Lánchíd - a változás jele (2022. 12. 18.)

következő újságcikkek alapján:

Kerékpárosklub: Várostörténeti hiba lenne visszaengedni az autókat a Lánchídra - Kürti Gábor - 2022. október 28.(telex.hu, vélemény)
Ha a felújított Lánchíd autómentes marad, az óriási lehetőség a városnak - Zsuppán András 2022.december 16. (válaszonline)

'Felelet'

Az első cikk szépen ismerteti, hogy miért jó a magánautó-mentes használat. A második főleg a híd történetéről és felújításáról szól.

Saját régi ötleteim, elképzeléseim a leírtakhoz képest:

1

A lefaragással elcsúfított hídpilonok visszaépítése (most se késő). A csökkentett forgalom miatt a cikkben említett balesetveszély már nem áll fönn, kicsit úgy működne, mint a lakóutcákban elhelyezett sáveltoló, sávkeskenyítő forgalomszabályzó, lassító eszközök.

2

LED világítás helyett hagyományos izzós vagy gázvilágítás, nem erős, inkább hangulatos. A láncok fényfüzére is újra szép lenne. A cikkben említett hibás kandeláber illesztést (szegecses láncra) tervezéssel meg lehet javítani.

3

A tervezett közlekedési rend rokonszenves.

3a: Nagyforgalmú (bicikli, gyalogos, roller) időszakokban, idősávokban idővel lehet, hogy a taxikat is ki kell zárni, főleg ha valaha elérhető árú, az átlag polgárok számára is használható taxiközlekedés lesz.

3b: Éjszakára nyugodtan meg lehet engedni az autós közlekedést. (Nyáron jó időben csak a gyalogosok elvonulása után, éjjel 1 körül.) Autóval is szép átmenni a hídon, már csak ezért se tiltsuk teljesen, amikor úgyse használja más, csak pár éjszakai busz.

3c: Benzines járművet, főleg motorbiciklit (és buszt, taxit) az említett szmog miatt nem biztos, hogy jó a hídra engedni. Másfelől talán nem olyan zavaró, és nem kéne az egészségtelen drága akkukra kényszeríteni, se a gazdagokat még nagyobb előnybe részesíteni. (Aki akkus dolgot tud venni.)

4

A régről ismert (Lánchíd és Szabadság híd) közösségi használat (beszélgetés, üldögélés, zenélés) jó lenne újra, nyári hétvégéken. Persze akkor a buszok másfelé járnak majd.

5.

Jó lenne valami aszfaltnál barátságosabb, szebb burkolat.

6.

Az Alagútban szintén a kipufogófüst a kérdés. Itt igazán el kéne kerülni. A gyalogosokat, benzines motorbicikliket szállíthatná egy csak az Alagútban ide-oda járó jármű. Ide nappal csak rövid akkus üzemre is képes taxikat és buszokat kéne beengedni.

A cikkek:

Ha a felújított Lánchíd autómentes marad, az óriási lehetőség a városnak

Zsuppán András | 2022.12.16.

Ma délután visszakapta a Lánchidat a főváros: megnyílt a busz- és kerékpárosforgalom előtt az útpálya, bár a híd teljes átadására, valamint arra, hogy gyalog is át lehessen kelni rajta, még fél évet várni kell. A híd visszanyerte néhány régi, hiányzó részletét, és a háború előttire emlékeztető, háromágú kandelábereket kapott. A legnagyobb változás azonban, hogy személyautók egyelőre nem hajthatnak fel rá. A végleges forgalmi rendről csak a féléves tesztidőszak után döntenek, de ha megmarad a forgalomcsillapítás, mindkét hídfő sokkal élhetőbb környékké válhat.

Messze nincs még kész, de ma délután megindult a forgalom a Lánchíd útpályáján: másfél évig tartó lezárás után a híd ismét járható. A Lánchíd felújítása a főváros talán legjelentősebb projektje ebben a ciklusban, amihez a kormány azzal a feltétellel adott 6 milliárd forintos hozzájárulást 2019-ben (a 18,8 milliárdos összköltségből), hogy a közúti forgalom legfeljebb tizennyolc hónapig korlátozható. A mostani megnyitás tehát szerződéses kötelezettség a Budapesti Közlekedési Központ számára, bár a híd teljesen csak jövő nyár elejére készül el. Ami hátravan – a járdák rekonstrukciója, ami miatt most még gyalogosan sem használhatjuk a hidat, valamint a hídszerkezet alsó részének felújítása és a hídfők rendezése – valóban elvégezhető az úttest lezárása nélkül. Az átadásig hátralévő fél év pedig az új forgalmi rend tesztidőszakának minősül: a személyautók ugyanis nem térhetnek vissza a Lánchídra. Egyelőre.

A híd forgalomcsillapításának ügye az elmúlt évtized egyik legfontosabb várospolitikai vitája. A felújítás tervezése még bőven a Tarlós-érában, 2011-ben kezdődött meg, és azonnal felvetődött, hogy érdemes lenne összekötni a híd szerepének újragondolásával. A Lánchídhoz hasonló történelmi hidakat húsz-harminc évente fel kell újítani ahhoz, hogy jó karban maradjanak, és a másfél-két évig tartó lezárás után sokkal könnyebb az autóforgalmat nem visszaengedni a hídra, mint egyik napról a másikra kitiltani róla.Akik a híd forgalmának csillapítását szorgalmazták, tudták, hogy ilyen alkalom a 21. század közepéig nem adódik ismét. A mai nappal életbe lépő „ideiglenes forgalmi rend” egy lépéssel közelebb visz e cél megvalósulásához, hiszen jövő nyáron csak meg kell nyitni a gyalogosok előtt a járdákat, és előáll az a lecsendesített forgalmú, elsősorban a tömegközlekedést szolgáló híd, amely a Lánchíd ideális állapota lehet.

Nagyon úgy fest, hogy a kormány nem ért ezzel egyet, legalábbis Láng Zsolt kormánybiztos tegnap kijelentette, a finanszírozási megállapodás megszegésének tekintik, ha a főváros nem nyitja meg a hidat korlátozás nélkül a gépjárműforgalom előtt. Erre hivatkozva a megígért hatmilliárdos támogatást sem utalják át. A megszólalás minden bizonnyal kijelöli a következő időszak frontvonalait. Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált, hogy a döntést nem a kormány fogja meghozni, hanem a budapestiek, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának korábbi határozata pedig nyitva hagyta a végleges forgalmi rend meghatározásának lehetőségét a felújítás befejezéséig. (Ezt a 2020 februárjában elfogadott dokumentumot a kormány részéről Gulyás Gergely és Fürjes Balázs írta alá, a mainál még racionálisabb viszonyok között.)

A híd járdáin, alján és pillérein még 2023 nyár elejéig dolgozni fognak (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A Lánchíd forgalomcsillapítása melletti érveket Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szedte össze nemrég egy számokkal is alaposan megtámogatott cikkben. A BKK három lehetséges változatot elemzett: (1) a korábbi forgalmi rend visszaállítását; (2) a forgalomcsillapítást és (3) a Lánchíd egyirányúsítását Pestről Buda felé. A középső változatot találták a legjobbnak, vagyis azt, hogy a hídra csak a tömegközlekedés járművei, a taxik, a motorkerékpárosok és a kerékpárosok hajthatnak fel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Lánchíd mindkét hídfőjéhez kikerült egy behajtani tilos tábla a személyautók számára, magán a hídon pedig két sáv fut végig záróvonallal elválasztva, és mindkettőre fel van festve a kerékpáros nyom. Nem a legfontosabb kérdés, de mégis felmerülhet az emberben, ha a hídról felnézve meglátja a Karmelitát a Várhegy tetején, hogy mi a helyzet a megkülönböztető jelzést használó autókkal. A főváros kérdésünkre azt mondta, hogy a hidat kék villogóval is lehet használni.

Ez a forgalmi rend gyakorlatilag megfelel annak, amit a Kerékpárosklub és más szakmai szervezetek régóta javasoltak. A koncepció abból az alapvetésből indul ki, hogy a korábbi forgalmi rend a közlekedés egyetlen szereplőjének sem volt jó a híd adottságai miatt. A Lánchídon az úttest 6,45 méter széles, ami azt jelenti, hogy legfeljebb egy-egy szűk forgalmi sáv alakítható ki rajta, az előzés lehetősége nélkül (mivel az útszakasz nem belátható, a hídon korábban is végig záróvonal volt). Ezen egyáltalán nem lehet változtatni, mivel az eredeti pilonokat ilyenre építették, és azt a minimális szélesítést, ami egyáltalán lehetővé teszi, hogy két busz elférjen egymás mellett, már az 1948-49-es újjáépítés során végrehajtották, amikor lefaragták a kőkváderezést a nyílások belső oldalán, megszüntették az úttest elkeskenyedését, és eltávolították a kiülő lábazatokat. Körülbelül egy métert nyertek vele, ami javított valamelyest a helyzeten, mert a kapuk korábban annyira szűkek voltak, hogy rendszeresen előfordultak balesetek. 1938-ban például a külügyminiszter, Kánya Kálmán gépkocsijába szaladt bele egy taxi, amikor lefékezett egy szembejövő busz miatt. Nyilvánvaló, hogy a Lánchidat az 1840-es években a maitól teljesen eltérő forgalmi viszonyokra tervezték, akkoriban a szekerek és az Alföldről a Dunántúlra hajtott marhacsordák menedzselése jelentette a hídon a kihívást, nem napi 27 ezer autó (ennyi haladt át a Lánchídon a felújítás előtt), 1500 busz, 2500 kerékpáros és 10 ezer gyalogos.

A nyílások mérete meghatározza az úttest szélességét, a belső oldalon a kváderek azért ilyen sekélyek, mert a megnyerhető egy métert már az 1948-49-es újjáépítés során lefaragták

Az úttest 6,45 méteréért eddig a személyautók, a buszok és a taxik versengtek, gyakorlatilag folyamatos dugót okozva. A nem négykeréken ülő szereplők pedig a járdák 2,2 méteréért hadakoztak. Bár hivatalosan természetesen tilos volt a járdán biciklizni, a gyakorlatban a kerékpárosok többsége nem mert kimenni a keskeny, magas padkájú úttestre, inkább a gyalogosok között furakodott át. A Lánchídon a kerékpározás kérdése mindig is problémát jelentett, amit tiltással próbáltak kezelni attól kezdve, hogy a személyautóforgalom megjelent, és a híd szűkössége világossá vált. A hídon már 1890-ben megtiltották a kerékpározást, 1927-től pedig némi lazítással csak az éjszakai órákban engedélyezték. A tilalmat csak 2009-ben oldották fel, de ettől még a híd nem vált alkalmassá a biztonságos kerékpáros közlekedésre, miközben a dunai átkelők között a Szabadság és a Margit híd után a Lánchíd volt a harmadik legnépszerűbb a bringások körében.

Volt idő, amikor a járdákon uralkodó hadiállapotot járdaszélesítéssel akarták kezelni: 2014-ben a BKK a járdák 3-4 méteresre bővítésével számolt. Nagy szerencse, hogy ebből nem lett semmi: drága lett volna, tartósan nem oldotta volna meg a problémát, és tönkretette volna a híd ikonikus látványát. A Lánchíd járdái eredetileg csak 1,8 méter szélesek voltak, a mostani szélességüket a híd 1914-15-ös nagy átépítése során nyerték el, és egy újabb növeléssel az eredetileg karcsú híd végképp terebélyes, elhízott asszonysággá változott volna (a hatás megfigyelhető a sokszor szélesített Margit hídnál).

Utolsó simítások az útpálya padkáján az átadás előtt  

„Eddig mindenki vesztese volt a helyzetnek, a busszal utazók, az autósok, a gyalogosok, és a kerékpárosok egyaránt. A forgalomcsillapítás koncepciója abból indul ki, hogy a híd adottságai nem változtathatók meg, de lehet találni olyan szereplőket, akik jobb helyzetbe hozhatók. Ilyenek a közösségi közlekedés használói, a gyalogosok és a kerékpárosok. A felújítás másfél éve bebizonyította, hogy a személyautóval közlekedők találtak a Lánchíd helyett alternatív útvonalakat, nem omlott össze Budapest közlekedése” – mondja Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke. „Akkor érdemes véglegesíteni az ideiglenes forgalmi rendet, ha a tesztidőszak tapasztalatai alapján a budapestiek támogatják, és ha beválik. Nyár elején mindenképpen feltesszük ezt a kérdést szavazásra a fővárosiaknak, valószínűleg az internetes és az offline voksolási lehetőségek kombinációjával.”

A Lánchíd szerepe a híd szűk áteresztőképessége miatt eddig is jelentéktelen volt a budapesti autóközlekedésben (a hidakon áthaladó autók mindössze 4 százaléka használta), és ez a forgalom az elmúlt másfél évben észrevétlenül szétoszlott a Margit híd, az Erzsébet híd és a Szabadság híd között. A hídon mostantól négy buszjárat halad át, a 105-ös, a 178-as, a 16-os és az új 216-os. A BKK számításai szerint a forgalomcsillapítás révén a dugók megszűnnek, ami csúcsidőszakban a buszoknak 5 perces menetidőnyereséget jelent. A Lánchíd szerepe a közösségi közlekedésben ezzel felértékelődik, és a korábbinál gyorsabb és kényelmesebb kapcsolatot teremt Pest belső része és a Vár, illetve a Naphegy és Németvölgy között. Az új buszmenetrendet élesen bírálta a Közlekedő Tömeg civil szervezet, akik úgy látták, a BKK egyáltalán nem aknázta ki a forgalomcsillapításban rejlő lehetőséget, sőt a járatok átszervezése, illetve megritkítása a korábbinál rosszabb helyzetet teremt. A városvezetés szerint ez nem igaz: a Lánchíd felújítása előtti két buszjárat (a 105-ös és a 16-os) 1080 férőhely/óra kapacitással rendelkezett, az új járatok pedig 1310 férőhely/órával. A Vár megközelítése álláspontjuk szerint javulni fog, az viszont tény, hogy Németvölgybe (az Apor Vilmos térre) kevesebb busz fog járni, mint korábban, de ez a helyzet már másfél éve előállt, amikor a Hegyalja úton buszsávot alakítottak ki, és a megritkított 105-ös szerepét részben átvették új, nem a Lánchídon közlekedő járatok (a 110-es és a 112-es). A 105-ös vonalának krisztinavárosi részén lakókat persze ez aligha hatja meg: a híd lezárásának idejére elfogadták, hogy kevesebb busz jár, ám nemrég aláírásgyűjtésbe kezdtek a korábbi menetrend visszaállításáért, mint ahogy a naphegyiek közül is sokan kérik a 178-as visszahelyezését a Rákóczi útra.

A Lánchíd a buszközlekedésben fontos szerepet tölt be Pest és Buda között, az új forgalmi rend szerint négy járat halad át rajta. A dugók megszűnése miatt csúcsidőben a menetidő öt perccel csökkenhet (forrás: BKK)

A buszmenetrendeken mindenesetre bármikor lehet változtatni, ennél lényegesebb, hogy a gyakorlatban hogy fog kinézni az új forgalmi rend a hídon. Különösen tavasztól lesz ez érdekes, amikor a kerékpárosok nagy számban megjelennek az úttesten, és – az előzés tilalma miatt – a leglassabb közlekedőkhöz, vagyis a bringásokhoz kell alkalmazkodnia a buszoknak és a taxiknak is. Ennek csak az lehetett volna az alternatívája, ha a hídon egy középső forgalmi sávot alakítanak ki a két szélén nyitott kerékpársávval, vagyis a szembetalálkozó járművek a kerékpársávon át kerülhették volna ki egymást. Ez azonban biztonságosan csak kis forgalomnál működik, a Lánchíd viszont várhatóan elég forgalmas lesz személyautók nélkül is, ezért a megoldást a BKK tervezői végül túl kockázatosnak látták.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért nem lett a Lánchídból kizárólag gyalogosok és kerékpárosok által használt átkelő, mint mondjuk a prágai Károly híd vagy a római Angyalhíd. A fő ok az, hogy erre a Lánchíd adottságainál fogva alkalmatlan: nem annyira ősi, mint ezek, eleve sok szekér áthaladására tervezték, ezért már William Tierney Clark, a híd tervezője is a gyalogos- és a járműforgalom szétválasztását látta szükségesnek. A Lánchíd annak idején az egyetlen állandó átkelő volt az ország két fele között, vagyis jellegénél fogva közúti híd: a közepéről, az úttestről nem látni semmit, a folyóra és a városra csak a konzolosan kiugró járdákról nyílik kilátás. Másrészt a Lánchídra a tömegközlekedésnek szüksége van, az Alagúttal együtt nélkülözhetetlen. A forgalomcsillapítás mellett az egyik legerősebb érv, hogy a híd ezen a módon képes gyors és sűrű követésű buszos kapcsolatot biztosítani a pesti belváros és Buda között. Ennek jelentősége a jövőben még nőni is fog, mivel legalább három minisztérium költözik fel a Várhegyre, több ezer dolgozóval. A nehezen megközelíthető Vár az évtized közepére újra kormányzati negyeddé válik, miután a kormány lesöpörte az urbanisztikai ellenérveket az asztalról. A Lánchíd forgalomcsillapítása – amennyiben végleges lesz – elébe megy a várható közlekedési káosznak, és fenntart egy jó áteresztőképességű átkelőt a hegyre feljáró buszoknak.

A Lánchíd tömegközlekedési szerepét növeli, hogy a Vár néhány éven belül ismét kormányzati negyeddé válik, ahova naponta több ezer dolgozó fog feljárni (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A végleges forgalomcsillapítás kedvező hatásai mindkét oldalon messzire kisugároznának. A legközvetlenebbül ez a hídfőtereknél és az oda becsatlakozó utcáknál jelentkezik. A Széchenyi István téren megszüntethető a Gresham-palota és az Akadémia előtt nagy ívben felvezető felhajtó út, és a tér közepén lévő park szigetszerű jellege. Az 1970-es évek autóközpontú várostervezési szemlélete csúnyán elbánt a József Attila utcával,amelynek egy szakaszát a Rákóczi úthoz hasonlóan árkádosították. A József nádor tér és a Széchenyi tér közötti teljesen halott, forgalom dominálta szakasz különösen elrettentő példája annak, hogyan lehet egy elegáns belvárosi utat tönkretenni.A Lánchíd megváltozott szerepe automatikusan jelentős forgalomcsillapítást hoz a József Attila utcában, aminek pozitív hatása egy átépítés esetén érvényesülne igazán: az árkádok megszüntetésével, széles járdákkal, kétszer egysávos kialakítással. A Lánchíd új forgalmi rendje a BKK szerint 3000 napi egységjárművel (ez a járműforgalom bevett mértékegysége) csökkenti a pesti alsó rakpart forgalmát, vagyis hozzájárulna ahhoz, hogy gyalogosbarát, csillapított forgalmú út és sétány legyen a Duna-parton – ez az Országház és a Margit híd közötti szakaszon már megvalósult, mindenki láthatja a valóságban is, hogy jól működik. A főváros még a Tarlós-korszakban elkezdte tervezni a teljes belvárosi alsó rakpart átépítését. Ez a munka jelenleg is folyik, októberben Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy megállapodást kötöttek tizenhat civil szervezettel a rakpart átalakításának alapelveiről, és az egyes szakaszok konkrét kialakításáról; ez a dokumentum a Lánchídtól délre eső Jane Haining rakpartot teljes egészében gyalogos sétányként határozza meg. A BKK a Főmterv és a Korzó Stúdió konzorciumával kötött szerződést a Széchenyi rakpart, a Clark Ádám tér és a Széchenyi tér átalakításának megtervezésére, ezek a tervek is készülnek, bár a Széchenyi tér kikényszerített államosítása és átadása az V. kerületnek nyilvánvalóan megnehezíti a projekt tető alá hozását.

A súlyos gazdasági helyzet és a kormányzati elvonások miatt jövőre Budapesten nem indulnak nagyszabású közterületi rehabilitációk, hiszen a főváros még saját hátsóudvara, a Városháza park építését is áttolta 2024-re a minap elfogadott költségvetéssel. Ennek ellenére fontos tény, hogy a Lánchíd pesti és budai hídfőjéhez kapcsolódóan régóta tervezés alatt áll több olyan közterületrehabilitációs projekt, amelyek mindegyike azt célozza, hogy a Duna-part könnyebben megközelíthető legyen, a város és a folyó között szorosabb kapcsolat jöjjön létre, és a belvárosi közterületeken ne az autóforgalom és a parkolás legyen a meghatározó. Ha a Lánchíd ideiglenes forgalomcsillapítása véglegessé válik, ezeknek a terveknek a megvalósulására is több esély van, még ha nem is egyik napról a másikra.

A híd ugyan nem készült még el, de jó néhány lényeges változás már most is látható. A pilonokról és a láncokról már lekerült az állványzat, és a két nagy toronydarut is elbontották. Műszaki szempontból a leglényegesebb az, ami nem látszik a frissen leterített aszfaltréteg alatt: a rekonstrukció során teljes egészében kicserélték a pályalemezt. Korábban a Lánchídnak vasbeton pályalemeze volt, amit a bontás során szabályosan felszeleteltek. Az elöregedett vasbeton helyett 94 darab, egyenként hat tonnás, trapézbordákkal merevített úgynevezett ortotróp acéllemezt fektettek le. Az acéllemezek könnyebbek az elbontott vasbetonnál, így csökken a hídszerkezet terhelése. Ez azért lényeges, mert a láncokat és a tartókat nem cserélték ki, csak korrózió elleni védelemmel és új, kékesszürke festéssel látták el őket. A Lánchíd jelenlegi szerkezete a háború utáni újjáépítéskor készült, de az anyaghiány miatt akkor spóroltak: az ép láncszemeket felhasználták a roncsokból, így a láncok 75 százaléka még mindig az 1914-es hídból való.

Az acélszerkezet korrózió elleni védelmet és új, kékesszürke festést kapott, de most sem kellett kicserélni. A vasbeton pályalemezt viszont acéllemezekre cserélték, így a híd könnyebb lett.  A Lánchíd általunk ismert képe egyébként csak nagy vonalakban hasonlít a reformkori, klasszicista hídra. Valójában csak a két kőpilon nevezhető eredetinek meg az oroszlánok: a hídszerkezet nem, és nemcsak azért, mert a második világháborúban megsemmisült, és teljesen újjá kellett építeni. Valójában az eredeti Lánchíd 1849-től 1914-ig állt fenn, és a mainál sokkal könnyedebb, légiesebb függőhíd volt, amelynek jelentős része fából készült. Fából volt eredetileg az útpálya és a járdák is, az útpályákat eredetileg gerendákra rakott pallók alkották, tetejükön gyakran cserélt fakocka borítással. A járdák egyszerű deszkákból készültek. Nagyrészt fából voltak a korlátok is, csak a függőleges oszlopaik készültek öntöttvasból. A járdákat az útpályától ugyanilyen kettős korlát választotta el. Az elöregedett hidat 1914-1915-ben teljesen újjáépítették, és szinte minden szerkezeti elemét acélra cserélték, ennek köszönhető, hogy a súlya majdnem a duplájára nőtt, és a megjelenése sokkal merevebb, erősebb, modernebb lett. A legnagyobb változás az úttest és a járdák közé beépített vaskos merevítőtartó volt, amely a régi kettős korlátot váltotta fel.

A 20. század eleji átépítés során a hídnak új pályalemeze is készült, mégpedig zorés-vasnak nevezett, hengerelt acélszelvényekből. A többrétegű lemez eternitet és bitument is tartalmazott, a tetejére visszakerült a fakocka, de olyan rosszul rakták le, hogy a burkolat pár éven belül tönkrement, és 1920-ban kiskockakőre cserélték. Az úttestre végül 1929-ben került aszfaltburkolat (a járdákra már 1915-ben). A zorés-vas pályalemez szakadt bele az 1945-ös robbantáskor a Dunába. Néhány darabja a két háború közötti korlát egy szakaszával együtt előkerült a mostani felújítás során, amikor a búvárok mentesítették a roncsoktól a hídpillérek környékén a medret. A Dunából kiemelt elemek a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe kerültek, amely eddig csak a Lánchíd 1914 előtti korszakából őrzött néhány eredeti darabot.

A pilonok nyílásainak oroszlánfejes záróköveit ugyanúgy kezelésbe vették a kőrestaurátorok, és eltávolították a több évtizedes, elgipszesedett, fekete kérget, mint a hídfők oroszlánszobrait. A fölöttük lévő címerek csak 1996-ban készültek az eredetiek mintájára a népköztársasági címer eltávolítása után, és nem is kőből vannak, csak kőpótló anyagból

A Lánchíd alapvetően az 1915-ös átépítés során elnyert képét őrizte meg az 1948-49-es újjáépítés után is, azzal a nem mellékes kivétellel, hogy mindkét hídfő teljesen átalakult. A németek 1945 elején mindkét lánckamrát telerakták robbanóanyaggal, de csak a pesti oldali robbant fel. A Széchenyi téri hídfőnél ekkor pusztultak el az eredeti hídvámházak, amelyek a hídvám 1918-as eltörlése óta elvesztették ugyan eredeti funkciójukat, de korábban fel sem merült a bontásuk, hiszen szerves részét képezték a híd William Tierney Clark-féle architektúrájának. A szocialista újjáépítés során viszont nem rekonstruálták őket, sőt a budai oldal csak kevéssé sérült épületeit is lebontották, hogy helyet csináljanak a Clark Ádám tér új körforgalmának. Azóta eltérő a két, korábban teljesen egyforma hídfő: Pesten megmaradt az egyenes felvezető az oroszlánok pillérei és a vámházak helye között, Budán viszont az új hídfő íve egyenesen az oroszlánoktól indul. Az egykori vámházak helye bőven a körforgalomba esik. Itt mód sem volna a visszaépítésükre, de a pesti oldalon sem merült ez fel. Valószínűleg nem is lenne szerencsés megoldás, mert kiemelné a hídfők különbözőségét, amit a legtöbben ma valószínűleg észre sem vesznek.

A fentiekből következik, hogy a Lánchíd esetében a műemléki helyreállítás nem hoz a híd megjelenésében látványos változásokat. Döntően az 1949-es és ezáltal az 1915-ös állapot megőrzésére és a természetes romlás, főként az acélszerkezetet kikezdő, az útsózás miatt egyre gyorsabban súlyos károkat okozó korrózió kijavítására korlátozódik. A háború utáni újjáépítést követő két felújítás (1973-ban, aztán 1986 és 1988 között) egyáltalán nem változtatott a híd képén. A rendszerváltást követően csak egy látványosabb beavatkozás történt: a pilonok homlokzatát díszítő címerek cseréje. A háború után az eredeti koronás államcímer helyett felkerült a Rákosi-féle vörös csillagos népköztársasági címer, amit egészen 1970-ig megtartottak. Ekkor a második, Kádár-féle népköztársasági címer váltotta fel, amit csak 1996-ban cseréltek le a koronás címer új, kőpótló anyagból készült változatára.

A pilonok frízét díszítő bronzrozetták korábban szinte beleolvadtak az elszürkült homlokzatba, most viszont a híd új színére festve szinte ragyognak a fehér mészkőfalakon (fotó: BKK)

A híd megjelenése mégis sokat változott a mostani rekonstrukció során, ami a jelenleg használt technológiák, anyagok minőségének köszönhető. A kőfelületeket mindenhol alaposan megtisztították, kipótolták az apróbb hiányokat, restaurálták a díszítéseket, eltávolították a felszín gipszesedett, fekete szennyezéssel borított rétegét. A Lánchíd korábban egységesen szürkének tűnt, most viszont jól látható, hogy kétféle kőből épült: nagyobb részt sárgásfehéren világító, halvány tónusú mészkőből, egyes kiemelt részeken pedig kemény szürke gránitból (ilyenek az oroszlánok pillérei és a kiemelt tagozatok). A kettő közötti finom differencia valószínűleg a 20. században soha nem volt olyan jól érzékelhető, mint most. Meglepő változás a pilonokat díszítő bronz díszítmények, összesen 120 kis rozetta és 52 nagyobb díszöntvény erős színkontrasztja is a mészkő homlokzattal: ezek eddig beleolvadtak az egyenszürke felületbe, most viszont a híd új színére festve szinte kiragyognak belőle.

Marschalkó János sóskúti mészkőből faragott oroszlánszobrait szétszedték, és műhelybe szállítva restaurálták. Ezek felületét is mélyen elszennyezte, megsötétítette a 170 év alatt rájuk kérgesedett por és korom, ezért vegyszeres pakolásokkal tisztították meg őket, sőt a budai oroszlánokat orvosi lézerrel is megborotválták, hogy a mélyebb elszíneződéseket eltávolítsák. A pesti oldali oroszlánok különösen súlyosan megsérültek a hídfő felrobbantásakor, és a szocialista helyreállítás során elég durván illesztették össze őket: jól látszottak a kőtömbök közötti, cementes varratok, sőt a bal oldali oroszlán hátán egy nagy, négyszögletes folt is tarkállott, jelezve egy későbbi pótlás helyét. Most az illesztéseket a szobrok színéhez illeszkedő kőpótló anyaggal fedték el, visszaadva az egységes megjelenésüket.

Az egyik budai oroszlán a helyreállítás után, a korábbinál jobban látszik, hogy maguk a szobrok világos sóskúti mészkőből készültek, a pillérek viszont szürke gránitból (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A pesti hídfőnél a háború utáni helyreállítás elhagyta az oroszlánok pilléreiről azokat a díszítő elemeket, amelyek a háborútól kevésbé szétrombolt budai oldalon megmaradtak: a híd építését finanszírozó Széchenyi és Sina családok 1852-ben felhelyezett bronzcímereit, és a pillérek külső oldalán az aranyozott Széchenyi-Lánczhíd feliratot. Most ezeket is pótolják, megőrizték viszont a két pillér belső oldalán az 1948-49-es újjáépítést hirdető feliratokat, bár a jobb oldali szövegét a Magyar Tudományos Akadémia segítségével kissé újrafogalmazták.

A híd látványában a legszembetűnőbb változást az útpályát szegélyező új, háromkarú kandeláberek hozták. Ez volt az a pont, ahol a mostani tervezők legmerészebben felülbírálták az 1949-es helyreállítást, és visszatértek egy korábbi történelmi állapothoz. Nem a legelsőhöz: a Lánchíd kandeláberei meglehetősen összetett műemléki problémát jelentenek, mivel a híd világításának sokféle korszaka volt.

A Lánchídon jelenleg háromféle kandelábert láthatunk: (1) egy lámpatestes kandelábereket a pilonokon és a parton (a két pilonon négy-négy, a parton tizenkét darabot), ezek az 1949-es rekonstrukció idején készültek; (2) két-két hatalmas, három lámpatesttel felszerelt bronzkandelábert; és (3) harminckét darab kandelábert magán a hídon, amelyek korábban az 1949-es egyágú típushoz tartoztak, most viszont háromágú lámpaként születtek újjá. A három lámpatípus közül csak a második, a négy hatalmas bronzkandeláber eredeti, ezek még valóban látták a reformkor nagy alakjait, és felfedezhetők William Tierney Clark tervrajzain is. Mivel a híd íves felvezetőinek kőmellvédjein állnak, a pesti oldaliak is túlélték a hídfő felrobbantását, a lánckamrától ugyanis távolabb helyezkedtek el. A budai kandelábereket a hídfő 1949-es átépítésekor áthelyezték. Az angol mérnök egyébként ebből a típusból tervezett még egy-egy darabot, egyenesen a hídfők tengelyébe beállítva őket, de a hídról készült legkorábbi fotókon sem látszik, hogy ott ténylegesen kandeláber állt volna. A négy óriási bronzkandelábert most gondosan rekonstruálták, eltávolították róluk a sok későbbi átfestésréteget, és szabadon hagyták a tompán fénylő bronzfelületet, így a finoman megmunkált díszítések szépsége jobban érvényesül.

A négy hatalmas, eredeti bronzkandeláber egyike, amelyekről eltávolították a festést, és érvényesül a szabadon hagyott, tompán fénylő bronzfelület szépsége

Az eredeti hídon tizenhat olajlámpa adott világítást, igaz, nem túl sokat: a Lánchíd meglehetősen sötét volt. Ezek a lámpák is jól látszanak Clark tervrajzain: a pilonok kiugró erkélyein négy-négy egykarú kandeláber állt (ezeket kicserélték 1949-ben, de a formájuk hiteles), a láncok felfelé ívelő szakaszának kezdeteinél pedig ehhez hasonló, de tartóoszlop nélküli, alacsonyan ülő kandeláberfejek voltak. A világítást később gázra cserélték, 1896-ban pedig hat darab díszes, öntöttvas kapuívre szerelt ívlámpát függesztettek fel az úttest fölé, hogy valamelyest növeljék a fényerőt. Ezeket a korabeli humor akasztófáknak becézte. A képeken az is felfedezhető, hogy a két hídfőnél a Clark-féle eredetiekhez hasonló, de nyilván későbbi, hatszögű talapzatra szerelt állókandeláberek bukkantak fel. Időnként a pilonok nyílásaiban is voltak függesztett lámpák, ilyenek most is vannak a hídon.

Ehhez a millenniumi állapothoz nem lett volna érdemes visszatérni, hiszen maga a híd sem úgy néz ki, mint annak idején. A tervezők abból indultak ki, hogy a jelenlegi Lánchíd alapvetően az 1915-ös formát mutatja, ezért a lámpák tekintetében is visszaállították a két háború közötti formát. Ennek köszönhető a háromágú kandeláberek visszatérése a hídra, amelyek elődei 1915 és 1945 között adtak (már elektromos) világítást. A harminckét vaskandelábert teljesen újonnan készítették a mohácsi öntödében, a restaurált 1949-es daraboktól nemcsak a formájuk különbözteti meg őket, hanem a modern gyártóra utaló Kandeláber-Manufaktúra Kft. felirat is a címeres talapzatokon. A mai lámpák természetesen LED-világításúak, de nem ez az egyetlen eltérés az 1915-ös kandeláberekhez képest. Ha megnézzük a régi lámpák fotóit, látszik, hogy a két oldalkart egykor vastag, dús levéldíszítés borította, ami az átadás előtt készült fényképeinken még hiányzott a rekonstruált lámpákról, de a következő napokban ezek az öntvények is a helyükre kerültek. A kandeláberek egykori tervezői nagyon figyeltek rá, hogy alkotásuk illeszkedjen a Lánchíd stílusához, ezért tulajdonképpen Clark két eredeti kandelábertípusát, az egylámpásat és a háromlámpásat kombinálták az új hídkandeláberekhez, így született meg ez a nagyon elegáns, 20. század eleji lámpasor, amely mostantól újra a Lánchidat díszíti. (Kissé zavaró, hogy a szegecselt felületekre nem lehet a lámpákat hézagmentesen felültetni, de mint láttuk, Clark eredetileg nem is tervezett ilyen világítást.)

Az átadás előtt pár nappal készült képeinken a rekonstruált kandeláberekről még hiányoztak az oldalkarok dús levéldíszű takarólemezei, de az öntvények néhány nappal később helyükre kerültek (a cikk szövegét ennek megfelelően frissítettük). A jobb oldali 1936-os fotóval (Fortepan 24541 / Lőrincze Judit) összevetve látszik, hogy hiteles rekonstrukciók készültek.

A pilonokra és a hídfőkre restaurálva visszakerülnek majd az 1949-es egylámpás kandeláberek, amelyek az eredeti, klasszicista pilonkandelábereket másolják, de korukról árulkodik a talapzatokon most is meghagyott felirat: Vasöntöde és Gépgyár NV. Az NV a Nemzeti Vállalat rövidítése, ezt a céget a berendezkedő kommunista rendszer 1949. május 18-án hozta létre a legendás Oetl Antal-féle vasgyár államosításával, és ezen a néven két évig állt fenn. A figyelmes szemlélő ezeknek a kandelábereknek még egy furcsaságát felfedezheti: a lábazaton a nyitható kis ajtókon mintha túl nagy lenne a címer, nem fér el rendesen a keretben. Ennek oka, hogy a lámpák eredetileg korona nélküli Kossuth-címeres díszítéssel készültek, ami a hivatalos államcímer volt a háború utáni helyreállítás tervezése idején. Mire elérkezett az átadás pillanata 1949 végén, bevezették a vörös csillagos szocialista címert, ami a pilonokra ugyan felkerült, de a kandeláberekkel nem bajlódtak, azok az egész szocializmusban Kossuth-címeresek maradtak. A rendszerváltás után utólag helyezték rájuk a koronát és a címer két oldalára az olaj- és tölgyfaágakat. A restaurálással az új Lánchídra is továbböröklődő, apró szabálytalanság észrevétlenül emlékeztet rá, hogy mennyi kisebb-nagyobb változáson esett át a történelem folyamán a híd, minden látszólagos állandósága ellenére.

Kerékpárosklub: Várostörténeti hiba lenne visszaengedni az autókat a Lánchídra

2022. október 28.

Kürti Gábor

A Lánchídra a belvárosi kerékpárforgalomnak égető szüksége lenne, eddigi kiesése pedig alig növelte a szomszédos hidak autós forgalmát. Mivel gyalogos hídnak nem alkalmas, hálózati szerepe pedig a tömegközlekedés számára is nélkülözhetetlen, kompromisszumként egy sebességkorlátozott busz-kerékpársáv lehetőséget adna a tömegközlekedés fejlesztésére és gyorsítására, és alternatívát kínálna a taxival és motorral közlekedőknek is, írja véleménycikkében Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke.

A két évtizede növekvő kerékpáros közlekedést Budapest fejlesztései elsősorban a személygépjármű-forgalom kímélésével, és a gyalogosforgalom kárára támogatták. Ebben a Bartók Béla út és Nagykörút hozta az első változást. Átalakításukat a Balázs Mór Terv, majd a Fővárosi Közgyűlésben 3 éve egyhangúan elfogadott Budapesti Mobilitási Terv BMT tette lehetővé, melyek a tömegközlekedés és gyaloglás növelése mellett a kerékpáros közlekedés részarányának ötszörözését is stratégiai és várospolitikai céllá tették.

A korábban rutinszerű újraaszfaltozós felújítások helyett már a BMT-ben kitűzött célra alkalmas formában kell átadni az utakat. Különösen igaz ez a csúcsidős tömegközlekedést masszív dugóival bénító, a budai és pesti kerékpáros hálózatot falként elválasztó Lánchídra és Alagútra.

Mint minden európai nagyvárosban, Budapest központjában is 3-4-szer többen bicikliznek, mint a külvárosban, mivel a megtett utak nagy része 6 km alatti. Ezért különösen fontos, hogy az eleve kevés dunai átkelőhely ne kerülőkre kényszerítse őket, hanem használhatóan illeszkedjen a belvárosi kerékpárút-hálózatba. Sajnos nálunk a kerékpáros közlekedés épp a legbelső hidakon a legnehezebb, sőt a Lánchídon és Erzsébet hídon szinte lehetetlen.

A bringások eddig féltek a Lánchíd szűk közútjától

Képzeljünk egy anyukát gyereküléssel, vagy egy idősebb kerékpárost a Szent István vagy Margit körútra, a Hegyalja és Rákóczi útra, az Alagútba, a József Attila utcára és a lánchídi dugóba. Nos ez annyira ijesztő, hogy ők sem szívesen képzelik oda magukat, hiába szeretnének egyébként biciklizni. Erős jelzés, hogy a felújítás előtt a híd napi 2-3000 kerékpározójának kétharmada választotta a járdát az úttest helyett, ami belvárosi környezetben példátlan.

Mindeközben a hídon átkelő BKK buszokat a dugó, a dugóban még nagy nehezen előre evickélő bringásokat a beragadt széles buszok állítják meg. A napi 10 ezer gyalogos pedig egyszerre szenved a járdára menekülő kerékpározóktól és a dugóban kibocsátott szmogtól. Ha Budapest komolyan veszi stratégiai céljait, ezek az utak és hidak nem maradhatnak így.

Budapest térképére tekintve hamar felismerhető a Lánchíd központi szerepe és megkerülhetetlensége. A domborzati viszonyok, a már kész kerékpárutak és sávok, de a legrövidebb utak választása alapján is egyértelmű, hogy a legforgalmasabb budai és pesti kerékpárutak Duna feletti biztonságos összekötése nem halogatható tovább. Nem tudhatjuk, hány embert tart vissza a kerékpározástól ennek hiánya, de forgalmi adatok alapján megbecsülhetjük. A budapesti hidakon kerékpározók napi száma az alábbi ábra kék oszlopai szerint alakult:

Az említett városszerkezeti okok miatt ideális esetben egy lila kiegészítés szerinti haranggörbét kellene látnunk, melynek legmagasabb oszlopait a legbelső átkelők adnák. Ehelyett gyönyörűen kirajzolódik, hogy a többi híddal szemben a kerékpározók félnek közlekedni a veszélyes, vagy nehezen megközelíthető hidakon. Biztonságuk növelésével már a budapestiek jelenlegi hajlandóságával is duplázható lenne a belvárosi kerékpáros átkelő forgalom, de az egyébként is növekvő trend, és a hálózat kiteljesedése nyomán valószínűleg ennél is nagyobb ugrással számolhatnánk középtávon. Mindenesetre a Budapesti Mobilitási Terv célszámaiból 10-15 ezres nagyságrend következik, tehát erre kell alkalmassá tenni belvárosi hídjainkat.

A Lánchíd kiesése alig növelte a szomszédos hidak autós forgalmát

A Lánchíd kerékpáros súlya mellett fontos megismernünk a közlekedés egészében betöltött szerepét is. A híd szokásos gépjárműforgalma harmada a Margit, és negyede az Erzsébet hídénak, így személygépjármű forgalmának kiesése modellszámítások alapján csupán 7%-kal növeli a szomszédos hidak forgalmát, ami könnyen elviselhető, de a tömegközlekedés fejlesztésével az átterhelődés tovább csökkenthető.

Az alábbi ábrán a budapesti hidak összforgalmát láthatjuk, ami az Erzsébet híd nélkül egy sugaras-körutas városokban szokásos, belvárosi mélypontú fordított haranggörbe lenne. Belvárosi „autópályahídunk” árnyékában joggal felvethető a szomszédos hidak kerékpárosbarát átalakításának kötelezettsége. Különösen, ha 2030-ra komolyan gondoljuk a BMT 10%-os kerékpáros forgalmi részarányát, amihez 20%-os belvárosi lokális arány tartozik.

Bár várostörténeti hiba lenne a Lánchidat XX. századi formájában visszaadni a forgalomnak, kialakítása miatt gyalogoshídnak is alkalmatlan, hálózati szerepe pedig a tömegközlekedés számára is nélkülözhetetlen.

Kompromisszumként egy sebességkorlátozott busz-kerékpársáv lehetőséget ad a tömegközlekedés fejlesztésére és gyorsítására, és alternatívát kínál a taxival és motorral közlekedőknek is, ezzel minimalizálva a környező hidak többletterhelését.

((((éjszakai autós és vészesetek))))

Csúcsforgalomban a fenntarthatóbb közlekedési módok menekülőútja lenne, nem pedig 0-10 jármű/perces mattot adna a Krisztina tértől a Fő utcán át a Bajcsy Zsilinszky útig, rabul ejtve a 20-40 utassal átkelő 16-os és 105-ös buszokat, feltartva a taxival, motorral és kerékpárral közlekedőket. Mindezt a Koós Károly sétány tervezett lezárása is támogatja, mely egymagában a személygépjármű forgalom 15%-át veszi majd le a Lánchídról, de a politikai delegációk útját sem egy bedugult híd állná el a vár és Parlament között.

Legfontosabb érvem azonban az, hogy az utóbbi egy évben mindezt le is teszteltük, ráadásul egy teljes lezárásos formában. A budapesti gépjárműközlekedés még úgy sem bénult le, hogy ezzel párhuzamosan két rakpart, a budai körút egy részének felújítása, és egy rekord kapacitású buszsávokkal támogatott metrópótlás is zajlott.

De emlékezzünk vissza a Margit híd teljes útzárral történő felújítására is, ahol a Lánchíd gépjárműforgalmának háromszorosa(!) esett ki sokkal nagyobb szomszédos hídköz-távolság mellett, a város közlekedése mégis alkalmazkodott.

Hosszabb távon úgysem úszható meg, hogy a Lánchíd kerékpárosbarát legyen

A világ nagyvárosainak XXI. századi fejlődési irányából kiindulva teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a Lánchíd úgyis forgalomcsillapított, tömegközlekedés-, gyalogos- és kerékpárosbarát híd lesz egy alacsonyabb gépjárműforgalmú belváros közepén. E végkifejletből nézve minden egyes napnyi dugó és szennyezés csak felesleges időhúzás.

Ha ezen a kritikus 500 méteren már most megoldjuk az akadálytalan tömegközlekedést és biztonságos kerékpározást, úgy a buszra és biciklire ülők autói további 2-10 kilométeres hosszon tűnnek el a forgalmi dugókból, a bringára váltók helye felszabadul az autóval ingázók számára is. A dugóktól megmenekülő buszok – és taxik – menetideje csökkenhet, járatsűrűségük nőhet, amivel újabb autózóknak nyújthatnak fenntartható alternatívát, sőt ez a pozitív visszacsatolás új viszonylatokkal tovább erősíthető. A híd járdáin gyalogló tömegek sem birkóznának újabb évtizedekig a veszélyt az ő kárukra elkerülő kerékpározókkal, a szmog pedig eltűnne a hídról.

Meggyőződésem, hogy a kerékpározás és tömegközlekedés erősödése nyomán egy ilyen kialakítással már középtávon elérhető a felújítás előtti áteresztő kapacitás.

Természetesen emberben és nem gépjárműben mérve. Ezért ne húzzuk az időt, itt az alkalom! Legyen olyan a Lánchíd most, amilyen később úgyis lesz!

Ha Budapest nem töri át ezt az akadályt Buda és Pest között, hanem járható helyett egy újra dugókban veszteglő hidat ad át, akkor a Budapesti Mobilitási Terv egy taktikusan választási ciklusokon túlra dátumozott összpárti várospolitikai szemfényvesztés. 2030-ban majd újra egyhangú szavazással lehet lecserélni egy azonos, de már 2050-ig szólóra. Ha Budapest következetesen akar haladni a 2019-ben közösen megszavazott célja felé, akkor az idén átadásra kerülő Lánchíd a következő lépés, így ez a felújítás sem lehet rutinszerű újraaszfaltozás.

kapcsolódó cikk: Magyar Hang - "Hatalmas sikereket értünk el, félig már elpusztítottuk a bolygót" Lányi Andrással készít interjút Ficsur Benedek (2020. 03. 06.)

Kedvcsináló:

A konzervatív lázadók szabadságharcot hirdetnek a totális ellenőrzés, a technológiai gazdasági rendszerek zsarnoksága ellen.

Európában... okostelefont nyomunk a gyermekek kezébe, így is sikerül belőlük engedelmes fogyasztót, önálló gondolkodásra képtelen alattvalót nevelni.

Visszaköveteli magának az értelmes munkát, az ép és szép környezetet, a tartalmas és biztonságot nyújtó emberi kapcsolatokat.

Magyarországon az agrár-környezetvédelem és a víz-visszatartó gazdálkodás volna...

A gépkocsi- és teherforgalom csillapítása... a német autóipar gyarmatán eretnek gondolatnak számít.

Magyarországon sem találunk az államtól független középosztályt, hiszen azt a bolsevizmus módszeresen megsemmisítette. A késő kádári korban felnövekvő új középosztály pedig szervilizmusra és ügyeskedésre szocializálódott.... Továbbra is az állam ellenőrzi a civil társadalmat.

A változásra vágyó, önálló kezdeményezésre képes fiatalok döbbenetesen nagy számban hagyják el az országot.

A fiatalok észrevegyék... egy minden ízében ellenőrzőtt és manipulált kommunikációs gépezet termináljai csupán.

A népvándorlással menekülők... elüldözésük otthonaikból, majd utaztatásuk és kifosztásuk jövedelmező üzletág. Ha ezt a terrorszervezetektől a feketegazdaságon át a hatalmi elitekig húzódó gazdasági láncolatot szét lehetne robbantani, sok probléma megoldódna.

 "Vitatható ökopolitika" vitaestek:

 https://tatk.elte.hu/content/vitathato-okopolitika.e.2061

Magyarország 0,4 ezreléke erdő még (2022. 08. 15.)

Cikkajánló:

Heti válasz - Van elég tűzifa természetrombolás nélkül is – egy veszélyes és felesleges rendelet teljes háttere

Az eredeti cikk képekkel itt.

'Felelet':

Számok, számítás a cikk alapján:

Két millió hektár fával borított (vagy éppen tarra vágott) terület az ország 20%-a.

Ebből

- "magas természetességű fokú" 200 ezer hektár, az ország 2,5 %-a.;

- legalább 100 éves, erdőnek tűnő terület 120 ezer hektár;

- a 63 erdőrezervátumban (részben150 éves fákkal) 3,6 ezer hektár. az "erdők" két ezreléke, az ország 0,4 ezreléke.

Idősebb erdő NINCS. (500 év lenne a minimum, hogy teljes értékű erdőről beszéljünk, a 150 éves olyan, mintha az országban nem élne 30 évesnél idősebb ember.

A kormány dömping-vélemény-emberei például a 2022. aug. 15-i Hír TV-s "Vezércikk" adásban azzal nyugtatnak: Látták, hogy egy kivágott erdő hat év után már újra erdő volt. És: Az a normális, hogy az erdőt kivágják, felhasználják, újraültetik. Azaz ezek az emberek nem hazudnak, hanem tényleg ennyire buták. Megérdemlik a fizetésüket, így hitelesen, őszintén hazudnak.

És egy jó cikk az ügyről:

Van elég tűzifa természetrombolás nélkül is – egy veszélyes és felesleges rendelet teljes háttere

Zsuppán András·2022.08.12

Minél tovább van érvényben a kormány tarvágási rendelete, annál nagyobb károkat okozhat. Legnagyobb veszélyben a legértékesebb, természetközeli, öreg erdők vannak, miközben a tűzifaigényt biztosítani lehetne természetrombolás nélkül is. Mivel a rendelet gyakorlatilag kikapcsolta a természetvédelmet, minden az erdészek szakmai felelősségérzetén múlik: az erdőkért aggódó rengeteg ember legfeljebb bizakodhat, hogy jövő ilyenkor sem lesz kopasz a fél Mátra meg a Börzsöny. Az ökológusok szerint a helyzet eddig is messze volt az ideálistól, de attól tartanak, most 50 évet csúszhatunk vissza az időben.

Rég váltott ki olyan heves ellenhatást kormányzati intézkedés, mint az a kormányrendelet, amielyaz energia-veszélyhelyzetre hivatkozva felpuhította a fakitermelésre vonatkozó szabályokat. Ma délután tüntetés lesz az Agrárminisztérium előtt az erdők tarvágása ellen, és az esemény Facebook-oldalán eddig 48 ezren jelezték, hogy érdeklődnek, 8 ezren pedig részt is vennének a demonstráción. Lehet, hogy végül jóval kevesebben lesznek, de ettől még tény: ötvenezer ember fejezte ki ezen a módon, hogy nagyon aggódik a magyar erdőkért. A tüntetést az LMP szervezte, de a párt politikai súlyát ismerve bizonyára nem miattuk, hanem az ügy miatt ilyen nagy az érdeklődés. Hogy ne csak párt által szervezett tiltakozás legyen, augusztus 17-re újabb demonstrációt hirdetett három zöld civil szervezet (a Greenpeace Magyarország, a 10 millió Fa és a Jane Goodall Intézet) az MTA épülete elé, a WWF Magyarország pedig öt másik civil szervezettel együtt petíciót indított, nyílt levélben kérve Orbán Viktor miniszterelnököt a rendelet visszavonására. Ehhez eddig 60 ezer ember csatlakozott.

Vihar van tehát. A kormány részéről Nagy István agrárminiszter jó előre rágalomhadjáratnak, tudatos negatív hangulatkeltésnek vagy hozzá nem értésnek minősítette a zöld szervezetek és az ellenzék tiltakozását. Pedig az erdők féltése, a természet szeretete tényleg független a pártszimpától és a világnézettől, tulajdonképpen a hazaszeretet legtisztább megnyilvánulása. Nem véletlen, hogy a kormány nem azt kommunikálja, hogy „kell a tűzifa, ezért kivágunk mindent, az erdők védelme a hanyatló nyugat hóbortja” – a kormányzati narratíva az, hogy nincs semmi veszély, minden a legnagyobb rendben lesz, az erdőket nem fenyegeti semmi.

Nagy István miniszter ezt úgy fogalmazta meg, hogy „a tűzifa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem!” Ez első hallásra teljesen értelmetlen, hiszen józan ésszel mindenki tudja, hogy a valóság ennek pontosan az ellenkezője, de a három állításból kettő formailag igaz: az erdőtörvény véghasználatnak nevezi a szabályosan végrehajtott fakitermelést, ami után az erdő jogilag nem szűnik meg, hanem felújítják (újratelepítik vagy hagyják természetes módon megújulni, amennyiben képes rá). Erdészeti szempontból ez nem erdőirtás, hiszen nem azért vágják ki az erdőt, hogy ott szántó vagy stadion legyen. Nagy István harmadik állítása viszont egyáltalán nem igaz:

a rendelet által a védett területeken is engedélyezett tarvágás igenis rontja az erdő természeti állapotát, mégpedig súlyosan. Ha nem így lenne, nem lett volna eddig korlátozva.

Mivel a miniszer a hozzáértést hiányolja a tiltakozásból, fontos fejlemény, hogy az ELKH Ökológiai Kutatóközpontja is közzétett egy állásfoglalást, amely határozottan károsnak mondja az intézkedést: „a rendelet alapján Magyarország legszebb, legértékesebb erdeit veszélyeztetjük, […] a klímaváltozás enyhítése és az élővilág védelme szempontjából kulcsfontosságú a meglévő természetes élőhelyek fenntartása. Amellett, hogy a megnövekedett tűzifa igényre választ kell adni, ehhez nem az őshonos fafajú védett erdőket kell feláldozni.” Az ELKH vagyis a korábbi akadámiai kutatóintézet annak ellenére állt ki ebben az ügyben, hogy állami fenntartású tudományos műhelyről van szó; nyilván olyan súlyosnak ítélték ökológiai szempontból a veszélyt, hogy nem hallgathattak.

Kisebb tarvágásos folt egy mátrai bükkösben (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Az elmúlt napokban a kormányzati kommunikációban egy új motívum is megjelent: eszerint a rendelet csak lehetőségeket ad az erdészeteknek, de ha nincs tűzifahiány, akkor ezeket nem kell kihasználni, maradhat minden a régiben. Zámbó Péter erdőügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek már azt mondta, „az új, veszélyhelyzeti kormányrendelet nem utasításokat, hanem lehetőségeket tartalmaz, […] amennyiben ilyen vészhelyzet nem következik be, a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik.” Szó szerint ugyanazt mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is, ami felfogható egyfajta óvatos visszavonulásnak.

A baj az, hogy ettől még a rendelet érvényben van, és ezzel a pusztítás lehetősége is nyitva áll. Bár már nagyon sokan megtették, röviden mégis érdemes sorra venni, hogy mi van az ominózus kormányrendeletben. (Akit a téma mélyebben érdekel, érdemes elolvasni ezt a kérdezz-felelek formájú összeállítást a WWF Magyarország oldalán.)

--------

Mit tartalmaz a rendelet?

(1) a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozó korlátozásokat nem kell alkalmazni

Kommentár: a tiltakozók attól tartanak, hogy a fészkelő madarak vagy röpképtelen madárfiókák alól is kivágják majd az erdőt, Zámbó Péter államtitkár szerint viszont csak az a célja, hogy az aszály miatti kemény talajon korábban meg lehessen kezdeni a faanyag szállítását, mert ez egy-két hét nyereséget jelent augusztusban. De ha ez volt a cél, miért nem ezt írták? Amennyiben a rendelet tavasszal még érvényben lesz, és fészkelési időszakban is lehet fát kivágni, borzasztó károk keletkezhetnek az élővilágban, most ősszel viszont még nincs túl nagy jelentősége.

(2) védett területen sem szükséges többé idegenhonos állomány kitermelése után fafajcserés szerkezetváltást végezni

Kommentár: a rendelet célja világos, ha egy védett területen kitermelnek mondjuk egy akácost, a helyére nem kell tölgyet, kőrist, gyertyánt telepíteni, ismét akác nőhet fel a területen. Az államtitkár ezt konkrétan ki is mondta: ezeken a területeken átmenetileg újra akácerdők növekedhetnek. A probléma az, hogy az átmenetiség az erdőgazdálkodásban 20-30 évet jelent, ennyi időre lehetetleníti el egy ilyen lépés, hogy egy védett területen ahhoz illő, őshonos erdő alakuljon ki, miközben az idegenhonos állományok fokozatos felszámolása nagyon fontos lenne.

(3) mostantól szabadon lehet tarvágást végezni védett területeken, állami tulajdonú erdőkben, őshonos állományban is, az ezzel kapcsolatos korlátozásokat (pl. hogy legfeljebb 3 hektáros területen volt ez engedélyezett) feloldották

Kommentár: ez a rendelkezés a legijesztőbb, mivel lehetőséget ad az ökológiai szempontból legértékesebb erdők tarvágására.

(4) kisebb erdészeti földutakat (ezt hivatalosan közelítőnyom-hálózatnak nevezik) hatósági engedély nélkül ki lehet alakítani

Kommentár: erdészeti utakra nyilvánvalóan szükség van, a természetvédők által pártolt örökerdő üzemmód esetében is, de nem mindegy, hol: a hatósági engedélyezés pont azt a célt szolgálta, hogy a csapások olyan helyeken vezessenek, ahol kevésbé okoznak eróziót, nincsenek annyira értékes élőhelyek stb. Most az ilyen megfontolások nem érvényesülnek.

(5) a tölgy- és cserfa erdők esetében is engedélyezett a sarjról történő természetes felújulás tarvágás után

Kommentár: ez eddig csak gyorsan növő fafajok (akác, nyár, fűz, éger) esetén volt megengedett, és silányabb, homogén életkorú erdők alakulnak ki utána, mostantól ez az értékesebb tölgyesek esetében is így lesz, a rendelkezés tartós (30-40 évre szóló) károkat okoz. Az erdőtörvény egy másik passzusát is hatályon kívül helyezték, ami a jobb erdőminőséget hozó, mageredetű felújítást írta elő.

(6) az agrárminiszter az állami erdészeti cégek számára bármilyen, az erdőtervben nem szereplő fakitermelést engedélyezhet

Kommentár: a tarvágást felszabadító passzus mellett ez a másik igazán rémisztő rendelkezés, mert nem világos, hogy ha Nagy István egy reggel arra ébred, hogy márpedig ő kivágatná a kékesi erdőrezervátumot, mi gátolhatná meg ebben. Ilyen valószínűleg nem lesz, olyan viszont nagyon is lehet, hogy az erdőgazdálkodásban is megjelenik a normális hatósági folyamatokat felülíró kivételes, ad hoc kormánydöntések rendszere. Az építésügyben ez a kiemelt projektekkel már megtörtént, és általában önkényes és kártékony beavatkozásokhoz vezet.

--------

Azt a kormányzati állítást, hogy a rendelet nem veszélyezteti a védett erdőket, maga a jogszabály cáfolja: a rendelkezések többsége kifejezetten a védett területekkel foglalkozik, és azt a célt szolgálja, hogy könnyebb legyen fát kitermelni ezekből az erdőkből. Azt is mondhatnánk, hogy az esetleges idei tűzifahiányra hivatkozva a kormány az erdőkben felfüggesztette a természetvédelmet. Pedig ha a mostani helyzet valóban átmeneti, akkor a józan lépés pont az ellenkezője lenne: a védett területek megkímélésével máshonnan kellene biztosítani a többlet tűzifát. Ez annál is inkább megtehető lett volna, mert jóval több az olyan erdő, ami nem védett, mint ami védelem alatt áll.

Senki nem tudja, hogy idén mennyi tűzifára lesz szükség. Közismert, hogy a frissen vágott fa nedvességtartalma 40-60%-os, ezért a felhasználása előtt másfél-két évig szárítani kell, hogy jó fűtőértékű tűzifa legyen belőle. A most kivágott többletet tehát nem is nagyon lenne szabad ezen a télen felhasználni, a nedves fa elégetése ráadásul nagyon rontja a levegőminőséget, és a kályhának sem tesz jót. Kétségtelen, hogy előállhat olyan nehéz helyzet, amikor még a nedves fa is jobb a semminél. Vajon ilyen télre készül a kormány, és a rendelet a legrosszabb forgatókönyv végiggondolása miatt született meg? Legyen kivágható bármennyi erdő, csak a biztonság kedvéért? Láttunk már példát hasonlóra, amikor a koronavírus-járvány alatt a kormány 16 ezer lélegeztetőgépet vett Kínából – azóta tudjuk, hogy még közelítőleg sem volt szükség ilyen sok eszközre, a magyar állam nagyon rossz üzletet kötött, és a többségük azóta is raktárban porosodik. A erdőgazdálkodásnál a veszély még ennél is nagyobb, mert a tét nem egy fölösleges költés, hanem akár 50-100 évre szóló károkozás az ország természeti értékeiben.

Farakások egy erdei út mentén a Bakonyban. (fotó: MTVA/Farkas Melinda )

Kétségtelen, hogy jelen pillanatban készlethiány van tűzifából a tüzépeken és több erdőgazdaságban is, az árak pedig rekordmagasak, a tavalyihoz képest akár 20-40%-kal is nőhettek. Ez azonban egyáltalán nem jelenti, hogy tényleg nem lesz elegendő tűzifa, csak annyit jelent, hogy pánik van. Mint amikor elkapkodják a vécépapírt a polcokról, mert mindenki a legrosszabbtól tart. A tűzifa lehetséges hiányáról szóló hírek önmagukban is arra ösztökélik az embereket, hogy próbálják jó előre megvenni a tüzelőt, ráadásul a rezsicsökkentés kivezetése és a brutálisan elszállt gázár miatt ezen a télen valószínűleg tényleg többen fognak fával fűteni, mint korábban. Sokan tartanak attól is, hogy átmenetileg vagy tartósan megszakad az orosz gázszállítás.

Az elmúlt két évtizedben az ország évente kb. 3-3,5 millió köbméter tűzifát termelt (a nettó fakitermelés kicsit több mint a fele tűzifa, a másik fele iparifa), és ebből mindig jutott exportra is. Az exportot a kormány idén megtiltotta, ami teljesen racionális lépés, hogy ennyivel is több fa maradjon az országban. Zámbó Péter államtitkár szerint az idén csak az állami erdőgazdaságok még mintegy 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelésére rendelkeznek engedéllyel, vagyis nagyon valószínű, hogy bármiféle lazítás nélkül is nagyobb lett volna az idei tűzifatermelés, mint a tavalyi. A kereslet persze szintén nő, de nem a végtelenségig. A háztartásoknak ma körülbelül a 30 %-a fűt fával (ez arány fokozatosan csökkent, 2015-ben még 40% volt), és biztos, hogy sokan (vissza)váltanának. Piaci hírek szerint nagyon megugrott a kereslet a kandallók, vegyes tüzelésű kazánok, kályhák iránt, és a Vatera bejelentése szerint a forró nyár kellős közepén a top tíz keresőszó közé került a cserépkályha meg a sparhelt, amire még sosem volt példa. Mindenesetre a fatüzeléshez szükség van infrastruktúrára, ami messze nem mindenhol teremthető meg, a többemeletes városi házakban például eleve nincs már általában használható kémény, a modernebbekben nem is volt soha.

undefined" width="638" height="453" />A fakitermelés alakulása Magyarországon a rendszerváltás óta (MTI grafikon)

És valójában sokkal több fa van annál, hogy az egyelőre nehezen megjósolható mértékű igénynövekedést a védett erdőkből kelljen pótolni statáriális intézkedésekkel. A kormány is beszél arról, hogy létezik zöld tartalék, mivel évtizedek óta kevesebb fát használunk, mint amennyit az erdők teremnek. Összességében az erdők évente 13 millió köbméter növedéket produkálnak, miközben fakitermelés 2005 óta évente 7-8 millió köbméter volt (ebben a cikkben az ötödik grafikonon látszanak a számok, és kiderül, hogy egyenként az értékesebb fafajtákra is igaz, hogy nagyobb volt a gyarapodásuk, mint a kitermelésük, ez alól az egyedüli kivétel a nemesnyár). Vagyis Magyarország valóban nem folytatott rablógazdálkodást az erdeivel, és van tartalék, amihez hozzányúlhat, bár a fenti számokban természetesen a védett területek is benne vannak.

Az elegendő tűzifa biztosítását az idei évre valójában nem a természetvédelem akadályozza, hanem a munkaerőhiány: ahhoz kéne ember, hogy országosan valamivel több akácos legyen idén kitermelve, és ezen nem segít, ha hisztérikusan kivágjuk az utolsó ősbükköst.

A hazai erdőkről a legtöbb embernek hamis képe van. Még akik sokat járnak a természetbe, azok is a Börzsöny, a Visegrádi-hegység vagy a Mátra erdeit látják maguk előtt. Ezek azok a védett területek, nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, amelyekről a jelenlegi vita folyik. Az erdők több mint fele azonban eleve gazdasági rendeltetésű, ahol senki nem kifogásolja a bevett, általában tarvágásos rendszerű erdőgazdálkodást (és senki nem is járkál az erdészeken és a vadászokon kívül).

(’Felelet’: gondolom azok a fa-ültetvények, melyeknél a fasorok között több irányban át lehet látni, az egykorú fákon kívül SEMMI nincs az ültetvényben. Tényleg nem erdő. De meg kéne tiltani ezek fenntartását, azaz békén hagyni őket, hogy erdővé válhassanak.)

A védett területek legjava a 63 erdőrezervátum, azok a csodás, nagyrészt érintetlen, öreg erdők, amelyeknek az ökológiai értéke a legmagasabb, mert a természetes folyamatok zavartalanul érvényesülnek. Nem őserdők ezek sem, mivel többségük korábban szintén gazdasági célokat szolgált, de elég rég magukra vannak ahhoz hagyva, hogy közelítsenek a természetes állapotokhoz. A 63 szép magas szám, de a rezervátumok művelés alól kivont magterületeinek nagysága mindössze 3600 hektár, a teljes hazai erdőterület 0,18 %-a. Mindössze néhány aprócska, véletlenül ottfelejtett folt az, ahol a természetvédelem ténylegesen az elsődleges tényező.

Katasztrófasújtotta övezet: tönkretett, haldokló bükkös a Vércverés hegyen, a Mátrai Tájvédelmi Körzetben, a tarvágás tíz éve történt, de az élőhely nem tud regenerálódni (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Sokkal jobban néz ki az a statisztikai adat, hogy az elsődlegesen természetvédelmi rendeltetésű erdőállomány kiterjedése 422 ezer hektár: ezek a védett területek értékesebb erdői (az uniós Natura2000 területeket is hozzávéve a szám körülbelül a kétszeresére nő). Csakhogy Magyarországon a természetvédelem soha nem volt olyan erős, hogy a nemzeti parkokban és a tájvédelmi körzetekben az erdőgazdálkodást háttérbe szorítsa vagy a metodikáját alapvetően megváltoztassa. A védett területeken ezért továbbra is intenzív erdőgazdálkodás folyik, döntően a 22 állami tulajdonú erdőgazdaság részéről, és csak nagyon lassan kezdett az elmúlt évtizedekben terjedni a természetvédelem által kívánatosnak tartott örökerdő-gazdálkodás, ami azt jelenti, hogy a drasztikus vágások helyett folyamatos erdőborítottságot biztosítanak, az erdei életközösségek sokkal kevésbé sérülnek, az erdőművelés szalánként vagy kis csoportokban történik. Az örökerdő-gazdálkodás során is van fakitermelés, az erdő hasznot hajt, de közben valódi erdő marad, soha nem gyalulják le, mint a vágásos üzemmódnál.

(’Felelet’: Ha jól tudom, nagyobb hasznot hajt, több és jobb fa jön ki belőle, de persze később! De a kapitalizmus a vedd el magadnak most elméletével működik.)

A módszer alkalmazásában élen jár az a két erdészet, amelyek a Budapesthez legközelebbi, nagy turistaforgalmú erdőterületeket kezelik: a Pilisi Parkerdő és az Ipolyerdő. Az előbbi már 22 ezer hektáron, területének 40%-án folytat ilyen gazdálkodást, az utóbbi a Börzsöny egyre nagyobb részén. Országosan körülbelül 70 ezer hektáron folytatnak szálalásos jellegű gazdálkodást az erdészetek, de nyilvánvaló, hogy a védettségnek akkor lenne értelme, ha ez idővel minden védett és Natura2000 területre kiterjedne. Ilyen maximalista igényekkel azonban ma még senki nem áll elő.

(’Felelet’: Én és sokan előállnánk. még többel is.)

Van viszont körülbelül 200 ezer hektár magas természetességi fokú erdő, aminek a békén hagyását vagy legfeljebb természetvédelmi célú kezelését kívánatosnak tartanák az ökológusok az élőhelyek védelme érdekében. Ez a teljes hazai erdőterület mindössze 10 százaléka: nem látszik túlzó igénynek, de a kormányrendelettel minden eddiginél messzebb került a megvalósítástól.

A hazai védett területek annak ellenére is lehangoló állapotban vannak, hogy a 2009-es erdőtörvény a korábbinál szigorúbb kötelezettségeket írt elő az ezeken folytatott erdőgazdálkodásra. Mégis rengeteg az elrettentő példa, három éve például egy 180 éves bükköst vágott ki az Egererdő Zrt. a Bükki Nemzeti Park területén; ezt erdészeti szakszóval fiatalító vágásnak nevezték, de a képek magukért beszéltek: ha mindez szabályosan, erdőterv szerint, hatósági engedéllyel történt, akkor a védettség értelmezhetetlen fogalom Magyarországon. A WWF Magyarország a tarvágásos kormányrendelet elleni petícióhoz is egy olyan fényképet csatolt, amit a szervezet erdőprogramjának vezetője, Gálhidy László készített a Tar-kő tetejéről. Jól látszik rajta, hogy a tájat mindenhol erdőirtások durva foltjai tarkítják. Ez ma egy kiemelten értékes nemzeti park látványa Magyarországon – és ehhez képest gondolta úgy a kormány, hogy még lazítania kell a szabályokon.

Kilátás a Bükkre: így néz ki ma egy magyar nemzeti park (fotó: Gálhidy László / WWF Magyarország )

„A drasztikus, vágásos erdőgazdálkodás hosszú távon rontja az erdők fenntarthatóságát, különösen a klímaváltozás korszakában. Vannak olyan erdőtípusok, amelyek a mai körülmények között egy tarvágás után már egyáltalán nem tudnak megújulni, ilyen a bükkösök jelentős része vagy például a kiszáradástól sújtott Alföldön a homoki tölgyesek. Ez a gazdálkodás fokozottan kifárasztja az erdő talaját, és sok vágásterület esetén az egész tájegység klímája romlik. A terület kiszárad, melegebb lesz, az özönvízszerű esőket nem fogja meg a növényzet, romlik a vízmegtartó képesség, felgyorsul az erózió. Ebből szempontból az erdészeti utak is rendkívül kártékonyak lehetnek, árvízcsatornaként működnek” – magyarázza Gálhidy László, a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője. „A vágásos, különösen a tarvágásos gazdálkodás romboló hatása jól dokumentált, az ilyen módon átalakított állományok homogén életkorúak, egyfajúak, és sokkal kitettebbek a tűz-, a szél, a jég- és a rovarkárnak, az egyre gyakoribb ónos esőnek, mint a természetesebb erdők. Az elővilág hosszú távon elszegényedik, mert sok faj nem tud alkalmazkodni ahhoz a durva beavatkozáshoz, hogy a tarvágással néhány évtizedenként az egész ökoszisztéma lekerül egy területről. A rendelet egy eddig is rossz helyzetet rontott tovább azzal, hogy a természetvédelmi szempontok a védett területeken is teljesen háttérbe szorulnak. Az elmúlt tizenöt évben elindult egy nagyon lassú szemléletbeli változás az erdőgazdálkodásban, és attól tartunk, hogy ez most visszájára fordulhat, teljesen eluralkodik az erdészek által is sokszor vetés-aratás rendszernek nevezett módszer.”

Gálhidy László különösen az öreg erdők miatt aggódik: az intenzív erdőgazdálkodás miatt ezekből nagyon kevés maradt meg Magyarországon, hiszen egy bizonyos életkort elérve az erdőt mindig letermelik, de ökológiai szempontból ezek kiemelkedően értékesek, mert az idős fák, a sok korhadó holtfa olyan fajoknak biztosítanak otthont, amelyek egy fiatalabb erdőben nem élnek meg. 2020-as adatok szerint mindössze 120 ezer hektár száz évesnél idősebb erdő van az országban, legnagyobb részben tölgyesek. 150 évnél idősebb erdőből mindössze néhány ezer hektár van. Valódi katasztrófa lenne, ha most ezek megsérülnének a rendelet miatt, miközben az innen kinyerhető tűzifa mennyisége csekély.

A rendelet arról sem vesz tudomást, hogy az egyes fafajok a klímaváltozás miatt eltérően reagálnak a tarvágásra. Bár a módszer mindenhol rombol, bizonyos életközösségek, elsősorban a bükkösök és az alföldi homoki tölgyesek különösen nagy veszélyben vannak. „A bükk rosszul bírja az aszályt, a hűvös, csapadékos klímát kedveli, ezért visszaszorulóban van, de óvatos gazdálkodással, fokozottabb védelemmel még sok helyen megmaradhatna, mert egy háborítatlan bükkös erős mikroklímát teremt magának. Tarvágás után egy ilyen erdő a jelenlegi körülmények között lehet, hogy egyáltalán nem tud már regenerálódni” – mondja Aszalós Réka erdőökológus. „A bükkösök pusztulásával eltűnnek a hozzájuk kötődő növény- és állatfajok is, hiszen minden erdő egy komplex, sajátos életközösség. A legmagasabb hazai hegyvidékek montán bükköseiben számos olyan növény található, amelyek egyedül ezekben az erdőkben élnek, Magyarországon valódi ritkaságnak számítanak. És talán szubjektív szempontnak tűnik, de lényeges: az emberek imádják a bükkösöket, nagyon erős az érzelmi kötődés ezekhez az erdőkhöz, és ezek adják a legszebb túraútvonalakat. Könnyen lehet, hogy az unokáink már nem nagyon fognak bükkerdőket látni Magyarországon, miközben a tarvágásokkal elérhető gazdasági haszon eltörpül az ökológiai károkhoz és a rekreációs érték sérüléséhez képest.” Az erdők az identitásunkhoz is hozzátartoznak: Magyarország nem lenne ugyanaz a hegyvidékek – immár nagyon sérülékeny – bükkösei nélkül.

Az Országos Kéktúra útvonala is átvezet a mátrai Vércverés kivágott bükkösén. Jól látszik, hogy még a meghagyott erdőfolt is folyamatosan pusztul, mert a szárazságnak és az erős szélnek kitett szélső fák sorra tönkremennek (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Az ökológus szerint a másik különösen sérülékeny erdőtípus az alföldi és a hegylábi tölgyeseké, mégpedig az idegen eredetű fafajok erős inváziós nyomása miatt. Ezeken a területeken egy tarvágás után már nem az őshonos erdő regenerálódik, hanem feljön az akác, a zöld juhar, az ostorfa, a bálványfa – az utóbbiaknak az akáccal ellentétben még a fája is teljesen értéktelen. „Az eredeti erdőssztyepp-tölgyesek 90-95%-a elpusztult a mezőgazdasági területek növekedése és a nagyüzemi erdőgazdálkodás miatt, a keményfás ligeterdők több mint 90 %-a is hiányzik. A maradékra nagyon kéne vigyázni, de bőven akad példa arra, hogy az alföldi erdészetekben ilyen állományokat is kivágnak. A jelenlegi vízhiányos viszonyok között ezek nagyon kevéssé tudnak természetes módon megújulni egy vágás után” – teszi hozzá.

Hogy mi fog történni, mennyi kárt okoz a rendelet, azt egyelőre csak találgatni lehet.

Igazán nagy baj akkor lesz, ha a rendelkezés nem átmeneti, hanem befagy, és akár évekre érvényben marad.

Ez egyáltalán nem életszerűtlen felvetés: a koronavírus-járvány is jóval hosszabbnak bizonyult annál, mint azt 2020 elején bárki feltételezte volna, a veszélyhelyzet két évig érvényben maradt. Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán háború a közeljövőben véget érne, az elemzők inkább elhúzódó konfliktusra számítanak, és ha télre csillapodnak is a harcok, könnyen lehet, hogy nem lesz formális fegyverszünet. A nyugati szankciók kivezetésére belátható időn belül egyáltalán nem lehet számítani, ezért az energia-veszélyhelyzet is sokáig fennállhat. Ebben az esetben a kormányrendelet tartósan az erdőgazdálkodás fő szabályozója lesz, és lassanként „elrontja” az állami erdőgazdaságokat, negatív szemléletbeli változásokat okoz.

A lakossági felháborodással valamelyest számolnia kell a politikának, de csak a nagyon szem előtt lévő erdők esetében. A kormánypárti polgármesterek közül Cser-Palkovics András, aki az átlagnál több önállóságot szokott megengedni magának, már bejelentette, hogy Székesfehérváron nem vágnak ki városi tulajdonú erdőket, és a környék erdeit kezelő állami erdőgazdasággal, a Vadex Zrt-vel is egyeztetett az ügyben. „A természetvédelmi területeinken húzódó, jóval idősebb, felbecsülhetetlen értékű erdők (pl.: Sóstó és környéke) kivágása sem megengedhető. Megint: a természetvédelmi, klímastratégiai, valamint szakmai szempontokat figyelembevéve az önkormányzat és a kormány milliárdokat invesztált ezeknek az értékeknek a megmentésébe, fejlesztésébe, melyeknek jelentősége generációkon átívelő” – fogalmazott a fehérvári polgármester. Ez a megállapítás persze országos érvénnyel is igaz.

Valójában azonban a hazai védett erdők egyetlen reménye a következő hónapok vagy rosszabb esetben évek átvészelésére, hogy az erdészek szakmai lelkiismerete ellenáll a kísértésnek, és nem változtatnak az eddigi gyakorlatokon negatív irányba. Az elmúlt évtizedekben minden állami erdőgazdaság igyekezett a sima erdőgazdálkodáson túl megerősíteni az általa kezelt erdők közjóléti funkcióját, egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a természet védelmére, a turisztikára, az ökológiai nevelésre. Nagy különbségek vannak abban, hogy ezt hol mennyire vették komolyan, de a szándék mindenhol megvan, és az erdészeti képzésben is egyre nagyobb teret kapott a korszerű, kíméletesebb gazdálkodási módok oktatása. A Pilisi Parkerdő szóvivője lapunk kérdésére megerősítette, hogy a kormányrendeletben foglaltakat kizárólag abban az esetben kívánják alkalmazni, ha veszélyhelyzet alakulna ki a túzifaellátásban, amennyiben ez nem következik be, a fakitermelés az eredeti tervek szerint zajlik. „Mindezek az intézkedések olyan lehetőségeket tartalmaznak, amelyeket vészhelyzet esetén, hatósági kontroll mellett, a hazai erdőgazdálkodás szakmai elvei és fenntarthatósági gyakorlata alapján alkalmazunk, egyelőre azonban az éves tervek szerint folytatjuk gazdálkodási tevékenységünket.” Csak abban bízhatunk, hogy ezt a legtöbb helyen így gondolják majd.

Nyitókép: tízéves tarvágás a Mátrában a Vércverés nevű hegyen az Országos Kéktúra mellett (fotó: Válasz Online / Zsuppán András

Magyarország kivégzése akkugyárakkal (2023. 02. 21.)

(169. cikk vírusosok nélkül)

Schiffer András: Hét csapás a globális autóipar legvidámabb barakkjára

 2023. február 20.  index.hu

 A cikk:

Az akkumulátor-nagyhatalmi lázálmok kapcsán az alábbiakban két illúzióromboló állítást szeretnék megfogalmazni. Az elektromosautó-gyártás nem fogja magával hozni a zöldfordulatot a bolygón. Szijjártó Péter davosi víziója pedig – a helyi környezet-egészségügyi aggodalmakon túlmutatóan – sokszorosan sérti Magyarország hosszú távú érdekeit.

Sohasem voltam az elektromosautó-gyártás lelkes híve. Akkor sem ünnepeltem, amikor éppen a német Zöldek adták át Thüringiában a kínai CATL első európai akkumulátorgyárát. Elcsatornázásnak tartottam évekkel ezelőtt is a klímaváltozás kiszakítását az ökológiai válság kontextusából, és zöldre festésnek az elektromosautó-fétist. A szkepszisre jó okom van.

Az elektromos járművek karbonsemlegessége több ponton is vitatható. Az elektromos járművek akkumulátorai elég gyakran olyan rendszerről tölthetők, amelyik maga is fosszilis tüzelőanyagokkal működtetett erőművekből táplálkozik. Ennek a szkepszisnek a mértéke azonban talán csökkenthető a megújuló energiaforrások térnyerésével. 

Az elektromos autó előállítása legalább kétszer akkora szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a dízelautóé:

legyártása azért annyira klímakárosító, mert az akkumulátorhoz felhasznált elemeket ki kell bányászni, az érceket szállítani, az akkumulátorgyárakat pedig üzemeltetni kell. Egy amerikai tanulmány szerint az elektromos autók akkumulátorának gyártása nagyobb kibocsátást eredményez, mint egy személygépkocsi előállítása, azonban ezeket a magasabb környezeti költségeket idővel ellensúlyozza az elektromos járművek energiahatékonysága. Így lehet az, hogy az Európai Unió 27 országának energiamixét tekintve az elektromos autók több mint 60 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki. Az elektromos járművek tehát nem csodafegyverek az éghajlatváltozás mérséklésére: az autók számát kellene tömegesen csökkenteni, a közösségi közlekedést pedig ösztönözni.

Az elektromos autók teljes életciklusára vonatkozó kutatások egyelőre túlságosan is a gyártás és üzemeltetés szén-dioxid-kibocsátásra fókuszálnak. Nem számolnak az autók egyéb járulékos szennyezéseivel, mint például az alkatrészellátással vagy a kenőolajok előállításával járó szén-dioxid-kibocsátással, illetve az elektromos autók akkumulátorainak a kidobásával járó környezeti hatásokkal (jelenleg az újrahasznosítás aránya nagyon alacsony). Az akkumulátorgyártás negatív externáliái között ott vannak továbbá az emberekre gyakorolt közvetlen behatások (zaj, bűz), a talaj- és vízbázisminőséget érintő kockázatok, a felhasznált vízmennyiség, a kivont termőföldterület akkor is, ha ezek összességükben eltörpülnek az olajkitermelés negatív externáliái mellett.

Az elektromos autók zöldre festői szemérmesen hallgatnak arról, hogy az akkumulátorgyártáshoz – többek között – lítiumra és kobaltra is szükség van. Bolíviában találjuk a világ egyik legnagyobb lítiumtartalékát. A Bloomberg News 2018-ban már arról írt, hogy Bolívia hihetetlenül fontos ország lesz a következő évtizedben. Az erőltetett lítium-kitermelés miatt a Poopó-tó – a hatalmas ország második legnagyobb tava – már kiszáradt. Evo Morales elnök 2019. november 4-én mondta fel a német ACISA-val kötött 2018. decemberi megállapodást. Az ACISA-megállapodás felmondása megnyitotta a kaput az újratárgyalás előtt olyan feltételekkel, hogy a nyereség nagyobb része a térség lakosságánál maradjon, de felmerült a bolíviai lítiumkitermelő ipar teljes államosítása is. 

Pár nap múlva Moralest lemondatták, a német kormány elsők közt gratulált a puccsistáknak, a megválasztott elnököt lemondásra kényszerítő katonai fellépést a német Zöldek is üdvözölték.

Az ACISA akkumulátorokat szállít a Tesla számára, így nem meglepő, hogy a Tesla részvényeinek értéke a puccs hírére rögtön növekedni kezdett. Az elektromos autók akkumulátorainak gyártásához szükséges másik nyersanyag, a kobalt bányászatánál kiemelt probléma a gyermekmunka alkalmazása. Kongó az egyik fő kobaltexportőr a világon, amely az elektromos autók akkumulátorainak fontos alapanyaga, ahol gyakran kiskorúak hozzák elő éhbérért a profitot termelő ásványt. Az elektromosautó-ipar tehát mint cseppben a tenger mutatja be: a Globális Dél kifosztása, kizsákmányolása és elszennyezése árán zöldül a Globális Észak.

A hazai akkumulátorgyártás eddigi tapasztalatai nem csupán a szkepszisre, hanem az állampolgári aggodalmakra is alapot adnak. Gödön, Komáromban érzékelhető érdeksérelem éri az ottaniakat az akkumulátorgyártás irányából az üzem környezetében terjengő szúrós szag, a betemetett mérőkutak, a folyamatos zaj, az ivóvízben talált oldószerek miatt. A komáromi SK Battery akkumulátorgyár extra vízigénye miatt a térségi ipari célú karsztvízfelhasználás hamarosan szintet lép, ennek pedig főként azok a 20 kilométerrel arrébb fekvő tatai karsztforrások – s persze a tatai Öreg-tó – ihatják meg a levét, amelyek vízszintje az elmúlt években a klímaváltozás hatásait is kezdte megsínyleni.

A Samsung SDI gödi üzemének már ma is nagyobb az egynapos vízfelhasználása, mint Kecskemét városának. A gödi Samsung-bővítésnél új környezeti hatástanulmányt sem kell végezniük a befektetőnek, a gödi talajvízben pedig megjelent az NMP nevű anyag, ami magzatkárosító hatású, és az akkumulátorgyártás során használják oldószerként. A hatóságok nem adják ki a vállalat saját méréseinek egy részét, mondván, azokban üzleti titok is található, s az is kiderült, hogy a szennyezés egyébként éves rendszerességgel kötelező mérését a cég korábban elmulasztotta. A tervezett beruházások helyszínein, Nyíregyházán és Debrecenben tartott viharos közmeghallgatásokon a beruházók, az önkormányzatok, illetve a szakhatóság képviselői sem válaszoltak érdemben például a beruházással okozott környezeti terheléssel, a majdani telephelyen tárolandó mérgező anyagokkal és a szennyvízelvezetéssel kapcsolatban feltett konkrét kérdésekre sem. A debreceni CATL-beruházás kapcsán a kormánypropaganda előszeretettel hivatkozik a kínai beruházó – már említett – thüringiai üzemére. A párhuzam azonban több ponton sántít. A CATL Debrecenbe tervezett gyára hétszer többet termelne, háromszor nagyobb lenne, továbbá három és félszer annyian dolgoznának benne, mint a thüringiaiban. Azon kívül Thüringiában – tartományi és szövetségi szinten egyaránt – működik olyan ellenőrző apparátus, amely képes és hajlandó a beruházót rákényszeríteni a környezetvédelmi szabályok betartására.

Szijjártó külügyminiszter néhány hete Davosban felvázolta kormánya Magyarország-vízióját: Magyarország a nyugati és keleti cégek találkozási pontjaként rendkívül lényeges szereplőjévé vált az elektromosautó-iparnak, a világ tíz legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója közül hét kínai, termékeikre pedig a nyugati autómárkáknak is nagy szükségük van. A következő napokban Dömötör államtitkár berúgta a propagandagépezet motorját. Diadaljelentésében ismertette, hogy hazánkban eddig 17 településen jelentek meg zömében ázsiai akkumulátorgyártók, összesen 20 cég több mint 2800 milliárd forintot fektetett be, ehhez pedig mintegy 300 milliárd forintnyi állami támogatást kaptak. A debreceni beruházás kapcsán megjegyezte: „Ha a tervezett beruházások megvalósulnak, 10 milliós országként is képesek lehetünk arra, hogy 2030-ra a 3. helyen legyünk akkumulátorgyártásban. Ez sok ezer új munkahelyet jelent, és fontos hídfőállásokat a jövő iparágában.”

A Mediaworks gazdasági alegysége egyenesen felturbózta a szijjártói látomást: „A jelenleg ismert tervek alapján kijelenthető, hogy a 2027-es ciklus végére Magyarország világviszonylatban a negyedik legnagyobb akkumulátorgyártási kapacitással fog rendelkezni Kína, az Egyesült Államok és Németország után. Egészen »brutális« együttállás ugyanis, hogy a nagy német autógyártók és a nagy kínai akkumulátorbeszállítók itt találkoznak, ami páratlan helyzetet teremt. Ezért Magyarország lehet az egyik legnagyobb akkuklaszter Európában, de világviszonylatban is olyan hely lehet, ahol előszeretettel fognak a következő évtizedekben megjelenni mind a járműgyártók, mind pedig az akkumulátorgyártó-kapacitások.” Az elmúlt napok bejelentései alapján a történet ott tart, hogy Magyarország kormánya további több tucat akkumulátorgyárat tervez Németh László Kert-Magyarországról szőtt álmának helyébe. A kabinet a maga narratíváján belül tulajdonképpen teljesen logikusan viselkedik.

A NER 2010 után nem egyszerűen átvette, áramvonalasította is a rendszerváltás utáni kormányok összeszerelő modelljét: Magyarországot tette meg a német autóipar legvidámabb barakkjává.

Az összeszerelő ország rémképét annak idején jómagam is visszatérően elhibázottnak tartottam, Szijjártó külügyminiszter pedig nem véletlenül vállalta fel a német autóipar brüsszeli szócsövének dicstelen szerepét, amikor négy éve kijelentette: „Magyarország nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva észszerűtlenül korlátozza.” Mivel időközben az Európai Unióban döntés született arról, hogy 2035-től a belső égésű motorok gyártása befejeződik Európában, az Orbán-kormány ösztönösen nyúlt a német autó- és kelet-ázsiai akkugyártók közötti konnektorszerep után. Körülbelül úgy, mint amikor valaki padlógázzal menekülne előre egy zsákutcában. Van valami ironikus abban, hogy a „szabadságharcos” kormány éppen a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) „Deglobalizáció vagy reglobalizáció?” című panelbeszélgetésén vezeti elő korrigált jövőképét.

Orbán Viktor kormánya újólag egyértelművé tette, hogy a reglobalizáció vs. relokalizáció dilemmájában a rendező Klaus Schwab szervezetével azonos oldalon áll. Ebben persze semmi meglepő nincsen, hiszen a magyar miniszterelnök már évekkel ezelőtt letette a hűségesküt a szabadkereskedelmi világrendre: „A szabad kereskedelem kiterjesztése a glóbuszon bizonyítottan az emberiség javát szolgálná.”

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy a debreceni és nyíregyházi kérdésekre kielégítő válaszokat kapunk, és a helybéliek életminőségét a beruházók valóban meg fogják óvni. Fogadjuk el továbbá, hogy Lánczi Tamásnak és a megafonosoknak lehet igazságuk abban, hogy az Orbán által kinézett konnektorszerep számos külföldi gazdasági-geopolitikai érdeket sért. A lényeges kérdés azonban ekkor sem az, hogy a tiltakozás kinek állhat még érdekében: hanem az, hogy ami a tiltakozás célpontja mögött húzódik, a Szijjártó által Davosban felvázolt konnektorszerep Magyarország hosszú távú érdekeit szolgálja-e?

Orbán Viktor stratégiája viszonylag egyszerűen összegezhető: „ügyes” (ld. még: „sajátos észjárás”) becsatlakozás a nagy globális ellátóláncokba, és siker a lefelé tartó globális bér- és környezetszabályozási versenybe. Ha az utóbbi kapcsán egy külföldi befektető esetleg az EU túl szigorú környezetvédelmi szabályai miatt aggódna, Orbán úgy ajánlhatja fel a belépést az uniós piacra, hogy közben három irányba is kikacsinthat.

Egyrészt a „regálé jogot” szerzett multinacionális befektető számára biztosítja a Gyurcsány-kormány idején feltalált kiemelt beruházási szabályozást, aminek lényege éppen a közösségi ellenőrzés lazításában rejlik. Másrészt a meglévő rendelkezéseket sem tudják ellenőrizni az állami ellenőrző apparátusok, amelyek létszámát az utóbbi években folyamatosan nyirbálták: a német és a magyar határértékek ugyanis hiába hasonlóak, ha például a gödi Samsung-gyárnál évekig nem mérték rendesen ezeket, vagy a Nemzeti Akkumulátor Stratégiához egyszerűen nem készítették el az amúgy roppant eurokonform környezetvédelmi törvényben előírt stratégiai környezeti vizsgálatot és így tovább. Harmadrészt az eljáró hatóságok a befektetők által benyújtott hatásvizsgálati dokumentumokat simán – és persze a környezetvédelmi törvény, valamint az aarhusi egyezmény előírásait megszegve – üzleti titoknak minősítik, s így a kör bezárul. Magyarország üzleti titokba bújtatva válhat Európa hulladéklerakójává.

Mérgező ételek a háború ürügyén (2022. 05. 10.)

Magyar Nemzet 2022 05 02, köpöncei Csilla:

Új utakra kényszerül a mezőgazdaság

alcím: Az élelmezési válságtól való félelem felülírja a környezet... védelmi törekvéseket

'Felelet':

Már a cím is álszent és hazug.

1 Nem kényszerül a mezőgazdaság új útra, minket kényszerítenek a hatalmak céljaik elfogadására.

2 Nincs félelem. A hatalmi körök használják ki a részben épp ezért generált háborút a mérgeik elfogadására, a hasznuk növelésére.

3 Minden van, Ukrajna termel, Magyarország is. Perzse nem kéne benzint drágító üzemanyagot készíteni Európa legjöbb termőföldjein...

részletek:

"úgy tűnik, az ukrán háború miatt most félre kell tenni a.... intenzív mezőgazdaság területének csökkentését."

"a tájvédelem alá eső földeket is bevonják a termelésbe (USA terv)"

"Brüsszel... és a magyar kormány átmeneti jelleggel enyhít a zöldítési követelményeken"

"magyar kezdeményezés: az öklológiai célterületként bejelentett parlagterületeken lehetőség lesz növényvédő szer használatára"

'Felelet':

Semmi új. 2010-től formálisan sincs magyar természetvédelem. A magyar földet és mezőgazdaságot is megmenteni kívánó Ángyán programot megsemmisítették. Még a méheket kipusztító vegyszerek és hasonló mérgek jószándékú EU-s betiltását is a magyar kormány szokta bátran megvétózni. Persze mindez csak rájuk (a magyar bábkormányra) rótt szerep, nem önálló gondolat eredménye.

Egy másik cikkben azon lelkendezik az újság, hogy Budapest belvárosában zárt épületekben, napfény és feltehetően élő talaj nélkül termelnek "friss" zöldséget:

Magyar Nemzet 2022 05 09, köpöncei Csilla:

Jól fogytak a növényvédő szerek / Kertészek a főváros szívében

"magyar startup forradalmasítaná a beltéri növénytermesztést"

'Felelet': bár megmenekülnénk ettől a forradalomtól!

"ipari egység, szenzorok, drónok, mesterséges intelligencia"

'Felelet': Tényleg már csak a madarok szabadok valamelyest. Az ezeréves magyar parasztot felváltja a drón. Mi emberek ülhetünk a virtuális valóságban.

'Felelet':

1

Már a növényvédő szer kifejezés is egy nagy hazugság. Élővilágot pusztító mérgekről van szó, ami esetleg egy növényt megkímél, ezerféle életet, a termőföldet, az ivővizet pusztítja.

2

Legjobb lenne a vegyszerek használatát lényegében megszüntetni, legalábbis az élelemtermelésben legalább tizedére, huszadára (10%-ra, vagy 5%-ra) csökkenteni.

3

Ez a két cikk nem az agrárlobbi vagy a vegyszerlobbi fizetett hirdetése?

Miért nem Ángyán? (2022. 02. 14.) A 'Felelet' 100. cikke (vírusosok nélkül számítva)

Jó újságcikka Magyar Hang (hang.hu) újságból, amely a Magyar Nemzet mai kormányújság elődje

Miért nem Ángyán?    

Pauló Gergő     2022. február 14.,

A mindennapi közéleti diskurzus a politikai bulvár szintjén mozog, legfeljebb nyomokban tartalmaz érdemi mondanivalót. Folyamatosan olyan dolgokról olvashatunk és hallhatunk, hogy melyik politikus éppen milyen válogatott jelzőkkel illette a másikat, hogy a miniszterelnök az előre megbeszélt kérdések mentén hogyan játszotta el a nemzet megmentőjét, az erőskezű, hozzáértő, de szerény vezetőt pénteken a Kossuth Rádióban, vagy hogy a hét más napjain a cukrászdában, „spontán” családlátogatáson, disznóvágáson, óvodában hogyan építi az imidzsét a választásokra. Netán hogy Márki-Zay Péter milyen, finoman szólva nem szerencsés szavakkal fejezte ki magát a vasárnapi bejelentkezésében, hogy Jakab Péternek milyen színvonalon sikerült eljátszania a parlamentben a tükör előtt jól begyakorolt szónoklatát, vagy hogy Gyurcsány Ferenc hogyan öntötte ki a szívét a Facebook-oldalán. A narratívák pedig elmagyarázzák nekünk, hogy hogyan kellene kommunikálnia (még véletlenül sem gondolkodnia és cselekednie) a kormánynak és ellenzékének.

Nem tudom pontosan megmondani, hogy ez a felszínesség a társadalom mekkora részének tűnik fel, de ez biztosan nem lehet a nagy többség, ugyanis akkor nem lenne hatalomtechnikai szempontból kifizetődő stratégia ez a politikai reality show, amit a média közvetít felénk. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ennek semmi, de semmi köze nincsen a világunk lényeges folyamataihoz, amelyek kíméletlenül történnek a háttérben, akkor is, ha nem figyelünk rájuk, sőt, legzavartalanabbul akkor. A csilivili felszín alatt a valós események unalmasnak, lényegtelennek, figyelemre sem méltónak tűnnek, pedig valójában ezek határozzák meg a problémáinkat és boldogulásunk lehetőségeit, az egészségünket, a jóllétünket, illetve hogy bizakodva vagy éppen szorongva nézünk a jövőbe.

Egy unalmas történet

Talán mert se Orbán Viktor, se Márki-Zay Péter, se Jakab Péter, se Dobrev Klára nem beszél nekünk erről a politikai világot jelentő deszkákon, nem igazán tudjuk, vagy legalábbis nem csodálkozunk rá, hogy Magyarország szinte egésze kultúrtáj. Ez a kellemesen hangzó eufemizmus a gyakorlatban azt jelenti, hogy nagyrészt az élővilág szempontjából sivatagnak minősülő mezőgazdasági területekből, katonák módjára szabályos sorokba rendezett, jelentős részben idegenhonos, egyfajú és egykorú fákból álló kukoricaföldszerű ültetvényerdőkből, gátak közé kényszerített folyókból, lecsapolt vizes élőhelyekből és persze ember alkotta építmények tömkelegéből áll. Nem nagy felismerés, hogy ennek bizony (néhány, a kirándulók számára fenntartott, apró szelettől eltekintve) semmi köze nincsen az eredetileg itt található, élő és diverz természethez. De még ahhoz a hasonlóan kultúrtájhoz sem sok, ami 100-200 évvel ezelőtti mozaikosságával még a sokszínűség benyomását keltette, és amivel egyre inkább már csak képeslapokon vagy a turizmus fellendítését célzó országimázs-filmeken találkozhatunk. Mi pedig ebben a kultúrtájban élünk (túl), benne vagyunk, amikor dolgozunk vagy amikor pihenünk, ezt látjuk utazás közben a vonatból/autóból, innen származik az élelmünk, ebből vadásszuk le a túltartott, jelentős részt mezőgazdasági terményeken növekedett „vadállatainkat”, ide hordjuk az iparunk és fogyasztásunk hányadékát, ezt túrjuk fel, forgatjuk meg, fertőtlenítjük, gyomirtózzuk, locsoljuk, szárítjuk, szecskázzuk, vágjuk, aratjuk és fűrészeljük évről évre. Legfeljebb azért nem tűnik mindez sivárnak, mert már a viszonyítási alap (amiben szocializálódtunk) sem volt sokkal szebb, illetve a folyamat lassabb annál, minthogy nap mint nap szembesüljünk a változásokkal. Különben is, bármikor megnézhetünk egy jó kis természetfilmet a számítógépünkön anélkül, hogy kinéznénk a vonat ablakából.

És ez így van rendjén – mondják a szakértőknek beállított ideológusok –, hiszen nem lehet másként elegendő élelmiszert termelni, faanyagot előállítani, védekezni az árvizek ellen, versenyképesnek és sikeresnek lenni az európai és a világpiacon, és persze: növelni a GDP-t, ami valószínűleg a „ki a keresztényibb?” versenyben induló politikusaink szerint kiolvasható a Bibliából, hiszen ellenkező esetben nem kiáltották volna ki konszenzuálisan szent célnak. És természetesen nem gondolkodik másként minderről Raskó György, az összellenzék nemrégiben kinevezett mezőgazdasági szakpolitikai kabinetvezetője sem, akiből ellenzéki választási győzelem esetén alighanem minisztert csinálnak majd. Úgy tűnik, a zavaros és acsarkodó felszín alatt nagy egyetértésben hallgat a mély. A 2010-ben az Ángyán József nevéhez köthető radikális földreformot ígérő Fideszről azóta kiderült, hogy sosem gondolta komolyan a kis- és közepes (értsd: nem konyhakert méretű, hanem emberléptékű) gazdaságokra, azok szövetkezésére épülő, ökológiai és egészségi szempontokat érvényesítő mezőgazdasági politikát. Az alapvetésekben – úgy néz ki – nagy az egyetértés: az embereket (ahol lehet) technológiával kell helyettesíteni; minél nagyobb, összefüggő területeket kell egyben megművelni; az átlagos birtokméretet tovább kell növelni; diverz rendszerek helyett monokultúrákat (vagy csupán néhány növényből álló fajszegény kultúrákat) kell fenntartani; a természetes folyamatokkal ádáz küzdelmet folytató, intenzív, kemizált és gépesítésre alapozott mezőgazdaságot kell támogatni; hazánk minden megművelhető négyzetcentiméterét ki kell szipolyozni, hogy növeljük az exportteljesítményünket; az olcsó, környezetszennyező, munkaerő-kizsákmányoló dél-amerikai, délkelet-ázsiai és afrikai mezőgazdasággal kell versenyeznünk.

Ángyán Fidesz általi, választási célú felhasználása (2010-ben), majd elűzése a kormányból ugyanúgy ezt fémjelzi, mint Raskó György megbízása az ellenzék mezőgazdasági politikájának megalkotásával. Utóbbi szereplőről néhány gondolat. Ő az, aki szerint Ángyán „országos méretű szabadtéri skanzenné” akarja alakítani az országot. Ezt még 2012-ben, az Egyenes Beszéd című műsorban mondta az akkor éppen valamiért meglehetősen joviális Kálmán Olgával szemben. Raskó egyébként szakmai tapasztalatait olyan dél-amerikai országokban szerezte, amelyek mezőgazdasága soha nem látott sebességgel számolja fel a Föld utolsó biodiverz esőerdeit, hogy helyet csináljon a nagyüzemi szójatermesztésnek és marhatartásnak. Nem csoda, hogy hazánkba visszatérve sem vált a környezeti és egészségi szempontokra érzékeny politikussá. A génmódosított növények beengedését az EU-ba jó ötletnek tartja (amiben kivételesen nem egyezik a véleménye a kormánypártokéval), a klímaváltozást pedig (nyomon követhető megnyilvánulásai alapján) a szerint tartja éppen jó, vagy problémás jelenségnek, hogy az aktuális év időjárása hogyan befolyásolta az agrár-nagyvállalkozóként irányított többezer hektáros birodalmának gabonatermését. Azt hiszem ezt hívják egy-ügyűségnek.

Szóval Raskó György egy mezőgazdasági nagyvállalat irányítója (is), és hogy cinizmusban felveszi a versenyt a NER-elit bármely tagjával, azt az is bizonyítja, hogy a Népszavának adott interjújában elmondta: támogatná, hogy Ángyán Józsefnek a NER-éra első felében történt állami földbérlet-pályázatok visszásságait feltáró földjelentéseit kiadják egy úgynevezett Fehér könyv formájában. Ez aztán az elszámoltatás! A vicc az, hogy ezekben a jelentésekben az ő érdekeltségei is szerepelnek a somogyi földbérlet-pályázatok kapcsán a földek közel felét elnyerő három nagygazdaság egyikeként. Az interjú egyébként úgy kezdődik, hogy „A mezőgazdaság nagyjából rendben van...”. Kényelmes miniszterjelöltnek tűnik ő a Fidesz számára is.

Alapvető kérdések

De térjünk vissza az alapvető kérdésekhez. A magyar társadalom tagjaiként elhisszük-e, hogy ezeknek a pártszínezettől függetlenül egymással a mezőgazdaság terén (is) alapvetően egyetértő politikusoknak van igazuk, vagyis: minél kevesebb munkaerőt alkalmazó minél nagyobb gazdaságok, minél nagyobb összefüggő területeken, minél intenzívebb, kemizáltabb, gépesítettebb, automatizáltabb módon termelő, exportorientált mezőgazdaság kell nekünk, illetve, hogy nem is lehet mást választani? Elhisszük-e ezt annak ellenére, hogy Nyugat-Európában az átlagos földbirtokméret töredéke a magyarnak; hogy a szomszédos Ausztriában az ökológiai(bio)termesztés aránya a 30 százalékot közelíti, míg nálunk a 6-ot sem éri el? Elhisszük-e, hogy a magyar mezőgazdaság biztonságos és egészséges élelmiszert állít elő, miközben a magyar lakosság egészségi állapota tragikus, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a rák emberek millióit érintik, és a halálesetek bőven több mint fele ezeknek köszönhető? Elhisszük-e, hogy az előbb említett úgynevezett civilizációs betegségeknek semmi közük ahhoz, hogy jellemzően természetidegen módon szinte kizárólag gabonán tartjuk a haszonállatainkat, a növényeink tápanyagtartalma pedig drasztikusan csökkent az intenzív mezőgazdaság hatására? Elhisszük-e, hogy a mezőgazdaságban használt kemikáliák az ember által meghatározott (és időnként változtatott) határértékeken belül ártalmatlanok az egészségünkre?

Elhisszük-e az ígéreteket, amik a növényvédőszerek, antibiotikumok és hormonkészítmények radikális csökkentéséről, az egyre inkább kimerülő talajok regenerációjáról és a CO2-kibocsátás csökkentéséről szólnak, miközben alapvető ökológiai ismeretekkel tudható, hogy száz és ezer hektárokon 1-2-féle növényt termesztve nem kerülhetőek el a kártevők pusztító növényvédőszerek nélkül, a szántással halottá változtatott talajok termőképessége nem tartható fenn energiaigényes műtrágyagyártás nélkül, az intenzív állattartásra jellemző zsúfoltságban nem lehet elkerülni a betegségeket antibiotikumok nélkül, a nagyüzemi mezőgazdaság magas gépigénye pedig nem működtethető masszív CO2-kibocsátás nélkül? Elhisszük-e, hogy a vidéki közösségek erősítse a cél, amikor a kistelepülések körüli földek távol élő nagygazdák vagy mezőgazdasági integrátor cégek tulajdonában vannak, akik olcsó külföldi bérmunkával műveltetik a földet, miközben a helyiek szinte kizárólag városokban találnak munkát, esetleg elköltöznek, vagy külföldön próbálnak boldogulni?

Összességében pedig elhisszük-e, hogy elsődleges feladatunk a gazdaság teljesítményének, a GDP-nek a növelése, hogy ez a siker kulcsa, maga a haladás, akárhogy is néz ki közben a környezetünk, akárhogy is érezzük magunkat a munkahelyünkön (ahol az életünk bő harmadát töltjük), akárhogy is alakul az egészségünk, a szociális kapcsolataink, és akármikorra is jósolják éppen a civilizációnk pusztulását.

Elkészült Ángyán József újabb jelentése az állami földprivatizációnak nevezett intézményesített földrablásról.

Sorolhatnám még az összefüggéseket a nagyüzemi mezőgazdaság és az ökológiai és egészségi problémák között, valamint az ellentmondásokat a politikai ígéretek és a valóság között, de végül úgyis eljutunk oda, hogy mi, a társadalom tagjaiként min tudunk és vagyunk hajlandóak elgondolkodni és változtatni. A politikai bulvár helyett érdekelnek-e bennünket valódi kérdések és dilemmák, valamint állampolgárként, illetve fogyasztóként hajlandóak vagyunk-e olyan döntéseket hozni, ami a jól felfogott szempontjaink szerint a kívánt irányba mozdítja a rendszert.

A mezőgazdaságot (és az azzal kapcsolatos területek széles tárházát) érintő politika terén – úgy néz ki – Raskó György kinevezésével az ellenzék nem képzett valós alternatívát számunkra a Fideszhez képest. Például Ángyán József választása erre a posztra az érdemi változás lehetőségét hordozta volna magában, ami viszont nem történt meg. Hogy megfordult-e ez bárkinek a fejében az ellenzéki oldalon, illetve hogy Ángyán elvállalta volna-e egyáltalán, ha felkérik, valószínűleg már soha nem fog kiderülni. Azon állampolgároknak pedig, akik ezen pártpolitikai fejlemények ellenére szeretnék a mezőgazdaságot egy fenntarthatóbb, emberléptékűbb, természetközelibb, egészségesebb irányba „tologatni”, (egyelőre legalábbis) nem maradt más a kezükben, mint a fogyasztói döntéseik, a vásárlói preferenciáik, mint a rendszert befolyásolni képes „szavazatok”.

A szerző a Karátson Gábor Kör önkéntese

Napenergia - háztetőn vagy szántóföldön? (2021. 03. 28.)

2021. március 24. Magyar Nemzet cikk: Új szabályozás érkezik a háztáji napelemekhez

érdekesebb részletek:

- Júliustól választaniuk kell a háztáji napelemek tulajdonosainak, hogy a szaldós elszámolást választják, és lemondanak az állami támogatásról, vagy a bruttó elszámolással a kötelező átvételi ártól esnek el.

- Egy optimális rendszer szaldó elszámolással 10-12 év alatt térül meg támogatás nélkül, bruttó elszámolással pedig 16-18 év alatt, ami az ötvenszázalékos támogatással 8-9 évre csökkenthető

- A háztartási méretű napelemek teljesítőképessége a 2015-ös 128 MW-ról 2020. szeptember végére 640 MW-ra növekedett

- 79 681 háztáji kiserőművet tartott nyilván, amelyek közül 65 140-et természetes személyek telepítettek

- a háztartási méret (50 kW) feletti naperőműveknél: a beépített kapacitásuk az elmúlt öt évben ötvenszeresére nőtt, 25 MW-ról 1208 MW-re

'Felelet':

1: A szakemberek és a sajtó egyöntetűen támadta mindig a napenergiát, hogy kiegyensúlyozatlan, összeomlik majd miatta az energiaellátás.

2: Soha meg se említették azt az egyszerű módszert, hogy a fogyasztást, a háztartási gépek bekapcsolását az aktuális (napszak, napsütés, szél) áramdíj szerint (az éjszakai áram vagy a nagy ipari fogyasztók lekapcsolásához hasonlóan) könnyen lehetne szabályozni.

3: Más európai országokhoz képest nálunk nem támogatták a házi energiatermelést. Még Románia is előttünk járt melegvizes rendszerek támogatásával!

4: Az utóbbi öt évben a nagy cégek átvették a vezetést, és sorban épülnek az óriás naptelepek. Tehát, ha a milliárdosokat kell támogatni, már nincsenek szakmai aggodalmak.

5: Az óriás telepek hátránya: A hálózati veszteség (nem a fogyasztás helyen keletkezik az áram), sérülékenység (a házi erőmű egy vezetékszakadás esetén is megmenti a családokat, a fagyasztóládákat), a haszon, a támogatás az állampolgárok kezéből máshova kerül és az értékes földterületek, szántóföldek megszűnnek, rosszabb esetben gyomtalanítás miatt még folyamatosan mérgezik is őket.

6: A lakossági használatot is át kéne gondolni: A legalább 50 éve településeinket elcsúfító légvezetékek, távközlési légkábelek, trafók, csúf oszlopok, ronda és vakító, rosszfényű köztéri is magán illetve reklám lámpák, villogó mozgó fények, reklámtáblák, fali és óriásreklámok, közlekedési lámpák, oszloperdők, közműdobozok, terelőoszlopok mellett a tetőket elcsúfító, esetleg kápráztató napelemek még tovább rontják élhetetlenné váló környezetünket.

Neves kutatók álltak ki az oltási kényszer ellen (2020. 04. 24.) a Nebáncsvirág Egyesület honlapjáról 2018. 02. 09-i írás

https://nebancs.hu/34-hirek/275-franciaorszag-neves-kutatok-alltak-ki-az-oltasi-kenyszer-ellen.html

 Az elmúlt évben eddig példátlan kötelezési hullám söpört végig a világban a gyermekkori oltások terén. Németország, Svédország és Nagy-Britannia egyszerűen elutasította a szigorítási törekvéseket. Romániában, ahol közben egy valódi járvány is borzolta a kedélyeket, szintén nem sikerült elérni, hogy az állam a törvény teljes szigorával kényszerítse ki az oltásokat. Ez utóbbi esetben, a romániai ortodox egyház oldaláról is komoly ellenálás mutatkozott.

 Olaszországban sokkolta a közvéleményt az új törvény, amely súlyos büntetések kilátásba helyezésével kényszerítené a szülőket az újonnan bevezetett kötelező oltások beadatására.
A civilek tömegtüntetéseken való bátor kiállása miatt a kormány később engedményekre kényszerült az eredeti elképzeléséhez képest. Mind a kötelezni tervezett oltások számát, mind az azok elmaradását szankcionáló intézkedések súlyát mérsékelni kényszerültek.
Franciaországban annak ellenére született jelentős szigorításokat elrendelő törvény, hogy a lakosság jogos aggodalmait neves orvosok szakmailag alátámasztották. Ausztrália biztosra ment. Egyszerűen megtiltotta az egészségügyben dolgozó szakembereknek, hogy bármely – vakcinákkal kapcsolatos – aggályuknak hangot adjanak. Az intézkedés nyomatékosítására a kormány állásvesztést és börtönbüntetést is kilátásba helyezett.

Franciaországban valami gyönyörű csoda történik!

 Franciaország 2018. január elsejétől összesen 11-féle fertőző betegség elleni oltást tett kötelezővé, melyek beadatását két éves korig megköveteli. Idén júniustól az oltatlan gyermekeket kizárja a közösségekből, szüleiket pedig súlyos pénzbírsággal és akár börtönnel fenyegetik.
 Két neves professzor, Luc Montagnier, aki a HIV vírus felfedezéséért Nobel-díjat kapott, és Henri Joyeux, aki szintén nemzetközi díjjal elismert rákkutató, szakmai alapú kifogást emelt a kötelezés ellen. Állásfoglalásuk franciául itt olvasható. – Magyarra fordítva.

részlet ebből:

Íme, mitől lehet tartani:

Hirtelen csecsemőhalál, még ha ez ritka is (Bölcsőhalál)Az elkövetkező években súlyos és fogyatékossággal járó krónikus autoimmun betegségek, különösképp a legtöbb vakcinában jelen levő nagy mennyiségű alumínium adjuváns miattBizonyos fajta rákok kockázata a csontokat, izmokat, porcokat érintően... szarkómák, melyek végelenül súlyosak a kamaszokra és fiatal felnőttekre nézve, az alumínium adjuvánsos vakcinákat kapott állatoknál már bizonyítottan.

A gyermekek immunstátuszát illetően semmiféle észrevétel nincs megfogalmazva. Semmi nem hangzik el a szoptatás ösztönzésére –tiszteletben tartva az anya választási jogát –, holott ez a WHO ajánlása és ez biztosítja a legjobb természetes védelmet.[1] A szoptatás lehetővé teszi a vakcinálást 2 éves koron túlra, amennyiben a szülők egészségesek.A brutális növelést a kötelező oltások számában és a szankciókban a Szolidaritási és Egészségügyi Miniszter, Agnès Buzyn szorgalmazta „a franciák védőoltások irántibizalmának helyrehozatala” egyik eszközeként.Ez félreértelmezése a Közegészségügynek, melynek minisztere –a vakcinagyártók támogatását élvezve –a családokra kívánja hárítani a felelősséget.

A 11 vakcina 6.hetes és a 2 éves kor alatti gyerekek immunrendszerére gyakorolt hatása önmagában is sok kérdést vet fel, melyeket a Tudomány mindeddig nem válaszolt meg, különösképp a krónikus gyulladásos vagy autoimmun betegségek előfordulására vonatkozóan.

Röviden, a 11 vakcina kötelezővé tétele lehetővé teszi, hogy a vakcinákra vonatkozó törvénykezés összhangban legyen a gyártók által előírt állapottal, miután a gyógyszertárakban elérhetetlennétettékaz egyszerű DTP-t, anélkül, hogy a családok igényeit figyelembe vették volna.

Végül, azt állítják, hogy a hepatitisz B vakcina két éven belül nem okoz neurológiai károsodást, későbbi károsodás sem jósolható, miközben tudjuk, hogyévente 25-tel nő a szklerózis multiplex (SEP) esetek száma (összesen 700 ilyen gyermek van Franciaországban), kezdve a 6 év körüliektől és az átlagosan 11-12 év körüliekig.

2005-ben az Unesco 193 ország, köztük Franciaországegyetértésével, elfogadta a Bioetika és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez kimondja, hogy bármely orvosi beavatkozás csakis az érintett személy előzetes, szabad és elégséges tájékoztatáson alapuló beleegyezésével történhet meg.

Az oltásról való döntésnek az egyes orvosok és a családok felelősségi körében kellene maradnia, elkerülve azt a jelenséget, hogy figyelmen kívül hagyják az újszülött öröklött sajátságait, hajlamait, életkörülményeit és az egyes betegségektől való megfertőződés valódi kockázatát.Ezek azok az információk, melyeket az orvosnak kell beszereznie, és elképzelhetetlen, hogy ez ne történjék meg: nem lehet vakon/ vaktában oltani. Ez a norma a legtöbb európai országban,ahol nem fertőzöttebbek a gyermekek, mint Franciaországban, holott nem kötelező az oltás.

Tartottak (állam)pogári egyeztetést, de ellentétben azzal, amit ma a legtöbb média és a hatóságok állítanak, ez az egyeztetés nem az oltáskötelezés javára hangzott el.A Le Monde Diplomatique2018. januári száma felidézi, hogy a vakcinákról szóló polgári egyeztetés elnöke, Alain Fischer kollégánk „nem említette meg közérdekű nyilatkozatában, hogy 2013-ban kapott egy 100.000 eurós Sanofi-Pasteur Intézet díjat. Továbbá, a nyilvánosságra hozott következtetések nem az egyeztetés legfontosabb pontjait tükrözték.”

Amikor Agnès Buzyn, a miniszterasszony megnyugtatja a családokat, azt állítva, hogy ezt az adjuvánstmár 90 éve megelégedéssel használják, nem veszi számításba sem az injektált mennyiséget, sem a mellékhatásokat, melyek az allergiás reakciók erősödésében mutatkoznak meg. Ezek a mellékhatások korábban kevésbé voltak jegyezveés mérgező hatásuk csekélyebbvolt, mivel kevesebb alumíniumról volt szó. Nem beszélve a mostanában használt még ártalmasabb gyakorlatról, melynek során intramuszkulárisan injektálják az oltóanyagot.Ráadásul a környezetünkben bekövetkező jelentős változások is ( élelmiszereink vegyiszennyeződése a gyomirtószerek révén, az endocrin zavarok, és talán az elektromágneses szennyeződés is) meggyengíthetik a vakcinák által kiváltott immunreakciókat, miközben az alumínium behatolását támogatják csecsemők agyába.

-Az alumíniumot kivonták a kozmetikai termékekbőlbőrön át felszívódó természete miatt, mely növeli a mellrák kockázatát.Az állatokat, a szépészeti cikkeket szentesítették, de a gyermekek számára szóló vakcinákat nem, vagyis az alumíniumot közvetlenül izomba oltják , megkerülve a védelmüket (bélgát, bőr).

A csecsemők számára kötelezővé tett, izomba oltott 11 vakcina 3,8 mg alumíniumot tartalmaz, ami messze meghaladja a felnőttek számára engedélyezett normát.

Japánban, 1975-ben, 37 hirtelen halálesetet jegyeztek fel és hoztak kapcsolatba a vakcinákkal. 1975 és 1988 között a japán kormány beszüntette a két éves kor előtti védőoltásokat. A hirtelen csecsemőhalálról tett bejelentések eltüntek egészen addig, míg vissza nem tértek a 3 hónapostól 48 hónaposkorúak szabad vakcinálásához, és a hirtelen halálesetek száma ismét emelkedésnek indult.

A családok nagyfokú vonakodása a 11 kötelezővé tett oltás ellen azzal is magyarázható, hogy az Engedélyeztetéshez -a gyógyszerekhez hasonlóan -, a vakcinák is legyenek alávetve szigorú tesztelésnek.

Az egészségügyi hatóságok nem veszik figyelembe a vakcinákban rejlő –az általukelismertnél több és súlyosabb lehetséges komplikációt. Az autizmus, [14] a fibromyalgia, a krónikus fáradtság, a narcolepsia és más autoimmun betegségek eseteit tulajdonítják a betegek az oltással kapcsolatosnak, s számuk túl sok ahhoz [15], hogy határozottan kizárhatnánkőket.

 A velük elsőként egyetértő 120 francia orvos aláírásával megtámogatva felhívást intéztek az egészségügyben dolgozó szakemberek felé, hogy közös erővel térítsék az Egészségügyi miniszter asszonyt jobb belátásra. Kezdeményezésüknek mostanra közel 8 ezer szakmai támogatója van. https://www.11vaccinsobligatoires.com/appel-montagnier-joyeux/

Követeléseik a következők:

• Ne legyen kötelező az oltás a gyermek két éves kora előtt, kivéve, ha egy felelős orvos szükségesnek ítéli és előírja.
• Az oltás időpontjának kitolása érdekében legyen figyelembe véve az anyatejben lévő antitestek általi védelem, hogy az minél több gyermek hasznára lehessen (az anya szabad választása szerint), mint ahogy ez a WHO ajánlása is.
• Engedélyeztetéshez – a gyógyszerekhez hasonlóan - a vakcinák is legyenek alávetve szigorú tesztelésnek.
• A csecsemők hathetes korában felesleges hepatitisz B elleni oltási kötelezettség legyen eltörölve.
• Fejlesszenek ki nem-toxikus adjuvánst a vakcinákban, mint amilyen az ártalmatlan kalcium-foszfát, hiszen határozott tudományos bizonyíték áll rendelkezésre az alumínium toxicitására vonatkozóan.

 Gondoljunk tisztelettel ezekre a bátor szakemberekre, akik sem megtéveszteni, sem megfélemlíteni nem hagyták magukat, és ragaszkodnak a gyógyításra tett esküjükhöz! Őszinte kiállásuk segíthet visszaállítani az orvosokba vetett közbizalmat, és elérni, hogy a tudomány fejlődése valóban a jövendő generációk érdekeit szolgálja.

A Nebáncs honlap keretes írása:

 Hogyan lehetséges, hogy a közegészségügyi törekvések ellentmondásba keverednek a tudomány eredményeivel? Úgy, hogy a magánvagyon megtalálja a módját, hogy saját üzleti érdekeinek érvényt szerezzen a politikai döntésekben. Jótékony milliárdosok hatalmas összegeket adományoznak egészségügyi, oktatási vagy politikai célokra. De mi a különbség jótékonyság és befektetés, illetve adomány és vesztegetés között? Ezek az emberek a vagyonuk segítségével befolyást szereznek, ráadásul olyan területeken, ahol közpénzek elosztása is történik. Így biztosak lehetünk benne, hogy befektetésük busásan megtérül. Gyakorlatilag döntéshozókká válnak úgy, hogy senki nem választotta meg őket. Érthetetlen, hogy míg Soros György esetében ezt a kormányok felismerik és sérelmezik, Bill Gates hasonló ügyeskedése kevésbé zavarja őket. Pedig utóbbi GAVInéven közös vállalatot alapított a WHO-val, a vakcina gyártókkal, a szintén gyanús Világbankkal és kormányokkal, ahol együtt határozzák meg a globális egészségpolitika irányát.

• http://nepszava.hu/cikk/327142-bill-gates-peldat-mutat-a-vilagnak
• http://lovasistvan.hu/2017/04/20/india-betiltott-egy-bill-gates-altal-penzelt-egeszsegugyi-civil-szervezetet/
• És egy példa arra, hogy a kis(ebb) halak időnként lebuknak: http://www.secinfo.hu/archives/3007

Ha valaki nem gyógyszertárakat és orvosokat veszteget meg kisstílű módon, hanem magát a WHO-t, a bukás esélye minimális.

Nincs remény, avagy a 2010 utáni Magyarország (2020. 09. 17.)

Felelet.hu:

A rendszerváltoztatásig bíztunk a nyugatban, a kapitalizmusban, a demokrácia várt eljövetelében. (Persze a történelemben vagy a nyugati valóságban tájékozottabbak talán okosabbak voltak.)

Utána mindig akadtak személyek, pártok (alternatívák, ellenzék, értelmiség, mozgalmak, közösségek), akikben reménykedhettünk.

A szabadságharc 50. évfordulójának (2006) meggyalázása után a Fidesz, "Orbán eljövetelében" bízott az ország nagyobb része. (És várta türelmesen "az elmúlt 8 év" végét.)

Ma nincs a hazai politikában, közéletben látható remény. Az összes szóba jöhető, rokonszenvesebb pártot felszalámizták, beolvasztották, a jó, alkalmas embereket félretették, elijesztették a közélettől. (pl. Ángyán József, Élőlánc) Az ellenszenveseket, vállalhatatlanokat meghagyták nekünk, sőt erősítették őket mindenkori "ellenzéknek". Az évforduló megtiprói az alkotmányozó többség akarata szerint örökre érintetlenek, érinthetetlenek, büntethetetlenek, megismerhetetlenek. De ez is szükségszerű, hisz a magyar népet rendszeresen, generációnként meg kell félemlíteni, hogy ne csináljon "rebelliót".

Ez az utolsó 10 év hatalmának igazi, mérhetetlen gonoszsága, hogy a reményt is elvette tőlünk. Az idősek pedig - akiknek már nincs reményük kivárni egy Bach-korszak, egy Rákosi-korszak hosszát - saját lelki békéjük védelmében ösztönösen kénytelenek hinni a hatalomnak, és akkor viszont mindenben, így a pápaellenességben (itt, itt, itt, itt, itt), bevándorlás hisztériában, vírus kezelésben, Ángyán megtiprásában...

Persze magasabb szinten van remény.

Ahogy II. János Pál pápa 1978. október 22-én (a magyar szabadságharc kezdete, amit a lengyelek és az olaszok is számon tartanak!) az első szavaival mondotta: Ne féljetek!

És maga a közélet, közhangulat, közgondolkodás, közérzet is rendkívül gyorsan, váratlanul, a világi hatalmasok (ide értve az együttműködő egyházvezetőket is) tervei ellenében megváltozhat - a nagymértékű befolyásolás, népbutítás, megfélemlítés, hűbéri kiszolgáltatottság és nemzetközileg segített új teljeskörű telefonos-műholdas "lehallgatás" ellenére.

kapcsolódó cikk: Magyar Nemzet Lugas - Terján Nóra: Ökoláger (2020. 02. 15.)

Meglepóen bátor és jó cikk. Érthetetlen, hogyan jelenhetett meg, hiszen ellentmond az ugyanitt sorban megjelenő, minden más véleményt megalázó írásoknak.

Ugye már többször olvashattuk az utóbbi hónapokban, hogy a ketrecben a tyúk boldogabb, mint a szabadban. Védve van, állandóan ehet. Talán az ilyen gondolkodású döntéshozók próbálják az embereket is ketrecben tartani. Például Kádárék a lakótelepekbe tuszkolták a szabad és önálló! falusiakat...

Örültem a cikknek. Évek óta nem volt hasonló.

A z idézetek mellé írom az emberekre vonatkozó hasonlóságokat is. Mind (ember, állat, természet)  fontos lenne.

"évi hetvenezer majmot, kutyát, macskát 'használnak' fel tudományos célból. Mire? (Felelet.hu: Talán mesterséges járvány-fegyverek megalkotására? Amivel a kormányokat zsarolva jó drágán el lehet adni az ellenszérumot?

"jogunk van a tehenek (lovak, kutyák) mesterséges megtermékenyítésére" (Persze: ha a szabad természetes/egészséges/boldog (otthon) szülést/születést megtilthatjuk mindenkinek, vagy a drágán kiképzett női felsővezetőből kioerálják a női szerveit, akkor ezt is lehet...)

"ellopjuk a síró borját" (Az embernek meg szülés után vették/veszik el a síró csecsemőjét, beteszik a többi üvöltő közé, cukorral mérgezik anyatej helyett; sok helyen pár hét után munkába kell állni, lehetetlen szoptatni.; a 3-5 éves gyereket elvesszük ('kiemeljük') a családból az iskolarendszerbe...)

"a bolygón valóságos lágerekbe, nagyüzemi hizlaldákba és ketrecekbe zárva tartjuk az élővilágot"

"szabályozunk, kerítésekkel...." (Kerítéssel, zárakkal, tilos táblákkal bőven szabályozzuk az embereket is. A város, falu fő látható elemei a kerítések, közművezetékek, reklámok és csak mellesleg a házak is.)

 "Kapirgáló tyúkhoz jutni lehetetlen"

"a legtöbb hús dugig van antibiotikummal"

Köszönöm.

Rekosrendező, várostervezés, Bardóczi (2024. 03. 12.)

https://epiteszforum.hu/rakosrendezoi-hogyan-tovabb-iii--rakosrendezo-fejlesztesenek-zoldfeluleti-kerdesei

Rákosrendezői hogyan tovább III. – Rákosrendező fejlesztésének zöldfelületi kérdései

2024.02.24.

Budapest Városháza háromrészes cikksorozatban érinti a Rákosrendező jövőjével kapcsolatos városszerkezeti, építészeti és zöldfelületi kérdéseket. A harmadik részben Bardóczi Sándor, a város főtájépítésze osztja meg gondolatait: “Nem vitás, hogy egy modern Semiramis függőkertje akar itt megjelenni, amely nem áll messze a Közel-Kelet erőforráspazarló és hosszú távon fenntarthatatlan ingatlanfejlesztési modelljeitől."

Egy, talán sokak számára megdöbbentő ténnyel kell kezdenem: a rendelkezésre álló műholdas infrafotó elemzések alapján Rákosrendező Budapest legnagyobb összefüggő zöldfelületi intenzitásnövekedését felmutató térsége volt az elmúlt 30 évben. Másik megközelítésben azért tudjuk kijelenteni, hogy Budapesten ebben az időszakban nem csökkent drasztikusan, hanem stagnált a zöldfelületi intenzitás, mert Rákosrendezőn, a felhagyott ipari és rendezővágányok területén spontán megjelent és felnőtt egy olyan, a város összmérlege kapcsán is jelentős biomassza, amely sok más rozsdaterületi társával együtt kompenzálni tudta a kertvárosok, a nagy zöldfelületű gazdasági és intézményterületek, illetve zöldmezős beruházások által generált – egyébként óriási mértékű zöldfelület pusztítást. Ennek a város ezen térségére ható mikroklimatikus jelentősége nem kitárgyalt téma, mint ahogyan az sem, hogy a rozsdaterületek egyébként abszolúte kívánatos rehabilitációja rövid és középtávon hogyan rajzolhatja át a város zöldfelületi arányát. Különösen akkor merül fel ez a kérdés élesen, ha a rehabilitáció egyáltalán nem számol értékes zöldfelületi elemek megtartásával, hanem – ahogyan egyelőre sajtóhírekből értesülhettünk róla – azt a koncepciót követi, hogy egy vasbeton födémet épít a rendező pályaudvar fölé, és a terület beépül a városban még nem tapasztalt méretű magasházakkal, a maradék vasbetont pedig „parkosítják".

Semiramis függőkertje és fenntarthatósága
A Magyar Államnak, ha eddig nem is, de mostanra már lehet azért némi fogalma arról, hogy mekkora pénzbe kerül fenntartani zöldfelületet vasbeton födémen, ahol majdnem mindent, amit a talajkapcsolatos növényzet esetében megold a természet (ingyenes ökológiai szolgáltatások), azt az ilyen födémeken gépekkel, energiával, emberi erőforrással és kudarc esetén újratelepítéssel kell megoldani. Kicsiben erre ugyanis jó modellel szolgál mára a Dózsa György úti mélygarázs és a Néprajzi Múzeum fölötti vékony biotikus hártyaa maga rendkívüli, altalaj és talajvíz, illetve talajélet és tápanyag nélküli kitettségével. Azért írom, hogy kicsiben, mert míg a Városliget esetében ez 3-4 hektárnál nem jelent többet, a Rákosrendező esetében ez tízszeres léptékben vízionált – egyelőre csak suta és laikus politikusi mellékmondatok szintjén. Nem vitás, hogy egy modern Semiramis függőkertje akar itt megjelenni, amely nem áll messze a Közel-Kelet erőforráspazarló és hosszú távon fenntarthatatlan ingatlanfejlesztési modelljeitől. Mindezt persze egy olyan hazai kulturkörnyezetbe helyezve, ahol a fenntartással és annak költségeivel a legtöbb fejlesztési modell nem számol. A Philón vagy Hérodotosz által az ókori világ hét csodája között leírt Semiramis függőkertje a csodák közül elsőként semmisült meg, amely az elképzelés fenntarthatóságát legalábbis árnyalja.

A tervek érzékenységén múlik minden
Nem akarom azonban a Rákosrendezőn tapasztalható szukcessziós folyamatot, amely során a „természet" visszahódította az ipartól és a vasúttól a területet, valamiféle paradicsomi állapotként jellemezni. Ha az űrfelvétel elemzések megszépítő messzeségéből rázoomolunk a területre, netán vagyunk elég merészek személyesen is bemerészkedni ebbe a nagyvárosi dzsungelbe, akkor többnyire aggresszíven terjeszkedő bálványfákat, gyalogakácot, zöld juhart és egyéb idegenhonos inváziós fás és lágyszárú növényeket fedezhetünk fel ebben a sajátos társulásban, elegyesen persze honos hazai nyár, mezei juhar, korai juhar, kökény és vadrózsa vagy galagonya fajokkal. Ez utóbbiak, gondosan kiválogatva, érzékeny tájépítészeti tervek alapján jó bázist, kedvező alapot tudnának teremteni a teljes térség reális és mértéktartó bérlakás és intézményi átalakulása során egy, a közterületeket kondicionáló zöld infrastruktúrának, illetve az új „parkvárost" jól kiszolgáló, 20-40 hektáros közparknak, miközben a terület közel kétharmada beépíthető lehet az iparvágányok költséges lefedése nélkül. Még ebben az esetben is jelentős mértékben szűkülne az a zöld tömeg, amely a spontán szukcesszióval kialakult, s összvárosi szinten az eddig egyensúlyt teremtő zöld növekmény eltűnne, ezzel negatív irányba billentve a város zöld mérlegét, de messze nem lenne olyan drasztikus a változás, mint egy tabula rasa esetén. Azaz, ha megmentjük a Rákosrendező spontán beerdősült zöld tömegének értékesebb részeit, s a veszélyes invazívokat lecseréljük klimatikus és esztétikai szempontból egyaránt megfelelő növényekre, akkor egyrészt nem kell évtizedeket várni az új városrészben sem a zöldfelületi borítottságra és árnyékra, másrészt a kiegészítések egy élhető és fenntartható rozsdaterületi rehabilitációt eredményezhetnek a mostani harmadik világbéli állapotok helyett. 

Időzített bomba a mélyben
A megoldandó kérdések között foglalkoznunk kell az ipari múlt, és ezzel együtt a térség talaj- és talajvízszennyezettégével (pakura, egyéb olajszármazékok, toxikus nehézfémek) és a II. világháború során a térséget sújtó bombázás utóhatásaival.  Rákosrendezőt a tűzszerészek a mai Magyarország területén a legkevésbé hatástalanított, fel nem robbant bombákkal és aknákkal leginkább „szennyezett" területként tartják nyilván. A terület fejlesztésre való előkészítésében mindig ez a tény jelentette az egyik legkomolyabb nehézséget, de erről ma nagyon kevés szó esik a területfejlesztési elképzelések között. Pedig igen komoly és nagy költséggel járó előkészítési munka ez. 1944 júniusában, júliusában és szeptemberében több hullámban érte jelentős bombatámadás a fővárosi pályaudvarokat, kiemelten a Józsefvárosi személy- és teherpályaudvart, valamint a két legnagyobb rendezőpályaudvarunkat, a Ferencvárosit és a Rákosrendezőt. A pályaudvarokat több mint 10 ezer bombával szórták meg a náci hadigépezet ellátási útvonalait megbénítani szándékozó amerikai bombázók, amely 2745 tonna robbanóanyagot jelent az összes budapesti pályaudvarra vetítve. Rákosrendező kiemelt célpontja volt ezeknek a támadásoknak, három alkalommal is indult célzott bombázás a teljes működésképtelenné tételére. A tűzszerész szervezetek joggal feltételezik ezért, hogy a mélyben még ma is működőképes szerkezetek száma itt a legmagasabb a fel nem tárt és nem hatástalanított területek közül. 

Mindezek mellett számolni kell még a rendező pályaudvar több mint 100 éves ipari múltjával, amelynek során a vasúti haváriák, a múltban meglehetősen lazán kezelt környezetvédelmi szempontok teljes vagy részleges hiánya az áruszállítás és a deponálás, rakodás során, valamint a bombázásokban megsemmisült hadianyagokat, vegyi anyagokat szállító tehervonatok szennyezése mind-mind a rendezőpályaudvar talajában és a talajvízben akkumulálódott. Ezek vizsgálata, ártalmatlanítási terve nélkül tartós emberi használatra a terület ma nem alkalmas. A növényzet számára is csak feltételekkel az. Ugyanakkor a talajszennyezés semlegesítésében, ún. remediálásában jelentős szerepet tölthetnek be az erre alkalmas, a szennyezést elviselő, sőt a talajból felszívó, ezáltal a talajt megtisztító növények. A bioremedáció, illetve a fitoremediáció ismert és fejlődő eljárások, példának okáért a hasonló ipari múlttal küzdő londoni East End városrehabilitációs programjában (amelynek intenzív szakasza volt a Londoni Olimpia és a helyén létesülő Queen Elizabeth Park létrejötte és a Lee folyó ökológiai rehabilitációja) sikerrel használt, és a teljes talajcserét kiváltó, költséghatékony eszközzé vált. Mindezek a lehetőségek nálunk is rendelkezésre állnak – de az előrelépést nem a vágányok lefedésében kell keresni. 

Kék infrastruktúra
A Rákosrendező azért is sajátos pályaudvar és rozsdaterület, mert egy szakaszon teljesen maga alá temeti és csatornába kényszeríti a Rákos-patakot. A Fővárosi Önkormányzat megbízásából 2017-ben a BFVT és a Tér-Team mestertervet készített, amely a rákosrendezői szakaszon a nem működő vágányok területén mintegy 180 folyóméternyi hosszon számol a patak kiszabadításával. Osztott padkás rézsűvel rehabilitálná azt, a partján pedig növényültetéssel egy renaturalizációt hajtana végre. A Budapesti Fejlesztési Központ és a BFVT későbbi, immár Rákosrendezőt célzó urbanisztikai tanulmánytervei ennél is továbbmennek. A kialakult növénytakarót, a turisztikailag is fontos Vasúttörténeti Parkot, a Nyugati pályaudvar hosszú távú rendezését és a Podmaniczky utca menti, Nyugati pályaudvar mögötti, vasútüzemi szempontból már alulhasznosított területsávot alapul véve egy, a Rákos-patak zöld tengelye és a Nyugatit a Városligeten és a Rákosrendezőn keresztül a Vasúttörténeti Parkkal összekötő zöld tengely „keresztutcájáról" (gyalogos és kerékpáros sétánykapcsolat és ökológiai folyosó, zöld út) beszélnek, vagyis két városi jelentőségű zöldhálózati elem reménybeli kialakítása lehet a cél. Itt, ebben a kereszteződésben nyílhat esély arra, hogy a Rákos-patak az elképzelt parkban kilépjen a medréből és egy kialakított nagy vízfelület segítségével (záportározó) egyrészt részt vegyen a villámárvizek és a felszíni csapadékvíz helyben szikkasztásában és elpárologtatásában. Így működhetne a szivacsváros koncepció részeként, a környék csatornahálózatát rendkívüli esőzések idején tehermentesítő záportározóként, a környék hőszigeteit a víz és a zöldfelület párologtatásával természetesen légkondicionáló klímavédelmi „berendezésként", és rekreációra (horgászat, vízi sportok, korcsolyázás) alkalmas parkelemként. Így lehetnének a hátrányokból előnyök, a tájsebekből pedig élhető város.

Két út, két következmény
Azt látom, hogy Rákosrendező rehabilitációja régóta megoldandó kérdése a budapesti rozsdaterületi rehabilitációs programnak. A Főváros ajánlata a terület sorsára az, hogy legyen belőle egy zöldfelületekben, öröklakásokban és bérlakásokban gazdag, alapintézményekkel, sportlehetőségekkel, rekreációs zöldfelületekkel gazdag, kondicionált és élhető modern városrész, ahol a 15 perces város ideája a hasonló pozíciójú, ipari rozsdából már átalakult társainál megvalósult, olyan jobb sorsú városokban, mint Stockholm, Oslo, London, Párizs, Amszterdam, Berlin, Dublin, Hamburg, Barcelona, Bilbao, Milánó, Bécs vagy Sevilla. Hasonló példák tucatjai bizonyítják, hogy a rozsdaterületi városrehabilitáció képes olyan emberi léptékű parkvárosokat létrehozni terhelt vasúti és ipari területeken, ahol nagyságrendekkel jobb élni. Az állam ajánlata pedig az, hogy legyen belőle egy maxi-Dubaj, annak minden magamutogatásával, környezeti, közlekedési, közmű, élhetőségi kockázatával és öncélúságával, amelynek a végeredménye nem a nyugodt élhető város. 

Nem a nyugodt élhető város, hanem a stroke közeli agyérgörcs és a maximalizált profit, amely kevesek nagy hasznát gyarapítja a város jelenlegi lakóinak pedig nem biztosít jobb életfeltételeket.

„Ó, mondd, te kit választanál?"

Bardóczi Sándor, főtájépítész
Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalának Tájépítészeti osztályvezető

'Felelet' kiegészítései:

1: ne 2/3, hanem 5% beépítés, a park a környező településrészeket szolgálja ki parkként és némi középülettel

2: fák lassú lecserélése, sose csökkenhet a lombmennyiség

3: patak kiszabadítása, görbítése, nem lépcsős part, hanem szabálytalan lejtős

Rendőrparódia (Luis Fonsi - Despacito PARÓDIA ! Pamkutya 2020. 07. 24. kétéves mozi)

Felelet:

  Csak annak ajánlom a (csak négy perces) felvételt (nekem is ajánlották), akinek nincs jó véleménye a rendőrségünkről. Kedves és nem trágár, már ez is ritka manapság. Bár úgy tűnik, 30 milliószor megnézték, talán rajtam kívül mindenki ismerte már... A hivatásos erőltetett kabaréknál, sok drága filmnél és színháznál színvonalasabb kis magánteljesítmény. A hivatalos véleményeknél meg igazabb.

Romboló hangok (2021. 05. 05.)

 A 2010-es kormányváltás után még volt néhány őszintén jószándékú parlamenti kezdeményezés kormánypárti képviselőktől. Például élhető életet szerettek volna a magyar polgároknak azzal, hogy ne lehessen reklámautókkal elviselhetetlen zajt csapni. Lesöpörték, hamisan a kereskedők érdekére hivatkozva, holott másképp is prímán meg lehet oldani a mozgóboltok működését. (Jó példa látható a A Provence-i fűszeres c. 2007-es francia mozifilmben.) Ráadásul a helyi-magyar-egészséges ételt áruló vegyesboltokat kellett volna elsősorban támogatni, nem elpusztítani őket.

 Gondolhattuk akkor, hogy csak az emberi butaság vagy valamely kereskedőmaffia áll a háttérben. A mai fejlemények tekintetében mind a zajjal keltett stressz, mind a hanggal és óriásreklámokkal elérhető befolyásolás, megbetegítés és tudatmódosítás, összeuszítás és megfélemlítés fontos eszköz a hatalom számára ismereten céljai eléréséhez. (Így már az se tűnik véletlennek, hogy a szemkilövő idején kezdett házméretű, a lakók ablakait elborító plakátok a fidesz alatt az egész várost elöntötték, már a védett Duna-parton is megjelent és és ma már egy kivilágított formájút is láttam... Tiszességesebb helyeken reklámmentessé teszik a városokat... Minden agresszív, ami nem elkerülhető, azaz a hang vagy a nagyméretű kép... De ez kell ma az oltásmegfélemlítéshez.)

Megint jőnek, kopogtatnak:
"Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg." 

  Ma főleg vidéken az egymást érő árusító vagy fémkereseő autók monoton, rikácsoló, zeneértő fül gyilkos hangja lehetetlenné teszi például a tanulást, az elmélyedő munkát, a természet hagjainak élvezetét, a lábadozást, gyógyulást. Persze ez már akkor kezdődött, amikor a rádiót kitették jó hangosan az ablakba, hogy az egész kertben hallható legyen. A kommunizmusban hangszórókból szólt a falurádió propagandája, most plázákban, éttermekben, munkahelyeken, benzinkútnál ömlik az agymosó beszéd, zene és röhigcsélés. Már Kodály és Bartók is látta, hogy a rádióadás a közösség és a népi kultúra halálát okozza. Lehetne másképp, de így lett.

 De mindez szükséges a nép megtöréséhez. Ahogy Kodály is megállapította az 1930-as években, hogy akkor "70 éve már folyamatosan" a kötelező iskolai tanterv a magyar nép zenei műveltségének tönkretételére volt kitalálva. Pedig már nem volt idegen megszállás, a kiegyezés óta az oktatás magyar ügy volt.

 A fidesz egyik legfontosabb tevékenysége volt 20 éven át az SZDSZ-szel összefogva a valódi Duna-TV megsemmisítése, értékes adók helyett hazugságot, butaságot és zenei hulladékot öntő adók létrehozása.

 Miért kell Budapesten agresszív üvöltő szirénák hangja között élni? A belterületi dudálástól már régen megóv a szabály, de azóta az új zajkeltő berendezések ezerszer nagyobb pusztítást végeznek nyugalomban, egészségben, élhetőségben. (A szabályozás története: 1890. évi I. törvénycikk 107. §-a, a székesfőváros rendőrfőkapitánya 17.902/1901. számú rendelete, a belügyminiszter 57.000/1910. számú rendelete, 1930, 1941: KRESZ...)

 Legalább tíz éve bevezették a rendőrautók (és a sötét ablaküvegek mögé bújó, mindenkinél fontosabb ismeretleneket felvezető járművek) agresszív gyilkos mély dudáját, a sziréna gyors kapcsolgatása is divatba jött, amikor nincs egy (a mechanikus rendszereknél vagy pl. levegős dudáknál még) természetes felfutó hang, hanem a semmiből támad ránk a zaj. Ma ezt a rettenetes mély szirénát már a mentők is használják.

 Feltehető, hogy csak a mentőautók zaja több embert öl, betegít meg, mint ahányat megment a csepp időnyereséggel. Jobb szervezéssel, közelebbi orvosi segítséggel századannyit kéne rohanniuk. A rendőrök, vérszállítók, közlekedéselhárítók pedig jobbára ok nélkül, álszentül szirénáznak.

 Belátom, a népesség betegen tartásában, a multik gyógyszereladásában fontos szerepe van e zajoknak, így az ország stratégiai partnerei és a GDP érdekében ennek így kell lenni.

 A TV és egyéb műsor "szolgáltatók" pedig egy éve napi sok órában ontják a vírusos rémhíreket, az oltási propagandát. Aki nem ért egyet, az a híres emberek és a szakemberek és a felelős vezetők szerint "aljas". (Semmelweis is az volt?) Nálunk még ma sincs olyan törvény, hogy a Tv műsoroknál ne lehessen hangosabb a reklám. Nincs reklámmentes adó (a Duna az volt). Csak az szabadna legyen! Mi döntsük el, mit veszünk, mit támogatunk! Összehangolt időben, kikapcsolhatatlanul ömlik mindenhonnan a hazug, agresszív kereskedelmi és politikai reklám. Sokkal rosszabb, mint a sztálini időben. Akkor a paraszt kegalább a mezőn dolgozva nyugalomban lehetett. (Ezért ellensége a hazai rendszernek is, mindmáig az igazi falusi ember: mert nehezebb elérni a propagandával, a természettel való kapcsolata megóvja a teljes elbutítástól, és a közműveknek sincs annyira kiszolgáltatva.)

 Vajon miért van így? Miért uszítanak bele minket most egy oltásosdi testvérháborúba, terrorba, népirtásba, ahogy tették sikerrel a két világháború előestéjén is? Vagy mi tettük-tesszük, mindenki?

Talán a szemlélődő ima választ ad erre. Vagy a világot irányító pénzügyi hatalmi elit tudja, mi történik? A hazai kiszolgálóik, helytartóik nem hiszem, hogy átlátnak a szitán.

Sarlóspuszta konferencia 2024 (2024. 03. 12.)

https://orvosokatisztanlatasert.hu/sarlospuszta-2024-03-14-17-rovid-verzio-osztasra/

SOS Balaton - Káli Híradó 2020 október - Somogyi Győző írása (2020. 10. 31.)

http://www.kalihirado.hu/

 Politikai döntés mentheti meg ma már csak a Balatont. Az állam vezetői döntik el, hogy meg akarják őrizni az északi part utolsó, még kultúrtájnak nevezhető darabját, vagy átengedik a "spontán" pénzgazdasági folyamatoknak. Utóbbi is politikai döntés: halálos ítélet.

 A Balatonfüredtől Balatongyörökig tartó, A Tapolcai, Káli, Nivegy- és Egervölgyi, Dörgicsei, Pécselyi medencéket magában foglaló Balatonfelvidék a csodálatos tanúhegyekkel az a balatoni táj, amely a déli part és az egész tó szépségét és idegenforgalmi vonzerejét meghatározza. Lényege, hogy présházas szőlővidék, apró archaikus falvakkal, hagyományos népi építészettel.

 Ez a vidék Nemzeti Park, Világörökség-várományos, Natura2000, helyi építészeti szabályok, arculati kézikönyvek, értéktárak és lelkes civil szervezetek által védett, általánosan elismert és csodált európai kincs. A megőrzéshez szükséges jogszabályok megvannak, a Balaton Törvény még jelenlegi felpuhított formájában is elegendő volna - ha betartanák.

Az utóbbi másfél évben olyan változások mentek végbe az ingatlanpiacon, amelyek a pénzes ingatlan befektetőket az északi parti szőlőföldekre vonzották. Befektetési célú lakásokba és luxusnyaralókba menekül sok, korábban betétben és tőzsdén parkolt vagyon.  Ehhez jön az építőipar érdekében mindenfajta építkezést serkentő állami pályázatok és kedvezmények rendszere. Miután a Balatonpartot már sűrűn teleépítették nagy és ronda házakkal, a panorámás szőlőhegyek után már a belső területekre került a sor.

 A szőlőket felvásárolják, kivágják és óriási nyaralókkal beépítik. Ha ezt a folyamatot azonnali állami beavatkozással nem sikerül megállítani, a balatoni táj eltűnik, és a budai hegyekhez hasonlóan sűrű háztengerré változik. Intő példa Siófok, Balatonalmádi és a keszthelyi agglomeráció.

 Ha eltűnik a szőlő és elkezdik egymásra építeni a nyaralókat, akkor... a környék egyediségre épülő értéke vész el - éppen az, amitől most sokat érnek a telkek. A hagyományos hangulatától megfosztott vidéken az idegenforgalom is meghal, hiszen a turisták a tájért és nem a sűrű házrengetegért jönnek ide. Ez a folyamat a magyar bor és borturizmus végét is jelenti. A rendszerváltozáskor 120 ezer hektár volt a magyar szőlőterület, az EU csatlakozáskor már csak 90 ezer hektár. Ma 60 ezerről beszélünk, de csupán 40 ezer hektárról szüretelnek. Termőföldre építkezni öngyilkosság. Legfőbb nemzeti értékünk, a termőföld 1/4-ét a rendszerváltás óta elvesztettük beépítéssel (autópályák, bevásárlóközpontok, "zöldmezős" beruházások.)

 Közben az országban félmillió ház áll üresen.

 A befektetőt, építkezőt nem az értelem irányítja, hanem divathisztéria és a pénzpiac...

 Felelet:

 Bár volna a a mai hatalomban olyan, akit megérint ez a írás!

 A falut ugyanúgy elavult fölösleges dolognak hiszik vezetőink, az SZDSZ egykori hírhedt kijelentéséhez sorolódva, ahogy a budapesti parkokat sem tudják természetes voltukban, csak betonnal, tízemeletes múzeumokkal, bekerített játszóterekkel értelmezni...

 A karvalytőkét nem érdekli sem a szomszéd, sem a jövő, sem a nemzet. Ő most felveszi az extraprofitot, a jövő magyar népe meg majd vásárolja ki és bontsa le az általa épített dolgokat, ha károsnak látja.

 Az Ángyán József féle 2011-es stratégiában - amit valódi fórumokon, minisztériumokat összefogva, egyetértésben írtak meg - szintén a termőföld védelmét is tervezték. A multi kereskedelmi zöldmezős lobbinak is szerepe lehetett a program és kidolgozójának megsemmisítésében. A fenti írás szerint tehát a termőföld tönkretétele a nemzet öngyilkossága, másképp fogalmazva, amely hatalom ezt erőlteti, az a nemzetet szándékosan öli meg.

 Némi bontás ráfér a Balatonpartra. Például: A siófoki strandot az utóbbi évtizedekben beépítették, óriási csúf épületekkel... A házakat és a feltöltés felét is elbonthatjuk.

 Budapesten is nyugodtan lebonthatjuk az 1960 óta épült, az elhibázott építés által világháborús mértékű kárt okozó építmények nagy részét, beleértve a szocialista lakótelepeket, a ma épülő még rosszabb iroda és lakótelepeket, a plázákat, kamionos elosztóközpontokat, és a parkokba épített múzeumokat.

SOS Balaton 2 - Káli Híradó 2023 január (2023. 02. 17.)

http://www.kalihirado.hu/

 idézetek:

"Eddig minden (vidék)fejlesztő program és pályázat beépítést, betonozást, a falu várossá alakítását szolgálta... Mégse akar senki itt lakni, csak nyaralni. A parasztot kell újrateremteni, ő az igazi vidékfeljlesztő."

"Felelet': Épp ezért pusztította el Orbán V. Ángyán József életművét (annak fizikai részét szerencsére csak, a szellemet nem tudják megsemmisíteni, ha búvópatakként, de megmarad).

"Száz hektáros napelem 'parkot' terveznek Tapolcán... A rét besorolás megváltoztatását javasolja Gyarmati Tamás főépítész is... A legelőből fém-üveg borítású ocsmány iparvidék lesz."

"A 'park' a természetpusztítók kedvenc varázsigéje. Ipari park, lakópark stb. Olyan hazug szavak, mint a 'zöldmezős beruházás'."

'Felelet': Én ezért nevezem mindig lakótelepnek az utóbbi évtizedek telepes lakás-építményeit. Ángyánék programja is károsnak, megszüntetendőknek tartotta az úgynevezett zöldmezős beruházásokat. (pl. logisztikai központ, pláza, autópálya). A Fidesz (a kommunisták és az Szdsz nyomában) szintén a nyelv formálásával, uralásával, tönkretételével is a hatalmát erősíti.

"A napelem elvben tiszta... energia, a gyakorlatban szennyező és drága gyártóipart, a bontás és újrahasznosítás megoldatlanságát, a táj (ezáltal az idegenforgalom) tönkretételét jelenti.

'Felelet': és a mezőgazdaságét is. De pl. a levegős hőszivattyúk zajszennyezése is kibírhatatlan, a mély kutakkal működök meg a vízkincset veszélyeztetik.

"A Balatonvidék Kiemelt Térség Fejlesztési Programja... kíméletlen őszinteséggel mutatja a jelenlegi állapotot..."

"rengeteg ronda új épület"

"a táj lassan eltűnik"

"A BKTFP látja a problémát, kimondja, hogy 'szemléletváltásra van szükség', de megoldási javaslata nincs."

"Javaslatok (Káli Híradó - Somogyi Győző!): építési tilalom külterületen és zártkertben; az utóbbi években épült Balatonparti 'lakóparkok' lebontása, a felelősök megbüntetése."

'Felelet': Jaj de szép. Nagyon nagyon egyetértek. Bár megélném. Budapesten meg a felhőkarcoló, a plázák, a Duna parti épületsorok, a parkokba épült házak (pl. Városliget, MOM park), abelvárosba épült szomszédainál magasabb modern épületek tetejének a lebontása is szükséges. Egy irányított világháborús méretű pusztítás kell sajnos az Szdsz-fidesz kormányok alatt készült rémségek eltüntetéséhez.

Stop5G - Káli Híradó 2020 május - Somogyi Győző (2020. 05. 22.) (2020. 05. 22.)

http://www.kalihirado.hu/

részletek az írásból:

Stop5G néven világmozgalom indult az 5G hálózat bevezetése ellen...

Állítólagos célja a mesterséges intelligencia... robotok...irányítása...

Főleg azonban bárkit, bárhol, napi 24 órán át megfigyelni, befolyásolni és megsemmisíteni képes globális fegyver...

Független tudósok... bizonyították a már működő vezeték nélküli hálózatok káros hatásait...

Az 5G sugárzása ennek százszorosa lesz...

Bizonyított ártalmak:

- magzat és újszülött károsodás

- agydaganat és egyéb rákfajták

- idegrendszeri és genetikai károsodás

- férfi sperma mennyiségi és minőségi csökkenése

- memóriazavarok és tanulási hiányosságok stb.

Az 5G csak a gyilkos drónok és robotok működéséhez kell, az internet és társaihoz elég a már működő 3G, 4G - és az is elég kárt okoz...

Aki fejlettebb technikát akar, annak ott van a vezetékes hálózat (SafeG)...

Magyarországon a rendszer titkos bevezetése az Alaptörvénybe ütközik. Nem lehet elektromágneses sugárzásnak kitenni mindenkit, aki nem kér belőle...

Az 5G bevezetése ellen tiltakozott a Százak Tanácsa, a "Stop5G" csoport...

információk:

https://www.europaikozep.hu/koronavirus-arccal-a-covid-19-fele-az-antropozofiaval/

https://www.europaikozep.hu/koronavirus-es-5g/

https://www.5gspaceappeal.org/

https://www.greenmedinfo.com/

Szabad a csok - a cikksorozatról (2021. 03. 28.)

'Felelet'

Ha már váratlanul találtam egy sok elemében kiváló cikksorozatot, legelőbb leírom a helyét.

Szerző: Pintér Balázs; újság: Magyar Nemzet (elektromos?); sorozatcím: Szabad a csok (azaz itt: magyarnemzet.hu/dossziek/szabad-a-csok/)

egyes ajánlott írásokból:

A sorozatindító írás: Saját világ 2019. február 20. szerda

Ezért minden letelepedés, falualapítás és házépítés is olyan nehéz döntést jelent, amelytől az ember egész létezése függ. Az embernek »saját« világot kell teremtenie, és annak fenntartásáért és megújításáért magára kell vállalnia a felelősséget. Nem váltogatja tehát könnyű szívvel a lakóhelyét, mert nem könnyű feladnia »világát«.” Mircea Eliade vetette papírra ezeket a gondolatokat A szent és a profán című művében... Mifelénk, a „barbár” Kárpát-medencében azonban megmaradt a saját otthon fontossága, amit sokan elmaradottságnak próbálnak beállítani.. Ha ugyanis ez az otthon valóban biztos pont, akkor az élet számos viszontagságát jóval könnyebben tudja átvészelni az ember... Hamvas Béla ezt így fogalmazza meg zseniálisan Az ágy című rövid esszéjében: „A meghittség utolsó állomása az ágy. A paradicsomból ez maradt. Az ember a földről kiüldözte önmagát, de ez a kis hely még a kuckóban, ahová elbújhat egy cseppet aranykorából élni, ha kint zúg is a motor, a szomszédban vinnyog a rádió, belül a zaklatottság nem simult el, az óra mindig ketyeg, és a lelkiismeret háborog.”... Lassan négy éve annak, hogy újraindult az otthonteremtési program, hogy bevezették a családi otthonteremtési kedvezményt, közismert nevén a csokot.

Korszerűtlenségek 2021. január 20. szabad a csok Szabad a csok XLVII.

Elnyúlt már olyan hosszan ez az egész koronavírusos időszak, hogy maradandó változásokat okozzon. Tavaly tavasszal, a kijárási korlátozás idején még csak fellángolásnak tűnhetett, hogy sokan a zöldbe vágyódnak... bebizonyosodott, tényleg nem az a legfontosabb, hogy alattunk van-e az éjjel-nappali, hanem az, hogy ki tudjunk menni egy jóízűt sétálni az otthonunkból. És persze kiderülhetett az is, hogy nem feltétlenül a munkahelynek kell meghatároznia, hogy hol lakunk. Ha ugyanis nem mindennapi stresszt jelent az ingázás, ha lehet otthonról dolgozni, akkor a modern világ egyik leginkább gúzsba kötő szempontján – tudniillik nem ott lakunk, ahol születtünk, ahol szeretnénk, hanem ahol a munkalehetőség van – tudunk úgy túllépni, hogy nem vonulunk ki teljesen a civilizációból...

pénzügyekről:

'Felelet': Nyilván a legfontosabbról nem találhattam írást a kormánylapban: A Csok gerjesztette áremelés

1: Elvette az építésre félretett pénzek 8saládi vagyonok) értékének felét, ellehetetlenítve családok tízezreit.

2: A támogatásos, adósrabszolgaságba döntő építkezéseknél épp a kölcsön részre nem lenne szükség, ha nincs az óriási áremelkedés.

Lenyelt milliók 2019. október 16. Szabad a csok XVII.

Vegyünk az egyszerűség kedvéért nettó ötvenmillió forintos bekerülési értéket. Erre eddig méltányos áfateher került: 2,5 millió forint. Jövő évtől azonban: 13,5 millió. A különbözet 11 millió forint – ha úgy tetszik, több mint a csok, több mint a babaváró támogatás. S nincs ez másként a sajáterős építkezésnél sem. Jelenleg nem világos, mi lesz az ötmillió forintos áfa-visszaigénylés sorsa 2020. január 1-jétől.

Noha a kormány elvileg éppen azért vezeti ki a kedvezményes lakás­áfát, mert a befektetők jártak vele jól, a lépés most a családokat sújtja elsősorban. Eklatáns példa erre a Balaton déli partja. Éppen e hasábokon mutattuk be, hogy az ottani ezres nagyságrendben épülő lakásokból zömében befektetők vásároltak: vagy maguknak második, esetleg többedik lakásként, vagy kiadási céllal. Aki tudott, „bevásárolt” a kedvezményes áfa négy éve során – most meg ott van számukra a kecsegtető Magyar Állampapír Plusz.

De a fejlesztőket se sajnáljuk ám! A legnagyobbak ezerszám kaptak építési engedélyt 2018. november 1-je előtt, így ők még évekig kényelmesen tudnak „olcsóbban” lakást értékesíteni a kisebb áfateher miatt. De mit is jelent ez az olcsóbban? Budapesten a milliót közelítő négyzetméterárat. Miközben egy, a piacra jó rálátással bíró szakembertől tudjuk, hogy a társasházi új lakások közvetlen kivitelezési költsége a fővárosban sem több 400 ezer forint körüli négyzetméterárnál, s ha ehhez hozzászámítjuk a telek árát, még akkor is jelentős extraprofit marad a cégnél.

Kidobott tudás 2019. június 26. Szabad a csok

Letarolt erdők, kiirtott nádasok, pár év után penészedő lakóparkok, a paneltömböktől látszatra alig különböző betonépületek, „letisztult” formák, a tájjellegtől, az utcaképtől elütő, nagyzoló, extrém megjelenés. És akkor még csak a lakóépületekről szóltunk, a városok és kistelepülések határában is gombamód szaporodó ipari és logisztikai „csarnokokról”, a fém–üveg–beton elegye alkotta gigaplázákról és irodatömbökről még nem is... a háború után meghurcolt, fizikailag és lelkileg tönkretett arisztokrácia és parasztság ellehetetlenítésével, kultúrájának felszámolásával az építészeti hagyományok is vakvágányra kerültek. Városainkat paneltömbökkel, falvainkat Kádár-kockákkal csúfították el – egyelőre megmásíthatatlanul. De ne legyenek kétségeink, a lapostetős kockák és a fantáziátlan, egyedül a minél nagyobb profit reményében épülő társasházak csak a korszerű megoldásokban különböznek említett elődeiktől. Nemcsak a helyreállítás nehéz, de gátat szabni is mindennek... Kiveszőben vannak a hagyományos tudások, az emberléptékű tervezés, a vályog lélegzése és hőtartása, a zsalugáter, a tornác.. Vannak persze jó ötletek, innovációk, amelyeket aztán pár év után újabbak írnak felül – holott nyári hűtésre bármilyen csoda légkondicionálónál jobb egy nem kivágott, dús lombozatú diófa. Miközben épületeinket drága pénzen „felokosítjuk”, több száz év felhalmozott tudása mintha a kukába menne.

Adómentesen, mégis legálisan 2020. október 14. Szabad a csok XLII.

ebből csak ennyi érdekes:

Jó lenne például túllépni azon a gyakorlaton, hogy minél kisebb helyre minél több lakást igyekszünk bezsúfolni a minél nagyobb profit reményében. Nemcsak azért, mert a városképnek – finoman szólva – nem tesznek túl jót ezek a lakótelepekre emlékeztető monstrumok, hanem mert most újra távlatosabban tervezhetnek a fejlesztők is. Ne is kerülgessük a forró kását:most már elég a paneltömböknél is szűkebb életteret és intimitást nyújtó sok száz lakásos társasházakból!

környezetvédelem, zaj:

Szétterített problémák 2020. szeptember 16. Szabad a csok XL.

Mára a globális vállalatok „működési elvét” idézik ezek a szolgáltatások: a profitot bezsebelni, a károkat, a veszteséget társadalmi szinten szétteríteni.

hagyomány, Népi építészeti program:

esztétikai ajánlott írás:

Amikor Füleky Zsolt építészeti helyettes államtitkárt a Nemzeti mintaterv-katalógusról és az abban is felbukkanó néhány lapostetős háztípusról kérdeztük, ezt válaszolta: „Az alapelvek tehát örökérvényűek, és ha a terv kerek egész, az előírásoknak megfelel, a többiben szabadsága van a tervezőnek, lehet akár lapostetős is a terve. Idehaza létezik bizonyos előítélet ezekkel szemben, aminek ideológiai okai is vannak, mert a hasonló épületeknek embertelen korszakuk is volt. A helyi arculati kézikönyv feladata az is, hogy megmutassa, mely településrészen lehet létjogosultsága egy lapostetős háznak.” A kérdés csak az, vajon ott maradnak-e ezek a házak azokon a bizonyos településrészeken, vagy mindenhová beszivárognak. Mert a nagy egyéniségek korában inkább azt tapasztaljuk, hogy nem az állítólagos alkalmazkodás, mint inkább az erőltetett különcködés a jellemző.

'Felelet': nem ajánlom (főleg kormánypropaganda ízű írások):

Kihúzott méregfog Szabad a csok XLVI.

Őrültségek Szabad a csok XLV.

'Szabad a csok - "Túlzások kora" és "Eltűnni látszik az alázat Paloznakon" - Magyar Nemzet (2021. 03. 17.)

Magyar Nemzet napilap, 2021. 03. 17., 16. oldal

'Felelet'

legelőször: Ha már váratlanul találtam egy nagyrészében jó cikksorozatot, legelőbb leírom a helyét.

Szerző: Pintér Balázs; újság: Magyar Nemzet (elektromos?); sorozatcím: Szabad a csok (azaz itt: magyarnemzet.hu/dossziek/szabad-a-csok/)

 Az eddigi cikkeket külön írásban szemlézem (március 28.). (Már amennyit sikerül átolvasnom) A "Túlzások kora" épp az 50. írás.

  'Felelet'

Két cikk hazánk építésekkel való tönkretételéről. Az egyikben egy tisztességes, bátor polgármesterről, Czeglédi Ákosról és testületéról hallunk újra. Paloznak, talán még nem túl későn, szembeszállva korrupcióval, fenyegetéssel, megpróbálja megmenteni magát, jövőjét. Pintér Balázs másik cikkében (Túlzások kora) az utóbbi évek minden korábbinál gátlástalanabb és rombolóbb építési gyakorlatáról ír.

Csoda, hogy ez az írás megjelenhetett egy kormánylapban, de az ellenzék is ugyanúgy az építési maffia része, ezért sehol nem olvashatunk ilyesmit. Köszönet Pintér Balázsnak és a cikket átengedő szerkesztőnek a jó hírért, hogy mégis maradtak még tisztességes emberek a megfélemlített sajtóban. (A cikk hivatkozásaiból ismertem meg, tudtam meg, hogy egy régebbi cikksorozatról van szó, bár a nyomtatott lapban eddig nem tűnt fel nekem.)

Előző cikkünkben Andrásfalvy professzor is említi Trianont, mint az ország vezetésének bűnét. Építész nézőpontból pedig Budapest "felvirágzásának" ára többmillió, főleg falusi magyar tönkretétele és elkergetése volt. Ráadásul már akkor is a díszes homlokzatok mögött nyomortelepeket építettek a városba kényszerített falusiaknak. Ma hasonló történik.

Az ország rendbetételéhez, élhetőségéhez szükséges lesz jórész lebontani/visszabontani/átépíteni a szocialista lakótelepeket, az utóbbi 30 év városba épített, parkokat és parknak alkalmas szürkezónákat beépítő lakótelep/iroda/pláza épületeket, a városokat megfojtó külső zöldmezős főleg kereskedelmi térfoglalásokat, a lakókörzetekbe nem illő túlépítéseket (társasházakat), a Balaton parti apartmanházakat, szállodákat.

A falusi cikkben Körmendy Imre (MUT, Magyar Urbanisztikai Társaság) a zártkertek súlyos problémájáról is beszél. Hallunk még Bérczi Szabolcstól gondolatokat (MUT falutagozat), Szkordilisz Flóráról a falut megerőszakoló városiakról.

A másik cikkből:

"A korszellemnek van-e nagyobb felelőssége?"

'Felelet': Igen, ha a korszellemet az ország vezetésével, amilliárdos vállalkozókkal azonosítjuk.

"Amit épülni látunk magunk körül, sokszor nagyon elkeserítő: az ízléstelenség, a kivagyiság, a nagyzolás, a stíluskavalkád, a tájba... nem illő... elmebajok"

És a mindenek fölé helyezett profitorientáltság. Az egyre kevésbé emberléptékű befektetői lakásépítések ugyanis sok esetben semmire és senkire nincsenek tekintettel. Mozgatórugójuk szinte kizárólagosan az, hogy minél kisebb helyre minél több lakást bezsúfolni, az adott terület minél nagyobb részét beépíteni. Mert úgy lesz nagyobb a nyereség. A kétezres évek eleji hasonló építési láznál még talán valamelyes visszafogottságot tapasztalhattunk a fejlesztők, az építési vállalkozók részéről, de ma mintha egészen elszaporodtak volna a rossz példák. Ezek Budapesten a már-már élhetetlenül zsúfolt, (2020. április 1. "Túlzsúfoltsági kérdések járvány idején" - Szabad a csok XXVIII.) a régi lakótelepeknél is kevesebb zöldfelülettel rendelkező, több száz lakásos épületekben öltenek testet, a Balaton déli partján a sokemeletes, teljesen tájidegen apartmanházakban (2019. szeptember 4. "Balatoni szellemházak" - Szabad a csok XIV.) a kisebb településeken pedig abban, hogy azokra a telkekre, amelyek családi vagy legfeljebb ikerházat „bírnának el”, négy-hat-nyolc lakásos lakóépületet terveznek. Zsebkendőnyi „kerttel”, amelyen pár perc alatt végigmegy az ember fűnyíróval, azt az illúziót keltve, hogy kertes házunk van, hogy zöldben élünk. Minél több lakás, annál nagyobb profit – a településrész túlterhelése, a kevésbé élhető otthonok pedig járulékos veszteségek, amelyek a fejlesztőt már hidegen hagyják.

'Felelet':

Mindez összecseng azzal, amit Somogyi Győző írásaiban többször olvashattunk, a honlapon is szerepel.

Mentsük meg Hazánkat és utódainkat!

Találós kérdés. Hogyan duplázható meg a halottak száma? (2020. 04. 25.)

 Ugye most több hét után összesen 200 vírusos haláleset körül járunk Magyarországon, bár az "operatív törzs" szerint ezek a halálesetek kevéssé a vírus, inkább egyéb betegségek következményei. (Egy erősebb influenzajárvány esetén naponta(!) csak a halálozási többlet(!) 100 (száz) fő.)

 Na de ha mondjuk a katonaság megfellebbezhetetlen paranccsal kötelez akár csak egyetlen egy idősek otthonát, hogy többszáz, részben járóképtelen gondozottját reggel 6-ra vigye ki az épületből az 5 fokos hideg udvarra, hogy a kiürített épületet 6 órán át fertőtleníthessék (még mielőtt egyáltalán bárkit teszteltek volna, hogy van-e vírus), akkor mi történik?

Az igazgató nem mer tiltakozni, mert még a legbenfentesebb, elismert kórházvezetőt is azonnal eltávolították állásából...

A nagy létszám miatt a kiürítést már éjfélkor el kell kezdeni az udvarra kihordott ágyakra, mobilvécék közé.

Feltehetően a hidegtől pár nap alatt komplokációkban meghal 50-100 idős.

Feltehetően az ijedtségtől, változástól, háborúsnak látszó helyzettől mégannyi.

Tehát ügyesen 200 embert meg lehet ölni... Persze választás kérdése, hogy ezt a számot a vírus áldozataihoz írják-e.

 Egyébként a fertőtlenítés hogy függ össze az emberek között terjedő vírussal? A fertőtlenítő vegyszereknek milyen veszélyei lehetnek egészséges, beteg, asztmás, vagy öreg emberekre?