user_mobilelogo
CSOK - Kit támogat a magyar kormány? (2020. 10. 01.)

(Felelet:)

A 2015. júliusától bevezetett 10plusz sokmilliós "családi otthonteremtési kedvezmény" valós hatásai, feltehetően (nagyrészben) eredeti céljai. A lent felsoroltak ellenére gondolom és remélem, hogy a program kezdeményezői túlnyomó részt valóban jót szerettek volna tenni Magyarországgal, a magyar családokkal.

1.

Propaganda, ezzel és a befolyó pénzzel, egyéni gazdagodással, kiszolgált nemzetközi hatalmak hálájából is következő hatalmon maradás, ezzel élve (sajtó birtoklása stb.) a más gondolatok megjelenésének, terjedésének gátolása, épp az adott témában is.

2.

A (főleg nemzetközi) bankok (és más "kormányzati stratégiai partnerek") nyereségének közpénzből való hosszútávú növelése, biztosítása egyfelől a családok ügyféllé tételével, másrészt a közpénzből való kamattámogatással.

3.

A magyar családok adósrabszolga státusba irányítása legalább további 25 évre. Akinek fizetnie kell havi 100-200 ezret törlesztésre, másképp elveszti otthonát, (és következésképp esetleg családját is), az (a milliárdosokat leszámítva) szabadon nem változtathatja életmódját, gondolkodását, munkáját, nemigen sztrájkolhat, vonulhat utcára, vitatkozhat a munkaadójával, nem közölheti véleményét sem riportban, sem levelezésben.

4.

Az elsősorban nemzetközi, kisebbrészt magyar milliárosokhoz köthető építőanyag gyártás, kereskedelem, és nagy építőipari vállalkozások hasznának nagymértékű növelése. (Duplájára nőtt anyagárak, sokszorosára nőtt építkezésszám.)

5.

Az árfelhajtással lényegileg a megtakarítások elvétele. Amely család hosszan gyűjtött házépítésre, azt vehette észre, hogy a duplájára nőtt árak miatt a megtakarítás fele elveszett.

6.

A más szektorokra (lásd bérlakás, élelem árak, zöldség árak) is átgyűrűző építőiparból kiinduló áremelkedés végül általános inflációt hoz a köznépet érintő kategóriákban (élelem árak, de nem a helikopter árak), ami egyfelől minden átlagos magyar család megtakarítását elveszi, másrészt a nehezen megemelt állami és magán bérek értékét is csökkenti.

7.

Az előző pont következtében a megtakarító családok is, akaratuk ellenére, banki, állami kölcsönt kell felvegyenek, törlesztéssel terhelve életüket.

8.

A korábban az előző ingatlanválság, munkanélküliség, banki behajtások, a budapesti Belvárosan a hatóságok által szabadon az ottélők nyakára eresztett airbnb-s, az életet elviselhetetlenné tevő bulituristák következtében a magyar nép által kényszerből olcsón eladott lakások magyar milliárdos és külföldi felvásárlói most (az árfelhajtás után) többszörös áron adhatják el/ki a megszerzett ingatlanokat.

9.

A családi életbe és a gyermekáldásba, a lelki életbe és vallási életbe való durva állami beavatkozás. A pénz mindenható voltának, ennek tudatának erősítése a társadalomban.

10.

Mint általában a nem mindenkinek elérhető, nem mindenki által megnyerhető támogatások, pályázatok, ez az ügy is az adókkal elvett pénz közpénzként, központi visszaosztásával a hatalom "paternalista" jellegét erősíti az egyéni, családi, helyi, közösségi önálló felelősségteljes döntések helyett.

11.

Mint általában a nem mindenkinek elérhető, nem mindenki által megnyerhető támogatások, pályázatok, ez is növeli a korrupciót.

12.

Mint általában a nem mindenkinek elérhető, nem mindenki által megnyerhető támogatások, pályázatok, ez is növeli az igazságtalanságot és annak érzetét is, amikor hasonló családok közül az egyik kap a közpénzből 10-20 milliót, a másik nem. (Például mert épp kicsit előbb építkezett saját pénzből.)

13.

A társadalom szoktatása és erőltetése a gyermekáldás helyettesítő, jórészt embertelen és drága, nagyrészt eredménytelen művi eljárásokra, ezzel az orvosipart, gyógyszeripart általában is erősítve, gazdagítva. (Ha nem születik meg a banknak-kormánynak megígért gyerek, vissza kell fizetni a milliókat.) Miközben az ivóvizeink vegyszerrel, gyógyszermaradvánnyal és fogamzásgátlóval fertőzöttsége révén is gyengülő nemzőképesség ügyét a hatóságok és a sajtó teljességgel figyelmen kívül hagyja.

14.

A még megmaradt, közjó céljára használható, az egészséghez és élhető városhoz szükséges, amúgy is kevés városi zöld vagy szabad területek további beépítése főleg lakóparknak hazudott silány, zsúfolt lakótelepekkel. (Dunapart. Miközbem a Városligetet és más más tereket, parkokat kormányzati vagy banki célból tarolnak le.)

 

 

Pár, a világhálón is csak ritkán található kritikus írás:

keresztenykultura.blog.hu

Prém Alexandra, református teológus: Mibe kerül ez a gyerek? Avagy a CSOK árnyoldalai

"A CSOK-igénylés feltételei között ezért kifejezetten etikátlan lehet az a kitétel, amely egy sokak szerint talán éppen a vallási meggyőződésük miatt megkérdőjelezhető, egyben igen költséges módszert tesz kötelezővé a hitelfelvevők számára."

"Az eddig leírtakon kívül teológiailag a legproblematikusabb pontja a rendszernek, hogy a házasságot idegen célokkal terheli meg. A keresztyén református teológiai etikában a házasság öncél. Önmagáért van, és arra szolgál, hogy benne az élet és a felek kiteljesedjenek. Méltatlan a házassághoz, hogy azt anyagi vagy más céllal megterheljük, akár a gyermeknemzéssel. A keresztyén értékrend szempontjából nem házasodhatnak anyagi haszonszerzés céljából  a párok, sem pedig azért, mert mondjuk az egyik fél mindenáron gyermeket szeretne. Magáért a házasságért kell házasodni, azért, mert én a választott társammal, és csak vele házasságban akarok élni. Mert elköteleződöm mellette. Amennyiben valaki anyagi megfontolásból házasodik, az már nem házasság, hanem sokkal inkább üzlet. Hasonló megítélés alá eshet, ha valaki azért vállal egynél több gyereket, mert azért magasabb támogatás jár. Persze a többség egyébként is akár gyereket, gond akkor van, ha tényleg a pénzért vállal többet – ez azon gyermekkel szemben etikátlan és méltatlan, akit „pénzért szültek”."

https://www.thermo-block.hu/rejtett-csapdak-igy-koppanhat-oriasit-a-csok-kal

https://azenpenzem.hu/cikkek/beveti-a-kormany-a-csok-bombat-a-valasztasra/4755/

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/nagyot_kaszalhatnak_a_gazdagok_a_csokos_hitelen.679139.html

 

 

 

 

 

 

ÚJ ÍRÁSOK