MIndenki hazudik? (2022. 11. 06.)

Két műsor.

Az egyikben az önnállónak, nemzetmentőnek tűnő cseppnyi párt, a fidesz által átformált, felszalámizott Jobbik utódja, a MiHazánk politikusa, Torockai László beszél:

A nagy közösségimédia-kísérlet, 2022. nov. 3.

A másikban a kormánysajtóban (M5 TV) beszélgetnek (Horváth Szilárd vendégei: Bedő Imre, alapító, Férfiak Klubja; Megadja Gábor, eszmetörténész; Bauer Béla, vezető kutató, Századvég; Fricz Tamás, politológus, filozófus, Alapjogokért Központ elemzője:

Az új világrend működése – Ez itt a kérdés, 2022. november 4.

 

Az elsőből kiderül, hogy:

1. Torockaiék becsapták azokat az embereket, akik lelkesen regisztráltak egy magyar közösségi hálóra, hogy végre ne a rettentő fb-ot kelljen használni, mert csak információgyűjtés volt, eleve tudták, hogy nem fogják működtetni. Talán csak hiba volt. De ezt az információt akár a nemzetközi háttérhatalmak vagy nevükben a Fidesz is gyűjthette, hogy tudják, mekkora ellenállásra kell számítaniuk. (Ugyanez lehet az oltásellenes MiHazánk tüntetések oka is esetleg. Mindenesetre az első hónapokban a MiHazánk is lelkesen beállt a tiltások, távolságtartás mellé.)

2. Valójában a magyar (mint a megszüntetett iwiw) közösségi tér helyett most épp kit támogat? Kire bízzuk, mert nem cenzúráz most éppen, őszinte véleményünket? A 40 ezer műholdat fellövő milliárdosra, aki azokat a teljes megfigyelésen és irányításon túl akár az oltottak elleni fegyverként is működtetheti. És aki környezetszennyező, drága, távolról irányítható, felrobbantható, bekamerázott villanyautókba kényszerít minket.

A másik beszélgetésben hirtelen az ellenkezőjét mondják a fideszes szereplők, azt, amit eddig gonosz buta összeesküvéselméletnek mondtak. És meg se említik, hogy amiket felsorolnak mint gonoszságot, például a vírus ürügyén történő bezárást, számítógépre kötést, azt épp a fidesz kormány vitte végbe, azaz pontosan a gonosz hatalmakat szolgálta. Persze lehet, hogy bátor igazságra fordulók beszélgetését halljuk, akik kicselezik a fidesz éber cenzúráját a műsorral, de ennél többet nem mondhatnak.

Lehet, hogy mindkét politikai műsor valójában a nagy nemzetközi terv része valamiképp. Reméljük, mégsem.

Érdekes, hogy épp a fidesz fő, számomra igazmondásból rosszemlékű cége, a Századvég kutatója, Bauer Béla mondana valami fontosat arról, hogy konkrét módszert is kéne javasolni a társadalomnak a védekezésre, de ezt a fonalat nem folytatják.

 

Egy-egy a ritkább (nem örülő, nem dícsérő) hozzászólásokból:

MrBuntaFujiwara: Könyörgöm vegyék már észre az emberek, hogy az egész egy nagy színházi előadás. Elon Musk mint megmentő, hagyjuk már... Ugyanazt az agendát követi mint a többi globalista seggfej. Az egyetlen megoldás az volna, ha egyéni szinten mindenki hátat fordítana az internetes közösségi platformoknak és a multinacionális nagyvállalatoknak. Ezzel lehetne leggyorsabban eredményeket elérni. Mindkét oldalt ugyanaz az elit irányítja mindenhol a "fejlett" világban. A jól bevált oszd meg és uralkodj elvet követve hajtják végre a tervüket. Az emberek többsége meg túl naiv, hogy megértse és átlássa a folyamatokat.