szindróma.”

„A kanyaró elleni oltás encephalopathiát (agyvelőbántalmat) és egy sor más komplikációt okozhat, ilyen például az SSPE (szubakut, keményedéssel járó, az egész agyállományra kiterjedő gyulladás), amely kivétel nélkül minden esetben végzetes. A kanyaró elleni oltóanyaggal egyéb idegrendszeri eredetű, esetenként a páciens életét veszélyeztető betegségeket is összefüggésbe hoztak. Ilyen például az ataxia (az izommozgás koordinációjának hiánya), a mentális retardáció, meningitis aseptica (agyhártyagyulladásos tünetekkel járó jóindulatú vírusfertőzés), a görcsök és a hemiparesis (féloldali izombénulás). A másodlagos komplikációk talán még ijesztőbbek: agyvelőgyulladás, szubakut, meszesedéssel járó, az egész agyállományra kiterjedő gyulladás, szklerózis multiplex, toxikus epidermal necrolysis, anaphylaxiás sokk, Reye-szindróma, Guillain-Barré-szindróma, véralvadási zavarok, valamint fiatalkori cukorbetegség. A vakcinát ezenkívül összefüggsébe hozták még a Hodgkin-szindrómával és a rákkal is.”

„Mindeközben a gyermekorvosok a végsőkig védelmezik az oltásokat, hiszen a rutinszerűen adott védőoltások, amelyek meghatározott időközönként a rendelőbe késztetik pácienseiket, mindennapi megélhetésük biztosítékai.”

- Dr. Robert S. Mendelsohn: Gyermekorvos nélkül; Kétezeregy Kiadó

„Egyes betegségeknek is meglehet a saját fejlődési ciklusuk; az eredeti fertőző betegség szelíd betegséggé alakul át, amint a népesség tagjai kapcsolatba kerülnek a kórokozókkal és 'tömeges' immunitást szereznek.”

„Az oltások egyike sem nyújt valódi immunitást. Gyakran ennek az ellenkezője igaz; az oltás növeli a megbetegedés kockázatát.”

„Végezetül pedig sok oltás veszélyes, azaz nem biztonságos. Gyermekek ezreinél okozhat károsodásokat. A görcsrohamok, a késleltetett testi fejlődés, a szellemi visszamaradottság és a beoltottak halála csak néhány a sok lehetséges 'mellékhatás' közül.”

„Ezen felfedezéseknél is jobban megrázott azonban az, hogy megtudtam, az egészségügyön belül sok befolyásos személy tud ezekről az információkról, de úgy tűnik, hallgatólagos beleegyezésüket adták a tények eltitkolásához, az igazság elrejtéséhez és a nyilvánosság becsapásához...”

- Neil Z. Miller: Védőoltások: kérdések és kételyek; Kétezeregy Kiadó

„Angliában a legnagyobb beoltottság idején fordult elő a legtöbb himlős eset, és a betegek többsége a beoltottak közül került ki... 1870 és 1886 között a londoni menhelyeken kezelt 53579 himlős beteg közül 41061 kétségkívül, 2858 pedig feltehetően kapott korábban himlőoltást. Az egészségtelen Sheffield városában 1887─88-ban himlőjárvány pusztított, és a 7066 ismert oltási státusú betegből 5891, azaz 83,4% be volt oltva. 1892─93-ban Warringtonban 647 betegől 601, azaz 89,2%, Birminghamban 2945 betegből 2616, azaz 88,8%, és 1894-ben Willenhallban 828 betegből 739, vagyis 89,3% kapott korábban oltást. Az utolsó nagy himlőjárvány Londonban volt 1901─1902-ben, és a csaknem 10000 beteg közül kb. 7000 be volt oltva.”

„Poroszországban 1834-ben a hadsereg, 1835-ben pedig az egész lakosság részére előírták a himlő elleni oltást, az 1871─1872-es nagy himlőjárványban mégis 124.948 német halt meg... Berlinben 17038 különböző életkorú beoltott személy betegedett meg, 2884-en közülük meghaltak.”

„Bajorországban az 1871-es nagy járvány idején 30742 himlős beteg közül, akiknél feltüntették az oltási állapotot, 29429 részesült korábban himlő elleni oltásban.”

- Lily Loat: The Truth About Vaccination and Immunization, 1951

„A himlőoltás sok egészséges gyermek halálát okozta. Több millió beoltott ember halt meg egybefolyó kiütésekben jelentkező himlőben, miközben testükön jól látható oltási hegek voltak.”

„A tuberkulózis a szarvasmarhák és az emberek betegsége, és gyakran került át az előbbiekről az utóbbiakra oltások útján.”

„Edward Jenner betegséget és halált hagyott örökségül az emberiségnek, és mellékesen 150.000 dollárt keresett az ügylettel.”

„A kötelező oltások, a rabszolgasággal és a vallási üldözéssel együtt, az emberi jogok egyik legdurvább megsértése.”

- Dr. John W. Hodge, Niagara Falls, New York

„Az amerikai hadsereg egészségügyi alakulatainak főparancsnoka arról számolt be 1919-es jelentésében (1. kötet, 38. oldal), hogy 1918-ban 10830 személy került kórházba oltási betegség (vakcinia) miatt. Egy 1918-as jelentése szerint 1917-ben tífuszoltás és oltási betegség miatt összesen 19608-an kerültek kórházba.”

„Kimagasló értelmi képességű személyiségek szolgálhatnak példaként, akik ellenezték az oltásokat és nem voltak hívei az ortodox terápiáknak: Bismarck, Salisbury, V. Zedwiz, Earl Dysart, William Lloyd Garrison, Asquith miniszterelnök, Gladstone, Voltaire, Victor Hugo, John Bright, G. K. Chesterton, George Bernard Shaw, Mark Twain, Elbert Hubbart, Robert Ingersoll, Alexander von Humbolt, Herbert Spencer, Alfred R. Wallace, W. Webb, Luther Burbank, Thomas Edison, Henry Ford.”

„A kötelező oltások... fenyegetik a személyes szabadságot, alkotmányellenesek, és az emberiség elleni bűntettek közé tartoznak.”

- Rex U. Lloyd: Vaccination—A Medical Delusion

„A háború után, amikor Németország amerikaiak által megszállt részén az amerikai orvosi-gyógyszeripari érdekszövetség elsöprő oltáskampányra készült, a németek könyörögtek, hogy kíméljék meg őket, mivel nem álltak már rendelkezésükre kórházak, orvosok, gyógyszerek és műszerek, amelyekre szükség van az oltáskampányokat minden esetben követő betegségek kezeléséhez. Németországban a korábbi években kötelezőek voltak az oltások, és az ottani orvosok sok hasznot húztak az oltások okozta különféle betegségekből. Amikor az idegen megszálló amerikaiak aratták volna le a profitot, az orvosok beismerték, hogy az oltások hiábavalóak, azonkívül testileg és pénzügyileg károsak az emberekre nézve.”

- Eleanor McBean: The Poisoned Needle—Suppressed Facts About Vaccination

„A következő adatokat le lehet ellenőrizni a brit Egészségügyi Minisztériumnál. 1901-ben Anglia és Wales lakossága 32.612.000 fő volt, és 9019-en haltak meg kanyaróban. Egymillió lakosra így 276,5 kanyaró okozta haláleset jutott. 1960-ban, az egykomponensű kanyaróoltás bevezetése előtt 45.775.000 lakosból 80-an haltak meg ebben a betegségben, egymillió lakosra ekkor 1,75 haláleset jutott. A kanyaró okozta halálesetek száma tehát magától 99,12%-kal csökkent még az egykomponensű kanyaróoltás bevezetése előtt.”

„A tiomerzál (thimerosal) egy higanytartalmú tartósítószer, amit az 1930-as években fejlesztettek ki, és 50 oltásban is szerepelt... Egy évtizeddel ezelőtt 10000 gyermek közül 1 vagy 2 volt autista, az amerikai CDC vizsgálata szerint most 150 gyermek közül 1 autista. Az autista esetek drámai megnövekedése összefüggésben áll a beadott higanymennyiséggel. A tiomerzál az 1930-as évek közepén került a piacra, és az autizmust mint új betegséget 1943-ban írták le először az 1930-as években született gyerekeknél. Az idegrendszer fejlődési zavarainál, mint az autizmus, higanymérgezéshez hasonló tünetek lépnek fel.”

- Dr. F. Edward Yazbak

„Már régóta ismert, hogy a különféle oltások gyakran okoznak idegrendszeri betegségeket, beleértve a bénulást is. A himlőoltás gyakran a test egyik oldalának a bénulásához vezet. Bebizonyosodott, hogy encephalitis lethargica-t (álomkórt) is okozhat... 1950 áprilisában a The Lancet című londoni orvosi szaklap és a The Medical Officer több tanulmányt közölt, amelyekből kiderül, hogy gyermekbénulások fordultak elő a diftéria toxoid, a szamárköhögés elleni oltás és a kombinált diftéria elleni és szamárköhögés elleni oltások után. A cikkek szerint határozott összefüggés mutatható ki az oltások és az azokat egy hónapon belül követő paralízis között.”

- Herbert M. Shelton: Serums And Polio, 1951

„Az oltások gyártása gusztustalan folyamat. Először is szükség van a betegségek kórokozóira: toxikus baktériumokra vagy élő vírusokra. 'Élő' oltásokhoz az élő vírusokat le kell gyengíteni használat előtt, ami úgy történik, hogy a vírusokat többször is átvezetik állati szöveteken. Pl. a kanyaróvírust csirkeembriókon, a poliovírust majomveséken, a rubeólavírust pedig emberi sejteken, egy abortált magzat szétdarabolt szervein vezetik át! 'Elölt' oltásokhoz a kórokozókat hővel, sugárzással vagy vegyszerekkel 'inaktiválják'.

A legyengített kórokozókat stabilizátorokkal és antitestek termelésére serkentő adjuvánsokkal erősítik fel, azaz drogokat, antibiotikumokat és mérgező fertőtlenítőszereket adnak a kotyvalékhoz: neomicint, sztreptomicint, nátrium-kloridot, nátrium-hidroxidot, alumínium-hidroxidot, alumínium-hidrokloridot, szorbitolt, zselatint, formaldehidet és thimerosalt (higanyvegyületet).

Az alumínium, a formaldehid és a higany rendkívül mérgezőek, veszélyességük már régóta bizonyított... Az adalékanyagokon kívül váratlan szennyeződések is kerülhetnek az oltásokba. A sorozatos állati sejteken való átvezetés miatt pl. állati RNS és DNS, azaz idegen genetikai anyag kerülhet az oltások beinjekciózásával a testbe. A kutatók szerint ez megváltoztathatja a genetikai felépítésünket.

Állati vírusok is átléphetik a faji korlátokat. Ez történt az 1950-es és 1960-as években, amikor több millió embert oltottak be majomszervekből származó SV40 vírusokkal fertőzött poliooltással... A kutatók ezt a vírust rákkeltőnek tartják.

Mi történik akkor, amikor készen van ez az undorító kotyvalék: élő vírusok, baktériumok, mérgek és beteg állati anyagok? A boszorkányfőzetet egészséges gyermekekbe injekciózzák.”

- Dr. Patrick Rattigan: How Are Vaccines Made?

„Amikor a fiam elkezdte a rutin oltássorozatot 2 hónapos korában, nem tudtam, hogy az oltásoknak kockázatai is vannak. De a klinika szórólapján felfedeztem egy ellentmondást: 1 az 1750-hez az esélye annak, hogy fiamnál a DPT oltás után súlyos reakció lép fel, viszont 1 a több millióhoz az esélye annak, hogy szamárköhögésben hal meg. Amikor rámutattam erre, az orvos dühösen ellenkezni kezdett, majd kirohant a szobából azt mormogva: 'Talán el kellene olvasnom valamikor...' Nem sokkal később tudomást szereztem egy oltás miatt nyomorékká vált gyermekről, ezért elkezdtem tanulmányozni a témát.”

„Az egészségyügyi hatóságok az oltásoknak tulajdonítják a fertőző betegségek csökkenését, és igyekeznek minket meggyőzni az oltások hatásosságáról és biztonságosságáról. Ezeknek a feltételezéseknek ellentmondanak a kormány statisztikái, a közzétett orvosi tanulmányok, az Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal (FDA) és a Járványügyi Ellenőrző Központ (CDC) jelentései, és megbízható kutatók véleményei szerte a világon. A fertőző betegségek valójában évtizedeken keresztül folyamatosan csökkentek a tömeges oltások bevezetése előtt, az amerikai orvosok több ezer súlyos oltási reakciót jelentenek be évente, köztük több száz halálesetet és rokkantságot, járványok törtek ki teljesen beoltott népességekben, és a kutatók a tömeges oltásokat okolják több tucat krónikus immunológiai és idegrendszeri betegségért, amelyek az elmúlt évtizedekben szaporodtak el drámai mértékben.”

- Alan Phillips ügyvéd, lelkész, a Citizens for Healthcare Freedom egyik alapítója: Dispelling Vaccination Myths

„A 'status quo' fenntartásában érdekelt orvosi hierarchia az oltások ügyének előmozdításához a nyilvánosságot folyamatos propagandaáradattal eteti. Ennek célja meggyőzni az embereket az oltások értékéről és fontosságáról, és meghamisított statisztikák, félrevezető kijelentések, félelmet keltő kampányok, és gyakran teljes hazugások formájában nyilvánul meg... Az embereket súlyos járványokkal, rokkantsággal, halállal, gyilkos betegségekkel, megnyomorított áldozatokkal stb. ijesztgetik arra az esetre nézve, ha leállnának az oltásokkal. Az egyik újságban 'Oltasd be magad vagy meghalsz! - figyelmeztet az orvos' címmel jelent meg egy cikk. Csoda, hogy az emberek sorban állnak oltásért? A legtöbb ember nyilvánvalóan nincs abban a helyzetben, hogy el tudja bírálni az ilyen kijelentések megalapozottságát, ezért könnyen meggyőzhető, az oltóanyagipar nagy örömére. A többség nem tudja, hogy ezek az ijesztgetések legtöbbször, vagy talán mindig, teljesen megalapozatlanok.”

- Ian Sinclair (honlapja www.vaccinationdebate.com): Vaccination—The Hidden Facts

„Ha egy 'piszkos bomba' elárasztaná az amerikai állampolgárok egy részét a hepatitis A, a hepatitis B, a tetanusz, a pertussis, a diftéria és a B típusú Haemophilus influenzae kórokozóival, 3 különböző poliovírussal, 3 influenzavírussal, a kanyaró, a mumpsz, a rubeóla és a bárányhimlő vírusaival és 7 fajta streptococcus baktériummal, szükségállapotot hirdetnénk ki. A tettet 'szélsőséges BIOTERRORIZMUS'-nak neveznénk, óriási lenne a közfelháborodás, és a kormány megfelelő intézkedéseket hozna. Pedig ugyanezeket az organizmusokat, sokat közülük egyszerre, fecskendezik oltások formájában éretlen immunrendszerű csecsemőkbe és gyermekekbe. És ezt bioterrorizmus helyett 'védelem'-nek nevezik.”

- Dr. Sherri Tenpenny (honlapja drtenpenny.com): Vaccinations And The Right to Refuse

„Az amerikai Járványügyi Ellenőrző Központ (CDC) adatai alapján 1973 és 1983 között a gyermekbénulásos esetek 87%-át a polio elleni oltás okozta. Azt is beismerték, hogy 1979 óta az Egyesült Államokban minden gyermekbénulásos esetet az oltás okozott. Hasonló a helyzet a diftéria, a kanyaró, a rubeóla, a mumpsz, a szamárköhögés és majdnem minden gyermekkori fertőző betegség esetén. Előfordulásuk drámaian csökkent magától már az oltások bevezetése előtt. És az oltások bevezetése óta a betegek majdnem 100%-a az adott fertőző betegség ellen beoltottak közül kerül ki, ami világosan bizonyítja, hogy az oltások nem hatásosak, és gyakran előidézik azt a betegséget, amelyet meg kellene előzniük.”

„Az oltások elterjedése után ugrásszerűen megnőtt a fejlődési rendellenességek száma. Ebben nincs semmi titokzatos, mert az oltások után agyvelőgyulladás léphet fel, ami súlyosan károsíthatja az agyat és az idegrendszert.”

„A beiskolázás előfeltétele, hogy a diák be legyen oltva. Másképp az iskola nem fogadja be, azzal érvelve, hogy veszélyezteti a többi gyermek egészségét. A következő kérdést kell feltenni: Ha a többi gyermek be van oltva, és az oltások védenek a betegségektől, akkor hogyan veszélyeztetheti az ő egészségüket egy olyan gyermek, aki nincs beoltva? Akkor csak ez utóbbira nézve jelenthetnek kockázatot az adott betegségek, ez pedig rá tartozik és a szüleire. Ha az oltások hatásosak lennének, akkor gyakorlatilag lehetetlen lenne, hogy egy be nem oltott gyermek átadja a fertőző betegséget a beoltottaknak. De az oltások nem működnek! Nem hatásosak! Nem védenek! Ráadásul nagyon veszélyesek!”

- Dr. Lorraine Day (honlapja www.drday.com): Vaccinations

„A környezetvédők ─ nagyon helyesen ─ vitatják a nagy ipari vállalatok jogát ahhoz, hogy vegyszerekkel szennyezék természeti környezetünket. Felmerül az a személyesebb, sürgősebb és komolyabb probléma, hogy az értékes emberi testet és elmét megvédjük idegen és bonyolult biológiai termékektől, amelyeket ma biztonságosnak tartanak, holnap viszont veszélyesnek ítélnek. A gyermekek immunrendszerének rengeteg oltással való provokálásával kapcsolatban a tudósok és az orvosok nyíltan beismerik, hogy a rövid távú hatásokat csak részben, a hosszú távú hatásokat még kevésbé ismerik. Ez felveti azt a még alapvetőbb kérdést, hogy az orvosi és a poltikai hatóságoknak van-e joguk ahhoz ─ rábeszéléssel és erkölcsi ítélettel ─, hogy a világon számtalan gyermek életét és egészségét kockáztassák egy tulajdonképpen fölösleges és potenciálisan veszélyes dologgal.”

„Az oltások rövid távú veszélyeinél megemlítendő az oltások és a 'titokzatos' bölcsőhalál (hirtelen csecsemőhalál, SIDS) közötti feltételezett kapcsolat, amikor a csecsemők 'hirtelen és csendesen' meghalnak a bölcsőjükben. Glen Dettman ausztrál mikrobiológus szerint ha nagy adag antigén kerül a szervezetbe, akkor a mellékvese sok adrenalint, kortizolt termel, és túl sok endorfin képződik, 'akár ezerszer több, mint amit az agy normális esetben termel'. Dettman megjegyzi: 'Az endorfinok elnyomják a légzőszervek és a szív működését. Ha egy alultáplált vagy rosszul működő immunrendszerű gyermek több antigént kap, mint amennyit elbír ─ és az antigén származhat egy oltásból ─, az endorfinok a légzés vagy a szív leállásáshoz és halálhoz vezethetnek.'”

- Dr. Raymond Obomsawin: UNIVERSAL IMMUNIZATION—Medical Miracle or Masterful Mirage

„A kötelező oltások szószólói sosem említik azt a kritikus problémát, hogy 1960 óta, amikor elkezdték széles körben használni az oltásokat, a gyermekek egészségi állapota jelentősen romlott. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Statisztikai Központ (National Center for Health Statistics) 1957 óta minden évben felmérést készít a nemzet egészségi állapotáról. A felmérések szerint ma az amerikai gyerekek 31%-a krónikus betegségben szenved, 18%-uk speciális ellátásra szorul, és 6,7%-uk jelentős fogyatékossággal él, krónikus fizikai vagy mentális okból kifolyólag. Leggyakoribbak a légzőszervi allergiák, az asztma és a tanulási zavarok. Három kontrollált vizsgálatban beoltott és be nem oltott gyermekek egészségi állapotát tanulmányozták Angliában és Új-Zélandon. Ezek azt mutatták, hogy a beoltottak körében sokkal több asztma, fülgyulladás, kórházi kezelés és gyulladásos bélbetegség fordul elő, mint be nem oltott társaiknál.”

- Dr. Philip Incao tanúvallomásából az Ohio-i képviselőház előtt, Incao's Hepatitis B Vaccination Testimony in Ohio

„Ami 1975─76-ban történt, jól példázza, milyen károkat tudnak okozni az oltások. Felhívott az egyik páciensem, egy politikus, aki tisztségénél fogva bizonyos felelősséggel tartozott az észak-ausztráliai bennszülöttek egészségi állapotáért. Nyugtalanította, hogy körükben egy év alatt a duplájára nőtt a gyermekhalandóság, és úgy tűnt, újból meg fog duplázódni, minden nyilvánvaló ok nélkül... A politikus elmondta, hogy korábban a halandóság csökkentése érdekében fokozták az oltási kampányokat. És ez volt az oka. Tulajdonképpen beteg gyermekeket oltottak be. Másnap Észak-Ausztráliába repültem, izgatottan, mivel tudtam a választ a problémára. Természetesen aggódtam is, hogy hogyan közöljem ezt velük. A vége az lett, hogy nem hallgattak rám. De megtudtam, hogy meglátogatták a rezervátumokat, az őslakosok eldugott táborait a sivatagban, és ha egy anya valamilyen oknál fogva nem akarta beoltatni a gyermekét, egyszerűen elvették tőle és erőszakkal beoltották. Láttam, amint gyalog és terepjárókkal üldözték őket, elragadták a gyermekeket és beoltották. A gyermekek közül sokan nagyon betegek voltak, alultápláltak és egyebek. És ha túlélték az első oltást, akkor néhány hét múlva megkapták az emlékeztető oltást is. Egyre több injekciót kényszerítettek rájuk, poliooltásokat stb. A csoda az, hogy voltak túlélők, és nem az, hogy a halálozási arány a kétszeresére nőtt. Ez egy nagyon nyomasztó helyzet volt, és sohasem hozták helyre teljesen.”

„Először csak egy egyszerű klinikai megfigyelés volt. Észrevettem, hogy a tetanusz, a diftéria, a polio, a szamárköhögés és más rutinoltások után sok gyermek megbetegedett. Némelyek nagyon betegek lettek, egyesek meg is haltak. Ez egy megfigyelés volt, nem elmélet. Elkezdtem keresni az okokat. Természetesen azt találtam, hogy mindez jobban érinti azokat a csecsemőket, akik az oltás idején vagy nem sokkal azelőtt betegek voltak, vagy akiknél lappangott valamilyen fertőzés, amit a lappangási időszakban nem lehet észrevenni, csak később derül ki. Továbbá egyes oltási reakciók eltértek a szakirodalomban felsoroltaktól. Nagyon szokatlan reakciók is felléptek. Harmadszorra pedig rájöttem, hogy a normális esetben halállal végződő szövődmények egy részét vissza tudtam fordítani nagy adag izomba adott vagy intravénás C-vitamin injekcióval. Elvárható lett volna, hogy a hatóságokat érdekeljék azon megfigyeléseim, melyek a gyermekhalandóság drámai csökkenéséhez vezettek a körzetemben. Ehelyett rendkívül ellenségesen reagáltak. Ez arra kényszerített, hogy alaposabban tanulmányozni kezdjem az oltások kérdését, és minél jobban belemélyedtem a témába, annál jobban megdöbbentem. Rájöttem, hogy az egész oltás-üzlet egy óriási átverés. A legtöbb orvos azt hiszi, hasznosak az oltások, de ha valaki megnézi a megfelelő statisztikákat és tanulmányozza ezen betegségek előfordulását, akkor rájön, hogy ez nem így van.”

„Több mint negyven évet töltöttem el a szakmában, és arra a végső következtetésre jutottam, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a ‘Save the Children’s Fund és majdnem minden hasonló szervezet nem hivatalos célja gyilkosság és népirtás. Úgy akarják feltüntetni, mintha a gyermekek megmentésén fáradoznának, de ez nem igaz. A legfelső szinteken levőkről beszélek. Az alattuk levő szinten hozzám hasonló orvosok és egészségügyi dolgozók vannak, akik nem nagyon értik, mit csinálnak. De nem látok semmilyen más lehetséges magyarázatot, mint gyilkosság és népirtás.”

- Dr. Archie Kalokerinos: Interview—International Vaccine Newsletter June 1995

„Egyre több bizonyíték van arra, hogy a gyermekkori oltásokban előforduló higanyalapú, thimerosal nevű tartósítószer lehet a felelős az autizmus, a figyelemhiányos zavar, a beszédfejlődés késése és más gyermekkori idegrendszeri zavarok exponenciális növekedéséért az Egyesült Államokban.”

„A Merck oltási programjának egyik atyja, Dr. Maurice Hilleman egy 1991-es körlevélben arra figyelmeztette a főnökeit, hogy amennyiben egy 6 hónapos csecsemő mind megkapja a tervezett oltásokat, akkor a biztonsági határérték 87-szeresének megfelelő higanymennyiség kerül a szervezetébe.”

„Számtalan DNS, epidemiológiai, állatokon végzett és más vizsgálat jelzi, hogy a thimerosal az egyik oka a idegrendszeri zavarok járványszerű elterjedésének az USA-ban. Kimutatták, hogy az autista gyermekek szervezetében több higany van, mint az egészségesekében. Jelentések szerint egyes agykárosodott gyermekeknél jelentős javulás állt be, miután kivonták a higanyt az agyukból. Az autizmus legtöbb tünete megegyezik a higanymérgezésével. A kutatók autista-szerű tüneteket idéztek elő egereknél thimerosal beadásával.”

„Az elmúlt években a gyógyszergyártók, felelősségre vonástól tartva, lecsökkentették a thimerosalt az oltásokban. A szer azonban még mindig megtalálható az influenza és a tetanusz elleni oltásokban, és recept nélkül kapható orvosságokban.”

- Robert F. Kennedy Jr.: Autism, mercury, and politics

„Jelenleg a fogászati amalgámok és az oltások a két legfontosabb higanyforrás az amerikaiak számára... Egyre több bizonyíték van rá, hogy az oltásokban és az amalgámokban levő higany autizmust és Alzheimert okozhat.”

„Az autizmust 1943-ban írták le először, amerikai gyermekeknél, 12 évvel azután hogy etilhiganyt (thimerosal) adtak a szamárköhögés elleni oltáshoz. (Európában a betegség csak az 1950-es években jelent meg, amikor az ottani oltásokba is belekerült a thimerosal.)... Az 1950-es években négy oltás szerepelt az oltási rendben: a diftéria, a tetanusz, a szamárköhögés és a himlő elleni oltások; és 10000 amerikai gyermek közül 1-nél alakult ki autizmus. Az oltások növekvő számával egyre több higanyt injekcióztak a gyermekekbe. Az 1981-ben született gyermekek átlagosan 135 μg (mikrogramm) higanyt kaptak, és közülük 2600-ból 1 lett autista. A hepatitis B és a B típusú Haemophilus influenzae elleni oltások hozzáadásával az 1996-ban született gyermekek 246 μg higanyt kaptak, közülük 350-ből 1 lett autista... Jelenleg 100 fiú közül 1, és 400 lány közül 1 lesz autista...

„Az Alzheimert 1906-ban fedezték fel, szintén az USA-ban, ahol a fogászok amalgámot használtak fogtöméshez, ami higanyt tartalmaz. Az európai fogorvosok akkoriban ezt nagyrészt elkerülték. Ma több mint 4 millió amerikai szenved Alzheimerben... A betegség első jelei a koncentrálási nehézség és a gyenge memória, míg végül bekövetkezik a szellemi leépülés. A betegek agya 25%-kal zsugorodik, és jellegzetes kóros eltéréseket mutat... A felnőttek agyában a higany főleg az amalgámtömésekből származik. Egy átlagos méretű amalgámtömésben 750.000 μg higany van, amiből kb. 10 μg szivárog naponta. Kutatók radioaktív anyaggal megjelölt amalgámot tettek juhok fogaiba, és scannerrel figyelték, hova kerül a kiszivárgott higany. Kiderült, hogy az orron keresztül kilehelt higanyatomok a szaglóidegen keresztül a memóriáért felelős agyvelőkampóba (hippocampus) és az agy más kritikus részeibe kerülnek. Egy másik vizsgálatban patkányoknak olyan töménységű higanyt adtak, mint amilyent az emberek beszívnak amalgámtöméseikből, és a patkányoknál az Alzheimer kórjelzői alakultak ki. Az Alzheimeresek agyában 2-szer, 3-szor több higany van, mint másokéban. Az influenza elleni oltásokban levő higany is szerepet játszik ebben a betegségben. Egy kutató kimutatta, hogy 10-szer nagyobb valószínűséggel alakult ki Alzheimer azoknál, akik 3─5 egymást követő évben influenzaoltást kaptak, mint akik 0,1 vagy 2 oltást.”

„A higany agyra gyakorolt hatásánál ─ és ezt a CDC, FDA hivatalnokai és az IOM professzorai nem veszik figyelembe ─ a szinergikus mérgező hatás is számít, azaz a higany fokozott hatása, ha más mérgek is jelen vannak. Kis adag higany, ami 100 patkányból 1-et öl meg, és egy olyan alumíniumadag, ami 100 patkány közül szintén 1-et öl meg, feltűnő hatáshoz vezet együtt: az összes patkány elpusztul. 1%-os halálozási arányt előidéző higanyadagok alumínium jelenlétében 100%-os elhalálozáshoz vezetnek. Az oltások tartalmaznak alumíniumot.”

„Ha kiveszik a higanyt az oltásokból, jelentősen lecsökken az autizmus előfordulása, de ez önmagában nem fogja megszüntetni a betegséget. Túl rövid idő alatt túl sok oltás beadása csecsemőknek, akiknek még nem alakult ki teljesen az idegrendszerük, kiválthatja az autizmust és az autista spektrumzavarokat. Dr. Blaylock kimutatta, hogy több oltás beadása egyszerre, rövid időközönként, túlzottan stimulálja az agy immunrendszerét, és a 'körülálló károsodás'-nak nevezett mechanizmuson keresztül agysejteket pusztít el.”

- Dr. Donald W. Miller, Jr. szívsebész, professzor (honlapja www.donaldmiller.com): Mercury on the Mind

„Az oltásoknak két fő alkotóelemük van: az anyag, ami ellen oltani akarnak, pl. a kanyaróvírus, és egy immunrendszert serkentő szer, amit adjuvánsnak neveznek. Ez tartalmazhat alumíniumvegyületeket, MSG-t, lipidvegyületeket, sőt higanyt is. Feladata az immunrendszert minél erősebb, minél hosszabb ideig tartó reakcióra serkenteni. Kutatások kimutatták, hogy egyetlen oltásban levő adjuváns akár két évig tartó túlzott reakcióra késztetheti az immunrendszert. Ez azt jelenti, hogy a mikrogliák az agyban szintén aktívak maradnak, és folyamatosan bocsátják ki az ártalmas anyagokat.”

„A legtöbb oltás tartalmaz alumíniumvegyületeket. Számos vizsgálatból tudjuk, hogy az alumínium, főleg fluoriddal kombinálva, erősen mérgező hatású az agyra, és felhalmozódik az agyban... Néhány tanulmány azt is kimutatta, hogy az alumínium aktiválhatja a mikrogliákat, mégpedig hosszú időszakokra... A higany is erősen aktiválja a mikrogliákat az agyban, rendkívül alacsony koncentráció, nanomoláris mennyiségek esetén is... A higany, az oltásokban található mennyiségben már mérgező az agyra, növeli a szabad gyökök számát az agyban, növeli a lipid peroxidáció termékeit, gátol kritikus agyi és antioxidáns enzimeket, és károsítja a DNS-javító képességet... És ha ez nem lenne elég, azt is figyelembe kell venni, hogy az oltások szennyezettek lehetnek idegen vírusokkal és vírusdarabokkal. Vizsgálatok szerint ez nem ritka, akár az oltások 60%-a is szennyezett lehet.”

- Dr. Russell L. Blaylock idegsebész: How Vaccines Can Damage Your Brain

„Vizsgálatok szerint azok az oltások, amelyek csak néhány törzset tartalmaznak olyan kórokozókból, amelyeknek sok, akár száznál is több különböző törzse létezik, eltolódást okozhatnak a dominanciában, és az oltásban nem szereplő törzs válhat a betegséget okozó domináns törzzsé. Ezt tapasztaljuk a meningiococcus és a pneumococcus oltásoknál. Erről olvashatók cikkek a szakirodalomban, de a nyilvánosságot nem tájékoztatják, és a legtöbb gyermekorvos sem tud róla.”

„Az oltás-mánia mögött álló erők, az Amerikai Gyermekgyógyászati Társaság és a CDC igyekeznek megnyugtatni a szülőket, hogy az összes ajánlott oltás beadása, közülük akár több is egyszerre, teljesen biztonságos. A tudományos bizonyítékok ezt nem támasztják alá... Mint láttuk, a túl sok oltás az agy gyulladásához és megduzzadásához vezethet, ami sokáig, akár évekig, sőt évtizedekig is eltarthat (amint azt Vargas és társai kimutatták). Ez okozhat rohamokat, magas hangú visító sírást, súlyos letargiát, gyengeséget és viselkedési problémákat: nyugtalanságot, depressziót, dühöt és más autisztikus viselkedést.”

- Dr. Russell L. Blaylock idegsebész: Vaccines, Neurodevelopment and Autism Spectrum Disorders

„A chicagoi Homefirst Health Services egészségügyi központ több ezer gyermekről gondoskodik, akik legalább két dologban hasonlítanak a Lancaster vidékén élő több ezer Amish gyermekhez: egyetlen oltást sem kaptak, és nincs közöttük autista. 'Elég nagy a praxisunk. Évek során 30 vagy 35 ezer gyermeket kezeltünk, és azt hiszem egyetlen autista sincs azok között, akiket mi segítettünk a világra és sosem kaptak oltásokat' - mondta Dr. Mayer Eisenstein orvosigazgató, aki 1973-ban alapította a praxist. A Homefirst orvosai több mint 15000 gyermek otthoni megszületésében segítettek, akik közül több ezren egyetlen oltást sem kaptak. Az a néhány autista gyermek, akit kezelnek, megkapta az oltásokat, mielőtt a családjuk a Homefirst-höz igazolt volna... Illinois állami iskoláiban az autisták aránya 38 a 10000-hez, az állami Tanügyminisztérium adatai szerint. A Járványügyi Ellenőrző és Megelőző Központ (Centers for Disease Control and Prevention) szerint az Egyesült Államokban az autista sprektrumzavarban szenvedők száma 1 a 166-ból, azaz 60 a 10000-ből.”

- Dan Olmsted: The Age of Autism: 'A pretty big secret'

„Miután a JABS csoport 1994 januárjában megalakult, sok szülő keresett meg minket azzal, hogy gyermekük az oltások után súlyosan megbetegedett. Megkértük őket, töltsenek ki egy-egy kérdőívet az oltásokról és az azokat követő tapasztalataikról. A válaszok megdöbbentőek voltak. A szülők leírták, hány nappal az oltások után kezdtek betegek lenni a gyermekeik, és ez a szám sok esetben megegyezett az oltásokban levő vírusok lappangási idejével... A szülők beszámoltak arról is, hogy a kezdeti tünetek után súlyos szövődmények léptek fel, és gyermekeik később sem jöttek helyre teljesen... Az MMR oltás három legyengített vírust tartalmaz. Legnagyobb hátránya az, hogy ezek a vírusok fertőzőképesebb formává alakulhatnak vissza. Egyszerűen megfogalmazva: ha az eredeti vírus az agy, az ízületek, a gerinc, a szemek, a fülek és a belek gyulladását okozhatja, akkor az oltásban levő vírus is...”

- ACCESS to JUSTICE - the MMR10 in Europe – June 2006 (a JABS honlapja www.jabs.org.uk)

„A Lancet című szaklapban 1998-ban megjelent tanulmány összes klinikai megállapítását, beleértve egy feltételezhetően újfajta gyulladásos bélbetegség megjelenését, egymástól függetlenül több kutató is megerősítette az USA-ban, Olaszországban és Venezuelában. A vizsgálatok azt mutatják, hogy egyes gyermekekben az autizmushoz vezető agykárosodás másodlagos lehet, vagy párhuzamosan történik egy bélbetegséggel, és az oltásban található kanyaróvírus-törzs a fő gyanúsított... A gyulladás tünetei: hasi fájdalom, görcsök, hasmenés, székrekedés (gyakran hasmenés és székrekedés felváltva) és bűzös széklet, megemésztetlen ételdarabokkal. A hasi fájdalom jelei lehetnek: éjjeli felébredés, szorongás, önkárosítás és ingerlékenység. A gyulladás jellege: a bélgyulladás újszerű, különbözik a Crohn-betegségtől és a fekélyes vastagbélgyulladástól. Egy krónikus vírusos fertőzés jegyeit hordozza.”

- ACCESS to JUSTICE - the MMR10 in Europe – June 2006, a Trust for Autism beadványa a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz

„A csecsemők a szamárköhögés elleni oltás utáni három napon belül hétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg, mint egyébként. A szamárköhögés elleni oltás első három adagját az USA-ban két hónapos, négy hónapos és hat hónapos korban kapják meg a csecsemők. A bölcsőhalál eseteinek körülbelül 85%-a az első hat hónapban következik be, leggyakrabban kettő és négy hónapos kor között. Egy nemrégiben végzett, a bölcsőhalállal kapcsolatos tudományos vizsgálat során az apnoé (átmeneti légzésmegállás) és a hypopnoé (rendellenesen sekély légzés) állapotait mérték a szamárköhögés elleni oltás előtt és után. A méréshez Babaőrzőt használtak (egy érzékeny mikroprocesszort, amelyet a gyermek matraca alá helyeztek a pontos légzési ritmus mérésére), majd elemezték a számítógéppel kinyomtatott eredményeket (a 'terhelt apnoé-hypopnoé sűrűségének' integráljait). Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy az oltások után rendkívüli módon megnőtt azoknak a pillanatoknak a száma, amikor a légzés majdnem vagy teljesen leállt... Ezeknek az előfordulása az oltást követően több hónapig eltartott. Dr. Viera Scheibner, az említett tanulmány szerzője arra a következtetésre jutott, hogy 'az oltások a bölcsőhalál egyértelműen leggyakoribb és legkönnyebben elkerülhető okai'.”

- Neil Z. Miller: Védőoltások: kérdések és kételyek; Kétezeregy Kiadó

„Összefoglalás: sok fejlődési rendellenességben szenvedő gyermekeknél szervezeti megbetegedésről van szó, aminek az alapja egy bélbetegség, és valószínűleg ez az elsődleges... Egyes autista gyermekeknél összefüggés lehet az elsődleges gyomor-bél gyulladás és a másodlagos központi idegrendszeri immunaktiválás és szövetkárosodás között... Ez történik lisztérzékenység esetén is, ami a bélnyálkahártya gluténallergia okozta immunbetegsége. A lisztérzékenységet olyan másodlagos idegrendszeri szövődményekkel hozták összefüggésbe, mint autisztikus viselkedés, elbutulás, ideggyulladás, görcsrohamok és az agy elmeszesedése. A lisztérzékenység tökéletes példája egy elsődleges bélbetegségnek, amely másodlagos agykárosodáshoz vezet. A gluténmentes diéta enyhítheti az idegrendszeri problémákat... Történeti szempontból bizonyítékok támasztják alá a kanyaróvírus és az autizmus, valamint más fejlődési rendellenességek közötti kapcsolatot. A kanyaróvírussal szembeni szokatlan immunválaszt is bizonyítottuk, és a Medical Veritas-ban nemrég megjelent tanulmány kimutatta, hogy súlyosabb bélbetegség fordul elő azoknál a gyermekeknél, akik 2 MMR oltást kaptak egy helyett...”

„Az autizmus gazdasági és szellemi válsághelyzet, ami tönkreteszi társadalmunkat, ha hagyjuk. Egy egész világra kiterjedő válsághelyzet, és annak megfelelően kell kezelni.”

- Dr. Andrew Wakefield: The Seat of the Soul; The Origins of the Autism Epidemic

„A beoltás egészséges személyen elvégzett orvosi beavatkozás, amely magában hordozza a károsodás vagy halál kockázatát. A kockázat egyeseknél nagyobb lehet mint másoknál, és semmi biztosíték arra, hogy az oltás védettséget fog nyújtani. Mivel nem lehet előre jelezni, mikor okoz károsodást és mikor nyújt immunitást, ezért a beoltás olyan orvosi művelet, amelyet kísérletinek lehet nevezni minden alkalommal, amikor egészséges személyen végzik el.

Az FDA, a CDC és az oltóanyaggyártók nyíltan beismerik, hogy az új oltások engedélyezése előtti vizsgálatokban gyakran olyan kevesen vesznek részt, hogy nem derül fény minden káros reakcióra. Emiatt a kormány által javasolt új oltások beinjekciózása több millió gyermekbe valójában egy ellenőrizhetetlen tudományos kísérlet. A tájékozottságon alapuló beleegyezés etikai elve így még fontosabbá válik.

A tájékozottságon alapuló beleegyezés azt jelenti, hogy a páciensnek vagy gondnokának jogában áll mindent megtudni egy adott orvosi művelet előnyeiről és veszélyeiről, és jogában áll tájékozottságon alapuló, nem kikényszerített döntést hozni arról, vállalja-e a kockázatot...

A második világháború után a Nürnbergi Bíróság hivatalosan elismerte azt az emberi jogot, hogy embereket csak körültekintő tájékoztatás után tett beleegyező nyilatkozat alapján lehessen tudományos kísérletekbe bevonni. A személy sérthetetlensége és önrendelkezési joga egészségügyi kockázatvállalás esetén nemzetközileg elfogadott erkölcsi irányjelzővé vált a modern orvosi etikában. A Nürnbergi Kódex első alapelve így kezdődik:

'A személy önkéntes beleegyezése nélkülözhetetlen. Ez azt jelenti, hogy az adott személy jogilag cselekvőképes kell, hogy legyen a hozzájárulás megadásához; olyan helyzetben kell lennie, hogy szabadon választhasson, bármilyen erőszak, megtévesztés, becsapás, fizikai kényszer, rászedés vagy más titkos kényszerítés nélkül; és az adott témát megfelelően ismernie és értenie kell ahhoz, hogy felvilágosult döntést tudjon hozni.”

- Barbara Loe Fisher, a National Vaccine Information Center elnöke: Vaccine Education Roundtable, December 15, 2008, Stony Brook University, NY

„Újabb vizsgálati eredmények szerint beoltott gyermekeknél nagyobb valószínűséggel fordul elő 1. típusú cukorbetegség (IDDM), mint azoknál, akik nem kaptak oltásokat. Bart Classen egy sor vizsgálatot végzett ezzel kapcsolatban, a legutolsót David C. Classennel együtt. A tanulmány 2003-ban jelent meg a Journal of Pediatric Endocrinology and Medicine című orvosi lapban, és kiderül belőle, hogy a Hib (Haemophilus influenzae B), a pertussis, az MMR és a BCG oltások 1. típusú cukorbetegséget okozhatnak beadásuk után két vagy akár több évvel is. Korábbi vizsgálatok is beszámoltak az IDDM kockázatának növekedéséről különböző oltások után. Az emelkedés hepatitis B oltásnál 50%, Hib oltásnál 25%, pertussis oltásnál 25%, mumpsz és rubeóla oltásnál 23%, tetanuszoltásnál 20%, diftériaoltásnál 9%.”

- Susan Fletcher: VACCINATION: What You Need to Know

„41 hét terhesség után, 1986. július 27-én megszületett Laura Marie, egy gyönyörű, egészséges kisbaba...

Három hónapos korában elvittem a gyermekorvoshoz, aki nagyon elégedett volt Laura fejlődésével, és beadta neki a DPT és az OPV oltást. Nem ellenkeztem, mivel barátnőim gyermekei is megkapták ezeket az oltásokat, és úgy véltem, hogy minden 'jó anya' beoltatja a gyermekét. Hazamentünk.

Laura szokatlanul hisztis volt, hangosan sírt egész úton hazafelé. Otthon felfedeztem, hogy rengeteget pisilt, minden nedves lett a gyerekkocsiban. Sírása visításba ment át, és belázasodott. Lába nagyon feldagadt, piros volt és forró. Felhívtam a gyermekorvost, aki azt mondta, hogy mindez 'normális', és adjak neki Temprát. Beadtam neki, és jobban éreztem magam, hiszen az orvos megnyugtatott, hogy semmi gond.

Laura tovább ordított, nem tudtam megvigasztalni. Minden ösztönöm azt súgta, hogy ez nem normális, de fiatal voltam, ő volt az első gyermekem, és bíztam az orvosban. Laurát nem tarthattam a karjaimban, mivel még hangosabban sírt, lábának mozgatása láthatóan nagyon fájt neki. Bölcsőbe tettem, ott álomba sírta magát. Megnyugodtam, hogy használ a Tempra, igaza volt az orvosnak. Már kezdtem butának érezni magam az aggódásaim miatt. Nem sokkal később Laura ordítva ébredt, és egész este felváltva aludt és ordított.

Nem evett, és nem lehetett megnyugtatni. Végül eljött az alvás ideje, és sírva elaludt a bölcsőjében... Amikor a férjem hazajött a munkából, elmeséltem neki a történteket. Laura mélyen aludt a bölcsőjében, és mi megnyugodtunk, hogy talán jobban van...

Reggel ébredéskor döbbentem tapasztaltam, hogy a férjem nem kelt még fel. Rögtön tudtam, hogy valami nincs rendben. Elfogott az előző esti aggódás. Rettegve a bölcsőhöz futottam. Kisbabám nem nézett ki jól. Becsuktam a szemem, arra gondoltam, talán álmodom, de miután kinyitottam, rájöttem, hogy meghalt.
...
A halottkém hónapokkal később azt mondta, hogy a halál okának 'SIDS'-t (hirtelen csecsemőhalál) állapítottak meg, azaz 'a halál oka ismeretlen'. A boncolási jegyzőkönyv másolatát nem akarta ideadni... Nem végeztek toxikológiai vizsgálatokat, és a gyermekorvos nem jelentett káros oltási reakciót az egészségügyi hatóságok felé. Később megtudtam, hogy a legtöbb oltás okozta halál hirtelen csecsemőhalálként szerepel a statisztikákban az országban, és nem kerül be az oltási reakciók adatbázisába, akkor sem, ha a gyermek órákkal az oltás után hal meg. A hiányos adatokkal próbálják az orvosokat és a nyilvánosságot meggyőzni, hogy az oltások biztonságosak...

Azzal érvelnek, hogy az oltásoknak több a haszna, mint a kockázata, de sok betegség, ami ellen oltanak, nem életveszélyes, az oltás viszont ölhet. Az oltások sokkal gyakrabban ölnek, mint azt elhitetik. Oltás-rulettet játszunk gyermekeink életével, és nem tudjuk, ki lesz a következő áldozat...

„Biztosíthatok mindenkit, hogy az oltások okozta halál se nem gyors, se nem fájdalommentes. Tehetetlenül néztem kislányom gyötrelmesen lassú halálát. Ordított és hátát ívben megfeszítette a fájdalomtól, miközben az oltás elvégezte a munkáját, megtámadva fejletlen immunrendszerét. A tartósítószerként használt mérgek átszivárogtak kicsiny testén, és leállították létfontosságú szerveit. Ez olyan kép, amely kísérteni fog mindörökre. Remélem egyetlen más szülő sem lesz tanúja hasonlónak. Az ország legerőszakosabb bűnözői számára túl kegyetlennek tartott halálos ítéletet szabtak ki az én szép, ártatlan, csöppnyi kislányom számára: halált méreginjekció által.

Ma, lányom születésnapján, nemcsak gyermekem halálát fogom siratni, hanem minden gyermekét, akinél az oltások haszna nem nyom többet a latba, mint a kockázata, és akit szükségtelenül halálos injekcióra ítélnek, a 'nagyobb jó' leple alatt.”

- Christine Colebeck: DEATH BY LETHAL INJECTION—From The Heart Of One Mother to Another

„Az oltásokkal formaldehid (bebalzsamozásnál használják), tiomerzál (thimerosal, kb. 50%-a higany), alumínium-foszfát (mérgező és rákkeltő), antibiotikumok, fenolok (maró hatásúak a bőrre és mérgezőek), alumínium sók (maró hatásúak a szövetekre és idegmérgek), metanol (mérgező), izopropil (mérgező), 2- pheoxyethanol (mérgező), élő vírusok és egy sor üzleti titokként kezelt ismeretlen összetevő kerül az újszülött csecsemők vérébe.”

„Az oltások mérgeket tartalmaznak, és világszerte egyre többet adnak be belőlük a csecsemőknek. Egyeseknél nagyobb az oltási reakció kockázata, mint másoknál, és bár a többségük túléli még az ismételt injekciókat is, ez nem változtat azon a tényen, hogy a higany és az oltásokban található egyéb vegyi anyagok még nagyon kis adagban is károsak a fiziológiára. Tény, hogy az oltások némelykor halálosak és ölnek. Egyre több jelentésben derül fény az oltások és különböző betegségek közötti összefüggésre, mint hirtelen csecsemőhalál (SIDS), autizmus és más fejlődési rendellenességek, rohamok, szellemi visszamaradottság, hiperaktivitás, dyslexia, és más degeneratív betegségek, pl. izomsorvadás, leukémia, bőrfarkas és fibromyalgia.”

„Az orvosoktól elvárják, hogy mindig és mindenkinek az oltások biztonságosságát hirdessék. Ez veszélyezteti a munkájuk tisztességét és a lelkük ellen hat, mert amikor nem tájékoztatják a nyilvánosságot az oltások kockázatáról, attól félve, hogy a szülők nem oltatják be a gyermekeiket, akkor a helyzetükből eredő hatalommal gyermekek károsításában vesznek részt. Egy szülő beszámolt arról, hogy sarokba szorította a gyermekorvost az oltások veszélyeivel kapcsolatban, mire ő megtörve ezt mondta: 'Visszavonnák az engedélyem, ha elmondanám, milyen veszélyesek valójában az oltások.' Ilyen nyomás nehezedik az orvosokra és az ápolónőkre: 'Olts, vagy zárd be a boltot.'”

„Az ápolónők, a gyermekorvosok és a szülők nem sokat tudnak az évtizedek óta halmozódó aggasztó jelentésekről és felfedezésekről, mivel bizonyos erők és pénzügyi érdekeltségek elkötelezték magukat a jelenlegi gyakorlat fenntartása mellett.”

„Egészen elképesztő, mit művelünk az újszülött csecsemőkkel. Csak újabban kezdenek egyesek tudatára ébredni a horrornak, de szavukra nem figyel a társadalom. Egy olyan világban, ahol még ezt sem hallják meg, nehéz bármilyen jelentős változást várni. Hála Istennek a legtöbb csecsemő életben marad, de az orvosi szövetségek drámaian megnövelték az első életévben beadandó oltások számát, a szenvedés és a halál pestisként terjed a családokban világszerte.”

„Az oltási történetben résztvevő legtöbb 'hivatalos' személy nem ismeri be az összefüggéseket, mert az katasztrófális lenne az iparra és az egész orvosi szakmára nézve. Akiknek vér tapad a kezükhöz, és félnek az autistává tett, megnyomorított vagy megölt gyermekek szüleinek megtorlásától, nem fogják beismerni bűntetteiket még maguknak sem, mert még a tájékozatlanság bűne is túl megalázó számukra. És a legfelül levők, akik képesek magatehetetlen gyermekeket megbetegíteni vagy megölni pénzért, nem riadnak vissza a hazudástól és csalástól, hogy elkerüljék a börtönt és kártérítések megfizetését.”

- Dr. Mark Sircus: Cry of the Heart—Stop Hurting the Children

„A gyermekkori autizmus agyvelőgyulladás következménye... Ma elterjedt az a nézet, hogy az agyvelőgyulladás, akár vírusok, akár élő vírust tartalmazó oltások okozzák, kapcsolatba hozható a mielinhüvely-képződés megzavarásával, amit a mielinhüvelyt alkotó fehérjék ellen termelődő antitestek okoznak. Az MMR oltás elméletben több úton is káros autoantitestek (olyan antitestek, amelyek a szervezet saját szöveteit és szerveit támadják meg, pl. a mielinhüvelyt) képződéséhez vezethet.”

- Dr. Harold E. Buttram: : Measles-Mumps-Rubella (MMR) Vaccine as a Potential Cause of Encephalitis (Brain Inflammation) in Children

„Az emberi vérből, abortált magzatokból, beteg disznókból és majmokból, higanyból, alumíniumból és formaldehidből készült oltások áthágják Isten törvényeit, és inkább betegítenek, mint gyógyítanak. 1 Kor. 3,16-17, 2 Mózes 14,3 és 14,21 arra figyelmeztet, ne fertőztessük be Isten templomát, azaz testeinket semmi tisztátalannal. Ebbe beletartoznak a mérgező oltások is...”

„Senkinek semmilyen körülmények között nincs joga vagy hatásköre beoltani téged vagy a gyermekeidet (az USA-ban), akaratod és meggyőződésed ellenére. Ha valaki mégis megteszi, megvádolható halálos fegyverrel való támadással, és teljes felelősséggel tartozik bármilyen oltási károsodásért vagy halálért. Minden kötelező oltási törvény, a katonasággal és a külföldre utazással kapcsolatos is, mentességeket és lemondásokat tartalmaz, pl. orvosi ellenjavallatok, ellenkezés vallási alapon, személyes meggyőződés. Ezek végeredményben önkéntessé teszik a törvények betartását, azaz aki eleget tesz nekik, teljes felelősséget vállal az oltások okozta károsodásért és halálért. A kivételek azért vannak a törvényben, hogy védjék az oltóanyaggyártókat, az oltásokat kierőszakoló orvosokat és a kormányt, nem az embereket. Ha a kormány nem engedne kivételeket, akkor teljes felelősséggel tartozna minden oltási károsodásért és halálért. Megfélemlítéssel kikényszerítik a beleegyezést, és a felelősséget visszahárítják az emberekre. Utasítsunk el minden kötelező oltási politikát, támogassuk a választás szabadságát... Isten áldjon és védjen téged.”

- Dr. Grady A. Deal: Mandatory Vaccination Is Medical Genocide

„Az Egyesült Államokban két gyermekkori oltás csak elvetélt magzati sejtvonalból származó változatban kapható: a rubeóla elleni oltás és a bárányhimlő elleni oltás. A kanyaró és a mumpsz esetén választható külön-külön etikusabb oltás. A hepatitis A elleni oltással is gond van, de az nem része a gyermekkori rutinoltásoknak.”

„A RA273 (R=Rubeóla, A=Abortusz, 27=27. magzat, 3=3. kivett szövet) rubeólavírust a WI-38 elvetélt magzati sejtekben tenyésztették. Stanley Plotkin tanulmánya szerint az RA273 sikeres izolálása után még 40 elvetélt magzatot használtak fel, és közülük 34-ből kinyerték a vírust. Így 80 önként választott abortuszra volt szükség a mostani rubeóla elleni oltás kutatásához és gyártásához... Az 1970-es években egy másik magzati sejtvonalat vezetett be Nagy-Britanniában az Orvosi Kutatási Tanács, az MRC-5 nevűt, amit egy 'pszichiátriai okokból' abortált 14 hetes fiúmagzat tüdő kötőszöveti sejtjeiből nyertek... Még fájdalmasabb, hogy nem volt szükség egyetlen abortuszra sem a rubeólaoltás létrehozásához, mert már két engedélyezett rubeólaoltás is volt az amerikai piacon: a Cendehill és a Merck cég HPV-77 oltása. Mindkét oltás állati sejtvonalból származik, mindkettő engedélyezett még most is, és bármikor piacra dobható.”

„Az Egyház határozottan és világosan kifejtette állásfoglalását az abortusszal, az embrionális és a magzati kutatásokkal kapcsolatban... Az életet tisztelő hívő katolikusok, lelkiismeretükre hallgatva, még közvetve sem támogatnak az abortusziparhoz köthető dolgokat vagy szervezeteket.”

„Bár több mindent figyelembe lehet venni annak eldöntésekor, hogy beadassuk-e az oltásokat vagy sem, csak egyetlen elengedhetetlen ezek közül: az Istentől való félelem. Ha valaki a szíve mélyén gonosznak tart egy cselekedetet, akkor nem szabad azt megtennie... Az abortuszpártiak célja világos: töröljük el a lelkiismereti jogokat, és azután minden orvostól, ápolónőtől, gyógyszerésztől és kórházi dolgozótól megkövetelhető lesz, hogy vagy hadat üzen a saját lelkiismeretének, vagy elhagyja a szakmát. Felháborító? Igazságtalan? Borzalmas? Nem rosszabb annál, mint ahogyan most bánnak azokkal a szülőkkel, akik tartózkodni szeretnének a lelkiismeretük ellen ható oltásoktól... A Tanítóhivatal csodálatos bölcsességében felismeri, hogy az igazi szabadsághoz, az Istennel való békéhez, a szentségben való növekedéshez alapvető fontosságú a lelkiismeret joga. Ez szent és visszavonhatatlan, és védeni kell, máskülönben az összes többi vallási jog elveszíti legmélyebb jelentőségét: Isten megismerésének a jogát.”

„Ésszerű és dicséretre méltó a szülők idegenkedése attól, hogy gyermekeikbe magzatok meggyilkolása árán létrejött oltásokat injekciózzanak. Az új vatikáni nyilatkozat fényében, az ily módon megfertőzött oltások elutasításánál a kormánynak és az iskoláknak ezt az idegenkedést törvényes érvnek kellene elismerniük.”

„Tévedés ne essék: Isten elítéli gyermekek megölését profitszerzés vagy mások életének javítása céljából. Nekünk, akik tudjuk, milyen kárt és gyalázatot okoznak ezek az oltások, erkölcsi kötelességünk tenni ellenük és tájékoztatni a nyilvánosságot, másképp mi is osztozunk a bűnrészességben... Végső soron mindannyian egy Felsőbb Hatalom előtt fogunk felelni, és megítéltetünk aszerint, hogy miről volt tudomásunk, és mit tettünk azzal a tudással, vagy mit mulasztottunk el. Jézus így szól a szívünkhöz: 'Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek. (Luk. 13,24)”

- Debra L. Vinnedge, a Children of God for Life igazgatója: Aborted Fetal Cell Line Vaccines And The Catholic Family

 

 Az oltások veszélyeiről

(az előző honlapról másolva)

„Csak az az oltás biztonságos, amelyet sohasem adnak be.”  —  Dr. James A. Shannon, az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet volt igazgatója

 

Az első oltás a himlő elleni oltás volt, amelyről legtöbbször az olvasható, hogy Edward Jenner brit orvos találta fel. Jenner azonban soha nem járt egyetemre, diplomáját 15 fontért vette a St. Andrew's College-től. 1796-ban egy nyolcéves kisfiú karján levő sebbe tehénhimlő-váladékot kent, és a gyermek elkapta ezt a himlőnél enyhébb betegséget. Néhány héttel később Jenner állítólag himlővel is megfertőzte a fiút, aki azt követően nem betegedett meg. E „tudományos” kísérlet után Jenner kijelentette, hogy oltása halálig véd a himlő ellen. 1798-ban saját fiát is beoltotta. Mindkét fiú húszévesen halt meg tüdőbajban, amely a szarvasmarhák betegsége is.

A himlő elleni oltóanyagot évtizedekig úgy készítették, hogy borjak hasát több helyen bemetszették, és a sebekbe emberi himlős kiütésekből származó gennyet kentek. A keletkező gennyhólyagokat egy hét múlva lecsapolták. A nyert váladékot felmelegítették, glicerint adtak hozzá, leszűrték, és kész is volt az ún. „borjúnyirok”. Nem meglepő, hogy az oltás nyomában fútótűzként terjedtek a különféle betegségek: himlő, tüdőbaj, tetanusz, vérmérgezés, vérbaj, bénulás, agyhártyagyulladás, agy- és gerincvelőgyulladás, vesebaj, szívbetegségek, rák. A rákos daganatok elszaporodásáról több orvos is beszámolt.

A himlőoltás bevezetése után törtek ki a legsúlyosabb himlőjárványok. Angliában 1853-ban kötelezővé tették a himlőoltást (az oltást megtagadóknak fizetniük kellett), és 1870-ben tört ki a legnagyobb himlőjárvány: két év alatt 23.000-en haltak meg, 97,5%-uk előzőleg be lett oltva. Németországban az 1871—72-es járványban 125.000-en haltak meg, 96%-uk kapott korábban oltást. A világon több millió beoltott ember halt meg himlőben. A felháborodás miatt sok helyen betiltották az oltást, máshol egyre kevesebben kértek belőle, a himlőjárványok mégis fokozatosan eltűntek. Az oltást végül mindenhol beszüntették, mert a betegség eltűnése után évekig ez volt a himlőhöz kapcsolódó halálesetek egyedüli okozója.

Az 1930-as évektől kezdve higany került az oltásokba egy tiomerzál nevű tartósítószerrel, amit az Eli Lilly cég fejlesztett ki. A tiomerzál (eredeti nevén thiomersal vagy thimerosal) fele etilhigany. A higanyról évszázadok óta közismert, hogy rendkívül mérgező. Dr. Boyd Haley, a Kentucky Egyetem kémiai tanszékének vezetője így nyilatkozott: „A thimerosal az egyik legmérgezőbb vegyület, amit ismerek; nem tudok olyanról, amely halálosabb lenne.” Az amerikai szabvány szerint a megengedhető napi higanymennyiség 0,1 mikrogramm /testsúly kilogramm, de lenyelve, nem a véráramba fecskendezve. Így egy 25 μg higanyt tartalmazó oltás egy 5 kg-os csecsemő szervezetébe a napi határérték 50-szeresét juttatja e méregből.

A higany főleg a gyermekek fejlődőben levő agyát és idegrendszerét károsíthatja. Alacsony intelligenciát, szellemi visszamaradottságot, viselkedési és fejlődési zavarokat, különféle betegségeket okozhat. Néhány ezek közül: ingerlékenység, agresszió, a beszédfejlődés elmaradása, gyenge memória, alvászavar, fejfájás, szemkárosodás, halláskárosodás, zajérzékenység, fényérzékenység, görcsrohamok, mozgási zavarok, epilepszia, izomgyengeség, bélgyulladás, hasmenés vagy székrekedés, kiütések, bőrgyulladás, étvágytalanság, allergia, vesekárosodás. A tünetek általában hetekkel, hónapokkal a mérgezés után jelentkeznek. A magzat is károsodhat, ha az anyának amalgám (fele higany) fogtömései vannak, vagy ha ilyen tömést tesznek ill. vesznek ki a fogából terhessége alatt.

A nyugat-európai országokban már évekkel ezelőtt száműzték a higanyt az oltásokból. Az USA-ban 2001-ben került erre sor, miután kitudódott a higany és a gyermekkori idegrendszeri betegségek közötti összefüggés. Magyarországon még később tértek át a higanymentes oltásokra. Néhány oltás, pl. az influenza elleni oltás még mindig tartalmaz higanyt.

Az oltásokba 1926 óta alumíniumot is tesznek, hogy az immunrendszert hosszantartó válaszra serkentsék. Az alumínium felhalmozódik a gerincvelőben és az agyban, és károsítja az idegsejteket. Fokozza a tiomerzál mérgező hatását. Dr. Hugh Fudenberg, a világ egyik vezető immunológusa kimutatta, hogy 10-szer nagyobb a valószínűsége az Alzheimer kialakulásának azoknál, akik 5 egymást követő évben influenzaoltást kapnak. Szerinte ezt az oltásban található higany és alumínium okozza.

A legtöbb fertőző betegség gyakorisága és súlyossága már az oltások bevezetése előtt jelentősen csökkent. A cikk végén látható, hogyan változott a szamárköhögés (1. ábra), a kanyaró (2. ábra) és a tbc (3. ábra) okozta halálesetek száma Angliában és Wales-ben 1850-től kezdve az oltások bevezetéséig.

A torokgyík (diftéria) elleni oltást Németországban már az 1920-as évektől kezdve használták, 1939-ben mégis 150.000 diftériás eset fordult elő ott, míg az oltást nem alkalmazó Svédországban csak 200, Norvégiában 50. Franciaországban a német megszállás után, 1941-ben tették kötelezővé a diftéria- és a tetanusz elleni kombinált oltást. A diftériás esetek száma 14 ezerről 47 ezerre nőtt 1943-ig. Angliában 1941 és 1948 között több mint 36.000 beoltott betegedett meg diftériában. 1900-ban 100.000 amerikai gyermek közül 40 halt meg diftériában, 1949-ben már csak 0,4, és akkor vezették be az oltást. A diftéria antibiotikumokkal gyógyítható.

A szamárköhögés (pertussis) okozta halálesetek száma jelentősen csökkent már a betegség elleni oltás bevezetése előtt: az USA-ban 1900-tól 1949-ig, az oltás bevezetéséig 96%-kal, Angliában 1868-tól 1953-ig, az oltás elterjedéséig 98,5%-kal. Az oltás után nőtt a megbetegedések száma, majd újból csökkenni kezdett. A szamárköhögés elleni oltás okozhat agyvelőgyulladást (egyik tünete az éles visító sírás), átmeneti légzésmegállást és sekélylégzést, görcsrohamokat, epilepsziás rohamokat és más súlyos szövődményeket. Az oltóanyag a DPT (DiPerTe) oltás része a diftéria és a tetanusz elleni oltóanyagokkal együtt. A DPT oltás néhány évvel ezelőttig higanyt is tartalmazott. Sok orvos az oltásokat, és köztük főleg a DPT oltást teszi felelőssé a hirtelen csecsemőhalálért, amely leggyakrabban 2 és 4 hónapos kor között fordul elő. Amerikai kimutatások szerint a DPT-vel beoltottak között sokkal több az asztmás.

A gyermekbénulás (poliomyelitis) évszázadok óta ismert, de az első járvány feljegyzések szerint 1887-ben tört ki, a himlőoltás elterjedése után. A diftéria és a szamárköhögés elleni oltások bevezetése után nagyon megnőtt a gyermekbénulásos esetek száma, és a bénulás gyakran az oltás helyén kezdődött. Az 1950-es években az USA-ban kifejlesztettek két oltóanyagot a betegség ellen: az elölt vírusokat tartalmazó Salk-szérumot (IPV), és az élő, gyengített vírusokat tartalmazó Sabin-cseppeket (OPV). A tömeges poliooltások után megnőtt a bénulásos megbetegedések száma, sok gyermek meghalt, az oltást gyártó cégek több millió dollár kártérítést fizettek. Az illetékesek úgy próbálták leplezni az oltások hatástalanságát, hogy megváltoztatták a polio meghatározását, amelyhez immár hosszantartó bénulásos tüneteket kellett produkálni. A bénulásokat ráadásul gyakran aszeptikus agyhártyagyulladásként jelentették, ami egy hasonló betegség. Az amerikai hatóságok pár éve beismerték, hogy 1979 óta minden gyermekbénulásos esetet a Sabin-cseppek okoztak az USA-ban; ezt törölték az oltások sorából.

A tüdőbaj (tbc) elleni BCG oltást még mindig használják a volt szocialista országokban. Hatása nem bizonyított. Több fejlett ország soha nem alkalmazta a BCG oltást, mégsem fordul elő több tbc-s megbetegedés ott, mint a kelet-európai országokban. A tbc előfordulása és halálozási aránya magától csökkent. A halálesetek angliai alakulása a 3. ábrán látható.

A kanyaró elleni oltás az 1960-as években jelent meg. A betegség akkor már megszűnőfélben volt, alacsony halálozási aránnyal (2. ábra). Míg 1900-ban tízmillió amerikai közül 1330 halt meg kanyaróban, addig 1955-ben már csak 3. Az oltás élő vírusokat tartalmaz, s ezek évekig a szervezetben maradhatnak. A kanyarós betegek legnagyobb része immár a beoltottak közül kerül ki. Az oltás ismert szövődményei: agyvelőgyulladás, szklerózis multiplex, Guillain-Barré szindróma, allergiás sokk, mentális retardáció, görcsrohamok, atípusos kanyaró, ataxia, szemkárosodás, bőrkiütés, érgyulladás és más betegségek.

A mumpsz és a rózsahimlő (rubeóla) rendszerint gyermekkorban előforduló, ártalmatlan betegségek. Tartós védettséget adnak. Szövődmények főleg felnőttkorban fordulhatnak elő: pl. ha a terhessége első harmadában levő várandós nő kapja el a rubeólát, károsodhat a magzat. A mumpsz és a rubeóla elleni oltások hatása nem tartós, így a beoltottak gyermekkor helyett felnőttkorban betegedhetnek meg. A mumpsz elleni oltás okozhat agyhártya- és agyvelőgyulladást, mumpszot, heregyulladást, allergiás reakciót, cukorbetegséget. A rubeóla elleni oltás okozhat ízületi gyulladást, ízületi fájdalmat, izomfájdalmat, Guillain-Barré szindrómát, több ideg egyidejű gyulladását.

A kanyaró, a mumpsz és a rubeóla elleni oltásokat húsz év után kombinálták az MMR oltásba, amely így 3 betegség élő vírusait tartalmazza — és 3 oltás mellékhatásait okozhatja. A gyártók hosszú listát tettek közzé az elismert reakciókról (lásd www.RxList.com/drugs/alpha_m.htmDrugs A-Z... cím, M-M-R II, 3. oldal). Japánban 1989-ben bevezették az MMR oltást, és 1993-ban betiltották. Minden ezredik japán gyermeknél agyhártyagyulladást okozott.

Az egyik legsúlyosabb betegség, amit az oltásokkal kapcsolatba hoztak, az autizmus. Évente szülők tízezrei nézik magatehetetlenül, amint normálisan fejlődő gyermekük néhány héttel az MMR vagy más oltás után elveszti addig megszerzett szociális képességeit, elfelejt beszélni, és leépül szellemileg vagy nem fejlődik tovább. Testi tünetek is fellépnek: alvászavar, allergia, mozgászavar, bélrendszeri problémák. Az autizmus nagyon gyakorivá vált, ma kb. minden százötvenedik amerikai gyermek autista. Az utóbbi években több orvoscsoport* is kimutatta, hogy az autisták jelentős része egy újfajta bélgyulladásban szenved, szervezetükben oltásból származó kanyaróvírusok találhatók, és antitesteket termelnek saját agysejtjeik myelinje ellen, ami agykárosodáshoz vezet. Állapotukon lehet segíteni a higany óvatos kivonásával a szervezetből, a bélproblémák kezelésével, az allergiát kiváltó ételek elhagyásával.

A többi oltásról lásd Neil Z. Miller Védőoltások: Kérdések és kételyek (kétezeregy kiadó) című könyvét.

„Az oltás okozta rendellenességek azonban gyakran különböző neveken ’álcázzák’ magukat: autizmus, dyslexia, tanulási nehézség, epilepszia, szellemi visszamaradottság, hiperaktivitás és minimális agyi funkciózavar, hogy csak néhányat említsünk... Gyakran az agyvelőgyulladás vagy az agy más területét érintő gyulladás okozza a fejlődési rendellenességeket és az egyéb, fent említett betegségeket. ” (Neil Z. Miller)

„A magas hangú sírás, letargia és rossz étvágy gyakran hetekig, hónapokig tart, és ezt nem az oltás helyén fellépő fájdalom okozza, amint azt a gyermekorvos állítja, hanem agyvelőgyulladás.” (Dr. Russell L. Blaylock idegsebész)

A legtöbb nyugati országban nincsenek kötelező oltások. Létezik egy ajánlott oltási rend, de a szülők döntik el, hogy milyen oltásokat adatnak be a gyermekeiknek, és mikor. Más országokban csak úgy mehetnek iskolába a gyermekek, ha megkapnak előtte bizonyos oltásokat. Ilyen pl. az USA, ahol azonban egész-ségügyi okokból minden, vallási és világnézeti okokból pedig kettőt kivéve minden államban elkerülhetők ezek az oltások.

„Huszonhárom évig New York állam északi részén farmerek között voltam háziorvos. Gyermekpácienseim 50%-át szüleik kérésére nem oltottam be... Megfigyeltem, hogy ezek a gyermekek egészségesebbek, szívósabbak és életerősebbek voltak beoltott társaiknál, akiknél gyakrabban fordult elő allergia, asztma, sápadtság, magatartási és figyelemzavar. Ugyanakkor azok, akik nem kaptak oltásokat, nem szenvedtek gyakrabban fertőző betegségekben, mint a beoltottak, és immunrendszerük általában nagyon jól kezelte ezeket a kihívásokat.” (Dr. Philip Incao tanúvallomásából az Ohio-i képviselőház előtt)

„A félelem és a megfélemlítés hatékony fegyverek. A lelki kínzás fegyverei, és azért vetik be őket a szülők ellen, hogy alávessék csecsemőiket e barbár, tudománytalan és teljesen felesleges műveletnek... A szülőknek tehát fontos, sőt életbevágó tanulmányozniuk az oltások problémáját... A fejlett országokban az egészségügyi rendszer diktatórikussá és nagyon átpolitizálttá vált. Hiányzik belőle a gyógyítás filozófiája és az emberi test élettanának valódi ismerete. Alig több, mint egy nagy üzlet, amely kötelezővé teszi az eljárásait és rákényszeríti az emberekre a gyógyszereit ... törvényekkel.” (Dr. Viera Scheibner)

„A kötelező oltási programok megsértik a Nürnbergi Kódex alapelveit, mert embereket akaratuk ellenére orvosi kezelésben részesítenek, vagy egy óriási kísérlettel egyenértékű programban való részvételre kényszerítenek anélkül, hogy kellően tájékoztatnák őket, és ők beleegyeznének.” (Dr. Jane Orient)

 

A szamárköhögés (1. ábra), a kanyaró (2. ábra) és a tbc (3. ábra) okozta halálesetek száma 1 millió 15 év alatti gyerekre (1. és 2. ábra), ill. 100.000 lakosra (3. ábra) vetítve Angliában és Wales-ben az 1850-es évektől kezdve az oltások bevezetéséig. Az oltások bevezetésének időponját a nyílak jelzik. A grafikonok Dr. Raymond Obomsawin: Universal Immunization - Medical Miracle or Masterful Mirage című, világhálón is olvasható tanulmányából származnak.

* Dr. Andrew Wakefield, dr. Arthur Krigsman, dr. Steve Walker, dr. Karoly Horvath, dr. Vijendra Singh, dr. John O'Leary, dr. Timothy Buie, dr. Paul Ashwood, dr. Federico Balzola, dr. Joe Bellant

 

Amit az oltásokról tudni kell…

(az előző honlapról másolva)

„A történelem során most először fordul elő, hogy az amerikai [és a kanadai] gyerekek betegebbek, mint az előző generáció. Nemcsak kissé, hanem sokkal rosszabbul vannak testi, érzelmi, tanulmányi és fejlődési szempontból. Ezeket a statisztikákat olyan gyakran emlegetik, hogy szinte unalmasak. A gyerekek majdnem egyötöde elhízott, háromszor több, mint 1980-ban. A ifjúkori cukorbetegség 104%-kal nőtt 1980 óta. Az egykor pusztán genetikai eredetűnek gondolt autizmus ezerszer gyakoribb, mint nem egészen egy generációval ezelőtt. Az asztma előfordulási aránya 75%-kal nőtt. Az allergiák gyakorisága a hatszorosára, az életveszélyes ételallergiáké a kétszeresére nőtt az elmúlt évtizedben. Majdnem minden tizedik amerikai gyermeknél — 4-5 milliónál — figyelemhiányos  zavart diagnosztizáltak. Újra gyakori a tápanyaghiány, amit évtizedekig nem tapasztaltak amerikai gyerekeknél.

Mi történt? Sokak szerint ezért részben az egyre agresszívabb oltási rend a felelős. Az 1980-as évektől kezdve egyre több oltást, és egyre több kombinált oltást adtak be kisgyermekkorban, és a legtöbbjük higanyt tartalmazott… Ha mindez igaz, akkor a fanatikus immunizálással nem egészségesebbé tettük a gyerekeket, ahogy azt az állami népegészségügyi programok, a gyógyszercégek, a gyermekgyógyászok és az iskolák állítják, hanem a legnagyobbrészt jóindulatú vagy kezelhető gyermekkori betegségeket lecseréltük gyógyíthatatlan, élethosszig tartó és rendkívül költséges betegségekre és károsodásokra. Ez azt jelenti, hogy az amerikai [és a kanadai] gyerekeknél a jelenlegi oltási rend több betegséget és elhalálozást okoz, mint amennyit megelőz.”

Forrás: Judy Converse, MPH, RD, LD: Why Do Pediatricians Deny The Obvious? (Miért tagadják a gyermekgyógyászok a nyilvánvaló tényeket?)

Oltások Kanadában: Napjainkban a kanadai gyerekeket 2 hónapos kortól kezdve egyszerre akár 8 betegség ellen is beoltják. 6 éves korukig 11 betegség ellen 41 adag oltást is kaphatnak, és ez a szám egyre nő. Az adagokat nem igazítják a csecsemő súlyához, így egy 2,5 kg-os csecsemőbe ugyanannyi oltóanyagot fecskendeznek, mint egy 5,5 kg-osba.

Forrás: Canadian Immunization Guide, 6th edition

Biztonságosak és hatékonyak-e az oltások?

A statisztikák azt jelzik, hogy az oltásoknak kevés pozitív hatásuk volt: A történeti adatok szerint a gyermekkori betegségek okozta halálesetek száma már az oltások bevezetése előtt 98%-kal csökkent. Bizonyítékok támasztják alá, hogy ez a csökkenés az életszínvonal emelkedésének, fõleg a friss élelmiszerekhez való hozzájutásnak köszönhető, és nem az oltásoknak. Az is tény, hogy az elmúlt 60 évben statisztikai hamisítások miatt tüntek az oltások sokkal hatékonyabbnak, mint amilyenek valójában.

Az oltások idegen állati fehérjéket tartalmaznak: Az oltásokat olyan szövetekben tenyésztik, mint majomvesesejtek, nyúl és kutya agyvelő, ló- és borjúvér, csirkeembrió, sőt, emberi magzati tüdőszövet. Normális körülmények között idegen állati fehérjék csak az emésztőrendszeren keresztül kerülnek a testbe; amikor a véráramba injekciózzák őket, pusztítást vihetnek véghez.

Az oltásokba állati vírusok kerülhetnek: A felhasznált állati szövetekben nem lehet teljesen elkülöníteni az egyik vírust a másiktól. Ezért az oltásoknál áll fenn a legnagyobb veszélye annak, hogy állati betegségeket visznek át emberekbe; régebbi oltásokban találtak állati vírusokat. Bizonyíték van arra is, hogy az AIDS vírus a majmokból az emberekbe fertőzött polio-oltással került, amit 300.000 afrikainak adtak be szájon át. Más oltások egyes tételeiben is voltak véletlenül bekerült titokzatos állati vírusok, például az SV40, amelyet egyes kutatók kapcsolatba hoznak a non-Hodgkin lymphomával és bizonyos agydaganatokkal a Baby Boomer generációban.

Az oltásokban veszélyes vegyszerek vannak tartósítószerként és hatásfokozóként: Az oltóanyagokhoz tartósítás és hatásfokozás céljából hozzáadott vegyszerek veszélyesek, köztük a formaldehid, az alumínium-foszfát, a fenol (karbolsav), a timsó, az aceton, és igen, egyes oltásokban még mindig van thimerosal (egy tartósítószer, aminek 50%-a etilhigany). E szerek közül több idegméreg és számtalan egészségi problémához vezethet. Összefüggésbe hozták őket az autizmussal, a figyelemhiányos zavarral és más fejlődési zavarokkal. Ezek a mérgek idővel felhalmozódnak a szervezetben. Az orvosok azt mondják, hogy „nincs perdöntő bizonyíték”, ami összekapcsolná az oltásokat ezekkel a rendellenességekkel, mivel gyógyszercégek által pénzelt, tudományos szempontból hibás tanulmányokra hivatkoznak, és nem vállalkoznak hosszútávú kutatásokra, hogy összehasonlítsák a beoltott és a be nem oltott gyerekek egészségi állapotát. A józan ész is azt sugallja, hogy veszélyes nem kifejlett idegrendszerű csecsemőkbe mérgező szereket injekciózni. (Megjegyzés: az influenza elleni oltásban még mindig van higany.)

A mikrobák nem feltétlenül veszélyesek: Az „oltáselmélet” a „kórokozó-elméletre” támaszkodik, amely szerint kórokozók okozzák a betegségeket. A kórokozó-elmélet mindig kérdéses volt. Mindennap több milliárd kórokozóval találkozunk, mégsem betegszünk meg mindennap. A „táptalaj-elmélet” szerint a vírusos fertőzéseket nem a kórokozók, hanem a test toxikus állapota idézi elő, mely kedvező körülményeket teremt ezen organizmusok számára. A kórokozók szimbiotikus kapcsolatban lehetnek testünkkel, mivel felfalják és segítenek kiválasztani a mérgező anyagokat. Ezért a fertőző betegségek elleni harc lényege nem a mikrobák elpusztítása, hanem a test kedvezõtlen táptalajjá alakítása úgy, hogy egészséges energiaforrásokkal tápláljuk és nem mérgezzük. Az oltások mérgező anyagokat juttatnak a testbe, ezért betegséget okozhatnak. Lásd Claude Bernard és Antoine Bechamp munkáit.

Az oltások megkerülik az immunrendszer normális védőgátjait: Alapvető gondok vannak azzal, hogy fertőző betegségek részecskéit fecskendezik a véráramba, megkerülve az immunrendszer Th1 szintnek nevezett első védőgátját, „rajtaütésszerű” támadást indítva a Th2 szintnek nevezett második védőgát ellen. Ez annyira rossz a testnek, hogy anafilaxiás sokkot okozhat. A természetben a betegségek az orron, a szájon, a bőrön és a tüdőn keresztül kerülnek a testbe, működésbe hozva az első védőgátat, ami általában még azelőtt leküzdi a betegséget, hogy az a véráramba kerülne. Az oltások ismételt „hátsó ajtón” keresztüli támadása a Th2 szint ellen túlérzékennyé teszi az immunrendszert, ami azután nem megfelelő módon fog reagálni olyan ártalmatlan anyagokra, mint pl. a földimogyoró. Az eredmény egy károsodott immunrendszerű generáció: asztmás, étel- és környezeti allergiákban, és egyre gyakrabban életveszélyes anafilaxiás zavarokban szenvedő gyerekek.

Kevés oltási károsodást jelentenek be: Bár [az USA-ban] létezik egy állami rendszer az oltási károsodások bejelentésére, az orvosi szakma nem ösztönzi ezt, és semmilyen következménye sincs, ha egy orvos úgy dönt, hogy nem jelenti a reakciókat. Az orvosok, akik természetesen nem akarják beismerni, hogy olyasmiben vesznek részt, ami károsíthatja a gyerekeket, gyakran tagadnak, és nem veszik figyelembe még a legnyilvánvalóbb összefüggéseket sem egy hirtelen fellépő betegség és az oltás beadása között. Emiatt az oltási károsodások nagyon kis részét jelentik csak be, felmérések szerint kevesebb mint 10%-át, ezért nem lehet tudni, hány gyerek károsodik évente. Egyes kutatók a hirtelen csecsemőhalált is kapcsolatba hozták az oltásokkal, és úgy becsülik, hogy sokkal több gyermek hal meg az oltások miatt, mint ahányan meghalnának az adott gyermekkori betegségekben. A háziorvos valószínűleg azt mondja majd, hogy az oltásoknak „több az elõnye, mint a hátránya”. Ez ne nyugtasson meg senkit, és senki se feltételezze azt, hogy másnak a gyereke veszélyeztetett, míg az övének csak haszna lesz az oltásokból. Beszélni kell a sok tízezer, oltáskárosodott gyereket nevelő szülővel.

A gyermekkori betegségek nem feltétlenül károsak: Az oltáselmélet szerint a gyermekkori betegségek, mint a kanyaró, a mumpsz, a bárányhimlő, veszélyesek és károsak. Mások viszont úgy gondolják, hogy a gyermekkori betegségek természetes módon erősítik az immunrendszert, és egészséges gyerekek esetében nem veszélyesek. A velük való fertőződés természetes,  élethosszig tartó védettséghez ad, és véd a velük összefüggő, veszélyesebb felnőttkori betegségektől. Az övsömör például azoknál a felnőtteknél alakul ki, akik régebb bárányhimlõsök voltak, és nem találkoznak „emlékeztető” vírusokkal a közösségben.

Az immunizálás azt vallja, hogy fel lehet áldozni néhányat sokakért: A tömeges immunizálás „csorda mentalitáson” alapszik, két szempontból is: egyrészt azt feltételezi, hogy mindenki egyforma, ezért mindekit egyformán kell gyógykezelni (tulajdonképpen mindenkit, ha egészséges, ha nem, kezelni kell), másrészt azt a nézetet képviseli, hogy elfogadható az, ha feláldoznak néhányat a többség javáért. (Az a „néhány” szülő, akinek gyerekét károsították vagy megölték az oltások, valószínűleg nem ért ezzel egyet.)

Az oltás-tudomány szerint a természet hibásan működik: Az oltások hatásosságába vetett hit arra az elképzelésre támaszkodik, hogy a természet alapjában véve rosszul működik, és csak a tudomány tudja megmenteni — azaz segítség nélkül az immunrendszer nem képes a test védelmére. Mások szerint pont a tudományos beavatkozások teszik tönkre az egészségünket, és az oltások és a levegőszennyezés, a rovarirtó szerek, az égésgátló vegyszerek, a fluorozott ivóvíz, a genetikailag módosított, túlzottan feldolgozott élelmiszerek és más szennyezőanyagok mérgezik a testünket. Ezek a mérgek veszélyeztetik az egészségünket és fogékonnyá tesznek a betegségekre.

A természetes védettséget egészséges életmóddal lehet elérni: A lényeg: bizonyítékok támasztják alá, hogy az oltások se nem biztonságosak, se nem hatékonyak… és azt, hogy a viszonylag ártalmatlan gyermekkori betegségek elleni oltások lehetnek a felelősek az autoimmun betegségek drámai elszaporodásáért és az olyan krónikus betegségekért, mint a rák. A következő alapelvek érvényesek: a testet egészséges energiaforrásokkal kell táplálni, és nem kell megmérgezni, és akkor majd megvédi és meggyógyítja önmagát — gyógyszerészeti beavatkozás nélkül. Az a néhány, témával foglalkozó tanulmány kimutatta, hogy a be nem oltott gyerekek egészségesebbek a beoltottaknál.

Kanadában NEM kötelezőek az oltások: „Egyes országokkal szemben Kanadában nem kötelezőek az oltások; nem lehet őket kötelezővé tenni a Kanadai Alkotmány miatt. Csak 3 tartományban van az egészségvédelmi törvényben olyan rendelet vagy szabály, mely alapján az iskolába járáshoz bizonyítani kell a beoltottságot. Ontario és New Brunswick igazolást kér diftéria, tetanusz, gyermekbénulás, kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni oltásról, Manitoba csak a kanyaró elleniről. Hangsúlyozzuk, hogy ebben a 3 tartományban is megengedik az oltások alóli felmentést orvosi vagy vallási alapon és lelkiismereti okokból; a rendeletek és szabályok nem teszik kötelezővé az immunizálást.”

Forrás: Immunization in Canada - Volume: 23S4 - May 1997 - Canadian National Report on Immunization, 1996 Health Canada weblap