Magyarország kivégzése akkugyárakkal (2023. 02. 21.)

(169. cikk vírusosok nélkül)

Schiffer András: Hét csapás a globális autóipar legvidámabb barakkjára

 2023. február 20.  index.hu

 A cikk:

Az akkumulátor-nagyhatalmi lázálmok kapcsán az alábbiakban két illúzióromboló állítást szeretnék megfogalmazni. Az elektromosautó-gyártás nem fogja magával hozni a zöldfordulatot a bolygón. Szijjártó Péter davosi víziója pedig – a helyi környezet-egészségügyi aggodalmakon túlmutatóan – sokszorosan sérti Magyarország hosszú távú érdekeit.

Sohasem voltam az elektromosautó-gyártás lelkes híve. Akkor sem ünnepeltem, amikor éppen a német Zöldek adták át Thüringiában a kínai CATL első európai akkumulátorgyárát. Elcsatornázásnak tartottam évekkel ezelőtt is a klímaváltozás kiszakítását az ökológiai válság kontextusából, és zöldre festésnek az elektromosautó-fétist. A szkepszisre jó okom van.

Az elektromos járművek karbonsemlegessége több ponton is vitatható. Az elektromos járművek akkumulátorai elég gyakran olyan rendszerről tölthetők, amelyik maga is fosszilis tüzelőanyagokkal működtetett erőművekből táplálkozik. Ennek a szkepszisnek a mértéke azonban talán csökkenthető a megújuló energiaforrások térnyerésével. 

Az elektromos autó előállítása legalább kétszer akkora szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a dízelautóé:

legyártása azért annyira klímakárosító, mert az akkumulátorhoz felhasznált elemeket ki kell bányászni, az érceket szállítani, az akkumulátorgyárakat pedig üzemeltetni kell. Egy amerikai tanulmány szerint az elektromos autók akkumulátorának gyártása nagyobb kibocsátást eredményez, mint egy személygépkocsi előállítása, azonban ezeket a magasabb környezeti költségeket idővel ellensúlyozza az elektromos járművek energiahatékonysága. Így lehet az, hogy az Európai Unió 27 országának energiamixét tekintve az elektromos autók több mint 60 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki. Az elektromos járművek tehát nem csodafegyverek az éghajlatváltozás mérséklésére: az autók számát kellene tömegesen csökkenteni, a közösségi közlekedést pedig ösztönözni.

Az elektromos autók teljes életciklusára vonatkozó kutatások egyelőre túlságosan is a gyártás és üzemeltetés szén-dioxid-kibocsátásra fókuszálnak. Nem számolnak az autók egyéb járulékos szennyezéseivel, mint például az alkatrészellátással vagy a kenőolajok előállításával járó szén-dioxid-kibocsátással, illetve az elektromos autók akkumulátorainak a kidobásával járó környezeti hatásokkal (jelenleg az újrahasznosítás aránya nagyon alacsony). Az akkumulátorgyártás negatív externáliái között ott vannak továbbá az emberekre gyakorolt közvetlen behatások (zaj, bűz), a talaj- és vízbázisminőséget érintő kockázatok, a felhasznált vízmennyiség, a kivont termőföldterület akkor is, ha ezek összességükben eltörpülnek az olajkitermelés negatív externáliái mellett.

Az elektromos autók zöldre festői szemérmesen hallgatnak arról, hogy az akkumulátorgyártáshoz – többek között – lítiumra és kobaltra is szükség van. Bolíviában találjuk a világ egyik legnagyobb lítiumtartalékát. A Bloomberg News 2018-ban már arról írt, hogy Bolívia hihetetlenül fontos ország lesz a következő évtizedben. Az erőltetett lítium-kitermelés miatt a Poopó-tó – a hatalmas ország második legnagyobb tava – már kiszáradt. Evo Morales elnök 2019. november 4-én mondta fel a német ACISA-val kötött 2018. decemberi megállapodást. Az ACISA-megállapodás felmondása megnyitotta a kaput az újratárgyalás előtt olyan feltételekkel, hogy a nyereség nagyobb része a térség lakosságánál maradjon, de felmerült a bolíviai lítiumkitermelő ipar teljes államosítása is. 

Pár nap múlva Moralest lemondatták, a német kormány elsők közt gratulált a puccsistáknak, a megválasztott elnököt lemondásra kényszerítő katonai fellépést a német Zöldek is üdvözölték.

Az ACISA akkumulátorokat szállít a Tesla számára, így nem meglepő, hogy a Tesla részvényeinek értéke a puccs hírére rögtön növekedni kezdett. Az elektromos autók akkumulátorainak gyártásához szükséges másik nyersanyag, a kobalt bányászatánál kiemelt probléma a gyermekmunka alkalmazása. Kongó az egyik fő kobaltexportőr a világon, amely az elektromos autók akkumulátorainak fontos alapanyaga, ahol gyakran kiskorúak hozzák elő éhbérért a profitot termelő ásványt. Az elektromosautó-ipar tehát mint cseppben a tenger mutatja be: a Globális Dél kifosztása, kizsákmányolása és elszennyezése árán zöldül a Globális Észak.

A hazai akkumulátorgyártás eddigi tapasztalatai nem csupán a szkepszisre, hanem az állampolgári aggodalmakra is alapot adnak. Gödön, Komáromban érzékelhető érdeksérelem éri az ottaniakat az akkumulátorgyártás irányából az üzem környezetében terjengő szúrós szag, a betemetett mérőkutak, a folyamatos zaj, az ivóvízben talált oldószerek miatt. A komáromi SK Battery akkumulátorgyár extra vízigénye miatt a térségi ipari célú karsztvízfelhasználás hamarosan szintet lép, ennek pedig főként azok a 20 kilométerrel arrébb fekvő tatai karsztforrások – s persze a tatai Öreg-tó – ihatják meg a levét, amelyek vízszintje az elmúlt években a klímaváltozás hatásait is kezdte megsínyleni.

A Samsung SDI gödi üzemének már ma is nagyobb az egynapos vízfelhasználása, mint Kecskemét városának. A gödi Samsung-bővítésnél új környezeti hatástanulmányt sem kell végezniük a befektetőnek, a gödi talajvízben pedig megjelent az NMP nevű anyag, ami magzatkárosító hatású, és az akkumulátorgyártás során használják oldószerként. A hatóságok nem adják ki a vállalat saját méréseinek egy részét, mondván, azokban üzleti titok is található, s az is kiderült, hogy a szennyezés egyébként éves rendszerességgel kötelező mérését a cég korábban elmulasztotta. A tervezett beruházások helyszínein, Nyíregyházán és Debrecenben tartott viharos közmeghallgatásokon a beruházók, az önkormányzatok, illetve a szakhatóság képviselői sem válaszoltak érdemben például a beruházással okozott környezeti terheléssel, a majdani telephelyen tárolandó mérgező anyagokkal és a szennyvízelvezetéssel kapcsolatban feltett konkrét kérdésekre sem. A debreceni CATL-beruházás kapcsán a kormánypropaganda előszeretettel hivatkozik a kínai beruházó – már említett – thüringiai üzemére. A párhuzam azonban több ponton sántít. A CATL Debrecenbe tervezett gyára hétszer többet termelne, háromszor nagyobb lenne, továbbá három és félszer annyian dolgoznának benne, mint a thüringiaiban. Azon kívül Thüringiában – tartományi és szövetségi szinten egyaránt – működik olyan ellenőrző apparátus, amely képes és hajlandó a beruházót rákényszeríteni a környezetvédelmi szabályok betartására.

Szijjártó külügyminiszter néhány hete Davosban felvázolta kormánya Magyarország-vízióját: Magyarország a nyugati és keleti cégek találkozási pontjaként rendkívül lényeges szereplőjévé vált az elektromosautó-iparnak, a világ tíz legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója közül hét kínai, termékeikre pedig a nyugati autómárkáknak is nagy szükségük van. A következő napokban Dömötör államtitkár berúgta a propagandagépezet motorját. Diadaljelentésében ismertette, hogy hazánkban eddig 17 településen jelentek meg zömében ázsiai akkumulátorgyártók, összesen 20 cég több mint 2800 milliárd forintot fektetett be, ehhez pedig mintegy 300 milliárd forintnyi állami támogatást kaptak. A debreceni beruházás kapcsán megjegyezte: „Ha a tervezett beruházások megvalósulnak, 10 milliós országként is képesek lehetünk arra, hogy 2030-ra a 3. helyen legyünk akkumulátorgyártásban. Ez sok ezer új munkahelyet jelent, és fontos hídfőállásokat a jövő iparágában.”

A Mediaworks gazdasági alegysége egyenesen felturbózta a szijjártói látomást: „A jelenleg ismert tervek alapján kijelenthető, hogy a 2027-es ciklus végére Magyarország világviszonylatban a negyedik legnagyobb akkumulátorgyártási kapacitással fog rendelkezni Kína, az Egyesült Államok és Németország után. Egészen »brutális« együttállás ugyanis, hogy a nagy német autógyártók és a nagy kínai akkumulátorbeszállítók itt találkoznak, ami páratlan helyzetet teremt. Ezért Magyarország lehet az egyik legnagyobb akkuklaszter Európában, de világviszonylatban is olyan hely lehet, ahol előszeretettel fognak a következő évtizedekben megjelenni mind a járműgyártók, mind pedig az akkumulátorgyártó-kapacitások.” Az elmúlt napok bejelentései alapján a történet ott tart, hogy Magyarország kormánya további több tucat akkumulátorgyárat tervez Németh László Kert-Magyarországról szőtt álmának helyébe. A kabinet a maga narratíváján belül tulajdonképpen teljesen logikusan viselkedik.

A NER 2010 után nem egyszerűen átvette, áramvonalasította is a rendszerváltás utáni kormányok összeszerelő modelljét: Magyarországot tette meg a német autóipar legvidámabb barakkjává.

Az összeszerelő ország rémképét annak idején jómagam is visszatérően elhibázottnak tartottam, Szijjártó külügyminiszter pedig nem véletlenül vállalta fel a német autóipar brüsszeli szócsövének dicstelen szerepét, amikor négy éve kijelentette: „Magyarország nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva észszerűtlenül korlátozza.” Mivel időközben az Európai Unióban döntés született arról, hogy 2035-től a belső égésű motorok gyártása befejeződik Európában, az Orbán-kormány ösztönösen nyúlt a német autó- és kelet-ázsiai akkugyártók közötti konnektorszerep után. Körülbelül úgy, mint amikor valaki padlógázzal menekülne előre egy zsákutcában. Van valami ironikus abban, hogy a „szabadságharcos” kormány éppen a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) „Deglobalizáció vagy reglobalizáció?” című panelbeszélgetésén vezeti elő korrigált jövőképét.

Orbán Viktor kormánya újólag egyértelművé tette, hogy a reglobalizáció vs. relokalizáció dilemmájában a rendező Klaus Schwab szervezetével azonos oldalon áll. Ebben persze semmi meglepő nincsen, hiszen a magyar miniszterelnök már évekkel ezelőtt letette a hűségesküt a szabadkereskedelmi világrendre: „A szabad kereskedelem kiterjesztése a glóbuszon bizonyítottan az emberiség javát szolgálná.”

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy a debreceni és nyíregyházi kérdésekre kielégítő válaszokat kapunk, és a helybéliek életminőségét a beruházók valóban meg fogják óvni. Fogadjuk el továbbá, hogy Lánczi Tamásnak és a megafonosoknak lehet igazságuk abban, hogy az Orbán által kinézett konnektorszerep számos külföldi gazdasági-geopolitikai érdeket sért. A lényeges kérdés azonban ekkor sem az, hogy a tiltakozás kinek állhat még érdekében: hanem az, hogy ami a tiltakozás célpontja mögött húzódik, a Szijjártó által Davosban felvázolt konnektorszerep Magyarország hosszú távú érdekeit szolgálja-e?

Orbán Viktor stratégiája viszonylag egyszerűen összegezhető: „ügyes” (ld. még: „sajátos észjárás”) becsatlakozás a nagy globális ellátóláncokba, és siker a lefelé tartó globális bér- és környezetszabályozási versenybe. Ha az utóbbi kapcsán egy külföldi befektető esetleg az EU túl szigorú környezetvédelmi szabályai miatt aggódna, Orbán úgy ajánlhatja fel a belépést az uniós piacra, hogy közben három irányba is kikacsinthat.

Egyrészt a „regálé jogot” szerzett multinacionális befektető számára biztosítja a Gyurcsány-kormány idején feltalált kiemelt beruházási szabályozást, aminek lényege éppen a közösségi ellenőrzés lazításában rejlik. Másrészt a meglévő rendelkezéseket sem tudják ellenőrizni az állami ellenőrző apparátusok, amelyek létszámát az utóbbi években folyamatosan nyirbálták: a német és a magyar határértékek ugyanis hiába hasonlóak, ha például a gödi Samsung-gyárnál évekig nem mérték rendesen ezeket, vagy a Nemzeti Akkumulátor Stratégiához egyszerűen nem készítették el az amúgy roppant eurokonform környezetvédelmi törvényben előírt stratégiai környezeti vizsgálatot és így tovább. Harmadrészt az eljáró hatóságok a befektetők által benyújtott hatásvizsgálati dokumentumokat simán – és persze a környezetvédelmi törvény, valamint az aarhusi egyezmény előírásait megszegve – üzleti titoknak minősítik, s így a kör bezárul. Magyarország üzleti titokba bújtatva válhat Európa hulladéklerakójává.

Maszk (2021. 01. 18.)

'Felelet':

• Használata hallgatólagos egyetértéssel a többi polgár szemében is legitimálja a hatalom tetteit: a bezárásokat, a pánikkeltést, sajtóhazugság-dömpinget, büntetéseket, családi cégek tönkretételét, multi-cégek támogatását, családi és közösségi kapcsolattartás ellehetetlenítését, idősek magányra ítélését, háborús közállapot, jogszabályok bevezetését.
• Aki csak kényszerből, meggyőződése ellenére hordja, az olyan, mintha minden szembejövőnek folyamatosan hazudna.
• A nép hatalom általi, hatalmi célú összezavarása, megcsúfolása, szándékos elbizonytalanítása, zavarosban halászás, hogy míg két éve az arc eltakarása terrorgyanús volt, most épp az ellenkezője a kötelező.
• Az egymásra mosolygás (szeretet, jószándék kinyilvánításának) megtiltása az amúgy is bizalmatlan, (reklámoktól, tv műsoroktól, oltásoktól?) agresszív társadalom, emberek további egymásra uszítását jelenti, embertelen és keresztény viselkedés ellenes. (Janikovszky: Mosolyogni tessék)
• Az állandóan változó, ellentmondó maszk előírás (hol kell, milyen legyen, polgármester írja elő részben) nevetségessé teszi a szabályozást, és a nevetséges kötelezése pedig azt jelenti: tudjátok, hogy értelmetlent követelünk, de azért is be kell tartsátok, különben pénzbüntetéssel tönkreteszünk titeket. (Ez a kegyetlen katonai rend. Szó nélkül tedd azt, amiről tudod, hogy hazug, rossz.)
• Mindeközben az országot Európa előtt képviselő, nevünkben szavazó fidesz-alapító Szájer példáján láthatjuk, hogy a ránk erőltetett korlátozásokat az álszent, a társadalmat évtizedekig hazugságban tartó uralkodó réteg mennyire tartja magára nézve kötelezőnek. (És a hirdetett keresztény konzervatív családbarát igazmondó beállítottság mennyire nem igaz.)
• Mint minden pénzbüntetés, egyenlőtlen viszonyok között igazságtalan, mert a dúsgazdagokat nem érinti, nem érdekli.
• A sajtóban és a világhálón hivatalosan is letiltották az ellenvéleményeket, sőt büntetendővé váltak, ami valószínűbbé teszi azok igazát. A tisztességes, önálló gondolkodású jó szakemberek félreállítása is erre utal. (Cserháti Péter, OORI) Történelmi példa: Semmelweis igazát a hivatalos orvosi hatalom 40 évig tagadta, a szülészeteken ezzel mindaddig minden harmadik anyát megölve.
• A szövetmaszk nem gátolja a vírus áramlását. Célja a hatalom által kitalált helyzet demonstrálása, elhitetése, a félelem fenntartása, mint amikor a Budapestre egyáltalán nem kíváncsi afrikai bevándorlókat a fővárosba utaztatták.
• A maszk különösen abszurd, ha valaki prüszköl vagy köhög. Ha leveszi közben, ha nem.
• A maszk a viselőjébe mindenféle a szervezet által eltávolított rossz dolgot visszajuttat: a maszk tehát megbetegít.
• A maszk (minél „jobb”, annál inkább) a természetes, normális lélegzés nehezítésével (tudat alatt is, a nehezebb légzéssel) a szervezetben stresszt okoz, ezzel betegít.
• A maszk a viselőjének, de a látványával a többi embernek is háborús érzést okoz, mely elrontja a polgárinak, európainak, demokratikusnak ígért életünket, növeli a megbetegítő folytonos stresszt.
• Hasonlóan kettéosztja a társadalmat és megalázza mindkét(!) felet, mint a német megszállás alatt a zsidók kötelező csillagjele.
• Sajnálatos, hogy az arcok, a kedves, a jóakaratú, az emberi, a szép arcok látását ezzel megtiltják. Helyette óriásplakátokat, csúf modern épületeket nézegethetünk. Valós emberi közösség helyett pedig csak a világhatalom által ellenőrzött és befolyásolt virtuális kapcsolat a megengedett.

 Mi szól mellette?

Mi Hazánk interjú (2022. 04. 06.)

Indexcikk, kurucinfo-ntaláltam rá. Megjegyzésekkel.

A Fidesz–KDNP mellett a vasárnapi parlamenti választások másik nyertese a Mi Hazánk Mozgalom. A párt karizmatikus elnöke, Toroczkai László, a példátlan médiaellenszél mellett arról is beszélt az Indexnek adott exkluzív interjúban, hogy a kormányzó párt rendre „lenyúlja” sikeres és népszerű elképzeléseiket. Bár az valószínű, hogy az új ásotthalmi projekt, a batátacsipsz nem jut erre a sorsra.

Hol is kezdjük, amikor a Mi Hazánk Mozgalom genezisét kutatjuk? 2018. június 23-án, az ásotthalmi pusztában, vagy néhány héttel korábban, május 12-én, amikor Dúró Dórával párban hajszálnyi különbséggel alulmaradtak a Jobbik elnökválasztásán a Sneider Tamás, Gyöngyösi Márton tandemmel szemben?

Nem, kezdjük 1996-nál. Akkor indult a politikai pályafutásom, azzal, hogy a MIÉP-be jelentkeztem 18 évesen, majd egy évre rá Csurka István egy lakossági fórumon odalépett hozzám, elkezdtünk beszélgetni, és ennek az lett a vége, hogy feljöttem Szegedről Budapestre, és a Magyar Fórum újságírója lettem. Elkezdtem politizálni a MIÉP ifjúsági tagozatában, és 1998-ban az ország legfiatalabb országgyűlési képviselőjelöltje lettem 20 évesen.

De azért is kell visszamennem 1996-ig, mert ekkor ismerkedtem meg Novák Előddel a MIÉP ifjúsági tagozatában. Ez azért fontos a genezis szempontjából, mert amikor Vona Gábor engem 2016-ban felkért, hogy induljak a választáson a Jobbik alelnöki pozíciójáért, akkor én nem véletlenül utasítottam vissza ezt kétszer is. És harmadik alkalommal azért mondtam igent, mert két másik ember mellett Novák Előd volt az, aki erre rábeszélt, és akit akkor golyóztak ki meglehetősen antidemokratikus módon a Jobbik elnökségéből. Tehát ő mondta azt, hogy vállaljam el, mert így legalább lesz valaki a vezetőségben, aki ellenáll Vona Gábornak, ha megtagadná a Jobbik eredeti, nemzeti irányultságú értékeit, amely értékek alapján annak idején létrejött a párt, illetve, ha Vona nemcsak egy emberi, hanem egy eszmei árulásra is készül, akkor én legyek ott, aki esetleg megmenti ezt a közösséget. Hát így lettem a Jobbik alelnöke. És ha én nem leszek akkor alelnök, akkor nincs Mi Hazánk Mozgalom sem. A 2017-es kampányban megtörtént Vona Gábor árulása – amit én nem tudok másként értékelni –, ami oda vezetett, hogy egy 23 éve zászlót bontott párt eljutott oda, hogy ma csak kettővel több képviselőt tud a parlamentbe küldeni, mint egy új párt, amelyet a belőle kiválók alapítottak, és amely bődületes ellenszélben működött.

('Felelet': Végre megtudhatjuk az előzményeket.)

A kilenc nagyságrendileg majdnem annyi, mint a hét.

Igen, a Jobbik hasonló szintű frakciót tudott létrehozni, mint mi, de úgy, hogy közel tízmilliárd forintnyi állami pénz állt a rendelkezésére, míg nekünk egy fillér sem. Ez jól mutatja, hogy mekkora hibát követett el Vona Gábor, illetve az a vezetőség, amely akkor, 2018-ban megakadályozta, hogy én vegyem át a párt irányítását. Ha akkor nem úgy alakul, ahogy alakult, akkor a Jobbiknak minden esélye meglenne arra, hogy most a kormányzáson gondolkodjon. De így alakult, és ebből lett a zászlóbontás Ásotthalmon. 

('Felelet':Azaz a Fidesz érdeke volt a Jobbik tönkretétele. Ők is intézték...)

Úgy tudom, szalonnasütésre jöttek össze, nem?

Igen, de én azt mondtam – hiszen akkor már öt éve Ásotthalom polgármestere voltam úgy, hogy egy alkalommal százszázalékos támogatottsággal választottak meg –, hogy vagy szalonnasütés lesz, vagy elindul egy politikai mozgalom. És mintegy ezerötszázan el is jöttek a zászlóbontásra. Erre már nem mondhattam azt, hogy most akkor süssünk szalonnát.

Milyen reményekkel vágott neki akkor az önálló politikai létnek, ön is, és a Mi Hazánk is, mint politikai párt?

Lehetetlen küldetésnek éreztem a vállalásunkat, azzal a nehezen megvalósítható céllal, hogy mi 2022-ben bekerüljünk a parlamentbe. 

Pedig akkor már öt éve polgármester volt, ismerték a nevét országszerte, tehát nem a nulláról indult.

Valóban, háromszor választottak meg, ebből egyszer az összes voksot begyűjtöttem. Mégis reménytelennek tűnt, de nem is elsősorban azért, mert nem volt pénzünk, hiszen nekem volt gyakorlatom az ilyesmiben. Világéletemben azt csináltam, hogy nulla forinttal mozgalmakat alapítottam, például a 64 vármegyével ('Felelet':hvim.hu) is eljutottunk két-három év alatt oda, hogy több ezer tagunk volt. Én a pénztelenségtől nem féltem, én attól tartottam, hogy végleg kiveszett az emberekből a remény, hogy lehet a pártpolitikán keresztül valamiféle igazi változást elérni. Én ettől tartottam, mert 2018-ban tényleg mindenki kiábrándult a pártpolitikából. 

Az első erőpróba 2019-ben jött el, mindjárt kettő is.

Előbb jött az európai parlamenti választás, amikor még „újszülött” kispártként csak 3,3 százalékot szereztünk, bár a ránk leadott 114 ezer szavazatot nem tartottam rossz teljesítménynek. Aztán pár hónapra rá itt volt az önkormányzati választás, de előbb még olyan seb esett rajtunk, az európai parlamenti kampány finisében, amiről akkor úgy tűnt, hogy kiheverhetetlen. Mr. Zuckerberg törölt bennünket a Facebookról, és ezzel megszüntette az egyetlen hírközlő eszközünket, hiszen a közmédia csatornáin mi egyáltalán nem jutottunk szóhoz. Ugyanez történt most is, a 2022-es parlamenti választások finisében.

Mi volt az a konkrét poszt, ami kiverte a biztosítékot a Facebooknál?

Nem tudjuk konkrét eseményhez kötni. Ezért is perelem idestova két éve a Facebookot a szegedi törvényszéken, most pénteken lesz az elsőfokú ítélethirdetés. Most már nagyon komolyan veszi a pert az amerikai cég, három ügyvéddel képviselteti magát. 

Most már?

Igen, mert eddig nemcsak a Mi Hazánkat negligálták, hanem a törvényszéket is. Amikor először elküldték nekik a periratokat, azonnal visszaküldték azzal, hogy fordítsák le nekik, mert ők ezt nem értik. Az alperes küldte vissza a bíróságnak, csak hogy értsék! Ezek után az én háromszázezer forintomon fordíttatta le a törvényszék angolra – a világ egyik leggazdagabb emberének a cégével szemben –, de újfent ignorálta a periratot a Facebook, mondván, hogy a képmellékletek nincsenek lefordítva. A saját, képernyőfotóval elmentett oldalukat kellett lefordíttatnom. Ez volt az a pillanat, amikor a törvényszéknek elege lett ebből a packázásból, és kiadott egy fizetési meghagyást százmillió forintos kártérítésről az én javamra, és azzal, hogy állítsa vissza a Facebook az oldalamat. És ezzel feléledt a per, amelynek most lesz az ítélethirdetése. 

De csak első fokon. 

Igen. De ha akkor a Facebook nem törli az én oldalamat meg a párt oldalát, amelynek másfél milliós elérése volt, akkor most nem hét képviselőnk ülhetne be az országgyűlésbe. Egyébként azért nem féltem annak idején a pénztelenségtől, mert én ma már nem hiszek a hagyományos médiában, az újságokban és a televízióban, nem gondolom, hogy a köztévé vagy a közmédia döntötte el a választásokat.

Hanem mi?

A közösségi felületek. Hogy ki milyen ügyesen tudott élni a Facebook, az Instagram, a Twitter, a TikTok és a YouTube adta lehetőségekkel. Ha nem újítok a Facebook-profilom lezárása után, és nem megyek át a YouTube-ra, akkor most nem ülünk itt. Száznegyvenötezer követőm van a videómegosztón, messze a legtöbb a magyar politikusok közül, már harmincmillió megtekintésnél tartunk. Ha ez nincs, akkor aligha sikerül elérnünk ezt a mostani eredményt. Tehát megint kellett egy innováció, ami a túlélésünk záloga volt.

Akkor tehát modern pártnak vallja magát a Mi Hazánk?

Abszolút! Tradicionális, konzervatív alapelvekkel valójában egy modern, huszonegyedik századi párt vagyunk, aminek, nem véletlenül, elég fiatal a szavazóbázisa. Felmérések szerint a Fidesz szavazóbázisa a legkorosabb, a mienkénél fiatalabb bázissal talán csak a Momentum rendelkezik. 

Vasárnap éjjel az eredményvárón csodának nevezte a parlamenti küszöb megugrását. Tényleg csoda volt ez, nem volt benne a levegőben?

Az biztos, hogy a közvélemény-kutatókat nagyon meglepte, most már tényleg ideje lenne alaposan átértékelni a munkájukat, mert az egész választás eredményét nem nagyon találták el. A Mi Hazánk Mozgalom eredményét meg végképp nem. Amikor a Publicus még mindig két százalékra taksált minket, akkor mi már rég nem ott voltunk, ráadásul közel 70 százalékos részvétel mellett történt mindez, ami állítólag nem kedvez a kis pártoknak. És még így is simán bejutottunk! Én azt mondtam, ha 5,1-gyel bejutunk, akkor már nagyon boldog leszek, ehhez képest szereztünk 6,2 százalékot. Én nem vonom vissza a csoda jelzőt, mégpedig azért, mert nemcsak a Facebook fenekedett ellenünk, hanem a kormány médiabirodalma is. 

Hogy lehet az, hogy egy újság nem hoz le egy fizetett hirdetést, miközben azt vallja magáról, hogy állítólag a piacról él?

Úgy, hogy ilyen országban élünk. De a legdurvább, ami ebben a kampányban történt, az a következő volt. Amikor megalapítottuk a mozgalmunkat, úgy voltam vele, nekünk nincs állami támogatásunk, nincs oligarchánk, nincs médiabirodalmunk – sebaj. Viszont enyém volt a politikusok között, talán a miniszterelnököt leszámítva, a legnagyobb elérést produkáló Facebook-oldal. Úgy voltam vele, hogy ez a fontos, ezen keresztül el tudjuk érni az embereket. És ezt vették el tőlem Zuckerbergék! 

Nem maradt semmiféle hírközlési eszköz a kezében, nem esett kétségbe?

De, egy kicsit. Mindegy, elkezdtem a nulláról felépíteni egy YouTube-csatornát, amivel még senki nem járt igazán sikerrel a magyar politikusok közül. És végül ezzel tudtam milliókhoz eljutni. Úgy voltam vele, hogyha megkapjuk az állami kampánytámogatást – ezért siettünk az országos listaállítással, mi voltunk időben az elsők a pártok közül –, és miután megkaptuk, érvényesíteni akartuk a hosszú hónapokkal azelőtt megkötött szerződéseinket a terjesztőkkel. Mert négymillió példányban kinyomtattuk az ingyenes kampányújságunkat. Csakhogy a Mediaworkshöz tartozó MédiaLOG nevű terjesztőcég közölte velünk, hogy felsőbb utasításra nem viheti ki az újságunkat. Dacára annak, hogy hónapokkal előre egyeztettünk velük. Ez nagyon súlyos szerződésszegés. Erre akár perelhetnénk is. 

Nem pereltek?

Eddig még nem, jóllehet ez abszolút perképes eset. De tovább megyek, még az alvállalkozóikat is megfenyegették, független vállalkozásokat, erről e-mail-váltásaink vannak. Lehetne azt mondani, hogy a piac így döntött, de nem a piac döntött így, hanem a kormány. Ilyesmi nem volt az újkori demokrácia történetében, hogy a Magyar Posta nem vihet ki többé politikai kiadványt.

Piaci döntés? Hiszen ezzel lemondtak egy komoly bevételről.

Óriási bevételtől estek el. Ráadásul a kis alvállalkozók azt mondták nekünk, bárcsak évente háromszor lennének parlamenti választások, annyira jól jött volna nekik ez a pénz. És most elestek ettől. Tehát már a nyomtatott újságokkal sem tudtunk eljutni a választóinkhoz. És mégis úgy háromszoroztuk meg a voksainkat 2019-hez képest, hogy nem volt Facebookunk, az utolsó két évben egyáltalán nem voltam látható a köztévében. És az RTL Klubon, amely ebben a pillanatban is vár rám, az Index után a következő interjúmat nekik adom. A legnézettebb magyarországi tévé stúdiójában eddig még egyszer sem tudtam megjelenni. Az ATV-ben felbukkantam egyszer-kétszer, ennyi volt az egész médiaszereplésem. Tévé, Facebook és nyomtatott sajtó nélkül értük el ezt az eredményt, én ezt nevezem csodának.

('Felelet': Sajnos már csak ezek miatt is igaz, hogy diktatúra van.)

Mit szól azokhoz a véleményekhez, melyek szerint a Mi Hazánk a Fidesz „leányvállalata"?

Várjon, még nem fejeztem be. Most már lett volna pénzünk, mert több mint 580 millió forintot kaptunk normatív támogatásként, mivel országos listát tudtunk állítani, szóval, összesen 26 óriásplakát-helyet tudtunk vásárolni a Publimontnál, de ezeket is Budapesten, ott, ahol a Fidesz gyakorlatilag feladta, tehát nekik nem volt fontos a főváros. És ezt a 26 helyet sem a kampány végére, hanem a legelejére tudtuk megszerezni, amikor még kevésbé számít. Vidéken, ahol árthattunk volna a kormánypártnak, még plakáthelyet sem kaphattunk! Hát egy leányvállalatot így kezelnének?! Így aztán kénytelenek voltunk annyi innovációt beletenni ebbe a kampányba, mint még soha, senki. Az is egy innováció volt, amikor egy Smart minikamionból csináltunk egy óriásplakátot, és azzal jártuk az országot. Én magam immár 26 éve folyamatosan országjáráson vagyok, az én utolsó lakossági fórumom szombat éjfélkor ért véget Dabason, és előtte aznap még Szigetszentmiklóson és Budakeszin tartottam fórumot. Megfordultam mind a 106 választókerületben.

Budapestet elengedték?

Nem, nem, óriási erőket összpontosítottunk a fővárosban, mert itt volt a legnehezebb összeszedni az ajánlásokat. Tény, hogy Budapesten ugyan még a Kutyapárt is megelőzött bennünket, de semmiképpen sem adjuk fel a fővárost, itt is kiépült, remek szervezeteink vannak. Én magam is a MIÉP-ben kezdtem a politikai pályafutásomat, márpedig a MIÉP Budapesten volt a legerősebb. A Jobbik már inkább vidékcentrikus volt. Persze magam is vidéki vagyok, szegedi, a családunknak volt egy tanyája Ásotthalom közelében, onnan a kötődés a településhez. 

De azt nem tagadhatja, hogy vannak átfedések a Fidesz és a Mi Hazánk programja között…

A Fidesz lopkodja tőlünk ezeket a pontokat! A határkerítés gondolata is tőlem származik.

A Fideszt sokáig nem érdekelte a migráció, én azért lettem polgármester, mert ott élek a határ mellett. Elsőként kezdtem el küzdeni a migráció ellen. A Fideszt addig ez nem foglalkoztatta, amíg nem látott benne politikai hasznot. De sok más ügyet is tudok mondani. Ott van például a gyermekvédelmi törvény.

Dúró Dóra benyújtotta a Fidesz elképzeléséhez szövegszerűen is sokban hasonló törvényjavaslatot, amit akkor a Fidesz lesöpört. Aztán amikor kirobbant a Szájer- meg a Kaleta-botrány, akkor egyrészt figyelemelterelés, másrészt szavazatszerzés céljával elővették. Most pedig, a választások előtt, a mi Virradat programunknak a mezőgazdaság fejlesztése volt a kulcseleme, erre most Orbán Viktor bejelentette, hogy soha nem látott mértékben pénzeket pumpálnak a magyar agráriumba. Tudom, hogy figyelnek minket, és a mi programunkból csemegéznek. Egyébként a Jobbik rögeszméje volt, hogy ránk égették ezt a narratívát, hogy mi a Fidesz fiókpártja vagyunk. És hogy aki nem áll össze Gyurcsánnyal, ahogy mi sem, az csakis a Fidesz bérence lehet. És tényleg kialakult egy ilyen kép. Ez volt a másik óriási korlát – a médiabeli elhallgatásunk és elhallgattatásunk mellett –, amiért óriási csodának tartom a bekerülésünket a Parlamentbe.

Most már teljesen nyugodt vagyok, mert vasárnap éjjel mindenki számára világossá vált, hogy Magyarországon három politikai erő van. Most már végképp senki sem tud minket azzal vádolni, hogy Fidesz-bérencek vagyunk.

Egyetlen rendezőelv szerint voksolunk: ami jó a hazának, azt megszavazzuk. Ebben is másképp cselekszünk, mint a balliberálisok vagy a Fidesz, akik egymástól soha, semmit nem fogadnak el, zsigerből. Viszont a legádázabb ellenfele leszünk ennek a kormánynak, ha olyan ügyeket akar végigvinni, ami rossz a magyarságnak.

Programjuk egyik központi eleme a Covid-diktatúra volt.

Igen, ez az egyik, ezt már nem is kell mondanom, mert mindenki látta, milyen erélyesen harcoltunk a kormány ellen a kötelező oltás ügyében. De mondok mást. Olyan világpolitikai átalakulás zajlik, hogy itt megszorítások jönnek. Akárki nyerte volna meg a választásokat, ez jönne. De mindez elkerülhető lett volna, ha hallgatnak arra, amit mi két éve mondunk. 

('Felelet': Kár hogy a vírus hazugságról nincs több említés. Egyébként azért is besztett az ezzel kampányoló Mihazánk, mert a vírusdiktatúrát pár hét alatt elfelejtették az emberek az enyhítés és az új mesterséges háborúveszély miatt.)

Mit mondanak?

Azt, hogy ennek a koronavírus-járványnak vannak tudatos haszonélvezői, elsősorban a „Big Pharma”, a nagy multinacionális gyógyszergyártók, meg a digitális multik. Ezeket kellett volna megadóztatni. A Facebook esetében fordított áfa van. Ők csak haszonélvezői a járványnak. 

('Felelet': Haszonélvezői és irányítói.)

Önök nem egymaguk vannak Európában? Nem egy zárványt alkotnak?

Dehogy! Folyamatosan építem a nemzetközi kapcsolatainkat. Európai szövetségeseket gyűjtök ahhoz, hogy ne a magyarok fizessék meg ennek a mesterségesen előidézett krízisnek az árát. Orbán Viktor győzelméhez a magyarok legfontosabb szövetségesétől, Lengyelországtól nem érkezett gratuláció, sőt, lemondták a találkozókat a kampányban. A Twitter-oldalamon – mert az még van, csak a magyarok azt nem nagyon használják – látható, hogy a lengyel parlament különböző pártjai gratuláltak a Mi Hazánk országgyűlésbe kerüléséhez. Tehát még véletlenül sem vagyunk légüres térben. Talán nincs is olyan ország Európában, ahol az elmúlt tíz, tizenöt, húsz évben ne építettem volna ki kapcsolatokat. Orbán Viktort meg mostanában mindenki, mint a forró krumplit, úgy dobálja el magától. 

De önök nincsenek ott az Európai Parlamentben.

Tényleg nem vagyunk, 2024-ben lesznek választások, akkor majd bejutunk.

A választások éjszakáján azt mondta, ez még csak a kezdet, önöknek jóval nagyobb céljaik vannak, mint pusztán a Parlamentbe kerülés. Hogyan képzelik elérni a további térhódítást?

Két miniszterelnök-jelölt maradt versenyben a tegnap éjszaka után. Orbán Viktor és én. Jóval fiatalabb vagyok, tizenöt évvel. Ezzel nem illik példálózni, de ez tény, az idő nekünk dolgozik. Mi fiatal párt vagyunk, maga a párt is, de a vezetői is. Az egész elnökségünk harmincasokból áll. Olyan világpolitikai események zajlanak körülöttünk, amelyekre csak nekünk vannak válaszaink. A baloldal erre képtelen, mert ők nem mehetnek szembe a gazdáikkal, a globális nagytőkével. A Fidesz ugyancsak túl sok szállal kötődik ezekhez a nagyvállalatokhoz.Mi a status quón változtatni akarunk, hétszáz élelmiszeripari üzemet vissza akarunk építeni egy éven belül. Egyet már át is adtam Ásotthalmon, egy batátacsipszgyártó üzemet. 

Egy mit?

Egy batátacsipszgyártó üzemet. Ezzel modelleztük a programunkat. Ásotthalom egy halálra ítélt község volt 2013-ban…

Bocsánat, a batáta nem trópusi növény?

Pont ezt akarom mondani. Minden egyes élelmiszeripari üzem mögé a magyar innovációt és kutatás-fejlesztést kell állítani. Nálunk már az innováció volt, hogy a batátát meghonosítottuk Ásotthalmon. 

Ez ott megterem?

Nemhogy megterem, hanem imádja a mikroklímánkat és a homokos talajunkat. A nyarunk sokszor afrikai, rengeteg a napsütés, még egy saját fajtát, egy lila színű batátát is kinemesítettünk. Már ebben is van innováció, de magában a csipszben is, egy budapesti Michelin-csillagos étterem szakácsa dolgozta ki. Most kerül a boltokba, most volt a munkaerő-toborzás, huszonkétszeres túljelentkezés volt, mert jó fizetéseket fogunk adni. Lesz webshopunk, hamarosan mindenki találkozik a batátacsipszünkkel a valódi vagy a virtuális piacon. Ha majd győzünk, vége a külföld által kizsákmányolható olcsó magyar munkaerőnek.

A törvény nem teszi lehetővé, hogy egyszerre legyen polgármester és parlamenti képviselő. Melyiket választja?

A képviselőséget. Azért kerültem a parlamentbe, hogy ott dolgozzak a hazámért.

Mi kinyitunk / Alexandra Pervulesko (2021. 01. 16.)

frissítés 2021. 01. 27. g7.hu (jan. 25.)

Lengyelországban akár 20 ezer vendéglátóhely nyithatott ki a tilalom ellenére (jan. 17.?)

"Akár 20 ezer vendéglátóhely is kinyithatott Lengyelországban múlt hétfő óta, miután meghosszabbították a kijárási korlátozásokat – írta az egyik legnagyobb lengyel hírportál, az Onet.plAz ellenszegülést a vendéglátósok érdekvédelmi szervezete is támogatja. Közleményükben azt írták, hogy különösen azoknak a helyeknek támogatják az újranyitását, amelyeket kihagytak az állami támogatási programokból. Lengyelországban nem iparági alapon, hanem egyedi kérelmekre adtak állami támogatást kis- és középvállalkozásoknak, és sokan maradtak segítség nélkül. Nagyjából 40 embernek adok munkát. Mindennap sír valaki közülük, hogy nem tudja fizetni az albérletet, a számlákat, és az ilyen emberi tényezők miatt döntöttünk az újranyitás mellett. Nem akarom, hogy bármi az én lelkemen száradjon Április és szeptember között több mint kétezer vendéglátóhely zárt be véglegesen Lengyelországban, és egy kutatás szerint minden ötödik helynek legfeljebb egy hónapra van elég tartaléka. “Így számos étteremnek az egyetlen megoldás a kinyitás, megkockáztatva a büntetéseket” – írta az Onet.pl. A vendéglátósok érdekvédelmi szervezete szerint az elmúlt héten előfordult, hogy a lengyel közegészségügyi szervezet egy nap alatt több mint 1300 ellenőrzést tartott rendőrökkel közösen az újranyitott helyeken. A büntetés felső határa 30 ezer zloty (2,4 millió forint)."

még itt némi hír angolul: foreignpolicy.com, abcnews.go.com  (#OtwieraMY (We Are Opening) movement)

Magyarország:

Gerendai Károly: Észszerű szabályok mellett lehetővé kellene tenni az újranyitást (hang.hu) (nem túl érdekes)

Negyedik napja tart az „unatkozó kamaszok” lázadása Hollandiában a kijárási tilalom miatt (hang.hu) "Az országban a második világháború óta nem vezettek be kijárási tilalmat, a döntés pedig negyven éve nem látott erőszakos tiltakozásba torkollt.." "Don Weenink szociológus ugyanakkor rámutatott, hogy a zavargások nem feltétlenül politikai motivációjú akciók. „Egy olyan tömeget látunk most, amely szerint a járvány elleni intézkedésekkel a kormány ki akarja terjeszteni az állami hatalmat. Őszintén hisznek benne, hogy a koronavírus csak azért van, hogy az embereket manipulálják és kontrollálják” – írta." "A szomszédos Belgiumban, vasárnapra tüntetést szerveznek a több hónapja életben korlátozó intézkedések ellen. A megmozdulásra mintegy 32 ezer főt várnak a szervezők.... belga belügyminiszter szerdán hangsúlyozta, hogy csak a helyi hatóságok által engedélyezett tüntetésekre kerülhet sor, legfeljebb 100 fő részvételével, a higiéniai szabályok szigorú betartása mellett."

2021. 01. 16.:

forrás: azonnali, die Presse, Index, Diningguide,  Heute.at, Mediaforras.com, Nachrichet.at

Napi.hu. 2021. január 13.:

"A lengyel vállalkozók elutasítják, hogy a kormány január végéig meghosszabbítja a nyitvatartási korlátozásokat, "Mi kinyitunk" jelszóval akkor is nyitni akarnak, ha ezért megbüntetik őket. Az első tiltakozókhoz most továbbiak csatlakoztak, bejelentve, hogy január 18-án legkésőbb megnyitják az eddig zárt helyeket. Vendéglők, szállodák, sportpályák, fodrászok, kozmetikusok jelezték, hogy elegük van a zárlatból. A lengyel médiában a napokban jelent meg egy hír, miszerint egy szálloda, ahol 300 vendég volt, arra hivatkozva nyitotta ki kaput, hogy sportrendezvényt, nevezetesen sakkversenyt rendeztek. A vállalkozók már elmentek a falig - panaszolják -, felemésztik őket a helységek bérleti díjai, a hiteltörlesztések, félnek a fizetésképtelenségtől és életük munkájának elvesztésétől. Nincs mit veszteniük, egyeseknek már a családtagjaikat is el kellett bocsátaniuk. A "lázadáshoz" jó alapot ad nekik, hogy nemrégiben a bíróság egy fodrász javára döntött, mondván, a zárlat érvénytelen, mivel rendeletben hírtette meg a kormány, ami alkotmányellenes. A vállalkozók szerint a társadalom őket támogatja.

A szolgáltató vállalkozások tulajdonosai  "Mi kinyitunk" akciót hirdettek."

Roadster.hu:

"Továbbá abba is kapaszkodnak, hogy a lengyel bíróság eltörölteazt a 10 ezer zlotys (800 ezer forintos) bírságot, amit egy fodrászra szabtak ki, mert akkor is dolgozott, amikor a járványügyi intézkedések miatt zárva kellett volna legyen. A bírósági ítélet indoklásából kiderül, hogy az alkotmányos jogok és a szabadság nem korlátozhatók rendelettel, csakis természeti katasztrófa esetén."

"Az osztrák sajtó tele volt a bizonyos Alexandra Pervulesko történetével: a linzi hölgy szintén a végsőkig elment, de amikor gyermeke létfenntartása került veszélybe, és már a barátaitól kellett segítséget kérnie, betelt a pohara. Hétfőn sokat sejtetően posztolta, hogy “Ma”, majd a törzsvendégei legnagyobb örömére bizony minden tiltás ellenére este kinyitotta Badcafé nevű helyét. Egészen fél óráig maradhatott zavartalan a Badcafé rendhagyó nyitása, hiszen jelentették a szabálysértés, és körülbelül 20 rendőr jelent meg a szűk utcában — ezzel blokkolták a vendégeket, akik nem tudták elhagyni a helyszínt. A tulajdonos hölgy most akár 30 000 eurós büntetésre számíthat, miközben az osztrák vendéglátósok közül sokan respektálják Alexandra Pervulesko bátor tettét. A precedens értékű történet nem maradt folytatás nélkül, a segítségre szoruló, és immár bísággal is sújtott hölgy törzsvendégei adománygyűjtésbe kezdtek a Badcafé és Pervulesko megmentésére."

Videók "lokal geöffnet" keresésre youtube-on. (Már amit nem töröl le a szolgáltató. Magyar felirattal fb-on kering, de azt én bojkottálom.); Még németül: RTV Talk: Linzer "Wut-Wirtin" Alexandra Pervulesko, ittis...

Fellázadtak az olasz vendéglátósok (index2021.01.15.)

"Dögöljön meg a kormány! Ezt a jókívánságot nem mi mondjuk, hanem az olasz éttermesek a Libero nevű olasz napilap 2021. január 15-ei címoldalán, akik „Io apro” vagyis „Én kinyitok” felkiáltással szerveztek mozgalmat, és a ma este 6-kor ki is nyitnak Olaszország-szerte. A mozgalomhoz Mintegy ötvenezer vendéglátós, étterem- és bártulajdonos csatlakozott. A három hónapja tartó bezárások miatt jelentős bevételtől estek el, már nem tudják eltartani családjukat, lehetetlen helyzetbe kerültek, ezért úgy döntöttek, mozgalmat szerveznek, és lesz, ami lesz..."

"Én kinyitok és csatlakozom a mozgalomhoz – mondja Maurizio Porta, a torinói Blues Cafe tulajdonosa egy videóban –, mert a kormány támogatása sajnos nem elég, ennünk pedig kell. Nem lopok, csak dolgozni szeretnék, ahogy a képviselőház előtt a politikusok köré zsúfolódó újságírók is teszik. A vírus nem attól terjed, hogy most kinyitunk, hiszen három hónapja zárva vagyunk, és továbbra is jelen van. A szabályokat természetesen betartjuk, viszont enni szeretnénk a családommal, és a költségeinket is fizetni kell, például a pénztárgépét, aminek használatára az állam kötelez, és amit sajnos nem dolgozva nem tudok fizetni.

Az újranyitási mozgalmat Matteo Salvini korábbi miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, a Liga vezetője is támogatja.

Az újranyitók természetesen tisztában vannak azzal, hogy a büntetést reszkírozzák: az egyik vendéglős szerint ez 280 euró."

Ausztriában elindult a polgári engedetlenség! (forrás: Orvosok a tisztánlátásért)

Ausztriában kinyitott ma (jan. 15.) több ezer üzlet és vendéglátóipari egység. Január 16.-ra pedig egy GIGANTIKUS tüntetést szerveznek Bécsbe a Hősök terére. A képlet egyszerű. Egyrészt az Osztrák Alkotmánybíróság már hónapokkal ezelőtt megállapította, hogy a osztrák kormány által hozott minden “lock-down” rendelkezés alkotmányellenes, amit a Kurz-féle kormány eddig valamiért figyelmen kívűl hagyott... Thousands march in Vienna against coronavirus restrictions - Reuters cikk a tüntetésről

Felelet:

Az olasz újranyitás nem sikerült ezen cikk szerint. (italy24news) A már jól tönkretett emberekből kevesen merték kockáztatni az őket végleg tönkretevő bírságot.

Az igazmondó magyar kormánysajtó számára ez a három hír még három nap után sem létezik.

Mintha drogot adnánk a gyerekeinknek (2022. 02. 19.)

Uzsalyné Pécsi Rita

Mintha drogot adnánk a gyerekeinknek

magyarnemzet.hu 2022. 01. 24.

Sokan azért adják oda a telefont, a tabletet a kisgyereknek, mert egyszerűen maguk sem tudják, mivel van dolguk – mondja Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, a Fejleszt vagy rombol? – Kulcs az okoseszközök okos használatához című könyv szerzője, aki hangsúlyozza, hogy az okoseszközök elektronikus drogként hatnak a kicsikre.

Említette a „fertőzetlen” iskolákat, és könyvében arról is ír, hogy például Franciaországban 15 éves korig alapvetően tiltják az iskolai mobilhasználatot. Ez az elvárás illúzió lenne nálunk?

– Hogy többek között a francia oktatás ide jutott, az annak köszönhető, hogy már sok tapasztalatuk felhalmozódott. Tarthatatlan helyzet alakult ki, az oktatás színvonala drasztikusan zuhant. Nálunk még nem érett meg az idő arra, hogy teljes állami szabályozás legyen. De megvan az igazgatók, az intézmények szabadsága. Ismerek több iskolát idehaza is, ahol médiamentes övezetet alakítottak ki. Mindig biztatom a szülőket is, hogy ezt bizony lehet kérni, ezért fel lehet lépni. De most a járványban azért rendesen a gép elé küldtük a gyerekeket…

– Azt mondják, hogy tíz évet léptünk előre a digitális oktatásban.

– Az lehet, de az iskola nem csak intellektuális oktatásra való. Egy ókori bölcs így fogalmaz: azt az oktatást, amely csak az észhez szól, nem lenne szabad tanításnak nevezni. És az online oktatás csak ezt a területet fedte le – ha lefedte egyáltalán. Sok problémával járt, s ha a tanárokat megkérdeznénk, hogy haladtak, nem kapnánk sok biztató választ. Ezek a gyerekek sokat veszítenek azzal, hogy most a képernyő elé szorultak. Vészhelyzet volt, amikor be kellett mindent zárni. De több igazgatótól hallottam már, hogy ha újból teljes lezárás lenne, akkor sem fognak az alsóban leállni, minden eszközzel megpróbálják a valóságos kapcsolatot fenntartani, és a gyerekeket a többórás képernyőkényszertől megvédeni. Valahogy megoldják – kis csoportokban, szétültetéssel. De tegyük hozzá, a 10–18 éveseknek is alapszükségletük a személyes kapcsolat.

Elektronikus drogként hatnak az okoseszközök

magyarnemzet.hu 2021.09.22.

"Úgy gondolta, nem lehet a gépet büntetlenül használni: a gép elvégez valami feladatot, és eközben gazdája, vagyis az ember veszít emberségéből. Hozzá nem nyúlt volna a mobiltelefonhoz vagy a számítógéphez! Az internetnek még a létét is tagadta: olyan nincsen! Vagy ha van, semmi értelme" – e szavakkal emlékezik Molnár Tamásra Barna Teréz, a filozófus asszisztense a Visszatekintés címmel nemrég megjelent kötetben.

Büntetlenül – főként kisgyermekkorban – bizonyosan nem lehet használni napjaink okoseszközeit – röviden így összegezhető Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató kedd esti előadása, amelyet a Pasaréti Közösségi Házban tartott.

az okoseszközöket technikának látszó, függőséget okozó szerekként írta le, hiszen a gépek használata a kábítószerekhez hasonlóan jelentős mennyiségű dopamint termel az agyban. Ráadásul „lelkiismeretlen iparágról” van szó, a kütyüket kifejezetten úgy fejlesztik, hogy maguk elé szögezzék az embert, s végső soron függőséget okozzanak.

Amerikai Pszichiátriai Társaság azt javasolja, hogy a gyerek hároméves kor alatt egy percet se legyen képernyő előtt.

A neveléskutató félreértésnek nevezte, amikor a szülő a képernyő előtt ülő gyerekéről büszkén mondja, hogy lám, hogy tud koncentrálni. Ez nem koncentrálás, ekkor a gyerek transzban van! Ez olyan, mintha drogozna a kicsi, s Uzsalyné Pécsi Rita külön hangsúlyozta, hogy nem újságírók, hanem a témával foglalkozó kutatók nevezik „elektronikus kokainnak” az okostelefont.

A túl sok képernyőzés három fő agyi területet sért, amelyekből egy is elég, hogy belássuk, mekkora károkat okoz: a gép előtt töltött idő károsítja az érzelmi folyamatokat, teljesen lerombolja a figyelemkoncentrációt és gátolja a gyermek döntéshozó képességének kialakulását.

Uzsalyné Pécsi Rita szerint nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a függőség elkerülésére a legjobb ellenszer a valóságos emberi kapcsolatok megléte. – Ha a gyermek alapszükségletei normális úton kielégülhetnek, a rászokás esélye a nullához közelít – mutatott rá. S hogy milyen megoldások vannak? Nem túl bonyolult a válasz, csak ma mintha az evidens dolgokat is magyarázni kellene: mind több valódi, kézzelfogható játék, képzőművészet, zene, sport és a talán legfontosabb, a természet, a kültéri programok. Uzsalyné Pécsi Rita hangsúlyozta,

a média kezelése tanult viselkedés, ezért a szülői minta a legerősebb. Ha minket is folyamatosan simogatni látja a telefont, és azt érzi, nincs időnk rá, akkor miért várjuk el, hogy ő később ne ezt tegye?

Vagy ha kamaszkorban korlátozzuk a géphasználatot, akkor annak a szülőre is vonatkoznia kell.

Uzsalyné Pécsi Rita úgy összegzett: kevesebb technika, érettebb agy. A mai, a digitális oktatás jelentőségét szinte mindenek fölé helyező korszellemre válaszul pedig rámutatott, tudományos vizsgálatok bizonyítják, hogy azokon a helyeken, ahol nincsenek digitális eszközök, a gyerekek tanulási képessége három-négyszerese a mindenféle kütyükkel tanulókéhoz képest.

a Szilícium-völgy neves fejlesztőinek gyermekei maguk alapította úgynevezett „fertőzetlen iskolákba” járnak, ahol semmilyen digitális eszköz nincs. S ma már például Franciaországban is terjed, hogy 12 éves korig nem használnak digitális eszközöket az iskolában. – Mert miről is marad le a gyerek? – tette fel a költői kérdést Uzsalyné Pécsi Rita. Ha a fentieket figyelembe vesszük, nyugodtan kijelenthetjük: semmiről – sőt sokkal gazdagabb lesz a gyerekkora kütyük nélkül.

 Felelet:

Ezek szerint a magyar kormány és oktatásügy az iskolai számítógéphasználat erőltetésével, kötelezésével, támogatásával a kötelező óvodával, iskolával, a vírus ürügyén kötelezett online oktatással a gyerekek és a magyar nép testi lelki egészségének tönkretételén ügyködik.

Pósfai Gábor interjú - hetiválasz.hu (2023.02.04.)

Cikkajánló

„Ezért ha valaki felemeli a hangját, rögtön kilövik” – az osztrák Decathlon magyar vezetője a szolidaritás hiányáról

hetiválasz.hu

 'Felelet': Azért a multicég akkor is káros a társadaomra, ha a vezetője éppen jó. Másfelől meg ha már van multicég, ha jobb a vezetője, talán kevésbé káros.

A cikk:

Stumpf András  2023.02.13.

Éppen öt éve, hogy a francia sportszermulti egy magyar menedzsert bízott meg azzal, hogy alapítsa meg és vezesse a cég osztrák üzleteit. Pósfai Gábor addig a magyar Decathlont vezette – páratlan sikerrel. Akkorával, hogy még azt is elnézték neki, amikor nyilvánosan bírálta a magyar kormány hatalomgyakorlásának módját és magát Orbán Viktort. A Válasz Online érdeklődésére most arról mesél, miért veszett fejsze nyele a megszólalás itthon, s miért lenne rá szükség mégis a gyakran lapító magyar elit részéről. Meg arról, mi a különbség az osztrák politikai korrupció és a magyar, az ottani és az itteni társadalmi feszültségek között. Annyit már most elárulhatunk: hatalmas a különbség. Érdemes tehát vennie a sátorfáját annak, akinek elege van a hazai állapotokból? Interjú.

– Hat éve már, hogy önnel volt tele a sajtó, amiért a Decathlon magyarországi vezetőjeként is merészelte nyilvánosan bírálni Orbán Viktort.

– Valóban.

– Egy évvel később aztán Bécsbe költözött.

– Ez is igaz.

– A megszólalásakor már tudta, hogy várja a bécsi állás? Azért volt olyan bátor?

– Nem tudtam még, dehogy. Ahogy arról sincs szó, hogy a posztom után elüldöztek és kénytelen voltam elhagyni az országot – sokan ilyet is láttak a háttérben. Rosszul. Amikor kiírtam a Facebookra a véleményem, abban nagyon sok új nem volt: addig is írtam hasonlókat, igaz, azokat csupán az ismerőseim láthatták.

– Ezt a posztot meg véletlenül nyilvánosra állította?

– Nem véletlenül. Úgy voltam vele, hogy szeretnék most már erről a hatalomgyakorlási módról egy kicsit szélesebb diskurzust. Amekkora lett belőle, akkorára mondjuk nem számítottam. Azok a megszólalások, hogy

a kormányfőnek keresztényként is viszket a tenyere a tüntetések láttán – ezt a hozzáállást keresztényként is ki szerettem volna kérni magamnak. Azt is, hogy tudatosan, tervezetten uszítanak magyarokat magyarok ellen.

Alapvetően azonban nem csupán a kormányoldalra vonatkozott az a bejegyzésem, hanem a hazai közbeszéd állapotára általában.

– Aztán látta, hogy semmi hatása nem lett, úgyhogy el is ment Bécsbe?

– Nem egészen. Akkor már hat éve vezettem a hazai Decathlont, szó volt már arról, hogy mi lehet számomra a következő lépcsőfok. A poszt nyomán kialakult helyzet mindenesetre nem segítette, hogy azt itthon képzeljem el.

– Kicsit bővebben, ha kérhetjük!

– Nem akarok mártírszerepben tetszelegni, nem üldöztek el, a cégem is megvédett…

– Nem is lett problémája ebből a cégnek?

– Megszaporodtak az ellenőrzések, az tény. Persze nem tudhatjuk, volt-e összefüggés a két dolog között… Mindenesetre mind egyéni, mind társadalmi szinten beigazolódtak a sejtéseim arról, hogyan működik ez a rendszer. Holott nem fogadtam el akkoriban semmilyen interjúfelkérést. Pedig mindenhonnan kerestek. Nem is csak a sajtó: az ellenzéki pártok is egytől egyig.

– Ön lehetett volna a ’18-as Márki-Zay Péter? A gazdaságból érkező, sikeres keresztény-konzervatív ellenzéki!

– Nem tudom, lehettem volna-e, az biztos, hogy nem szerettem volna lenni. A posztot is átállítottam végül privátra, de az ismerőseim számára a mai napig megtalálható az oldalamon.

– Utólag megijedt?

– Nem, csak mivel jóval nagyobb hullámokat vetett az írásom, mint azt előzőleg el tudtam képzelni, beláttam: a cég és az ott dolgozó munkavállalók érdekeit is jobban szem előtt kell tartanom. A ’18-as választások után le is szedtem egy másik posztomat – a kollégáim kérésére.

– Odaszólt a francia főnökség, hogy most már aztán legyen csöndben?

– Nem a főnökeim szóltak. A saját csapatom kérte „jobb a békesség”-alapon. Többen itthonról – nem a cégtől – viszont írtak a francia főnökségnek, hogy van itt egy magyar vezető, akinek a körmére kellene nézni. Nem tették meg, azóta is a cégnél vagyok, az osztrák Decathlont vezetem öt éve. Én pedig végül akceptáltam, hogy a magánvélemény összekeveredhet a cégével, s hogy még akkor sem lehet azt nyugodtan közölni, ha egyébként annyi az állítás, hogy emberibb hangra, párbeszédre lenne szükség. Nem olyan világot élünk itthon, hogy akár ezt nyugodtan ki lehetne mondani. Állami vezetők biztosan nem fogják, hiszen függőségi viszonyban vannak. De ha a piacról élő gazdasági szereplők sem nyilvánítanak véleményt, akkor mégis ki fog? 

– Nem lehet, hogy a piacról élők is függenek már a 13 éve kétharmados hatalomtól?

– Költői kérdés.

– Valóban. Innentől viszont tényleg mindenki jobb, ha befogja a száját – vagy elmegy Bécsbe.

– Nos, talán igen. Ezért sem tudok senkit hibáztatni, amiért nem szólal meg. Mégis: ezen valamikor változtatni kell. Ez volt a célom akkor is: figyelemfelhívás, a párbeszéd beindítása. Egyelőre mindenesetre ez, úgy fest, veszett fejsze nyele.

– Bécsbe költözve megkönnyebbülten elengedte aztán mindazt, ami itthon van?

– Nem tudom, hogy a megkönnyebbülés-e erre a legjobb szó, de az biztos: kint nincs ez a mindent átitató politikai szembenállás. Ez óriási különbség a két társadalom között. Ausztriában is vannak korrupt politikusok, vannak botrányos ügyek…

– Heinz-Christian Strache alkancellár épp akkor bukott meg az oroszok felé mutatott mutyihajlandósága miatt, amikor ön már kint élt.

– Bizony. A különbség az, hogy az osztrákoknál az ilyesminek van következménye. Itthon ritkán van. Vegyük például azt, amikor a kancellár, Kurz bukott meg. Egyrészt a hatóság kiadta a személyes WhatsApp-üzeneteit a megfelelő szervnek. Itthon már ez is elképzelhetetlen. Másrészt mi volt a casus belli? Az, hogy a pártja megrendelt egy közvélemény-kutatást, amely jobb színben tüntette fel őket a valóságosnál. Ott ebbe bele lehet bukni, itthon meg napi gyakorlat – nem is csak a kormányoldalon. Szóval amikor itthon a nyugati kétes ügyekre mutogatnak, hogy lám, ugyanaz van mindenhol, az bizony elég hamis és gyenge érv. Ott ugyanis van társadalmi minimum. Teljesen tiszta, hogy mi az, amit egy politikus nem tehet meg. Ha megteszi mégis és kiderül, veszi a kalapját.

– A nép kényszeríti ki vagy a politikusok dobják ki maguk közül?

– A kettő összefügg. Egyszerűen létezik olyan, hogy demokratikus politikai kultúra, amely nálunk valamiért nem alakult ki a rendszerváltás után sem. Én márpedig elvárnám ezt – akkor is, ha nem a Fidesz lenne hatalmon. Csak azért mondom, mert megkaptam, hogy amikor Gyurcsány volt…

– Tényleg! Akkor, 2006-ban kint volt tüntetni ellene a Parlament előtt?

– Egyébként igen, kint voltam. Az sem titok, hogy 2010-ben a Fideszre szavaztam, történelmi lehetőségnek láttam az akkori kétharmadot – azóta meg azt látom, hogy bár nem minden rossz, ami történt, távolabb kerültünk attól, aminek a megvalósítására én a szavazatommal akkor felhatalmazást adtam. 2017-ben még láttam esélyt, hogy ez megfordulhat, azért is írtam ki magamból, amit éreztem. Csakhogy az elmúlt öt-hat évben sem javult a helyzet. Sőt.

– Tehát marad is inkább Bécsben?

– Örökre biztosan nem. Öt és hét évesek voltak a lányaim, amikor kimentünk. Úgy voltunk vele, épp jó időpont, hogy három évet máshol töltsünk: ők megtapasztalják, milyen egy másik, idegen kultúra és nekem is kiváló szakmai lehetőség. Ebből végül már legalább öt év lett. Amiért jöttünk, bőven megkaptuk, és egyre inkább közeledik a pillanat, amikor el kell döntenünk, hol szeretnénk, hogy a gyerekeink a kamasz éveiket töltsék. Magyarok vagyunk, így mindenképpen itthon képzeljük el a hosszabb távú jövőt.

– Nem jobb nekik ott?

– Itt van a család, itt vannak a barátok… Ez a mi hazánk. Az anyanyelvi némettudásuk már megvan: később, ha úgy döntenek majd, élhetnek Ausztriában vagy Németországban is. De tapasztalatom szerint senki nem akar igazán hosszabb távon külföldön élni. Vagy nagyon kevesen. Aki kint van, annak sokszor van honvágya és ha megtehetné, inkább itthon élne.

– Szóval nem ajánlja az útilaput annak, akinek elege van a hazai állapotokból?

– Én nem kényszerből mentem, hanem szakmai továbblépés miatt, de akinek menni kell itthonról, annak még mindig jó célpont Ausztria: munkalehetőség rengeteg van ott.

– Kevesebben vannak, mint mi, kisebb az ország, mint a mienk. Miért élnek mindig jobban az osztrákok?

– Sok oka van: történelmiek, strukturálisak, a turizmus lehetősége, az adók felhasználása, de az is idetartozik, hogy Ausztriában, ha egy nappal csúszom a csekk befizetésével, már jön is a büntetés. Megtanulja az ember betartani a szabályokat. Itthon meg az interkulturális tréning első mondata a „kiskapu” szó elmagyarázása.

– Milyen tréning?

– Interkulturális. Ez egyébként konkrétan megtörtént. Amikor jöttek ide franciák ismerkedni az országgal, ez volt az első, amit ezen a „képzésen” megtanítottak nekik. A kiskapu jelentése. Mosolyogtak rajta. Az osztrákok ezt aztán végképp nem értik. Itthon egymást érik az ellenőrzések, ott nem: ha egyszer le van írva a szabály, abból indulnak ki, hogy betartod. És be is tartod, mert ha a ritka ellenőrzések egyikén elkapnak, akkor nem kicsike ejnyebejnye van, mint itthon. Azt akkor tényleg megérzed. Nem tudnám megmondani, mi a sikerük titka, de azt látom – hiszen egy multi ottani vezetőjeként a kárvallottja vagyok bizonyos fokig –, hogy a helyi vállalatok védelme is rettentő fontos az osztrákoknak. A helyi közösségeket segíti az állam, csak éppen sikeresebben mint nálunk. Ráadásul korrektül, normatívan, átláthatóan megy ez is, nem haveri alapon.

– Miért van akkor mégis, hogy leláncolt kislányokat találnak évről évre különféle osztrák pincékben?

– Nem gondolom, hogy ez valami osztrák sajátosság, őrültek mindenhol vannak. Én annak örülök, hogy a mi beilleszkedésünk sikerült.

– Könnyen ment?

– Ami például az állami szolgáltatások igénybevételét jelenti, elég könnyű volt. Még nem volt elintézve a társadalombiztosításunk, amikor az egyik lányomat baleset érte otthon. Vasárnap. Levittük a helyi ügyeletre, 15 és fél perccel később már gipszelték a lábát. A kórház meg olyan volt, mint egy űrállomás. Azért ez ad némi nyugalmat az embernek.

– Ha jól tudjuk, a gyerekei normál osztrák iskolába járnak, nem valami fizetős nemzetközibe.

– Igen. Némettudás nélkül betettük őket. Mélyvíz.

– Szírekkel és marokkóiakkal volt tele a suli?

– Bécs alatt, Badenben élünk, ott az általános iskolai osztály fele nem osztrák hátterű.

– Van ebből feszültség?

– Kár lenne tagadni. Társadalmilag is kihívás ez az osztrákoknak. A népesség negyede ma már bevándorló hátterű. Több mint kétmillió ember. Mi is azok vagyunk. A rendszer viszont felkészült erre. A nagyobbik lányom például addig nem kapott osztályzatot, amíg nem volt olyan szinten németből, hogy egyáltalán képes legyen felelni, dolgozatot írni. Emellett az állam biztosít nyelvórákat is. Természetesen így is vannak bevándorlók, akik nem tanulják meg a nyelvet – ők leszakadnak. Nehéz így összetartani az osztályokat, a társadalmat is, de igyekeznek.

– Hogy működik például a hazafias osztrák nevelés? Itthon ugye az a fontos az iskolában. A magyar hazafiság.

– Tapasztalatom szerint az osztrákok az iskola első éveiben inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy tanuljon meg a gyerek szépen írni, olvasni és számolni. És: igazodjon el az életben. Elmentek például egy helyi rendőrrel, megtanulták, hogyan kell közlekedni, kerékpárjogosítványt szereztek, a helytörténeti múzeumba is ellátogattak. Nem nemzeti büszkeségre, hanem helyismeretre és az életre igyekeznek nevelni, ahogy én láttam eddig. Gimnáziumban persze így is sokkal nagyobb már az osztrákok aránya – nem diszkrimináció miatt, hanem mert a helyzeti előnyük nagy.

– Szóval jobb, ha inkább távol tartjuk magunktól ezt a problémát.

– Én örülök, hogy a gyerekeim sokszínű osztályba járnak. Meg lehet próbálni elzárkózni, csak éppen az már ma sem sikerül, Magyarországnak sem. Magyarok dolgoznak Ausztriában, Németországban, Angliában, ukránok és mongolok, kínaiak pedig itt. Ez a helyzet. Általános jelenség, hogy mindenki Nyugatra tart. Csak mi valamiért nagyon nehezen értünk szót nem magyarokkal.

– Az osztrákokkal ön könnyen szót értett?

– Nem, de ez inkább az én személyes attitűdömből fakad. Elég rugalmas figura vagyok, ők viszont sokszor merevek. Ha járatlan útra lépnék, gyakran nem értik, miért, ha egyszer van járt is. Ebben még öt év után is vannak számomra kihívások.

– Ahogy üzletileg is vannak. Nagy tervekkel ment ki az osztrák Decathlon megalapításakor, de mintha nem lenne akkora a siker.

– Attól függ, honnan nézzük. Ausztria volt az egyik utolsó ország, ahol nem volt Decathlon. Többször úgy döntött a francia cégvezetés, hogy kis ország, telített piac, nagy sportkereskedelem – nem éri meg ott piacra lépni. Az üzleti modellünk gazdagabb országokban nem is feltétlenül előnyös: mi az ár-érték arányra építünk, az osztrákoknál viszont az, hogy valami jó áron van, inkább visszafogja a vásárlási hajlandóságot.

– Merthogy ami olcsó, az rossz?

– Ilyen képzetek miatt, igen. Én erőltettem mindenesetre, hogy mégiscsak piacra kellene lépnünk Ausztriában. Öt éve nagy tervekkel mentem ki valóban, az első év tanulóév volt, kezdtünk sínre kerülni… Aztán akkor kitört a covid. Egy áruházunk volt és az internetes kereskedésünk – a cél akkor nem lehetett más, mint a túlélés. Sikerült. 50 milliárdot tett bele az osztrák állam a gazdaságba, ebből viszont új cégként mi alig részesültünk, de még így is tovább tudtunk fejlődni. Utána aztán jött az energiaválság… Mindezek ellenére: most nyitjuk meg az ötödik áruházat. Haladunk tehát. Attól persze tényleg elmaradunk, amit öt éve elterveztem, de ezen a piacon, különösen ilyen körülmények között ez is teljesítmény.

– A francia főnökök is így látják?

– Elég nagy volt a kreditem a magyar cég vezetése után: amikor azt átvettem, az volt a mondás, hogy nincs sok dolog, csak el kell igazgatni. Ehhez képest nyitottunk 12 új üzletet és olyan piaci részesedésünk lett, amilyen sehol máshol nincs. Lehet, hogy ez a kreditem most kicsit csökkent, de nincs vész.

– Ha hazajön, visszaveszi a magyar Decathlont?

– Szó sincs róla. Senki kenyerét nem akarom elvenni.

– Akkor mihez kezd?

– Még nem tudom.

– Ellenzéki politizálás esetleg?

– Nem kaptam kedvet a magyar politikához az elmúlt időszakban sem.

– A Szeretem Magyarországot Klubban azért tag még?

– Eljárok a rendezvényekre, ha nem is mindegyikre. Afféle külsős tagként tekintek magamra.

– A következő vendég egy nagyon befolyásos kormányzati szereplő lesz.

– Csodálkoztam is, hogy elfogadta a meghívást. Arra biztosan elmegyek.

– Kérdésekkel is készül?

– Nagyjából tíz perccel egy beszélgetés eleje után tudni szoktam, hogy valóban nyitott-e a vendég, vagy csak panelekre számíthatunk. Utóbbi esetben nincs értelme kérdezni sem. A választások előtt, amikor Gattyán György volt a vendég, például elég gyorsan kiderült, hogy ez a helyzet. Hogy blöff, amit látunk.

– Egy ilyen, sok gazdag embert is tömörítő elitklubnak nem lenne felelőssége a megszólalás, kiállás, cselekvés?

– Nehéz ez. Amennyire tudom, a klub ilyen célokkal indult, aztán érzékelte, hogy nincs komolyabb hatása, tehát inkább beszélgetéseket szervez, amelyek nem is nyilvánosak. Az akciókkal réges-rég felhagyott, jóval azelőtt, hogy 2017-ben csatlakoztam. Mégis: én úgy gondolom, éppen ez a kör, illetve a döntéshozói pozícióban lévők köre az, amelynek még nagyobb felelőssége van. Lehet erre azt mondani, hogy ez moralizálgatás, de mégis kiktől várjuk, hogy tisztán, nyíltan elmondják a véleményüket, ha nem azoktól, akik egzisztenciálisan nem nagyon foghatók már meg? A részmunkaidős eladómtól kellene ezt elvárnom? Nem hiszem. De évekkel ezelőtt kicsiben az asztalitenisz-szövetségben már láttam, hogy működik, miért nem működik ez itthon.

– Mi történt?

– Nagyon régóta asztaliteniszezem, s 2013-ban úgy gondoltam, elindulok az elnökségért. Segíteni szerettem volna. Természetesen a politikus nyert 2 szavazat különbséggel, nem én. Mindenféle trükkel, 12 órás közgyűléssel, ahol szót sem kaptam… Fél évvel később mindenesetre megbukott volna az illető, de megkeresett, hogy menjek be „mellé” alelnöknek. Én viszem a szakmai részt, ő a gazdaságit, ez volt a terv. 9 hónap után lemondtam. Amit ígért, nem tartotta be, de ami rosszabb volt: a sportág szereplői folyton panaszkodtak nekem és mondták, mennyire jó, amit képviselek, ám amikor odakerült a helyzet, hogy közösen lépni kellett volna, mindenki kihátrált, az egyéni érdekét nézte csak. Így működik a magyar társadalom nagyban is: ha valaki felemeli a hangját, azért tudják rögtön kilőni, karaktergyilkosságot elkövetni az illetőn, mert nincs szolidaritás. Mert félelemből mindenki más csöndben marad, nem áll ki a másikért. Ez a szolidaritás viszont megvan egy sor nyugati államban. Amelyeket szidhatunk ugyan a migrációs politikájuk miatt és tehetünk úgy, mintha haldokolnának – csakhogy ott még mindig van olyan minimum, amely elvárás mindenki felé. Ide kellene valahogy eljutni itthon is. Persze lehet, hogy naiv vagyok.

SOS Balaton 2 - Káli Híradó 2023 január (2023. 02. 17.)

http://www.kalihirado.hu/

 idézetek:

"Eddig minden (vidék)fejlesztő program és pályázat beépítést, betonozást, a falu várossá alakítását szolgálta... Mégse akar senki itt lakni, csak nyaralni. A parasztot kell újrateremteni, ő az igazi vidékfeljlesztő."

"Felelet': Épp ezért pusztította el Orbán V. Ángyán József életművét (annak fizikai részét szerencsére csak, a szellemet nem tudják megsemmisíteni, ha búvópatakként, de megmarad).

"Száz hektáros napelem 'parkot' terveznek Tapolcán... A rét besorolás megváltoztatását javasolja Gyarmati Tamás főépítész is... A legelőből fém-üveg borítású ocsmány iparvidék lesz."

"A 'park' a természetpusztítók kedvenc varázsigéje. Ipari park, lakópark stb. Olyan hazug szavak, mint a 'zöldmezős beruházás'."

'Felelet': Én ezért nevezem mindig lakótelepnek az utóbbi évtizedek telepes lakás-építményeit. Ángyánék programja is károsnak, megszüntetendőknek tartotta az úgynevezett zöldmezős beruházásokat. (pl. logisztikai központ, pláza, autópálya). A Fidesz (a kommunisták és az Szdsz nyomában) szintén a nyelv formálásával, uralásával, tönkretételével is a hatalmát erősíti.

"A napelem elvben tiszta... energia, a gyakorlatban szennyező és drága gyártóipart, a bontás és újrahasznosítás megoldatlanságát, a táj (ezáltal az idegenforgalom) tönkretételét jelenti.

'Felelet': és a mezőgazdaságét is. De pl. a levegős hőszivattyúk zajszennyezése is kibírhatatlan, a mély kutakkal működök meg a vízkincset veszélyeztetik.

"A Balatonvidék Kiemelt Térség Fejlesztési Programja... kíméletlen őszinteséggel mutatja a jelenlegi állapotot..."

"rengeteg ronda új épület"

"a táj lassan eltűnik"

"A BKTFP látja a problémát, kimondja, hogy 'szemléletváltásra van szükség', de megoldási javaslata nincs."

"Javaslatok (Káli Híradó - Somogyi Győző!): építési tilalom külterületen és zártkertben; az utóbbi években épült Balatonparti 'lakóparkok' lebontása, a felelősök megbüntetése."

'Felelet': Jaj de szép. Nagyon nagyon egyetértek. Bár megélném. Budapesten meg a felhőkarcoló, a plázák, a Duna parti épületsorok, a parkokba épült házak (pl. Városliget, MOM park), abelvárosba épült szomszédainál magasabb modern épületek tetejének a lebontása is szükséges. Egy irányított világháborús méretű pusztítás kell sajnos az Szdsz-fidesz kormányok alatt készült rémségek eltüntetéséhez.

Szabad a csok - a cikksorozatról (2021. 03. 28.)

'Felelet'

Ha már váratlanul találtam egy sok elemében kiváló cikksorozatot, legelőbb leírom a helyét.

Szerző: Pintér Balázs; újság: Magyar Nemzet (elektromos?); sorozatcím: Szabad a csok (azaz itt: magyarnemzet.hu/dossziek/szabad-a-csok/)

egyes ajánlott írásokból:

A sorozatindító írás: Saját világ 2019. február 20. szerda

Ezért minden letelepedés, falualapítás és házépítés is olyan nehéz döntést jelent, amelytől az ember egész létezése függ. Az embernek »saját« világot kell teremtenie, és annak fenntartásáért és megújításáért magára kell vállalnia a felelősséget. Nem váltogatja tehát könnyű szívvel a lakóhelyét, mert nem könnyű feladnia »világát«.” Mircea Eliade vetette papírra ezeket a gondolatokat A szent és a profán című művében... Mifelénk, a „barbár” Kárpát-medencében azonban megmaradt a saját otthon fontossága, amit sokan elmaradottságnak próbálnak beállítani.. Ha ugyanis ez az otthon valóban biztos pont, akkor az élet számos viszontagságát jóval könnyebben tudja átvészelni az ember... Hamvas Béla ezt így fogalmazza meg zseniálisan Az ágy című rövid esszéjében: „A meghittség utolsó állomása az ágy. A paradicsomból ez maradt. Az ember a földről kiüldözte önmagát, de ez a kis hely még a kuckóban, ahová elbújhat egy cseppet aranykorából élni, ha kint zúg is a motor, a szomszédban vinnyog a rádió, belül a zaklatottság nem simult el, az óra mindig ketyeg, és a lelkiismeret háborog.”... Lassan négy éve annak, hogy újraindult az otthonteremtési program, hogy bevezették a családi otthonteremtési kedvezményt, közismert nevén a csokot.

Korszerűtlenségek 2021. január 20. szabad a csok Szabad a csok XLVII.

Elnyúlt már olyan hosszan ez az egész koronavírusos időszak, hogy maradandó változásokat okozzon. Tavaly tavasszal, a kijárási korlátozás idején még csak fellángolásnak tűnhetett, hogy sokan a zöldbe vágyódnak... bebizonyosodott, tényleg nem az a legfontosabb, hogy alattunk van-e az éjjel-nappali, hanem az, hogy ki tudjunk menni egy jóízűt sétálni az otthonunkból. És persze kiderülhetett az is, hogy nem feltétlenül a munkahelynek kell meghatároznia, hogy hol lakunk. Ha ugyanis nem mindennapi stresszt jelent az ingázás, ha lehet otthonról dolgozni, akkor a modern világ egyik leginkább gúzsba kötő szempontján – tudniillik nem ott lakunk, ahol születtünk, ahol szeretnénk, hanem ahol a munkalehetőség van – tudunk úgy túllépni, hogy nem vonulunk ki teljesen a civilizációból...

pénzügyekről:

'Felelet': Nyilván a legfontosabbról nem találhattam írást a kormánylapban: A Csok gerjesztette áremelés

1: Elvette az építésre félretett pénzek 8saládi vagyonok) értékének felét, ellehetetlenítve családok tízezreit.

2: A támogatásos, adósrabszolgaságba döntő építkezéseknél épp a kölcsön részre nem lenne szükség, ha nincs az óriási áremelkedés.

Lenyelt milliók 2019. október 16. Szabad a csok XVII.

Vegyünk az egyszerűség kedvéért nettó ötvenmillió forintos bekerülési értéket. Erre eddig méltányos áfateher került: 2,5 millió forint. Jövő évtől azonban: 13,5 millió. A különbözet 11 millió forint – ha úgy tetszik, több mint a csok, több mint a babaváró támogatás. S nincs ez másként a sajáterős építkezésnél sem. Jelenleg nem világos, mi lesz az ötmillió forintos áfa-visszaigénylés sorsa 2020. január 1-jétől.

Noha a kormány elvileg éppen azért vezeti ki a kedvezményes lakás­áfát, mert a befektetők jártak vele jól, a lépés most a családokat sújtja elsősorban. Eklatáns példa erre a Balaton déli partja. Éppen e hasábokon mutattuk be, hogy az ottani ezres nagyságrendben épülő lakásokból zömében befektetők vásároltak: vagy maguknak második, esetleg többedik lakásként, vagy kiadási céllal. Aki tudott, „bevásárolt” a kedvezményes áfa négy éve során – most meg ott van számukra a kecsegtető Magyar Állampapír Plusz.

De a fejlesztőket se sajnáljuk ám! A legnagyobbak ezerszám kaptak építési engedélyt 2018. november 1-je előtt, így ők még évekig kényelmesen tudnak „olcsóbban” lakást értékesíteni a kisebb áfateher miatt. De mit is jelent ez az olcsóbban? Budapesten a milliót közelítő négyzetméterárat. Miközben egy, a piacra jó rálátással bíró szakembertől tudjuk, hogy a társasházi új lakások közvetlen kivitelezési költsége a fővárosban sem több 400 ezer forint körüli négyzetméterárnál, s ha ehhez hozzászámítjuk a telek árát, még akkor is jelentős extraprofit marad a cégnél.

Kidobott tudás 2019. június 26. Szabad a csok

Letarolt erdők, kiirtott nádasok, pár év után penészedő lakóparkok, a paneltömböktől látszatra alig különböző betonépületek, „letisztult” formák, a tájjellegtől, az utcaképtől elütő, nagyzoló, extrém megjelenés. És akkor még csak a lakóépületekről szóltunk, a városok és kistelepülések határában is gombamód szaporodó ipari és logisztikai „csarnokokról”, a fém–üveg–beton elegye alkotta gigaplázákról és irodatömbökről még nem is... a háború után meghurcolt, fizikailag és lelkileg tönkretett arisztokrácia és parasztság ellehetetlenítésével, kultúrájának felszámolásával az építészeti hagyományok is vakvágányra kerültek. Városainkat paneltömbökkel, falvainkat Kádár-kockákkal csúfították el – egyelőre megmásíthatatlanul. De ne legyenek kétségeink, a lapostetős kockák és a fantáziátlan, egyedül a minél nagyobb profit reményében épülő társasházak csak a korszerű megoldásokban különböznek említett elődeiktől. Nemcsak a helyreállítás nehéz, de gátat szabni is mindennek... Kiveszőben vannak a hagyományos tudások, az emberléptékű tervezés, a vályog lélegzése és hőtartása, a zsalugáter, a tornác.. Vannak persze jó ötletek, innovációk, amelyeket aztán pár év után újabbak írnak felül – holott nyári hűtésre bármilyen csoda légkondicionálónál jobb egy nem kivágott, dús lombozatú diófa. Miközben épületeinket drága pénzen „felokosítjuk”, több száz év felhalmozott tudása mintha a kukába menne.

Adómentesen, mégis legálisan 2020. október 14. Szabad a csok XLII.

ebből csak ennyi érdekes:

Jó lenne például túllépni azon a gyakorlaton, hogy minél kisebb helyre minél több lakást igyekszünk bezsúfolni a minél nagyobb profit reményében. Nemcsak azért, mert a városképnek – finoman szólva – nem tesznek túl jót ezek a lakótelepekre emlékeztető monstrumok, hanem mert most újra távlatosabban tervezhetnek a fejlesztők is. Ne is kerülgessük a forró kását:most már elég a paneltömböknél is szűkebb életteret és intimitást nyújtó sok száz lakásos társasházakból!

környezetvédelem, zaj:

Szétterített problémák 2020. szeptember 16. Szabad a csok XL.

Mára a globális vállalatok „működési elvét” idézik ezek a szolgáltatások: a profitot bezsebelni, a károkat, a veszteséget társadalmi szinten szétteríteni.

hagyomány, Népi építészeti program:

esztétikai ajánlott írás:

Amikor Füleky Zsolt építészeti helyettes államtitkárt a Nemzeti mintaterv-katalógusról és az abban is felbukkanó néhány lapostetős háztípusról kérdeztük, ezt válaszolta: „Az alapelvek tehát örökérvényűek, és ha a terv kerek egész, az előírásoknak megfelel, a többiben szabadsága van a tervezőnek, lehet akár lapostetős is a terve. Idehaza létezik bizonyos előítélet ezekkel szemben, aminek ideológiai okai is vannak, mert a hasonló épületeknek embertelen korszakuk is volt. A helyi arculati kézikönyv feladata az is, hogy megmutassa, mely településrészen lehet létjogosultsága egy lapostetős háznak.” A kérdés csak az, vajon ott maradnak-e ezek a házak azokon a bizonyos településrészeken, vagy mindenhová beszivárognak. Mert a nagy egyéniségek korában inkább azt tapasztaljuk, hogy nem az állítólagos alkalmazkodás, mint inkább az erőltetett különcködés a jellemző.

'Felelet': nem ajánlom (főleg kormánypropaganda ízű írások):

Kihúzott méregfog Szabad a csok XLVI.

Őrültségek Szabad a csok XLV.

'Szabad a csok - "Túlzások kora" és "Eltűnni látszik az alázat Paloznakon" - Magyar Nemzet (2021. 03. 17.)

Magyar Nemzet napilap, 2021. 03. 17., 16. oldal

'Felelet'

legelőször: Ha már váratlanul találtam egy nagyrészében jó cikksorozatot, legelőbb leírom a helyét.

Szerző: Pintér Balázs; újság: Magyar Nemzet (elektromos?); sorozatcím: Szabad a csok (azaz itt: magyarnemzet.hu/dossziek/szabad-a-csok/)

 Az eddigi cikkeket külön írásban szemlézem (március 28.). (Már amennyit sikerül átolvasnom) A "Túlzások kora" épp az 50. írás.

  'Felelet'

Két cikk hazánk építésekkel való tönkretételéről. Az egyikben egy tisztességes, bátor polgármesterről, Czeglédi Ákosról és testületéról hallunk újra. Paloznak, talán még nem túl későn, szembeszállva korrupcióval, fenyegetéssel, megpróbálja megmenteni magát, jövőjét. Pintér Balázs másik cikkében (Túlzások kora) az utóbbi évek minden korábbinál gátlástalanabb és rombolóbb építési gyakorlatáról ír.

Csoda, hogy ez az írás megjelenhetett egy kormánylapban, de az ellenzék is ugyanúgy az építési maffia része, ezért sehol nem olvashatunk ilyesmit. Köszönet Pintér Balázsnak és a cikket átengedő szerkesztőnek a jó hírért, hogy mégis maradtak még tisztességes emberek a megfélemlített sajtóban. (A cikk hivatkozásaiból ismertem meg, tudtam meg, hogy egy régebbi cikksorozatról van szó, bár a nyomtatott lapban eddig nem tűnt fel nekem.)

Előző cikkünkben Andrásfalvy professzor is említi Trianont, mint az ország vezetésének bűnét. Építész nézőpontból pedig Budapest "felvirágzásának" ára többmillió, főleg falusi magyar tönkretétele és elkergetése volt. Ráadásul már akkor is a díszes homlokzatok mögött nyomortelepeket építettek a városba kényszerített falusiaknak. Ma hasonló történik.

Az ország rendbetételéhez, élhetőségéhez szükséges lesz jórész lebontani/visszabontani/átépíteni a szocialista lakótelepeket, az utóbbi 30 év városba épített, parkokat és parknak alkalmas szürkezónákat beépítő lakótelep/iroda/pláza épületeket, a városokat megfojtó külső zöldmezős főleg kereskedelmi térfoglalásokat, a lakókörzetekbe nem illő túlépítéseket (társasházakat), a Balaton parti apartmanházakat, szállodákat.

A falusi cikkben Körmendy Imre (MUT, Magyar Urbanisztikai Társaság) a zártkertek súlyos problémájáról is beszél. Hallunk még Bérczi Szabolcstól gondolatokat (MUT falutagozat), Szkordilisz Flóráról a falut megerőszakoló városiakról.

A másik cikkből:

"A korszellemnek van-e nagyobb felelőssége?"

'Felelet': Igen, ha a korszellemet az ország vezetésével, amilliárdos vállalkozókkal azonosítjuk.

"Amit épülni látunk magunk körül, sokszor nagyon elkeserítő: az ízléstelenség, a kivagyiság, a nagyzolás, a stíluskavalkád, a tájba... nem illő... elmebajok"

És a mindenek fölé helyezett profitorientáltság. Az egyre kevésbé emberléptékű befektetői lakásépítések ugyanis sok esetben semmire és senkire nincsenek tekintettel. Mozgatórugójuk szinte kizárólagosan az, hogy minél kisebb helyre minél több lakást bezsúfolni, az adott terület minél nagyobb részét beépíteni. Mert úgy lesz nagyobb a nyereség. A kétezres évek eleji hasonló építési láznál még talán valamelyes visszafogottságot tapasztalhattunk a fejlesztők, az építési vállalkozók részéről, de ma mintha egészen elszaporodtak volna a rossz példák. Ezek Budapesten a már-már élhetetlenül zsúfolt, (2020. április 1. "Túlzsúfoltsági kérdések járvány idején" - Szabad a csok XXVIII.) a régi lakótelepeknél is kevesebb zöldfelülettel rendelkező, több száz lakásos épületekben öltenek testet, a Balaton déli partján a sokemeletes, teljesen tájidegen apartmanházakban (2019. szeptember 4. "Balatoni szellemházak" - Szabad a csok XIV.) a kisebb településeken pedig abban, hogy azokra a telkekre, amelyek családi vagy legfeljebb ikerházat „bírnának el”, négy-hat-nyolc lakásos lakóépületet terveznek. Zsebkendőnyi „kerttel”, amelyen pár perc alatt végigmegy az ember fűnyíróval, azt az illúziót keltve, hogy kertes házunk van, hogy zöldben élünk. Minél több lakás, annál nagyobb profit – a településrész túlterhelése, a kevésbé élhető otthonok pedig járulékos veszteségek, amelyek a fejlesztőt már hidegen hagyják.

'Felelet':

Mindez összecseng azzal, amit Somogyi Győző írásaiban többször olvashattunk, a honlapon is szerepel.

Mentsük meg Hazánkat és utódainkat!

Szent-Ferenc - könyvajánló (2021. 01. 20.)

olvasmányos életrajz: Julien Green - Ferenc testvér (Kairosz 2015)

Richard Rohr: Olthatatlan szeretet (Ursus Libris 2015)

  87.o.: Helyes energiával tenni valamilyen erkölcsös vagy erényes dolgot: ezt nevezem gyönyörű erkölcsnek.

  117.o.: Ha valaki alternatív ortodoxiát valósít meg az életében, elengedhetetlen jól megtanulnia a szabályokat, hogy tudja, miként kell azokat helyesen megszegni...

  162.o.: Ferenc nem vesztegette az idejét..., hogy bizonygassa önmaga vagy csoportja igazát vagy felsőbbrendűségét.

lásd tovább: jan 27-i írásban

kapcsolódó téma:

Jálics Ferenc: Isten Jelenlétében élni (Posticum 2018 Nagyvárad)

Jálics Ferenc: Szemlélődő leligyakorlat - Bevezetés a szemlélődő életmódba és a Jézus-imába (Korda/JezsuitaKiadó)

Mustó Péter: Csendben születik az élet (Jezsuita kiadó 2015)

Tar Pál: In memoriam Antall (2023.02.14.)

Könyvajánló idézetekkel

Tar Pál: In memoriam Antall József - Kairosz, 2003

'Felelet':

OKTATÁS téma:

 11.o.

Jóska... csak kedvenc tantárgyaival volt hajlandó foglalkozni (történelem, irodalom)... Matematika, fizika: sikerült rábeszélni, hogy nézze át utolsó percben... ragadt rá annyi, hogy átcsússzon az érettségin.

'Felelet': Azaz ilyenekből lesznek a "nagy" emberek, nem a mindent magolókból, az oktatási rendszer és pontrendszer kedvenceiből. Az pont kizárja a társadalomból az igazán tehetségeseket. (Kós Károllyal is ilyesmi történt majdnem az egyetemen.)

BÜROKRÁCIA? TERRORÁLLAM - PATERNALIZMUS téma

149.o.

"A mai napig megmaradt a bürokratikus szabályok tömkelege, amelyek fő célja az állampolgárok sakkban tartása, kontrollálása."

'Felelet': A 2010 utáni fidesz törvénygyára nagyságrenddel növelte ezen szabályok számát, további hátrányt okozva a tisztességes magyaroknak.

 152.o.

"Számomra a munkakönyv a szolgaságnak, szinte a rabszolgaságnak volt a szimbóluma. A hatósági kontroll eszköze... Az jutott rögtön eszembe, hogy  azonnal meg kellene szüntetni ezt a szörnyű intézményt,... máglyába rakva a Parlament előtt örömtűzként elégetni.... Hiszek a szimbólumokban... Az ország népének a felszabadulását szimbolizálná. "

Antall: " HA megszüntetjük a munkakönyvet, hogyan fogjuk kontrollálni a lakosságot?"

"Hogyan magyarázzam el, hogy a lakosságot nem kell feltétlenül kontrollálni és főként nem ilyen módszerekkel? Hogy például az USA-ban még személyi igazolvány sincs, és mégis rend van.

'Felelet': Ebben a részben Antall szerintem rosszat gondol sajnos, nagyon, pedig ez alapvető kérdés, Tar gondolatai pedig rokonszenvesek, az állami kontrollról, igazolványról. Sajnos társadalom jó többségi része (többszáz év fokozódó diktatúráját megszokva) nem Tar szerint gondolkodik, ezért is nehéz valódi demokráciát csinálni.

HOMEOPÁTIA, GYÓGYÍTÁS, ORVOSTUDOMÁNY téma

214.o.

(1990 őszétől brüsszeli magyar orvos barátja kezeli titkoban Antallt, Lintz doktor)

"Magyarországon szinte teljesen kihalt a homeopátia a kommunizmus évei alatt. amelyet tudománytalannak tartottak. Saját tapasztalataink aplapján viszont én teljesen meg voltam győződve e gyógymód hatékonyságáról... Antall állapota valóban javult, többen (ma is) úgy gondoljuk, hogy Lintz terápiájának hatására.... Később már nem szedte rendszeresen... A kórházi kezelések nagyon legyengítették..."

'Felelet': Most a 2010-es új fidesz uralom megint a betiltás irányában tevékenykedik szép lassan, ahogy az otthonszülést és otthoni, családi gyereknevelést is fokozatosan ellehetetlenítik (Orwell).

FIDESZ = SZDSZ téma

237, 239, 208, 323, 336.o.

Amivel nem biztos. hogy egyet értek (sőt), az az USA-ról, Csurka tanulmányáról, és a gazdasági irányokról, MDF-es harmadik útról írt részek.

124, 200.o.

Tiszti és a Csibész Alapítvány (2022. 04. 16.)

A Magyar Nemzet Lugas 2022. 04. 16-i számából.

"Megszállt hegy"

Beszélgetés Gergely Istvánnal, aki 1987-ben, még a veszélyes időkben kezdte árvaházi gyermekmentő munkáját. Őt nem sztárolják, mint a 1992-ben kezdődött dévai ügyet. Eddig nem is olvashattunk róla.

Megszállt hegy

MAKKAY JÓZSEF (CSÍKSOMLYÓ)

Harmincéves a csíksomlyói Csibész Alapítvány. A mindenki által Tisztiként ismert Gergely István egykori csíksomlyói plébános hozta létre, és több száz árva gyereket indított el az életben. A nem mindennapi küldetésről az alapítvány székházában, a csíksomlyói Fodor Házban beszélgettünk.

– Hogyan kezdődött a Csibész Alapítvány története harminc évvel ezelőtt?

– Az évforduló jó alkalom arra, hogy az ember visszatekintsen a hosszú út előzményeire, amelyek jóval korábban kezdődtek az intézményes hátteret megteremtő alapítvány bejegyzésénél. Ott kezdeném, hogy amikor 1987-ben plébánosként Csíksomlyóra kerültem, ugyanazt az ifjúsági munkát folytattam, mint amelyet a gyulafehérvári római katolikus teológia 1981-es elvégzése óta több egyházközségben. A fiatalokkal történő lelkészi foglalkozás a román kommunista rendszerben bűnnek számított, és az árvaházi fiatalokat megpróbálták hermetikusan elzárni az egyházaktól. Amikor 1988 karácsonyán csomagokat csempésztünk be a mintegy négyszáz csíksomlyói árvaházi gyereknek és fiatalnak, nagy botrány kerekedett belőle: az árvaház igazgatóját Hargita megye pártvezetősége vette kezelésbe.

Kereszteletlenek

– A tiltás ellenére találkozott árvaházi gyerekkel?

– Az árvaházban lakók körében is elterjedt a hír, hogy gitározni tudó, fiatal plébános érkezett Csíksomlyóra. Amikor a gyülekezet fiataljai számára ifjúsági foglalkozásokat indítottam el, arra ébredtem, hogy az árvaházból több tucat gyerek szökött ki, hogy együtt lehessen velünk. Akkoriban ez veszélyes foglalkozás volt. Ha nem jön az 1989-es decemberi rendszerváltás, számomra tragikusan végződhetett volna a történet, hiszen a megfigyelési dossziém tanúsága szerint a román kommunista állambiztonság, a Securitate emberei ott voltak a nyomomban.

– A rendszerváltás után megnyíltak az árvaházak kapui. Mi fogadta az addig zárt világban?

– Kiderült, hogy a gyerekek közül senki nincs megkeresztelve. Alig találtam keresztszülőket, de végül sikerült mind a négyszáz gyereket megkeresztelni. Jó kapcsolat alakult ki közöttünk, amiben tudtam, segítettem őket: sokszor együtt fagyiztunk, de volt olyan is, hogy cipőt adtam egy gyereknek, hogy ne járjon lerongyolódott lábbeliben. Az ifjúsági munka akkor vett fordulatot, amikor ráakadtam az árvaházból utcára került 18 fiatalra egy elhagyott épületben, ahol szörnyű körülmények között tengették életüket. Napi betevőjüket innen-onnan csenték el, a rendőrség tudott róluk, de megoldást senki nem ajánlott. Behívtam őket a plébániára lakni. Előbb négyen jöttek, de pár héten belül már harmincan voltunk, mert híre terjedt, hogy a csíksomlyói plébános befogadja az utcán kallódó fiatalokat.

– Hívei hogyan fogadták ezt a fajta pasztorációt?

– Volt, aki megkérdezte: mi lesz ebből, tiszteletes úr, ha a fiatalok elkezdenek itt is bűnöző életmódot folytatni? Az én felelősségemre vállaltam, de hamar kiderült, hogy semmi rendkívüli nem történik: a fiatalok örültek, hogy fedél kerül a fejük fölé, és olyan közösségben élhetnek, ahol egyenrangú partnernek tekintik őket. Pénzünk ugyan nem volt, de valahogy kikerült a napi kenyér, senki nem éhezett. Amikor a plébánián már nem fértünk, berendeztük matracokkal a kántori lakást is. Amint híre terjedt a ,,csibészéletnek”, adományok érkeztek a környékről, kinek mije volt, azzal segített. Mi pedig igyekeztünk az önfenntartásunkhoz bevételekre is szert tenni. A plébánia pincéjében asztalosműhelyt alakítottunk ki kéziszerszámokkal, aztán egy gyülekezeti tagunk megtanított kosarat fonni. Minden termékünket megvásárolták, ezzel is segítették a fiatalokat. Egy idő után a csapatunk árvaházi lányokkal bővült, közülük is sokan kallódtak, nem volt hol lakjanak. Számukra varrodát hoztam létre. Így indult a történet.

– Harminc év alatt tucatnyi házat vásárolt a Csibész Alapítvány, az évek során több száz fiatalt segített hozzá a tisztességes élethez. Sejtette, hogy idáig fejlődik az árvák története?

– Amikor egyre több ember kínálta fel a segítségét, láttam, hogy ezt már a Jóisten irányítja. Innentől fogva nem voltak kétségeim, hogy jó úton járunk. Svájci evangélikus lelkész ajánlott fel először negyvenezer svájci frankot házvásárlásra, amikor látta, milyen körülmények között élünk. A pénzből sokkal többet érő, tágas csíksomlyói házat vásároltunk, a tulajdonos ezzel akart segíteni rajtunk. Jöttek sorra a többi ingatlanok is nyugat-európai adományozók részéről, később már magyarországi közalapítványi támogatással fejleszthettünk. Az árvaházból kikerülő csibészeket nemcsak befogadtuk, hanem tovább egyengettük az útjukat, amikor párt választottak és családot alapítottak.

Csángó zarándoklat

– Mára gyökeresen átalakult a romániai árvaházi rendszer. Az új helyzetben hogyan boldogul a Csibész Alapítvány?

– Az átalakulásából mi is kivettük a részünket. Amikor a nagy állami árvaházakat lebontották kisebb családi csoportokra, mi is befogadtunk gyerekeket. Egy idő után nemcsak a felnőtt fiatalok útját egyengettük, hanem népes személyzet segítségével a hozzánk kerülő kicsinyek nevelését is vállaltuk. A feladatkört átvette az állami gyerekvédelem, de a mi épületeinkben élő gyerekek finanszírozása részben továbbra is tőlünk függ, így ebben a vegyes rendszerben is aktív szerepet vállalunk. Az árva, elhagyott gyerekek száma sajnos nem csökken látványosan. Sok szülő külföldön dolgozik, sok a válságba kerülő házasság, amelyben a gyerekek külső segítségre szorulnak. Nem tudjuk, mit hoz az ukrajnai háború. Hargita megye vezetősége felkért, vegyünk részt abban a grémiumban, amely segítséget ajánl az Ukrajnából érkező árvák számára. Természetesen igent mondtunk, Csíkszentmártonban készítjük elő az első házunkat erre a célra.

– Sok a Moldvából érkező gyerek és fiatal, az alapítvány munkájában kiemelt szerepet játszik a csángóprogram. A csángókkal való kapcsolata is a rendszerváltás előtti évekre nyúlik vissza?

– Igazából még korábbra. Amikor a hetvenes években szülőfalumból, a Beszterce-Naszód megyei Vicéből Gyulafehérvárra kerültem a katolikus líceumba, sok moldvai csángó osztálytársam volt, akikkel baráti viszonyt ápoltam. Csíksomlyói plébánosként a Ceausescu-rendszerben szép számmal érkező csángóföldi zarándokokkal ismerkedtem meg. Az egyházi okiratokból kiderült, hogy plébániánknak nyolcezer hektár erdeje van moldvai területeken, amelyet még az 1600-as években adományozott Chica moldvai vajda Csíksomlyónak azzal a feltétellel, hogy valahányszor a moldvaiak hozzánk zarándokolnak – különösen pünkösdkor –, az egyházközség fogadja őket szállással és élelemmel. Az egyezség 1949 pünkösdjéig jól működött, amikor Márton Áron püspököt a Securitate letartóztatta, és a csíksomlyói hegyet megszállta a katonaság. Hosszas pereskedés után a rendszerváltás utáni évtizedekben a csíksomlyói egyházközség hatszáz hektár erdőt kapott vissza ebből a hatalmas egyházi vagyonból. Csángóprogramunk lényege, hogy minél több gyereket hozzunk el Csíkba a magyar iskolákba, és később is egyengessük az útjukat.

Besúgó paptárs

– Vaskos dosszié áll az asztalán, amelyet a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól kapott. Sok meglepetés érte?

– Nemrég értesített a bukaresti bizottság, hogy a rólam jelentő ügynökök egyikét azonosították, és elküldték levélben a fedőnéven ismert besúgó valódi nevét. Paptársamról van szó, akivel együtt jártunk a teológiára. Közülük már többet felfedtek az átvilágítási iratok. Akit szembesítettem a tényekkel, előbb nem ismerte be, aztán megmutattam a bizottság levelét. A szekus dossziém első bejegyzése 1976-ból származik, a következő évben engem is megpróbáltak beszervezni. Teológustársaimmal a nyári szünidőben Magyarországra szerettünk volna utazni, és útlevelet igényeltünk. Behívattak a besztercei Securitatéra, ahol a helyi szekus főnök mellett az a tartótiszt fogadott, akiről akkor tudtam meg, hogy Gyulafehérváron ,,felel értünk”. Kiderült, hogy mindent tudtak rólam: kivel tartom a kapcsolatot, és mit beszélek. A hosszas felvezető után elém tették a papírt, hogy írjam alá a besúgói nyilatkozatot. Amikor ezt megtagadtam, az mondták, nem kapok útlevelet. Azt feleltem, nincs semmi gond, akkor nem megyek Magyarországra.

– Ma már a nagyközönség is tudja, mi történt Márton Áron püspök környezetében, hogyan figyelte meg a román állambiztonság. Teológusként ebből akkoriban mit észlelt?

– Sejtéseink voltak, hogy kik a besúgók. Ha ez valakiről bebizonyosodott, Márton Áron püspök idejében mennie kellett az intézetből. Arról is tudok, amikor diáktársaimat a Securitate behívatta kihallgatásra. Másnap Áron püspök személyesen bement a gyulafehérvári Securitatéra, és rájuk szólt, hogy fejezzék be a zaklatásunkat. Lett nagy nyüzsgés, a szekusok ide-oda futkároztak, mint a mérgezett egerek, mert nem hitték, hogy ez megtörténhet. A püspökkel nem volt mit kezdjenek. Hiába fenyegették, hogy ismét börtönbe kerül, de még az sem törte meg, ha azt mondták, hogy megölik. Ő kész volt bármikor az életét áldozni a népéért. Hogyan lehetett volna ilyen embert fenyegetni vagy megzsarolni?

 kapcsolódók:

Székelyföldi gyökereim – Gergely István Tiszti
december 24, 2011

csibesz.ro

(13:00, Csíkcsomortán templom, a torony építész tervezője Sámsondi Gergely)

Tiszti, aki jövőt ad az árva csibészeknek
Antal-Ferencz Ildikó
2019. 03. 29.

képmas.hu

 kronikaonline.ro/erdelyi-hirek

Választás: Normális élet (2022. 03. 25.)

Szakács Árpád beszéde az Erdély.ma honlapról.

 kiemelések ('Felelet'):

Jelenkorunk elmúlt két évének hazugságáradata nem tudta volna legyűrni a magyar társadalmat, ha az értelmiség nem vállal cinkosságot a globális világ hazai politikai helytartóival.

Ez az értelmiség nem gondolkodik, hanem adminisztrál. Önmaga szükségességét, önmaga létét adminisztrálja, de értéket már nem tud teremteni. Semmilyen rizikót, kockázatot nem vállal...

A magyar értelmiség pártállástól függetlenül hallgatott, amikor a kovidizmus nevében gyűlöletet hirdetett a politika, hallgatott, amikor az oltás miatt másodrangú állampolgárként kezelték az embereket, amikor alapvető emberi jogokat vettek el, és nem szólal fel a gyalázatos Budaházy-ítélet miatt sem.

A magát kereszténynek nevező Európa képmutató módon végigasszisztálta Amerika összes gyalázatos háborúját, az elmúlt két évben az oltatlanok elleni gyűlölet lázában élt, ma a gyűlölet célpontja az orosz ember. Megszokássá vált a gyűlölet, hozzászoktatás ahhoz, hogy mindig gyűlölni kell valakit.

Egy hét múlva helytartóválasztás lesz Magyarországon. Az előrejelzések szerint a többség arról fog dönteni, hogy a magát jobboldalinak vagy a magát baloldalinak nevező helytartót ültesse-e hatalomba, amelyik korlátlanul ki fogja szolgálni az új világrend akaratát.

Ennek célja a már megkezdett kényszeroltás-alapú társadalom létrehozása, a készpénz megszüntetése, a totális megfigyelés kiépítése, a szabadság minden fokának felszámolása.

...És áldozat az is, ha csak és kizárólag mindenhol készpénzzel fizetünk, és áldozat az is, ha nem vásárolunk multinál. Ezzel is a saját szabadságunkat tudjuk védeni.

A teljes beszéd:

A fiatal államtitkár a választási kampánykörút alkalmával egy eldugott, Isten háta mögötti baranyai faluba látogatott el a stábjával. Az egész település kivonult a köszöntésére, mert nem akárki volt a vendég, hanem a falujuk szülötte, aki igen magas pozícióba került. Az államtitkár hosszú kortesbeszédet tartott arról, hogy mindenkinek a kormányra kell szavaznia, mert csak és kizárólag ők képviselik a nemzeti, a keresztény értékeket, mindenki más nemzetáruló himpellér. Majd hozzátette: nem lehet visszatérni a régi sötét időkhöz, mert még a ló is tudja, hogy előre kell menni, nem hátra, a jó paradicsom pedig piros, nem sárga.

A település lakói illedelmesen megtapsolták a bölcsességeket. Ezután az államtitkár a következő felhívással állt elő:

– Kedves falustársaim, én is innen származom! Nálam jobban senki nem érzi át a ti problémáitokat! Mondjatok három olyan dolgot, ami hiányzik a településről, és én nemzeti-keresztény-konzervatív hazafias becsületszavamat adom arra, hogy teljesíteni fogom!

A település elöljárói az első sorban toporogtak. Majd az egyik azt mondta:

– Államtitkár úr, látja itt nem történt semmi 30 éve, az utak szinte járhatatlanok, a problémáink ugyanazok, de nem hibáztatjuk sem magát, sem a kormányt. Nincsenek nagy igényeink sem, három helyett csak kettő dolgot emelnénk ki, ami nagyon hiányzik a településről. Mi csak ebben kérünk segítséget, és egyik sem kerül sok pénzbe.

– Na, mondja, mi az, hadd halljam! – fordult pökhendien az államtitkár a településvezető felé.

– 30 éve nincs a településen orvos, mindig 15-20 kilométerre kell utazzunk emiatt. Csak egy orvost szeretnénk a településre, rendelőnk az van.

– Ó, mi sem egyszerűbb! De hogy lássák milyen nemzeti-keresztény-konzervatív kormányuk van maguknak, és hogy mennyire szívünkön viseljük az önök sorsát, ezt a gondjukat most itt azonnal megoldom! Itt az önök színe előtt felhívom az emberi erőforrások miniszterét.

Majd gyorsan elővette a mobilját, tárcsázott és mindenkinek a füle hallatára elkezdett beszélni a miniszterrel.

– Szia Uram! Itt vagyok a szülőfalumban kampánykörúton. Itt mindenki ránk szavaz! De kellene ide egy orvos, meg tudod oldani? Rendben, átadom. – Majd a sokasághoz fordult. – Látták és hallották, itt, önök előtt beszéltem az emberi erőforrások miniszterével, aki mindannyiuknak jó egészséget kíván és most rajtam keresztül az üzente önöknek, hogy a problémájuk meg is van oldva, azonnal intézkedik. Na látják, így megy ez, nem is tudom, miért nem szóltak hamarabb! Viszont egy hét múlva ne felejtsenek el majd a kormányra szavazni. Tehát az egyik problémát megoldottuk. Mi a másik dolog, ami itt nincs?

Zavart tekintettel állnak az elöljárók az államtitkár előtt a sokaság élén, majd az egyik nyögve kimondja:

– Térerő – államtitkár úr... Innen nem lehet telefonálni, mert itt nincs térerő!

Hölgyeim és Uraim!

Minden kornak megvannak a saját maga viccei. A mentális túlélésnek sokszor egyetlen módja van: ha humort tudunk kovácsolni az elviselhetetlen egyhangúságból, a reménytelenségből, a kilátástalanságból, a ránk zúduló hazugságáradatból. Aztán az is igaz, hogy a humor olyan a hatalom számára, mint a jégeső. A hatalom abban a pillanatban elpusztul, amikor a többség kineveti. A humor útján válik mindenki számára láthatóvá az is, hogy süket a meztelen király.

Hölgyeim és Uraim!

Ha az elmúlt két év mérlege alapján két dolgot ki kellene emelnünk, ami nagyon hiányzott az életünkből: az egyik a szabadság, a másik pedig az igazság. Két olyan alapérték, amely nélkül a demokrácia elképzelhetetlen.

    Két olyan alapérték, amelyet a demokráciának nevezett világunkban a legjobban üldöztek a polgári demokraták.

 Mert ma már oda jutottunk, hogy a keresztény nemzeti kurzus úgy véli, hogy a demokráciát a legjobban a szólás és a véleménynyilvánítás szabadsága veszélyezteti.

    Az elmúlt két évben megismerhettük a rendszer igazi arcát, azt a gátlástalan, hazug torzót, amit keresztény-konzervatív jelszavakból szőtt magyar nemzeti lepellel fedtek el.

Gyűlöletet hirdettek oltott és oltatlan között, zsarolással és kényszerítéssel tömegeket vettek rá arra, hogy beoltassák magukat egy kísérleti szerrel, aminek titkosak a szerződései, amiért senki semmilyen felelősséget nem vállal, és mindent megtettek a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságának megszüntetéséért és azoknak a szakmai hangoknak az elhallgattatásáért, amelyek arra figyelmeztettek, az oltás veszélyes, a gyerekekre különösen. A fősodratú médiáikból mindenkit kizártak, aki nem az ideológiák feletti ideológia, a kovidizmus hívének számított.

Megpróbálták nevetségessé tenni az igazságot és a szabadságot.

Hölgyeim és Uraim!

A történelem során soha semmi nem követelt annyi áldozatot, mint a szabadságért folyó küzdelem. Az emberi szabadság felszámolására minden korszakban kísérletet tettek. A leghazugabb az 1789-es francia forradalom volt, amely a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszava alatt a legkegyetlenebb terrorállamot hozta létre, majd szellemi örököseik a bolsevizmusban, a kommunizmusban vitték tovább a kitűzött célt.

Minden korszak történelme korábban egymásra rakódott események végeredménye. Soha semmi nem történik ok nélkül, soha semmilyen társadalmi változás nem véletlenszerű folyamat eredménye. Ha nem értjük meg, ha nem ismerjük meg az okokat, amelyek a mi életünket, az elődeink sorsát befolyásolták, akkor a mai világunkról is csak hamis képünk lehet, a jövőnk pedig ugyancsak a hazugságra épül.

    A hazugságban élő ember a legkönnyebben irányítható és manipulálható, hiszen az iránytűje mindig arra fordul, amerre néz az, aki tartja. Azt hiszi jó irányba megy, holott csak bolyong a ködben.

A hazugságban élő ember már nem tart igényt a szabadságra sem, hiszen azt értelmezni sem tudja. Egyszer egy amerikai professzor azt mondta: „Ahhoz, hogy szabad légy, először meg kell tanulnod gondolkodni. A szabadságot sokféleképpen kell kiharcolni és megőrizni, de ha először nem tudod, hogyan kell gondolkodni, akkor fel sem tudod fogni, mikor veszik el először a szabadságodat. Ahhoz, hogy egy nép szabad legyen és szabad maradjon, mindenkinek fel kell ismernie, hogy önálló gondolkodásra képes egyén, és meg kell tanulnia minden témában kritikusan gondolkodni.”

Szepes Mária, a világirodalmi jelentőségű magyar író, arra hívta fel a figyelmet, hogy „A kritika nélkül lelkesedő ember olyan, mint a részeg, aki fényes nappal az utcán celebrálja obszcén rituáléit. S aki józanul rápillant tudja, hogy örömünnepe holnap a csömör hamvazószerdájává válik.”

Hölgyeim és Uram!

A gondolkodás lényeglátást feltételez. Azt, hogy térben és időben az adott területen egy nagy síkon valaki képes értelmezni az egész folyamatot. Aki csak egy részét látja, az csak békaperspektívából képes érzékelni a valóságot.

Hölgyeim és Uram!

    Egy nép, egy nemzet soha nem akkor kerül válságba, amikor az ellenség legyőzi, hanem akkor, amikor elárulják a vezetői, elárulja az értelmisége.

A Trianon előtti évtizedekben nem Károlyi Mihály és Kun Béla volt a legnagyobb áruló, hanem az a nemesség, amelyik hagyta a folyamatokat kibontakozni.

    Jelenkorunk elmúlt két évének hazugságáradata nem tudta volna legyűrni a magyar társadalmat, ha az értelmiség nem vállal cinkosságot a globális világ hazai politikai helytartóival.

Ez a magára hagyott népünk tragédiája.

A hatalom, a rendszer rájött arra, hogy ha valakit el akarsz hallgattatni, akkor fizesd meg.

    A mai értelmiség kitartottként finanszírozójának kénye kedve szerint teljesíti a kívánságait, ha kell hallgat, ha kell hazudik.

Pedig ők aztán tudhatnánk a lényeget, azt, hogy a pénz nem tanít meg gondolkodni, hanem csak még több önzésre és megalkuvásra késztet.

Ez az értelmiség nem gondolkodik, hanem adminisztrál. Önmaga szükségességét, önmaga létét adminisztrálja, de értéket már nem tud teremteni.

    Semmilyen rizikót, kockázatot nem vállal, kényelmesen elvan abban a medencében, ami már tele van fekáliával, de a benne ülők elhitetik magukkal, hogy gyógyvízben ücsörögnek.

A magyar értelmiség pártállástól függetlenül hallgatott, amikor a kovidizmus nevében gyűlöletet hirdetett a politika, hallgatott, amikor az oltás miatt másodrangú állampolgárként kezelték az embereket, amikor alapvető emberi jogokat vettek el, és nem szólal fel a gyalázatos Budaházy-ítélet miatt sem.

  És hallgat most is, amikor a kollektív bűnösség elve alapján gyalázatos módon lépnek fel azon orosz kisemberek, állampolgárok ellen, akik nem tehetnek semmiről, akik nem vétkesek semmiben. Származásuk, orosz mivoltuk miatt foglalják le bankszámláikat, és száműzik Európából a világ legjelentősebb keresztény kultúráját, az oroszt.

A magát kereszténynek nevező Európa képmutató módon végigasszisztálta Amerika összes gyalázatos háborúját, az elmúlt két évben az oltatlanok elleni gyűlölet lázában élt, ma a gyűlölet célpontja az orosz ember. Megszokássá vált a gyűlölet, hozzászoktatás ahhoz, hogy mindig gyűlölni kell valakit.

Hölgyeim és Uraim!

    A demokrácia a gyávák kommunizmusa. A demokrácia a tömegember kora. A tömegember kora a legszörnyűbb végjátéka az emberi létezésnek.

A tömegember korának jelenségeit mások mellett Le Bonne, Spengler, Ortega, Szécsy János, Blázovich Jákó, Molnár Tamás is megírta. De talán jövendölésszerű pontossággal a mai világot a legjobban a baloldali Herbert Marcusse láttatta az 1964-ben megjelent Az egydimenziós ember című alapművében.

Marcuse majdnem hatvan évvel ezelőtti előrejelzése szerint a jövendő társadalmában a vezetői uralom átváltozik adminisztrálássá, az országok vezetői úgy működnek majd, mint a globális cégek igazgatótanácsai. A szabadságnélküliséget számos kényelmi berendezkedés alakjában fogadtatják el. Olyan fórumokon döntenek az életünkről, ami felett az egyének semmiféle ellenőrzést nem gyakorolhatnak. A szolgaság új formája, hogy az emberek eszközként, dologként léteznek. Az ember eldologiasodik, függőségbe kerül az őt uraló totalitárius rendszertől, amit mindenáron megvéd.

Íme jelenkorunk szörnyű valósága.

Herbert Marcusse arra figyelmeztet:

     „Az emberi szabadság fokának meghatározása szempontjából nem az a döntő, hogy az egyén milyen tág keretek között választhat, hanem miből választhat és mit választ.”

Hölgyeim és Uram!

Egy hét múlva helytartóválasztás lesz Magyarországon. Az előrejelzések szerint a többség arról fog dönteni, hogy a magát jobboldalinak vagy a magát baloldalinak nevező helytartót ültesse-e hatalomba, amelyik korlátlanul ki fogja szolgálni az új világrend akaratát.

    Ennek célja a már megkezdett kényszeroltás-alapú társadalom létrehozása, a készpénz megszüntetése, a totális megfigyelés kiépítése, a szabadság minden fokának felszámolása. Robotok és rabszolgák világa, ahogy azt a Hungarica zenekar megénekelte.

Hölgyeim és Uraim!

Az előttünk álló küzdelemben joggal érezhetjük úgy magunkat, mint Takaró Mihály tihanyi várkapitány 1558-ban, amikor azt írja egyik levelében: „előttem tűz vagyon, hátam megett víz, környűben mind ellenség.”

Ez a küzdelem nem az esélyekről szól, hiszen egyenlő esélyekről szó sincs. Ez a küzdelem önökről szól. Mindenkinek a saját maga felelősségéről. Mert ennek a döntésnek súlyos következményei lesznek.

     Jövő vasárnap a papírforma szerint milliók fogják önmagukat és gyerekeiket rabszolgaságba taszítani. Ítéletet és kárhozatot szavaznak önmaguk fejére.

Hölgyeim és Uraim!

Szepes Mária Az áldozat mágiája című alapművében az emberi lét értelmét írja körül. Annak az áldozatnak a jelentőségét, amely nélkül nincs semmi, ami emberi. Ami megkülönböztet embert a tömegtársadalomtól, embert a tömegembertől. Nincs magasabb eszmei cél, mint amikor valaki áldozatot hoz valamiért, mert az az erő, amit az áldozatba teszünk, megsokszorozódik. Szepes Mária szerint

„Mágikus áldozat az, amikor valami olyasmit teszünk, amire sem a körülmények, sem egészségi állapotunk nem kényszerít bennünket. Mikor valami olyat teszünk, amely fizikai érdekeinkkel, kényelemszeretetünkkel, kéjszerző hajlamunkkal, hiúságunkkal, vagy személyes becsvágyainkkal ellentétes, világi megítélés szerint esetleg értelmetlen, és semmi anyagi hasznot nem jelent. Amit nem kell megtennünk. Nem kellemes megtennünk. Ami talán fájdalmas, fárasztó. Nem hoz sikert. Csak szolgálat, elismerés nélkül. Adomány, ellenszolgáltatás nélkül. Önfeláldozás, hála nélkül.”

Hölgyeim és Uraim!

Az, hogy mi itt vagyunk, az is rengeteg áldozat következménye. Annak az igazolása, hogy igenis van értelme küzdeni önmagunkért, gyermekeinkért, a szabadságunkért. Mert ez a mi döntésünk, a mi áldozatunk. És áldozat az is, ha csak és kizárólag mindenhol készpénzzel fizetünk, és áldozat az is, ha nem vásárolunk multinál. Ezzel is a saját szabadságunkat tudjuk védeni.

Egy keleti bölcsesség szerint, minden erőnek létfontosságú szüksége van az ellentétére, pont azért, hogy kifejthesse lényegét. A szemben lévő erő döbbenetesnek tűnik, de nem az. Hiszen ne felejtsék, az ellenfélnek mindig annyi ereje van, amennyit beleképzelünk.

    A szabadság nem alkukérdés, a szabadság nem eladó, a szabadság élni akar, a szabadság ereje legyőzhetetlen.

Memoree Joelle amerikai kortárs konzervatív gondolkodó a kovidizmus kapcsán nemrég azt írta:

   Használnunk kell szabadságunkat, hogy továbbra is emberként fejlődjünk, kritikus gondolkodással, kérdéseket tegyünk fel másoknak és magunknak. Az intellektuális kíváncsiságra kell törekednünk, nem pedig az önjelölt „szakértők” által kimondott dogmákhoz való ragaszkodásra. Ha megengedjük néhány technológiai cégnek, gyógyszergyártó cég vezérigazgatójának és politikusnak (bármelyik pártnak), hogy helyettünk gondolkodjon, vagy eldöntse milyen típusú információkat olvashatunk, akkor minden szabadságunk elvész, mindent elvesztettünk.

Hölgyeim és Uraim!

A döntés egyértelmű és világos:

    Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!

Ébresztő Magyarország! Ébresztő magyarok!

Választás: Normális élet (2022. 03. 25.)

Programjuk itt. (normaliselet.hu)

Víruskezelés

Nyílt levél.

'Felelet':

Hat párt indul országosan.

A két nagy "pártszövetség" (jobb, bal, mindkettő a 90-es évek Szdsz-ének továbbélése) célja, uraik ugyanazok, csak az "állandó megtévesztés a hatalomért" színdarabban vállalt szerepeik különbözőek.

A kutyapártot és talán a Memot is a valóban a nemzetet képviselő kis pártok (mint amilyen korábban az Élőlánc volt) kiiktatására hozták létre.

A MiHazánk, mivel a beépített emberekkel tönkretett Jobbikból vált ki, talán még őszinte.

A vírushazugságok és diktatúra ellen fellépő, az Orvosok a tisztánlátásért csapathoz köthető társaság a (választási) rendszeren belül a legreménykeltőbb, remélhetően.

.

Varga Domokos György: Móricz és a zsidókérdés (2022. 10. 27.)

Gondola.hu-ról (2. 3. 4. rész), 2005-ös írások

 'Felelet': Nem is emlékeztem erre az újságra, azaz soha nem olvastam, és ma már, mint látom, még létezik, de egyszerű kormánylap, ezért nem is érdemes. Jellemzője, hogy egy betű sem található benne a tulajdonosról, szerkesztőről, magáról.

Varga Domokos György: Móricz és a zsidókérdés? - II. rész

 „Móricz és a zsidókérdés” – olvashattuk a Népszabadság Kultúra rovatában. Már Móricz Zsigmond is? – akad meg a szemünk a vastagbetűs címen. Ha már ő, ez a velejéig „humanista”, remek író is antiszemita, akkor ki nem az? Ha ő is bűnös, akkor ki nem bűnös? Ezt vizsgálja Varga Domokos György a Törzsi trilógiában.

2005. május 17. 00:00

2. Csurka István csónakja

A Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán nem hagy kétséget afelől, hogy Csurka István a magyar nemzet és magyar demokrácia legnagyobb ellenségének azt a nemzetközi erőt (a „Budapest – New York – Tel-Aviv tengely”-t) tekinti, amely hazai támogatóival (támogatottjaival) egyetemben Csurka szerint a magyar nép kivéreztetésén, vagyonának elkótyavetyélésén, piacainak, olcsó munkaerejének megszerzésén fáradozik. Bő tíz év alatt sem sokat változik Csurka idevágó felfogása, legfeljebb a tengelyből csónak lesz, s ezt már egyértelműen a Közel-Keleten ácsolják.

Vajon antiszemitizmust takar-e Csurkának ez az összeesküvés-elmélete, s ha igen, mifélét? Bűnös-e vagy nem? S ha az, valóban a rendszerváltozás politika főbűne-e, amit a Magyar Út Körök és a MIÉP létrehozásával, no meg ideológiai munkásságával Csurka „folyamatosan” elkövetett?

Mindenekelőtt kétségtelen, hogy Csurkát nem jellemzi az afféle primitív fajgyűlölet, amely testi fajtajegyekkel uszítana, uszító szándékkal ezeken élcelődne. Az is kétségtelen, hogy bár szívesen általánosít, figyelme homlokterében soha nem a hétköznapi „kis” zsidó áll (tehát lényegében a „faj” megtestesítője), hanem a világuralmat „birtokló” s „birtokolni vágyó”, befolyásos zsidó (tehát lényegében a „faj” speciális helyzetű, tulajdonságú képviselője). Ez még akkor is igaz, ha Csurka eszmerendszerében a hatalom-zsidók a kis zsidókat ugyancsak befolyásolják, azaz bevonják a Nagy Kerek Összeesküvésbe; tehát ezzel együtt is igaz, hogy Csurka szeme előtt a zsidóság nem mint önmagáért gyűlölendő és támadandó faj jelenik meg, hanem mint egy olyan történelmi jelentőségű, kulturális közösség, amely páratlan rámenőssége folytán más közösségek (népek, nemzetek) elől elveszi a – véges és szűkös – életteret.(Álláspontomat támasztja alá az a tény, hogy Csurka István nem csak személyesen e könyv szerzőjének, de a nyilvánosság előtt is kinyilvánította, hogy szerinte Kertész Imre Sorstalansága „kitűnő könyv”. Egy igazi – faji – zsidógyűlölőről elképzelhetetlen, hogy „ellenségéről” – hát még ha vetélytársa is az illető – így tudjon érezni és ítélni.)

Honnan s mitől volna több rámenősség a zsidóságban, mint bármilyen más népben? Ha Sartre nem beszélhetne nyugodtan örökké megőrzött szelídségről, ha Konrád nem beszélhetne nyugodtan zsidó értelmességről, ha Wiesel nem szólhatna ugyanilyen háborítatlanul a zsidók ontológiai kivételességéről, akkor talán Csurka sem gondolná (gondolhatná) komolyan azt, hogy az őt is övező gyűlölet, „Ez a hatalmas, a történelem legmélyéről előtörő, vadállati voltunkból is származó gyűlölet az ószövetségi gyűlölet”. Azaz a zsidóknak a világba szétáradó gyűlölete, amelynek „megfogalmazása, sőt parancsba adása Mózes könyveiben kezdődik”; amelyekben benne foglaltatik az is, hogy ha egy város ostromára készülsz, s ez felszólításodra nem adja meg magát, „ne hagyj életben egyetlen lelket sem. Irtsd ki őket mindenestől”. A zsoltárköltő pedig – az engesztelhetetlen bosszú verseiben – már egyenesen azt mondja Babilon „pusztulásra méltó” népének: „Boldog lesz, aki megragadja, és a sziklához csapja csecsemőidet!”

No de mi köze mindennek a mai zsidósághoz, a világba szanaszét szóratott zsidókhoz?! Vagy akár Izraelhez?

Lehet, hogy van, lehet, hogy nincs, az égvilágon semmi. De ha nem bűn ontológiai kivételről beszélni, akkor önmagában az ószövetségi gyűlölet mai világhatásáról beszélni sem lehet bűn. Nem kell bűnben, önmagáért való fajgyűlöletben, uszítási, sőt, irtási vágyban fogannia annak a gondolatnak, amely úgy látja, hogy „a zsidók” befolyása a világra (a világ alakulására) jóval meghaladja lélekszámukat; vagy amelyik úgy véli, hogy a zsidók országa, Izrael egyenlőbb az egyenlőknél, hiszen szemben más országokkal, mindenféle következmények nélkül utasíthatja el a rá vonatkozó ENSZ-határozatok betartását, vagy utasíthatja vissza atomfegyver-gyártása nemzetközi ellenőrzését.

De még annak a gondolatnak sem kell bűnben fogannia, hogy a világ zsidósága összeesküszik, uralomra tör. A már idézett könyvében Finkelstein, ki a kettős mércézésre oly érzékeny (azaz igazságszerető), hosszasan elemzi és hitelt érdemlően bizonyítja, hogy az Egyesült Államok külpolitikai érdekeinek, a – túléléséért küzdő – Izrael állam érdekeinek, valamint a „kettős elkötelezettség” vádjától való félelmében az amerikai zsidó elit érdekeinek találkozása folytán ez a zsidó elit hogyan fedezte fel egyszeriben Izraelt; hogyan kezdett hirtelen emlékezni a holokausztra; s hogyan nőtt ki ebből a nagy üzlet, a holokauszt-ipar. A szerző által idézett világhíres társadalomtudós (nem mellékesen ugyancsak zsidó) Noam Chomsky szerint Izrael ezen „támogatói” inkább „Izrael erkölcsi romlásának és végső pusztulásának támogatói”. Finkelstein szerint pedig:

• „A Holokauszt tehát egy taktikai húzás volt, amellyel törvényen kívül helyeztek minden, a zsidók ellen irányuló bírálatot: ezek a bírálatok csakis a beteges gyűlölet termékei lehettek. A szervezett zsidóság akkor kezdett emlékezni a Holokausztra, amikor az izraeli erő leginkább megmutatkozott – és akkor, amikor az amerikai zsidóság hatalma tetőpontjára ért. A forgatókönyv szerint Izraelben és itthon /az Amerikai Egyesült Államokban – VDGy/ a zsidóknak egy küszöbön álló „második Holokauszttal” kellett szembenézniük. Ezért az amerikai zsidó elit hősies pózokat vágott, miközben alávaló módon megfélemlítette ellenfeleit.”

E néhány gondolat egyszerre világítja meg Csurka „bűntelenségét” és „bűnösségét”. Ha valóban létezik szervezett zsidóság (márpedig létezik); ha valóban erőfeszítések történtek és történnek a zsidóság ellen irányuló bírálatok törvényen kívül helyezésére (márpedig történtek és történnek); ha Amerika és Izrael s Izraelen túl a világ (Amerikára és Izraelre figyelő) „szervezett zsidósága” valóban (akár vélt, akár valós) közös érdekek („forgatókönyv”) szerint igyekszik befolyásolni a világpolitikát, s benne a helyi politikákat; nos, akkor Csurka Budapest – New York – Tel-Aviv tengelye semmiképp nem tekinthető egy eredendően bűnös elme üldözési mániájának, gyűlölködési vágya és szándéka kiteljesedésének. Nem alantas fajgyűlölet ez, hanem voltaképp nemes szándékú nemzetvédelem; eleve alantasnak vagy betegesnek tekinteni már csak azért sem jogos, mert akkor ugyanezzel a sommás ítélettel kellene elintézni Izrael népének faj- és nemzetvédelmét, beleértve egykori, valóban inkább hősies önvédelmi (ma már inkább brutális) harcukat.

Csurka „bűnének” tekinthető azonban, hogy egy holokauszt után sem író, sem politikus nem követhet el olyan általánosításokat és igazságtalanságokat, mint amilyeneket ő. Nyelvét hiába élezi leginkább a zsidó bankárokon, ha másutt általában beszél zsidókról; ha minden bizonyíték nélkül az ószövetség korából eredeztetett gyűlölettel ruházza fel általában a zsidókat, sőt, általában a világot. Súlyos előítélettel terhelt nézete ráadásul viszonylag egyszerűen cáfolható; rajta múlik, hogy ezeket észrevegye, ellenbizonyítékként elfogadja (a maga korrekciójára). Itt van mindjárt Finkelstein, s a zsidóságból bőségesen mindazok, akik ugyanúgy szót emelnek a kettős mércék, elhallgattatások, nyilvánvaló igazságtalanságok ellen, ahogy ez Csurkának is kinyilvánított szándéka. A „sérthetetlenek nem menekülhetnek az erkölcsi romlástól – ez a két dolog együtt jár” – írja Finkelstein. De nem is kell ilyen messzi emberhez fordulni; bárki olyannak az élettapasztalatából, aki legalább kerülni igyekszik az előítéleteket, megtudható, hogy annak valóban semmi alapja vagy teteje nincsen, hogy a különböző népek között „tértől és időtől” független erkölcsi különbségeket tegyünk. Sem származásra, sem másra visszavezethetően. Abból, hogy a Kádár-rendszerben mindösszesen feltehetően kevesebben voltak, akik a túlélés érdekében különféle stikliket (kisebb-nagyobb csalásokat) követtek el, mint ahányan ma vannak (a rend kedvéért: vagyunk) ilyenek (elég csak a számlákkal való össznépi manipulálásokra gondolni), tehát ebből még nem lehet levonni azt a következtetést, hogy a Kádár-rendszer idején errefelé becsületesebb, erkölcsösebb, jellemesebb nép lakott volna; le lehet viszont vonni sokadjára is, hogy a mutatott tulajdonságaink, s mindazok az értékek és normák, amelyekhez viselkedéseinket igazítjuk, az idővel és helyzettel együtt, bizony, jelentősen megváltozhatnak. Általánosításaival, túlzásaival, rémképeivel – a Közel-Keleten ácsolt csónakéval, mely a „tengely” létezésén túl már „a zsidók” Amerika feletti uralmát is igazolni igyekszik –, szóval mindezekkel Csurka – minden bizonnyal szándékától függetlenül – valóságos félelmeket gerjesztett a zsidóságban. Valóságosan fékezte az asszimilációt, valóságosan „terelte össze” a magyar zsidóságot: elősegítette közös fellépésüket a nacionalista veszedelemmel, de nem kevésbé a veszedelemnek gondolt, valójában okos és hasznos nemzeti törekvésekkel szemben.

undefined

Móricz és a zsidókérdés? - III. rész

2005. május 20. 11:50

3. Ifj. Hegedűs Loránt és a „galíciai jöttmentek”

Ifj. Hegedűs Loránt bogozandó esete több szempontból is különösen figyelmünkre méltó. A valóban fajgyűlöletként értelmezhető „antiszemitizmus”-tól a fajgyűlöletként (mint látni fogjuk) semmilyen módon nem értelmezhető (tehát nagyon is idézőjeles) „antiszemitizmus” felé haladó logikai láncolatunk harmadik eleme ő (az ötből), mégis (első fokon) börtönbüntetésre ítélték. Ráadásul ifj. Hegedűs Loránt civilként református lelkész, politikusként pedig – „bűne” elkövetése idején – országgyűlési képviselő, Csurka pártjának, a MIÉP-nek alelnöke. Nos, esetének elemzése ezért olyan fontos számunkra: valóban „antiszemita”-e, valóban bűnös-e ez a lelkileg, politikailag, sőt, szellemileg fajsúlyos (művelt) ember, aki fényévnyi távolságban áll a már „megszokott” bőrfejű-gyűlölködőktől, primitív (s mint ilyen, elpusztíthatatlan) handabandázóktól? S ha bűnös, lesznek-e hasonló perek a továbbiakban? Ha pedig igazából mégsem bűnös, valószínű-e, hogy a törzsi háború szellemi csatározását a továbbiakban bárki is bírósági segédlettel akarná jogi, büntetőügyi pályára terelni (s vele a törzsi háború kimenetelét egyoldalúan, bírói hatalommal befolyásolni)?

    Akár ama „apróság” miatt is jelképértékűnek – példaértékűnek – tekinthetjük ifj. Hegedűs személyét és esetét, hogy nevének sajtóbeli írásmódja az orgánum törzsi hovatartozástól függ. A Magyar Nemzetben például következetesen „Loránt”-nak írják (rövid o-val), ezzel szemben a helyesírás tekintetében mindig igényes Népszabadságban „Lóránt”-nak (azaz hosszúval). Nos, annak ellenére, hogy a lapok hasábjain csak az utóbbi évben több tucatszor előfordult idősebb és ifjabb Hegedűs neve, sem a Népszabadságnak, sem a többi balliberális lapnak nem volt „érkezése”, hogy megtudakolja a családtól: melyik változat a helyes. Mondhatnánk, nem volt elég lelkierejük – vagy akár tisztességük – átlépni a törzsi törésvonalat. A Törzsi trilógiában – a családnál való személyes tájékozódás nyomán – a rövid magánhangzós változatot követem (ezért, ha kell, idézéskor is eltekintek a betűhűségtől) – VDGy.

A szóban forgó bírósági ügy nagyon röviden úgy foglalható össze, hogy egy budapesti kerületi lapban (Ébresztő) ifj. Hegedűs Loránt egy cikkre reagálva egyebek között ezt írta: „a galíciai jöttmentek hada […] nácikat is nemegyszer megszégyenítő fasiszta módszerekkel a Jordán partja mellől, hát jönnek megint a Duna partjára, hol internacionalistán, hol nemzetieskedve, hol kozmopolitán még egyet rúgni a magyarba […] rekeszd ki őket, mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled!”. Ugyancsak írása lényegéhez tartozik, hogy amire reagált (Hell István: A kirekesztés módszertanához) a Magyar Hírlapban jelent meg (2001. júl. 21.), s egyebek mellett a következő kitételt (mint befejezést és következtetést) tartalmazta: „Tudom is, vagy legalább nagy meggyőződéssel tudni vélem, hogy mi a teendő a többségi magyarságunkra, kereszténységünkre és heteroszexuális mivoltunkra apelláló harciaskodókkal, a másságukat levetni nem tudó kisebbségek elleni békebontókkal. A húszezer szélsőségessel és az őket különösebb meggyőződés nélkül követő bagázzsal. Ki kell rekeszteni őket. Ki kell szavaznunk őket – a hatalomból.”

Miután Csurka és Csurka követői (Magyar Út Körök, Magyar Igazság és Élet Pártja) az első pillanattól kezdve a politikai szélsőségesség és antiszemitizmus „félhivatalos” megtestesítői, tulajdonképp természetes (mondhatnánk, szükségszerű), hogy ifj. Hegedűs magára, illetve pártjára vette a célzást: ő, illetve ők volnának azok, akiket ki kell rekeszteni, ki kell szavaztatni a hatalomból. De számunkra ennél is lényegesebb, hogy ifj. Hegedűs egyúttal a magyarság egészét is célozva – és halálra sértve – érezte, hiszen felfogásuk szerint a MIÉP a magyarság (a magyar élet) egyetlen igaz képviselője, s az a „bagázs”, amelyik őket követi, valójában a magyarság színe-java. Éppen ezért nem annyira a maga, mint az „igaz” magyarok nevében öntötte el méreg: hogyan merészel itt ez a zajos, rámenős kisebbség, ez a „tudjuk, merjük, tesszük”-fajta arrogáns társaság, ezek a „galíciai jöttmentek” ilyen szemérmetlenségre, ilyen vérlázító arcátlanságra vetemedni?! Ők akarnak kirekeszteni bennünket, miután befogadtuk őket, a keblünkön melengettük őket? Ez mindennek a teteje! És teljesen igaza is volna a Bocskai-mentében feszítő magyar lelkésznek, ha valóban „a zsidók” követték volna el azt, ami elkövettetett. Csakhogy aligha ez a helyzet.

Mindenekelőtt azért nem, mert aki a „pofátlan” cikket írta, egyik mondatában félreérthetetlenül közli: „a magamfajta heteroszexuális keresztény gádzsó férfiak többsége” stb. Persze, gondolhatnánk, talán hazudott; ha nagyon utánanéznénk, lehet, hogy megtalálnánk benne a zsidót. A szomorú – legalábbis ifj. Hegedűs számára mindenképp szomorú – az, hogy ha megtalálnánk is, az sem változtatna semmit azon a tényen, hogy valójában egyáltalán nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy valaki úgy gondolkodjék, mint Hell István. Hogy ne kívánjon olyan országban élni, „amelyik feszültségben él szomszédaival, mert tudja, a történelemkönyvekből ismeri az ilyen belpolitikai célból szított feszültségek végső, szükségképpen rossz megoldását”. „Minden becsületes ember számára gyűlöletesek a buzi- és cigányverések, és senki sem szereti, amikor rendőrök hoznak – és hajtanak végre – erőszakos ítéleteket.” És: „…a magyarok többsége etnikai békét és nemzetek, szexuális identitások, politikai irányok közötti nyugalmat szeretne”. Az sem lehetetlen, hogy már (illetve, bizonyos értelemben még) valóban a Hell-fajta „heteroszexuális keresztény gádzsó férfiak” vannak többségben. A „magyar út”, a „magyar igazság és élet” elkötelezett híve számára nyilván nagyon fájdalmas felismerés volna ez, és sokkal megnyugtatóbb arra gondolnia, hogy ez a fajta felfogás csak egy meghatározott kisebbség, a „galíciai jöttmentek” sajátja. Ha a kérdést úgy tennénk fel, hogy vajon a magyarországi zsidók döntő többsége inkább a Hell-féle szemlélettel, vagy inkább a Hegedűs-félével rokonszenvezik, alighanem egyértelmű választ adhatnánk. Ha a kérdést úgy tennénk fel, hogy a magyarországi zsidók inkább a Magyar Hírlappal rokonszenveznek, vagy, mondjuk, a Magyar Demokratával, valószínűleg ugyancsak egyértelmű lenne a válasz. Ilyesféle esetekben ifj. Hegedűs általános érvényű megállapításokat engedhetett volna meg magának a magyar zsidóságra nézve. Azzal azonban, hogy egy bizonyos – számára ellenszenves, sőt, dühítő – felszólítást a zsidóknak és csak a zsidóknak (egészen pontosabban: a „galíciai jöttmentek”-nek) tulajdonított, kétségkívül erős előítéletességről tett tanúbizonyságot. Ám továbbra is kérdés: mi a helyzet a fajgyűlölettel, általában a zsidóellenességgel, és főképp: bűnös vagy nem bűnös?

Többszörösen kulcsszerepe van e különös kifejezésnek: „galíciai jöttmentek”. Ez egyfelől az a „bűnjel”, melynek alapján a bíróság a zsidó közösség elleni izgatásként értelmezhette ifj. Hegedűs cikkét, s bűnösnek ítélhette magát a szerzőt. Mondhatnánk, hogy ifj. Hegedűs el akarta kerülni a „zsidó” szó használatát – a nyílt zsidózást –, ezért használt helyette egy „kódolt” kifejezést. Ám itt igazából másról, többről van szó. A szerző itt valójában azt juttatta kifejezésre, ami a történelemben jártas magyar nacionalisták számára evidencia: a magyarságra a rontást nem általában a zsidók hozták, hanem csak a második hullámban, óriási tömegekben, Galíciából érkezett zsidók, akik már nem annyira beilleszkedni akartak az itt talált, magyar többségű közösségbe, mint inkább – Kun Béláék módján – a maguk képére igyekeztek formálni azt. Ifj. Hegedűs tehát nem egy faj, nem általában a zsidóság elleni fenntartásait, félelmeit juttatta kifejezésre, hanem egy olyan közösség ellenit, amely az ő felfogása szerint veszélyezteti a magyarság életét, magyar önazonosságának megőrzését, a magyar érdekek érvényesítését. Amikor Hell Istvánt és a mögé képzelteket galíciai jöttmentséggel illette, valójában nem fajtajegyeket osztogatott, hanem egy valóban gyűlöletes fogalom szerint kategorizált; mint ahogy törzsi háborúskodásunk során gyakran alkalmazzák a labanc kifejezést azokra, akik a magyarságért való szabadságharcos, hősi küzdelem (azaz a kuruc tartás) helyett a megalkuvást, az „idegen” érdekek szolgálatát választják.

Ifj. Hegedűs elítélésében éppen ez a drámai: úgy olvassák fejére bűnét (ítélik el első fokon másfél év – három év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre folytatólagosan elkövetett közösség elleni izgatás miatt), hogy kebelében eközben valószínűleg nemes érzések, szeretett hazájáért és szeretett népéért érzett rendkívüli felelősség és hősi elszántság feszít. És úgy, hogy kétségtelen a féligazsága: a magyar zsidóság – korábban bőven ismertetett okoknál fogva – valóban erősen antinacionalista; a nemzeti vonások őrzése, erősítése helyett sokkal inkább az egyetemes (liberális) vonások erősítésének a híve; nem szabály azonban, hogy ez örökké így legyen. Ifj. Hegedűs azonban elkövette ugyanazt az (egyelőre mindenképp idézőjeles) „bűnt”, amelyet pártbéli feljebbvalója, azaz Csurka: ő sem vette figyelembe, hogy egy holokauszt után többé nem lehet elnagyoltan fogalmazni, igazságtalan általánosításokkal élni, mert ezek (akár tömeges) riadalmakat válthatnak ki, nemkívánatos hatásokat (antinacionalista tömörülést) és ellencsapásokat (bírósági ügyeket) eredményezve.

Mindezt nem figyelembe venni azonban sokkal inkább a politikai bölcsesség vagy a körültekintő gondolkodás hiánya, semmint a bűn jelenvalósága. Ahhoz, hogy bűn lehessen, mindenekelőtt biztos közösségi (vagyis mindenkire érvényes) normák (mércék, előírások) kellenének, amelyekhez viszonyítani lehetne. S amelyek létezése esetén értelemszerűen mindenkit elítélnének, aki ezektől eltér. Ma azonban ez véletlenül sincs így. Mert ha így volna, nem ülhetett volna egyedül ifj. Hegedűs Loránt a vádlottak padján, hanem ott kellett volna ülnie Hell Istvánnak is.

Azzal a logikával ugyanis, amellyel a magyar jogrend eljutott ifj. Hegedűs bűnösségének megállapításáig, azonos mérce esetén el kellene jutnia Hell István elítéléséig is. Az előbbi „jöttmentező” (elő)ítélete kétségtelenül átcsúszott a zsidó közösségre, de legalábbis egy részére. Kétségtelen, hogy egy közösség (de legalább egy része) ellen izgatott. Ez az izgatás azonban meg sem közelítette azt az ordenárén uszító hangot, amellyel Hell István izgatott – nem egy periférikus (kerületi) kiadványban, hanem – egy országos napilapban, nem kevésbé bántó általánosításokkal és igazságtalanságokkal illetve, sőt, sértegetve, sőt: egyenesen méltóságában gyalázva egy emberi közösséget. Ráadásul, hogy mindezt kedvére megtehesse, a csúsztatások terén is – lássuk be – maradandóbbat alkotott, mint ifj. Hegedűs Loránt. Illusztráció gyanánt, íme, néhány részlet a műből:

    „Mert (egyszerűsítsük végletesen a dolgot) kétféle kirekesztő él e kis hazában. Ott vannak, ugye, fogalmazzunk világosan, a protonácik és együgyű társaik – rasszisták, előítéleteket szítók, cigányellenesek és antiszemiták, oláhozók és tótozók, hímsovoniszták és homofóbok, harcias és kackiás „revizionisták” (irredenták) –, akik nemre, rasszra, világnézetre, vélt vagy valós etnikai hovatartozásra való hivatkozással rekesztenének ki egyeseket innen-onnan. Például »a nemzet testéből«. És persze a köznyilvánosságból, a parlamentből, az iskolából, a munkahelyekről, a méltányos jogi védelemből is. (Legújabban Tarlós kerületi polgármester a melegek rendezvényeit a Szigetről, mert szerinte a fiatalok találkozása a homoszexuálisok programjaival káros lehet pszichoszexuális fejlődésükre.)”

    „A másik fajta, a magamfajta kirekesztő ennek a fordítottja. Ő a magyar alkotmány szellemében ezeket a kirekesztőket rekesztené ki szívesen. No nem minden fent említett helyből, de a hatalomból legalább.”

    „Sokakat, bizonyos helyzetekben csaknem mindenkit magával ragad a nemzeti érzés, a nemzeti összetartozás érzése, és ezt a bensőséges érzést a háborúk tanúsága szerint a magukat nagynak képzelő törpék viszonylag könnyen manipulálják aljassággá.”

    „Nagy-Magyarország álma, a trianoni határok ignorálása pedig a könnyű szédülettel járó »merjünk nagyot delirálni« jelszó hamis eufóriái közé tartozik.”

    „Antiszemiták tízezerszerte kevesebben vannak, mint ahogyan az a MIÉP padsoraiból meg az itt meg nem nevezett, de idézett hetilapból látszik. Nem állítom, hogy nem láttunk már karón varjút, de a magyarok többsége etnikai békét és nemzetek, szexuális identitások, politikai irányok közötti nyugalmat szeretne, ha persze egyikük-másikuk butaságokat beszél is néha-néha, borközi állapotban. Maguk sem hisznek benne, ki is alusszák másnapra, s ha tettekre kerülne sor, vissza is riadnának a gonoszságtól.”

Próbáljuk meg nyomon követni, végül is kikről beszél e sorok szerzője, kik a protonácik, kik a delirálók stb., kiknek a kirekesztésére szólít fel. Akár azt is gondolhatnánk, hogy ezek egyáltalán nincsenek pontosan meghatározva, ezek nem is hús-vér emberek (mint például „a zsidók”); mert hiszen nem is az a fontos, hogy kik a veszedelmes eszmék hordozói, hanem maga a fenyegető szellemiség, ami ellen a szerző, lám, felveszi a harcot. Valójában azonban az idézett sorok írója nagyon is konkrét közösséget és közösségeket jelöl meg, nagyon is egyértelmű „bűnökkel” és nagyon is bűnös általánosításokkal és csúsztatásokkal. A MIÉP mindenesetre szőröstől-bőröstül (teljes vezetői gárdával és tagsággal) benne van a „húszezer szélsőséges”-ben. A kirekesztendőkben pedig benne van az egész „bagázs”, aki követi őket. Ám első látásra mégsem teljesen világos az, hogy ki mindenki tartozik ebbe a bagázsba (esetleg még a húszezerbe), másfelől az, hogy helyénvaló-e protonácinak, delirálónak stb. nevezni őket, vagy ellenkezőleg: merő igazságtalanság, alávalóság, sőt, valósággal: kiáltó bűn.

Némely utalások félreérthetetlenné teszik: a képzelt szélsőséges közösség határa egyáltalán nem áll meg MIÉP-nél és követőinél. A hatalomból kirekesztendők feje bizony Orbán Viktor, Hell felfogásában „a magát nagynak képzelő törpe”, a „merjünk nagyot delirálni” igehirdetője; vagyis a legnagyobb ellenzéki párt (a Fidesz Magyar Polgári Párt), s úgyszólván a fél ország (a „nemzeti” oldal) ünnepelt vezére. Aki őt – akármily ügyes csúsztatásokkal, de bizonyíthatóan – a protonácik fejévé teszi, az minden hívét protonácivá zülleszti, a bűnök bűnével vádolja, akármilyen szépeket beszél is össze még mellette.

No de nem lehetséges-e, hogy a vád igazi alanya, a „nemzeti” oldal egész közössége valóban protonáci, kirekesztő, stb.? Mert ha az, akármennyire nem tetszik is, Hell igazat állított, s elmarasztalás (vagy bírói elítélés) helyett dicséret, sőt, bátor szókimondásáért magasztalás illeti. Hogy szerinte kik volnának ezek a protonácik, kirekesztők stb., erre vonatkozólag ugyancsak pontos utalásokat (útmutatókat) találunk a szövegében. Például azok (ld. Tarlós polgármester), akik kirekesztenék a homoszexuális fejtágítást a fiatalok mulattatására hivatott szigeti rendezvényről. Vagy azok, akik mernének nagyok lenni, nagyokat álmodni, esetleg Nagy-Magyarországot álmodni. A nácik azonban nem csupán eszmékkel – történetesen hagyományos közösségi normákat bomlasztó, liberális eszmékkel – hadakoztak, és nem is csupán álmodoztak, hanem valóságosan embert irtottak. A Nagy-Magyarország álmodói viszont nem teszik azt a hazai kisebbségekkel, mint amit a Nagy-Magyarország kétharmadát leszakítók csináltak a magyar kisebbségekkel. Mondhatnánk, nem csak azt bizonyítja, hogy teljesen, de azt is, hogy kétségtelenül otrombán, sőt, bűnösen érzéketlen a veszteséget szenvedők fájdalma (és érzékenysége) iránt az, aki eme éber álmodozás értelmét csak borközi állapotra tudja elképzelni.

Tehát bátran leszögezhetjük: a Hell-féle megnyilvánulások semmivel nem sértik kevésbé egy hús-vér közösség tagjainak érzékenységét és méltóságát, mint az ifj. Hegedűs-félék. Semmivel nem kevesebb a sértő túlzás és bűnös általánosítás az egyikben, mint a másikban. Semmivel nem kevesebb és nem kisebb az uszítási, heccelési, kirekesztési, vagy akár – ha van egyáltalán – irtási szándék az egyiknél, mint a másiknál. Mindebből egyáltalán nem az következik, hogy a Hell Istvánokat is ugyanúgy bírói úton kellene elítélni, mint az ifj. Hegedűsöket; hanem leginkább az következik, hogy egyiküket sem. A felemás (mert kétmércés) bírói ítéletek sem a tisztánlátást nem javíthatják, sem a zsidóellenességet nem csökkenthetik; növelni viszont növelhetik, kétségkívül.

Varga Domokos György

undefined

Móricz és a zsidókérdés? – IV. rész

2005. május 25. 11:33

4. Csoóri Sándor és a szabadelvű zsidók parlamenti dobbantója

„A Nappali hold egyik írásáért – írja Csoóri 1991 októberében – a múlt évben – ne kerülgessük a szavakat – nyilvánosan megköveztek. Száznyolcvannál több írásban támadtak rám. Sokáig nem tudtam: kibírom-e a halálos kőzáport.”

Akit „megköveztek”: többszörös jelkép. A népi-nemzeti erők egyik szellemi vezéralakja; politikai-erkölcsi nagysága, bátorsága az ún. Duray-ügy óta megkérdőjelezhetetlen. Az 1990-ben győztes – nemzeti gyökerű, ideológiájú – pártnak, az MDF-nek az egyik szellemi megteremtője és cselekvő megalapítója. Ott volt Monoron, Lakitelken, szoros szellemi és politikai barátság fűzi a baloldal nagy tekintélyű nemzeti politikusához, Pozsgay Imréhez, s ő „találta ki” Antall Józsefet, az MDF első elnökét és miniszterelnökét. Csoóri Sándor szellemi megkövezése: a nemzeti eszmék és erők megkövezése, gyengítése, lejáratása.

A „halálos kőzápor”: az „antiszemitizmus”, a „zsidóellenesség”, a „kirekesztés” megsokszorozott vádja. Csoóri Sándort régi barátok és szellemi harcostársak, nevezetes és befolyásos emberek ültetik a legvisszataszítóbb szégyenpadra, a csak a népirtóknak fenntartott, képzeletbeli vádlottak padjára; nyomukban a vérszagra gyűlő örök senkikkel, akik a megkövezett jelképes nagyságától lehetnek végre-valahára valakik.

Mindezt egyetlenegy egy futó gondolatért, két bővített mondatért, amelyet Csoóri 1990. július 3-án rögzített naplójegyzetében-esszéjében, s amely a szeptemberi Hitelben jelent meg, egy viszonylag kis példányszámú, irodalmilag és gondolatilag egyaránt igényes folyóiratban. A „halálos kőzápor” megindulásáig, példának okáért, a rendszeres szerzők között találtuk neves írónkat, Esterházy Pétert, aki éppen ottani publikálásának nyilvános felfüggesztésével hajította el a maga kövét. No de mi is volt ez a szörnyűséges gondolat, amely a szólásszabadság mezejére lépő országban ilyen indulatokat s elhatárolódásokat váltott ki? Szó szerint idézem:

„[De] ahogy manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag »asszimilálni« a magyarságot. Ehhez a szabad demokraták révén olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig nem ácsolhatott soha”.

Nem kevés az, ami megfejtésünkre vár. Egyelőre csupán annyi vehető bizonyosnak – Csoóri egész munkásságának, de az szóban forgó esszé egészének ismeretében is –, hogy Csoóri nem gyűlölködik, nem fajgyűlölő, nem uszít, nem hergel zsidóirtásra, de még a zsidók kirekesztésére sem. Ennek fényében teljesen indokolatlannak tűnik a válaszcsapás, a „halálos kőzápor”, Csoóri zajos kiközösítése. Annak fényében viszont már egyáltalán nem, hogy 1990 szeptemberében az ország túl van ez első szabad országos választáson, amely a „nemzeti” erők váratlan győzelmét hozta; küszöbön áll az első szabad önkormányzati választás, amelyen az ellenzék igyekszik visszacsapni. Vajon véletlen-e, hogy éppen ekkor fajul nyilvános megkövezéssé a nemzeti oldal vezető szellemi emberének bírálata? Oka ennek vagy csak erre szolgáló ürügy Csoóri Sándor megnyilvánulása? Ráadásul minden egyes esszérészlete csendes elmélkedés, irodalmi igényű filozofálgatás akár távolabbi, akár közelebbi múltunkról, nemzetünket, magyarságunkat érintő dolgainkról – a műfajból adódóan beleszőve mindez a szubjektum személyes sorsába, napi felismeréseibe, életérzéseibe. Tehát: hangos és felelős gondolkodás, bármiféle propaganda- és kampányelem nélkül. Nem a jövőnek készült útmutatás, hanem a múltnak adott felelet. Akkor miért kellett, mire volt jó a megkövezés?

Vegyük sorra Csoóri megállapításait, s fordítsuk le „a zsidók” nyelvére (más szóval: logikájukra és ösztöneikre)!

Fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak

Egy kisebbség akkor törekedhet a többség asszimilálására, ha 1) a társadalmi élet fontos pozícióiban számarányánál erősebben van képviselve; 2) ha a kisebbség egyedei között többé-kevésbé létezik közös eszmeiség, közös akarat, közös törekvés. Állításával tehát Csoóri, ha szó szerint nem mondta is ki, mégis egyértelműen kifejezett két olyan, a „politikai korrektség” szerinti „antiszemita” vádnak nyilvánuló feltételezést, mint hogy 1) a zsidók aránytalanul képviseltetnek, „uralkodnak” a többség felett; 2) a zsidók összetartanak, összefognak (urambocsá, összeesküsznek).

A szabadelvű magyar zsidóság (stílusban és gondolatilag) „asszimilálni” kívánja a magyarságot

Csoóri itt egyértelműen kimondja, hogy a magyar zsidóság jellemzően más, mint a magyarság többi része, evvel a hazai „közfelfogás” (pontosabban: a „politikai korrektség”) szerint 1) „zsidózott”; 2) „kirekesztette” a zsidóságot a magyarságból; 3) újfent megerősítette álláspontját a zsidóság „összetartásáról” („összeesküvéséről”?)

A hazai szabadelvű zsidóság a szabad demokraták révén olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig nem ácsolhatott soha

Csoóri álláspontja szerint tehát a stílusbeli és gondolati asszimilációs törekvés nem csupán a sorsában (holokauszttúlélő) és felfogásában közös (szabadelvű) hazai zsidóság egyedeinek különálló (noha eredményében nyilvánvalóan összeadódó), leginkább ösztönös igyekezete, hanem ehhez a törekvéséhez a hazai zsidóság egy politikai, hatalmi irányító és érdekérvényesítő központot hozott volna létre a Szabad Demokraták Szövetsége pártjának képében. S ez mindjárt azt is jelentené, hogy a (magyar zsidók) hatalomra, uralomra törnének, nyilván a magyarság ellenében; s azt is, hogy az SZDSZ a zsidók pártja – amely felvetéssel Csoóri ezúttal ismét kimerítette volna a zsidózás (mint faji megkülönböztetés) szörnyű „bűnét”.

Úgy vélem, annyit máris be kell látnunk, hogy habár vannak bizonyítékaink az ürügyet kereső „A-fegyver”-forgatók (tudatos antiszemitázók) létezésére, ha ilyenek nem lettek volna, Csoóri kijelentései akkor is elegendő okot szolgáltattak volna a magyar zsidók felbőszülésére, rajtuk túl általában a szabadelvűekére, liberálisokéra, sőt, még általánosabban: az antinacionalistákéra. Csakhogy e belátás nem független annak kényszerű tudomásulvételétől, hogy olyan évtizedek után, amikor a kommunista diktatúra keménysége-puhasága változott ugyan, a „nemzeti” érzések és megnyilvánulások módszeres üldözése, elfojtása azonban mindig is napirenden volt; amikor a jobboldaliság bűnnek, szitoknak számított, a határon túli magyarokkal való együttérzés pedig bűnös irredentizmusnak; nos, ilyen évtizedek után a balliberális (antinacionalista) törzsben, de még a törzsön kívüli közvélemény döntő részében sem volt elegendő fogékonyság arra, hogy megérthessék: ami Csoóriban megszólalt, ami Csoóriból kibuggyant, az fényévnyi távolságra van a valóságos antiszemitizmustól. Semmi köze ahhoz a zsidóellenességhez, amely felsőbbrendűségi vagy épp kisebbségi érzéstől vezérelve, irigységből táplálkozva, gyűlölettől áthatva, de akár nemzeti vaksággal (nacionalizmussal) megverve a zsidók kirekesztését, üldözését, ne adj’ Isten, irtását szorgalmazná. Ellenben nagyon sok köze van Csoóri megnyilvánulásának egy évtizedek óta kiveszőfélben lévő – mert elveszejtésre ítélt – nemes akarat kifejeződéséhez: a magyar nemzet, a magyar nép jogos önvédelméhez.

Ha bizonyítható, hogy a magyar nemzeti érdekek védelemre szorultak, s ha bizonyítható, hogy a nemzeti érdekek érvényesülését a szabadelvű magyar zsidóság valóban veszélyeztette, akkor a Csoóri-féle „zsidóellenesség” nemhogy nem bűn, hanem még erény is: hiszen nem csak a magyar nem-zsidóknak, de a magyar zsidóknak is érdekük (legalábbis érdekük kell, hogy legyen), hogy közös magyar életünk valóban egy közösség élete legyen, amelyben mindenki megtalálja a maga boldogulását. Márpedig az olyasfajta nemzeti érzések, nemzeti kötődések, amelyek a közösség nyájmelegét úgy növelik, hogy eközben senki nem utál ki onnan senkit, senki nem túr ki senkit, a boldogság-boldogulás biztos forrásai, táplálói; ráadásul nem is kerülnek olyan sokba, mint mondjuk az általános béremelések.

De igaz-e, hogy a nemzet védelemre szorult? Igaz-e, hogy Csoóri nem kirekeszteni akart? Igaz-e, hogy valóban a nemzetért, és nem a zsidók ellen akart szólni? Hogy valóban nem a zsidóság kárára akart a magyarság, a nemzet szószólója lenni?

Arra, hogy a magyar nemzet védelemre szorul, sokféle bizonyíték sorolható, akár azok közül is, amelyeket az imént, vagy a korábbi fejezetekben már említettem. Vannak ezek között olyanok, amelyek a Kádár-rendszer erős antinacionalizmusáról tanúskodnak; az efféle magyar- és nemzetellenesség nem változhatott meg egycsapásra a régi rend bukásával, hiszen építői és hordozói nem haltak ki egyik napról a másikra. Leginkább ez garantálta az erős antinacionalista törzs létrejöttét, utánpótlását. Ennek elvont eszmei sűrítménye, amit tizenvalahány évvel később a szocialisták pártjának elnöke, Magyarország külügyminisztere így fejez ki: „Merjünk kicsik lenni.” Ugyanő mindig kellően fogékony a szomszéd népek és az európai országok, de akár a nagy Amerika érzékenységére. Az anyagi juttatások szintjére lefokozott ún. kedvezménytörvény magyarigazolványáról minden további nélkül levenné a hivatalos magyar címert, annak is leginkább a nemzet történelmiségét és örök összefogását szimbolizáló elemét, a Szent Koronát, csak hogy senki ne legyen kénytelen Nagy-Magyarországra, Trianonra, az elorzott területekre, a magyar nemzetiségeknek tett, teljesítetlenül maradt ígéreteire emlékezni. Különös, hogy az efféle irracionális érzékenységek a szocialista pártelnök és külügyminiszter számára csak akkor érthetetlenek és elfogadhatatlanok, ha magyar nemzet- vagy polgártársaiban támadnak.

De nem csak a magas rangú magyar politikában, hanem a magyar médiában is sűrűn találkozni olyan felfogásokkal, megnyilvánulásokkal, amelyek a „nemzeti” eszméket hordozókat (akár az egész jobboldalt) kívül akarja látni a maga „liberális” körein.

„Demokratának vélem magamat, mégis, a mai jobboldal publicistáit kirekeszteném egy liberális újságból” – írja a Magyar Hírlapban Bojtár Endre irodalomtörténész. – „Engem bizony nem érdekel a »zsidókérdés«, nem érdekel fokozhatatlan melléknevek (nemzeti, magyar) fokozgatása, fajtánk kihalása, Szörényi Levente és Lezsák Sándor elmélete a magyarság őstörténetéről, a színháznak mint intézménynek és az eklekticizmusnak az azonosságáról szóló eszmefuttatás stb., stb. Jobb szeretném, ha ilyesmikről maguk között vitatkozgatnának a jobboldali hölgyek-urak, még ha tudom, hogy sokszor az én bőrömről is van szó – ám legyen, mintsem hogy őket kelljen hallgatnom-olvasnom.”

Egyáltalán nem az a baj, hogy akadnak ilyenek. Vagy olyanok, mint Majsai Tamás, aki Hegedűs Loránt református püspök (ifj. Hegedűs Loránt édesapja) szavaival jellemezve „egy magát református lelkésznek és teológiai tanárnak hazudó személy a kirekesztő szélsőségességéről közismert Magyar Narancs című, SZDSZ-közeli” lapban, „egyéb nemzetgyalázó ostobaságok mellett” ezt írta:

„El lehet temetni példának okáért a náci Horthyt, kísérgetni lehet István király tetemcafatját és soha nem használt tökfödőjét, kongatni lehet a vészharangot különféle nemzetszaporulati ügyekben vagy mondjuk eutanázia- (veszélyben az utolsó kenet!) és hálószobakérdésekben.”

A nemzet önvédelme, védekező képessége nem teljesíti a feladatát, ha az ilyesfajta megnyilvánulások lehetnek normálisak, lehetnek követendők; ha a magyar média túlsúlyos balliberalizmusa miatt az lehet „liberális” is, és „demokrata” is, aki „csupán” a fél országot, ennek szellemiségét és szellemhordozóit rekesztené ki a maga belterjes világából; ha azt sem éri semmiféle bántódás, aki gondosan ügyel arra, hogy a vele szembenálló törzs minden lehetséges rétegét (történelmi vagy vallási hagyományainak tisztelőit, vallásosait, a magyarság, a nemzet jövőjéért aggódóit) vérig sértse; azt viszont halálos megkövezés illeti, aki ez efféle nemzetellenes veszedelmek ellen szót emel; igaz, nem akárhogyan.

Csoóri az efféle veszedelmek egyik forrásának a hazai szabadelvű zsidóságot tekinti. Szerinte (mint már említettem a Háborús vonások című fejezetben) a nacionalizmustól való félelemben a Kádár-rendszer fenntartói, kiszolgálói osztoztak a demokratikus ellenzékkel: a magyar népművészet, a táncházmozgalom, a határon túli magyar kisebbségek támogatása „megszállott magyarkodásnak tetszett”. Másik gondolatában (Nappali Hold című esszékötetében) közelebb visz ahhoz, kiket gondol a „demokratikus ellenzék”-be. „Minden irányból tüzeltek ránk: a párthatalom figyelőállásaiból is, de nagyon sok szabadelvű »urbánus« barátunk ablakából is.” Csoóri itt is, ott is egyértelműen a zsidókról szól. Ám az is egyértelmű, hogy nem csak róluk, sőt, elsősorban nem róluk. Nem állítható, hogy démonizálná a zsidóságot, hogy úgy vélné, a zsidók minden baj legfőbb okozói: az antinacionalizmus, olykor pedig a túlfűtött antinacionalizmus (mellyel már nyugodtan megfeleltethető az idézőjel nélküli nemzetellenesség) láthatólag egy jóval szélesebb kör sajátja. De még abban is viszonylag pontos (korrekt) Csoóri, hogy „nagyon sok” ablakból tüzelő „urbánusról” ír, tehát általánosítását korlátok közé szorítja. Ezzel együtt is kétségtelen azonban: általánosít.

No és az imént és korábban idézett, és száz számra idézhető „liberálisok” nem általánosítottak és nem általánosítanak? Vagy ezt mindig lehet, mindig büntelenül szabad, csak a zsidókra nézvést nem?

A kérdést így is fel lehetne tenni. De attól, mert a rendszerváltozás első kormányzati időszakában teljesen általános volt, hogy az egyik (formálódó) nagy törzs tagjai büntetlenül megtehették, a másikéi azonban nem, még nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy Csoóri helyénvalóan általánosított. A helyes válaszhoz legalább két síkot kell figyelembe venni: az általánosítás igazságtartalmát; s az általánosítás következményeit.

Mit is írt „a zsidók” igazi barátja, Sartre, akiről mai kiadója leszögezi, hogy „megállapításainak többsége időtálló és aktuális”? A zsidó számára „az egyetemesség képviseli az értékek legmagasabb fokát”. Hogy miért, s hogy mi táplálja a hazai zsidóság túlfűtött antinacionalizmusát – másik oldalról nézve liberalizmusát, szabadelvűségét –, kényszerű baloldaliságát, egyértelmű jobboldal-ellenességét, erről már szóltunk, s még majd beszélünk. Csoóri tehát sokkal inkább az igazságot juttatta kifejezésre, semhogy valótlanságok előítéletes hangoztatásával a zsidók ellen uszított volna. Mint ahogy akkor sem sértette az igazságot, amikor a párthatalomról (figyelőállásokról) szólva nem tette hozzá, hogy jó barátját, Pozsgay Imrét nem gondolja (képzeli) oda a tüzelők közé. A lényeg kifejezésre juttatása mindig jár bizonyos fokú általánosításokkal, pontatlanságokkal.

Szó szerint véve az SZDSZ-re nézve sem helytálló az az állítás, hogy zsidó párt (lett) volna. Egy ideje, különösen Kuncze pragmatikus pártirányítása óta, ilyet talán már gondolni is politikai hiba, nem csak mondani: minden valóságos kötődés ellenére (ld. pl. a 2002. évi választásokat, hogy milyen intenzíven kampányoltak Soros György pénzén a szabad demokraták érdekében: az óriásplakátokat, a tévéműsorokat, a látványos Duna-híd leplet), szóval minden ilyen ellenére valószínűleg nagyobbat lő mellé, mint amennyire célba talál az, aki az SZDSZ = zsidók feltételezésre épít. Az SZDSZ-nek a rendszerváltozás kezdetén tapasztalható vad antinacionalizmusa előtt azonban teljesen értetlenül állunk, ha nem tudjuk vagy nem tudhatjuk, hogy e mögött nem egyszerűen az inkább nyitás híveinek az inkább bezárkózás hívei elleni „normális” politikai hadviselését kell látnunk, hanem (példának okáért) a zsidóknak a holokauszt emlékeiből, fájdalmaiból táplálkozó heves félelmét, indulatát, amely, ha már valahol, kétségkívül az SZDSZ-ben csapódott le, s nem valamelyik más pártban.

Nem vétett és nem is vét tehát sem erkölcs, sem törvény ellen, aki a hazai zsidóságot szabadelvűnek mondta vagy mondja. Sem azzal, ha nevükön nevezi a zsidókat, sem azzal, ha sajátos felfogást (magatartást) tulajdonít nekik. Hadd idézzem újra (mint már a Háborús vonások című fejezetben) a Nappali Hold egy mondatát, Csoóri szavaival élve „egy kitűnő ember” figyelmeztetését, mégpedig Soros Györgyét: „Sándor, vigyázzatok ezzel az erdélykedéssel, mert anyám, szegény, azt emlegeti, ha a magyarok szájukra veszik Erdélyt, másnap viszik a zsidókat.” A „nyitott társadalom” rendíthetetlen szorgalmazója és finanszírozója, Soros György, éppen úgy jelképe a szabadelvű zsidóságnak, mint ahogy a barackpálinkát és bőgatyát emlegető főrabbit, Landeszmann Györgyöt sem tekinthettük a vallásos zsidó közösség jelentéktelen és hatástalan figurájának. Ha Soros György úgy véli – mert az édesanyja és sokan mások úgy vélik a névtelen, hétköznapi „kis” zsidók közül –, hogy vigyázni kell az „erdélykedéssel”, akkor ez a hazai zsidóság egésze szintjén nyilván nem kizárólagos, de ugyancsak nyilvánvalóan hangsúlyos feladat lesz. Ez ellen pedig egy nem önfeladásra berendezkedő, egészséges népnek, nemzetnek mindenképpen védekeznie kell.

Minden látszat ellenére, ehhez egyáltalán nem szükséges, hogy akarja a zsidóságot magából kivetni, kirekeszteni. Csoóri nem véletlenül, hanem magától értetődően beszél magyar zsidókról. Ha azt mondjuk, hogy valamely erdőben túlságosan terjed a tölgy a bükk kárára, ezzel nem állítjuk, hogy a tölgy ne volna része az erdőnek, de még azt sem, hogy a tölgy ne volna önmagában kiváló. Csupán azt a kérdést boncolgatjuk, hogy mi lesz a bükkössel, és mi lesz magával az erdővel?

A másik síkkal, az akár helyénvaló általánosítás következményeivel már nehezebb dűlőre jutni. Láttuk, hogy nem kellett eleve ártó vagy irtó szándék (fogadóközeg) ahhoz, hogy Csoóri nevezetes két mondata zsidókat, liberálisokat és más antinacionalistákat halálra bőszítsen. Ahogy az „erdélykedés”-től is elfoghat(ott) sokakat a halálos riadalom, ugyanígy elfoghat az ő igazságot (valóságot) tükröző, ám a holokausztos érzékenységekről teljesen megfeledkező szavai nyomán is. Jómagam hajlok arra, hogy az elmúlt tízegynéhány év minden „erdélykedése” ellenére sem vitte szerencsére a zsidókat senki sehova; de a „halálos kőzáporok” sem bizonyultak halálosnak. Sok volt (és még sok lesz) a nehezen vagy soha többé be nem gyógyuló lelki sebesülés; de talán egyszer már összegyűlik elegendő tapasztalat: senki nem tör senki életére. A támadók is leginkább saját életüket féltik és védik. Ez pedig jó alap ahhoz, hogy a másikat ne akarjuk aggódó véleménye (sem igazságai, sem igazságtalanságai) elhallgatására rávenni, hát még rákényszeríteni. Jó ok arra, hogy világosan lássuk és elfogadjuk a valóságos érdekkülönbségeket; arra, hogy a szabadelvű zsidók és általában az antinacionalisták sajátos érdekeit és törekvéseit tisztelettel tudomásul vegyük, és mint – a másik törzs által ugyancsak tisztelt – nacionalisták a magunk érdekei szerint, igazi demokratákhoz méltó módon, harcba szálljunk velük. S még ahhoz is jó alap lehet a kölcsönös félelemből fakadó kölcsönös belátás, hogy egy Csoóri Sándorról végre nyugodtan ki lehetne jelenteni, hogy mint tiszteletre méltó nacionalista harcba bocsátkozott az ugyancsak tiszteletre méltó szabadelvű magyar zsidókkal, s ezért még akár zsidóellenesnek is nevezhetjük; de semmiképp nem illethetjük „antiszemitizmussal”, mert ez a (Bibó István kifejezésével élve) tömény szó már magában hordozza a holokauszt minden olyan bűnét, amely senki embertől nem állhat olyan távol, mint éppen Csoóri Sándortól. De ugyanígy oktalanság őt kirekesztéssel vádolni, amikor éppen hogy védekezik: a hagyományos magyart óvja a hagyományról letérni kívánó, új, csakis az egyetemességet hirdető magyarral szemben. A „szerves magyar fejlődést” óvja a kulturális, gazdasági, politikai megrázkódtatásoktól: a túl gyors, a nehezen emészthető, az elbizonytalanító-elidegenítő behatások, a végiggondolatlan, nagy összeolvasztások (integráció) ellenében.

Ennyi az ő „bűne” igazából, nem több.

Mint ahogy az annyiszor elátkozott (leszélsőségesezett) MIÉP tagjainak is legtöbbször csupán ennyi a bűnük és nem több. Amikor a Népszabadság Két férfi – egy eset? Csurka és Le Pen hasonlít, de választóik igencsak különböznek címmel közölte egyik egész oldalas írását, ennek adataival akaratlanul is ezt az álláspontot támasztotta alá – miközben óvakodott attól, hogy ugyanerre a következtetésre jusson. Márpedig az tény, amit a két belső cím tömören közöl: MIÉP-bázis: az iskolázott Budapest; Le Pen-voks: lakótelepek és válságrégiók; szóval ez a szembeötlő különbség arra kötelez, hogy a csurkisták és a löpenesek zsidóellenességének gyökerét (indítékát) máshol keressük. Le Pen híveinek zsidóellenességét minden bizonnyal leginkább az irigység és a bűnbakkeresés motiválja; ezzel szemben a magasan iskolázott MIÉP-tagokéban leginkább a nemzetféltés (kultúraféltés) dominálhat. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy ha e felelősségtől átitatott embereket a lehető legalantasabb bűnnel – fajgyűlölettel – vádolják, ez semmiképpen sem fogja növelni a zsidóság iránti megértésüket, sokkal inkább az ellenszenvüket. Ha a viszont a zsidóellenességüket annak nevezzük, ami – egy valóságos kultúrharc (törzsi háború) magától értetődő kísérőjelenségének –, akkor a sokszorosára nő az esélye, hogy a harc során tisztelettel adózzanak ellenfeleiknek, talán még a kultúrájukból is szívesen merítsenek.

(folytatás: 5. Lovas István és a susogó szél)

Varga Domokos György

Végkifejlet előtt - végveszélyben (2022. 02. 28.)

dr. Tóth Zoltán József könyve (nem kapható)

ITTolvasható egy részlet!

Könyvajánló

Két Hollós Kiadó, 2014

részletek:

12.o. A Fugger birodalom... hitelezője az oszmán török császárságnak.

A Habsburg dinasztia a Fugger-család érdekeit megvalósító...

14.o. A második pénzelt, irányított mozgalom a protestálás az egyház és a kamatok tiltása ellen.

19. o. A bankok által támogatott majd megbuktatott Harmadik Birodalom...

A kommunizmusnak nevezett renszernek a még meglévő szakrális közösségi szerkezetet kellett felszámolnia...

20.o. A búcsúcédulák árusítását a Fugger bankház szervezi.

22.o. Az Isten végtelen kegyelme irgalmazzon nekünk, hogy ez az új irány nem egy álca, az egyház és a hit ellenségei által felhasznált "fedő történet" az alapok - a hit, a liturgia, a szervezet -... szétrombolásához. (Ferenc pápáról)

23.o. XVI- Benedek pápa 2013 februári lemondását megelőzte a pénzügyi források elzárása...

25. Az első világháború után...

A hódoltsági területeken... intézményeikkel hajtatják végre akaratukat. pártok, alapítványok, intézetek, egyetemek, médiák...

26.o. Mitterrand... Franciaország utolsó elnöke...

27.o. Ukrán konfliktusról (most 2022. februárjában külön érdekes)

27.o. Az uralom gyakorlása a lélek és a szellem uralásával... a szavak jelentésének állandó átalakításával.

28.o. Régóta benne élünk Orwell világában.

...

32.o. A küzdelem tétje, hogy melyik politikai erő képes a felülről kapott feladatokat tökéletesebben végrehajtani.

33.o. Nemcsak a választási jelöltek és a közéleti szereplők "háttérből mozgatottak", hanem a választási eredmények sincsenek a "véletlenre" bízva.

33.o. Az egyes országok mozgásterét bővítheti, ha...

38.o. Mátyás király idejére körbezárnak minket... császárrá választását... mérgezés akadályozza meg. A másik szövetségessel... való kapcsolatot Bakócz Tamás pápává választásának meghiúsítása teszi lehetetlenné.

38.o. 1490 után a Jagelló házzal megérkezik a Fugger-ház, a monetáris hatalom pénzügyi helytartója, és... azóta sem távozott.... A Fugger-helytartó Fortunatus elkezdi az ország belső kifosztását.

40.o. A tatárjárás, majd I Lipót kora...

40.o. Az első világháorú után nem mertek népszavazást tartani a... kiszakadásról.

41.o. Az 1867-es kiegyezés... majdnem teljes pusztulásba vitték az országot.

41.o. Svádország látta el Hitler államát... a Wallenberg család közvetítésével.

43.o. 2010-re a kifosztás és lepusztítás nyomán Magyarország csaknem a kormányozhatatlanság határán állt....A profit kiszivattyúzás biztonságát is veszélyeztető jelek... Valami újat kellett felépíteni, alkalmazni, ami az elmúlt 25 év rendszerét működöképessé téve ismét egy ideig továbbra is fenntartja... A globális hatalom a rendszer fenntartásának új lehetőségét a 2010-ben kétharmados választási többséggel hatalomra jutott (Fidesz) pártkoalícióban találták meg, akik teljesítették, sőt túlteljesítették az elvártakat. A kifosztás rendszerét fenntartva az országot kormányozhatóvá tették...

44.o. Csaknem nyílt oligarchikus irányítás alá került az ország pénzforrásainak teljes kezelése.... Sosdöntő kérdésekben teljes együttműködés volt az aktuális kormányzó és a meghatározó ellenzéki pártok között. (azaz SZDSZ és Fidesz)...FÖLD: A gyarmati jellegű agrárgazdálkodást tartják fenn. LAKÁS:  A lakásvagyontól való megfosztás mértékét a pszichológiai és szociális elviselhetőséghez szabják az évi kvóták megállapításánál. IVÓVÍZ: Csak remélhetjük, hogy a cégkoncentráció nem az ivóvízhiánnyal küszködő külső hatalom érdekét szolgálja.

46.o. Hiába van új alaptörvény (2012), sema jogalkotó (se más) nem követi azt.

'Felelet' Azaz nem kell új kétharmados alkotmány, elég lenne a meglévőt betartani az ország sorsának jobbra fordításáért.

46.o. Azt hiszem... a magyar államiság maradványainak felszámolása zajlik... nemzeti harsonák, patrióta szólamok... mellett.

47.o. A birodalom működését jelentő renszerelven kell a réseket... megtalálni... Racionálisan nézve szinte lehetetlen...

47.o. A folyamatot a nemzeti szinezetű kormány alatt szeretnék beteljesíteni, majd miután ez megtörténik,... a nemzeti politizálás maradványait és szimbólumait is örökre el kívánják törölni. (és: Frey Tamás: 2015 c. könyve)... lehet-e minél több társadalmi réteggel kiegyezni...

48.o. Túl kéne lépni a kétszínűségen, azon a politikán, amely a kifosztást úgy konszolidálja, hogy közben azt nemzeti szabadságharcnak tünteti fel.

48.o. a begbelsőbb irányító körét tekintve rákosista eredetű... csoportok (Fidesz, Szdsz és utódai)

48. o. lehetséges eszközök... (jóra)

49.o. Eddig két alku született... (rosszra)

50.o. A lepel lehull... Magyarországon a közép-európai térségnek nemcsak az egyik legkorruptabb, hanem a legszervilisebb kormányzása valósul meg a rendszerváltástól máig (2014).... Az új elit is védetté vált...

51.o. A jó döntés meghozatalát akadályozza a cinizmus, az arrogancia, a kisstílű pökhendiség, a felfuvalkodottság, a tiszteletlenség, a brutalitás, a megalománia, a csillapíthatatlan hatalmi és más ösztönvágy, az alpári, élősködő mentalitás, a becstelenség, a képmutatás stb.

52.o. A miniszterlenök (sokszor) az igazságot mondja ki... Kérdés, hogy a valóség és az üzenetek tartalmának ütközése mikor válik elviselhetetlenné...honfitársainknak.

53. Biztos vagyok benne, hogy Isten most sem hagy el minket. Lehetőség van a... helyi közösségek újjászervezésére...