user_mobilelogo
Nebáncs,hu a járványról (2021. 04. 30.)

Merre tart a hullám?

Írta: B. Lajos – 2021. április 21

részletek:

2020 decembere. Sorsdöntő pillanat érkezett el, megjelentek az első oltások. Először Nagy-Britanniában kezdtek oltani a Pfizer-BioNTech oltóanyagával. Szinte az oltással egy időben megjelent a „brit mutáns”. Ez a változat többszörösen (4-5-10 szeresen) fertőzőbb, mint elődei.4 5 Milyen érdekes az egybeesés! Pont akkor jelenik meg és rohamosan terjedni kezd egy mutáns törzs, amikor elkezdenek oltani? Aztán felbukkant a dél-afrikai, majd a brazil mutáns. Ezek csak úgy előugrottak, mint nyulak a kalapból – és nem tudjuk, mennyi nyúl van még bent.

Valójában az új mutációk felbukkanásai jó előre prognosztizálhatók. A jelenségről Geert Vanden Bossche beszél.10 11 (antigénbűn). A beoltottak nagy számban tünetmentes hordozóvá válhatnak, és terjeszthetik a kórt. Gyakorlatilag pont a hőn áhított nyájimmunitás ellen dolgoznak.

Dr. Oana Mihaela Secară főorvosnő, aki egy covid osztályt vezet Romániában a következőt nyilatkozta: „Az oltás a vírus terjedéséhez vezet.

Az első grafikonra, ami a „járvány” 2020. áprilisi kezdetétől indul, megállapíthatjuk, hogy Magyarországon nem volt első hullám. Szezonális jelenség zajlott le, pedig nagyon dolgoztak, hogy esetszámot gyártsanak, de minden erőlködés ellenére a járvány elmaradt. A második hullám volt valójában az első. A szigorú maszkviselés ellenére csak emelkedtek a számok. Nem védtek meg bennünket a maszkok.

A lélegeztetőgépen kezelt betegek nagyjából 95%-a meghal.

Az első hullám, mint ahogy azt már fentebb kiveséztük, nem volt hullám. A második erősebb volt, a harmadik pedig még erősebb. Ilyen a természetben nem fordul elő. A rendelkezésre álló adatok és információk alapján ki kell jelentenünk, hogy a harmadik hullám oltási hullám, pontosabban az oltásoknak köszönhető.

amíg oltanak, addig igen magas halálozási adatok várhatók. Az oltási mellékhatások rizikócsoportját el fogjuk veszíteni. Természetesen mindegyiket covid halottnak fogják tekinteni. Amikor a kellő átoltottság meglesz, a beadott oltások száma lecsökken, majd abbamarad. A gyengébbek hamar elmennek, majd jön a génterápiás oltások mellékhatásának időszaka. A járványnak vége lesz. Az Isteni természet is besegít és jön a nyár, a meleg és a szezonális hatás is lecseng. Rengeteg betegségtípus fog felbukkanni, megszaporodni, amit már nem fognak a covid oltásokkal társítani.

A jelenlegi politikai garnitúrából egy társaságnál látok némi fényt. Vagy a háttérhatalomhoz nem személyek, hanem székek kötődnek ezer szállal, s bárki beleül, szándéka ellenére idegenek szolgája lesz?

Beadott_oltasok_szama_2020-03-04-2021-04-01.png

 

video 27:48 hosszú (My name is Andrew Kaufman kezdetű...)

 

Konkrétan a Pfizer oltóanyagról tudható, hogy már a tesztelés során az oltást követő egy hétben 40%-kal nőtt a Covid megbetegedések száma. Egy dán tanulmány szerint is, az első két hétben 40%-kal megnőtt a fertőzések aránya, olyan otthonokban is, ahol addig nem volt jelen a betegség.

Az új oltások hatásmechanizmusuk tekintetében is eltérnek a hagyományos oltásoktól (kivétel a kínai SINOPHARM). Az oltás nem összehasonlítható egy szájon át bevitt élelmiszerrel. Egy oltásnál kiiktatásra kerülnek a természetes védelmi vonalaink. Az mRNS oltásoknál pedig egyfajta átprogramozás is történik. Ez egy olyan invazív beavatkozás, ami megfordíthatatlan. Egyszerű példával élve: ha a szájon át viszünk be valamit, amit szervezetünk ellenségként ismer fel, akkor jó esetben közvetlen reakcióval felöklendezzük, vagy széklettel kiürítjük. Az oltásokkal ellenben ami bejut, az benn marad.

Az mRNS technológiát a 2002-ben Kínában felbukkant SARS vírus elleni vakcina kifejlesztésénél alkalmazták először. Ezek a kísérletek eljutottak az állatkísérletekig is, melyekben patkányokat és vadászgörényeket használtak fel.37 38 Erőteljes immunválaszt sikerült kiváltaniuk az mRNS oltásoknak, de az összes patkány elpusztult, a görények pedig májkárosodást szenvedtek. Az állatkísérleteket és az oltások fejlesztését leállították. A technológiát most leporolták, és immár újragondolva, az állatkísérleteket kihagyva, az embereken kezdték alkalmazni, „élesben”.

egyedül a kínai SINOPHARM tekinthető etikai szempontból tiszta oltásnak. A Sputnik, AstraZeneca, Janssen a laboratóriumi fejlesztés és a gyártás során is használ magzati sejtvonalakat – a Pfizer, Moderna kizárólag a fejlesztés során.

Mi is a baj ezekkel a sejtekkel? Először is, hogy elölt emberi magzatokból származnak. Tüdő, vese és egyéb szervekből származó sejteket, melyeket egy úgynevezett passzálásos technológiával bírnak újra és újra szaporodásra. A keletkezett sejtek elviekben nem tartalmaznak már a kiindulási alapot jelentő magzatból egy darabot sem, viszont egy genetikailag teljesen azonos sejt jön létre. Gyakorlatilag pontos mása az eredetinek. Így közvetett módon életben tartjuk azt a szövetmintát. Vannak kultúrák, ahol ez hullagyalázásnak számít. Ahol a gyártás során is használnak ilyen sejteket, ott óhatatlanul valamilyen mértékben belekerül az oltóanyagba is. Tökéletes tisztítás nem létezik. A véleményemet már többször leírtam ezen a médiumon: „Az újkori kannibalizmus egyik formája ez.”

rdekességként hadd leplezzem le a Google, azon belül a YouTube irányelveiben1 található diszkriminatív szabályokat. Például: „Ne tegyél közzé olyan tartalmat a YouTube-on, amelyben az alábbiak bármelyike megtalálható:” „Arra vonatkozó állítás, hogy a COVID-19 elleni védőoltás magzati szövetet tartalmaz” „Arra vonatkozó állítás, hogy valamely jóváhagyott COVID-19 elleni védőoltás az összetevők listáján nem szereplő anyagokat, például magzati eredetű biológiai anyagot (magzati szövetet vagy sejtvonalat) vagy állati eredetű termékeket tartalmaz.”

Trump… legnagyobb „hiba, amit elkövethetett”, az volt, hogy a FED-et, az amerikai pénzkibocsátás jogát újra állami hatáskörbe helyezte40 (Kennedy is megpróbálta, ez volt a veszte).űÉs hogy a módszerekről is szót ejtsünk, még a választás illúzióját is megadták – Barabás vagy Jézus. Nagyjából így működnek a választások most is.

Semmelweis történetét mindenki ismeri. De hogy jön ő ide? Hát úgy, hogy ő is egy krisztusi kálvárián ment keresztül, és a vége ugyanaz lett. Tanaiért a kor „farizeusai” – írástudói, orvosai, tudósai – kiátkozták, megvetették, majd megölték. Mindezek után fölemelték és piedesztára emelték azok, akik halálba küldték

A torinói-lepel vizsgálatai alapján Jézus kaukázusi rasszhoz volt sorolható, a maga 180 cm-es magasságával, ami abban a korban meglehetősen magasnak számított, és akár előkelő származásra is utalhatott.

Korunk istene a tudomány. Nem nehéz párhuzamot találni a farizeusokkal. Farizeusok = Tudomány. A tudomány oltárán nem létezik a lélek, nem létezik Isten, csak az anyag és a ráció. Az új szentháromság a tudomány, a hatalom és a pénz. Valójában ez maga az Ördög vagy az Antikrisztus.

Számos példát lehetne kiragadni világunkból, Gandhitól Anthony de Mello atyáig. Sokat tanulhatunk belőlük, és általuk érthetjük meg ezt a korszakot, melyet a hinduk a Kali-juga korszakának neveznek. Az emberiség utolsó, és legromlottabb időszaka ez, amit a lelki sötétség, az erőszak és képmutatás jellemez.

Az időszak végén általános kataklizma zajlik le, melynek során Visnu utolsó avatárája, Kalki elpusztítja a világot, és kezdetét veszi egy újabb ciklus a Szatja-jugával. A Szatja-juga a hinduizmus idő-körforgásában az első korszak, az aranykor, az igazság kora. Érdemes megfigyelni, hogy mennyire összecseng ez János Jelenések könyvének leírásával. Értelmezhetjük úgy is, hogy az emberiség visszatér egy olyan megtisztult állapotba, ami egy újrakezdés által valósul meg.

Első körben egy olyan politikai rendszert kell bevezetni mindenhol, ahol folyamatosan fent lehet tartani a feszültséget. A mai demokrácia négyévenkéni választásokra alapuló rendszere mindenre jó, csak nyugodt, megszilárdított kormányzásra nem. Az egymással való acsarkodás, a harc a hatalomért, a világi javakért teljesen leköti az energiákat. Egyszerűen nem lehet józanul kormányozni. Egy ilyen rendszer tökéletesen alkalmas arra, hogy a háttérben egyengessék a jövő autokráciáját.

Első lépésként egy olyan pénzrendszert kell létrehozni, amit idővel könnyű leválasztani a stabil fedezetekről, mint a gazdaság vagy az arany. Ez a bankrendszer és a tőzsdék létrejöttével megtörtént. Az első két világháború a régi nagy uralkodóházak felszámolásával kezdődött. Ezzel lehetett megalapozni a demokráciákat. A régi uralkodóházaknak nem voltak evilági főnökeik, így nehéz lett volna behódoltatni őket, ezért veszniük kellett. A kommunizmus is egy próbálkozás volt, ami csak részsikert hozott. Nyugaton más szisztémával próbálkoztak. Ott egyfajta puha élet alakult ki, ami sokkal inkább befolyásolhatóbb, mint az erősen átideologizált kommunista rendszerek. Ez utóbbit meg kellett szüntetni. A bankrendszer, némi ügynöki segítséggel, sikeresen eladósította ezeket az országokat és be lehetett vezetni az irányított demokráciát. Elkezdődött a célirányos szabadrablás, mely fontos eleme volt a zűrzavar keltésének. Ezért nem tudott egyik volt kommunista országban sem hatalomra kerülni egy józan elit. A következő lépés az Európai Unió létrehozása volt. Tökéletes megoldás arra, hogy a nemzetek függetlenségét végleg megszüntessék, továbbá újabb konfliktusok forrását jelentse. Közben a független, önfenntartásra képes nemzeti ipart mindenhol megszüntették vagy kihelyezték idegen országokba, így az államok gazdasági szerepe gyakorlatilag megszűnt. Például Magyarország „beültető”, alacsony hozzáadott értéket előállító országnak lett besorolva, spanyol eperrel és uborkával, holland sertéssel és hagymával, stb. Az országok képtelenekké váltak a stratégiai értelemben vett független önellátásra. Kiszolgáltatottságuk révén, lobbierejük nagymértékben csökkent. A kialakult helyzetben értelmét vesztette az országok elleni háborúk indítása. Létrejött egy globális világ, aminek az optimális működtetéséhez egy Világkormány létrehozása vált szükségessé. Annak idején az ENSZ a különböző alegységeivel, mint pl. a WHO, UNESCO ezzel a szándékkal lett megalapítva.