user_mobilelogo
Családellenes szülészet (2022. 05. 26.)

válaszonline.hu cikk (régi Heti Válasz)

'Felelet:' Kivételesen egy bátor, igaz újságcikk, nagyon kényes, talán a legfontosabb témában. Egyetlen nagy hibája, hogy az otthonszülésről, annak Fidesz alatti, népszerűsítés helyetti ellehetetlenítéséről nem szól. Szerintem a cikk is bizonyítja, hogy a keresztény-családbarátnak álcázott kormányzás valójában népirtás.

a cikk:

Eltűnnek a családbarát állami szülészetek, tarolnak a magánkórházak

Élő Anita – Thuróczy Piroska

2022.05.24

Alaposan átrendezte a fővárosi szülészetek forgalmát a hálapénz tavaly januári kivezetése. A lapunk által készített ábrákból kiderül: vannak olyan közkórházak, amelyek forgalma 15-20 százalékkal esett vissza, a legfontosabb tb-finanszírozású kivétel a Szent Imre Kórházé, ahol 14 százalékkal több baba született. Tarolnak a magánkórházak, tavaly akkorát nőtt a forgalmuk, hogy megtörtént az elképzelhetetlen: több nagy közkórházat is leköröztek. A paraszolvenciával ugyanis a választott orvos rendszere is megszűnt, ezért a családbarát születésélményre vágyó nők inkább intézményt választanak, ha már szülészt nem tudnak. A szocializmus maradékát fel kellett számolni, de a fürdővízzel együtt a gyereket is sikerült kiönteni: a családbarát szülészet intézményi formája is megszűnt Magyarországon.

– Amikor kiderült, hogy kisbabát várok, a magánrendelésen azt mondta az orvosom: nem tud bejönni a szülésemhez, mint az első gyerekemnél. Sajnos nem lehet. Megdöbbentem, főleg, amikor azt mondta: nemhogy nála, még a kórházában sem szülhetek. Nála azért nem, mert már nem lehet orvost választani a közkórházak szülészetein, a kórházban pedig azért nem, mert három kerülettel arrébb lakom, és nem tudnak területükön kívüli beteget fogadni. Így átjelentkeztem egy barátnőmhöz a XI. kerületbe. Most már szülhetek a Szent Imre Kórházban – meséli a 32 éves, ötödik hónapban járó tanárnő, Kovács Zsófia, milyen hatással van a személyes helyzetére az egyébként a szülészeteken is rengeteg torzulást okozó hálapénz megszüntetése. 

Esete nem egyedi. Noha tavaly mintegy két százalékkal csökkent a 11. kerületi lakosok száma, az ott született kisbabáké 19 százalékkal nőtt, és 44 százalékkal megugrott azoké, akik a gyerek két hónapos kora előtt elköltöztek Újbudáról – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és Lehoczky Péter Gábor, a kerületi védőnői szolgálatot felügyelő újbudai Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatójának adataiból. Jórészt az utóbbiak közül kerülhetnek ki azok, akik vélhetően csak szülni jelentkeztek be a kórház ellátási területére.

Milyen okok vezettek oda, hogy az egyébként is érzékeny életszakaszban lévő várandós nők a hivatalos lakcímük megváltoztatására kényszerülnek? 

2021 januárja nagy változást hozott a magyar egészségügyben, innentől a Büntető Törvénykönyv (Btk) súlyosan szankcionálja a hálapénz adását és kapását. A szülészet világát a döntés különösen erősen érintette. 

Tavaly – ettől persze függetlenül – a fővárosban öt százalékkal csökkent a születések száma a KSH adatai szerint. Budapesten tíz közkórházban lehet szülni, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) lapunk által kikért adatai szerint ezek közül hatban öt százaléknál nagyobb mértékű volt a visszaesés, előfordult 15-20 százalékos csökkenés is. Egyes intézményeknél – például a Dél-pesti Centrumkórház esetében – ezt indokolhatta a koronavírusos betegek ellátásában vitt kiemelkedő szerep. 

Szembeötlő azonban a Szent Imre Kórház kiugró, 14 százalékos növekedési adata. A nagy mozgást elsősorban a természetes születést kereső nők tudatos intézményválasztása okozta. 2018-2020 között évente hozzávetőlegesen 2500-2600 kisbaba született a Szent Imrében, a 2021-ben közel 2900. 

– A Szent Imre Kórház szülőszobáján térdeltem a földön, a felsőtestemmel az ágyra borulva vajúdtam. Hallottam, ahogy az orvos megbízza a szülésznő gyakornokot; vizsgáljon meg. Megijedtem, nem bírom ki, ha most hanyatt fektet az ágyon, a háton fekvés elviselhetetlen fájdalommal jár. A szülésznő nem tudta, mit tegyen, az orvos azonban közbeszólt: ne mozgasson, alkalmazkodjon az én helyzetemhez – érzékelteti Nagy Anna egygyermekes anya, miért fontos a szülő nőknek a családbarát szülészet, ahol alapelv, hogy a szülés kísérői igazodjanak az ő igényeikhez, és nem nekik kell a fájások közben felvenni azt a pozíciót, ami a legkényelmesebb az orvosnak vagy a szülésznőnek.

Szülés lakcímváltással

Hogyan történhetett meg, hogy a Szent Imre orvosai 300 babával többet segítettek világra, mint az előző években? Az érintett nőket kérdezve hamar körvonalazódik a válasz:

– Az előző babámat hanyatt fekve kellett megszülnöm, iszonyú nehéz volt. Azt hallottam, a Szent Imrében bármilyen pozícióban lehet szülni; de nem ennek a kórháznak a körzetéhez tartozom, ezért felmerült bennem, ha indul a szülés, és oda megyek, akkor talán már nem küldhetnek el – mondja a harmadik gyermekét váró, tolmácsként dolgozó, harmincas évei végén járó Szabó Eszter. (Cikkünkben az anyák nevét kérésükre megváltoztattuk.)

– Vágyom arra, hogy minél kevesebb orvosi beavatkozással szülhessek. Úgy tudom, a Szent Imrében nyitottak a természetes szülésre – fogalmazott lapunknak Horváth Rebeka, aki a Szent Imrében szülök/szültem Facebook-csoportban kért tanácsot az átjelentkezéssel kapcsolatban. 

– Egy barátnőm mesélt róla, milyen jó élmény volt kádban szülni, mennyire ellazította, segítette a meleg víz. Én is szeretnék valami hasonlót átélni – indokol Kiss Judit, harminc körüli építész.

Közös pont, hogy ezek a kismamák alacsony kockázatú terhesség után medikális beavatkozástól mentes szülésre vágynak. Ám ez az érzés korábban is sok magyar nőben megvolt. Miért most alakítja át ez ilyen jelentősen a szülészetek forgalmát? Korábban, ha a kismamák találtak egy-egy természetes szemléletű szülészorvost, hálapénz ellenében megfogadhatták, és családbarát ellátásban részesülhettek. Ám az orvosválasztásnak ez a lehetősége tavaly január óta megszűnt. 

„Hölgyem, ne az orvosban bízzon, hanem a kórházban” – mondogatják azóta a szülészek a várandósoknak. A jogalkotók alapelve ugyanis az volt, hogy a „beteg” ezentúl személyek helyett intézményekbe helyezze a bizalmát. Ám a szülészetek esetében ez nem olyan egyszerű,

itthon ugyanis egy-egy kórházon belül is óriási különbség tapasztalható az orvosok szemléletében. Ugyanazon a szülészeten az egyik orvosnál szabad állva vajúdni, másiknál nem, és esetleg a szülés elengedhetetlen része a gátmetszés. 

– A nők egyre nagyobb része vágyik a családbarát születésélményre, és ez növelheti a a később vállalt gyermekek számát – erősíti meg Bálint Balázs országos szülészeti szakfelügyelő főorvos. – Ám azt kapják, ami van, ami jut. Valószínűleg sok kórházban dolgozik egy-két olyan kolléga, aki ezeket az elveket a gyakorlatban is alkalmazza. A szülő nők egy része mindent megtesz, hogy olyan intézményben szüljön, ahol több ilyen orvos és szülésznő dolgozik.  A fővárosban például megnőtt azoknak a várandós nőknek a száma, akik „kaparnak maguknak egy kórházhoz közeli lakcímet”, rokonokhoz vagy barátokhoz jelentkeznek be, hogy a kiszemelt kórház ne küldhesse el őket – mondja a főorvos. 

Műtét nélkül 

A választásra a családoknak jó okuk van, például ha egy ikerterhességnél szeretnék elkerülni a „kötelező” császármetszést – Magyarországon két kézen megszámlálható azoknak a szülészeteknek a száma, ahol császármetszés után hüvelyi szülés levezetésére vállalkoznak.

– A harmadik gyermekemet októberben szültem – meséli Németh Katalin, aki szintén a 11. kerületbe jelentkezett át. – Az első babám császármetszéssel jött világra, a második gyermekemet viszont természetes úton szültem. A lakóhelyemhez tartozó kórház protokollja szerint császármetszés után csak újabb császár jöhetett volna, hiába volt már közben egy másik szülésem. A Szent Imrébe azért mentem, mert ott megpróbálhattam ezt, és szerencsére sikerült. 

Az intézményválasztás tétjét érzékelteti, hogy a Szent Imre Kórházban a császármetszés aránya 2021-ben 22 százalék volt; a második legalacsonyabb mutatójú Dél-pesti Centrumkórházban már 32 százalék, míg három kórházból ötven százalék feletti (Péterfy, Honvéd, Semmelweis) adatot jelentettek. 

Ha viszont egy kórház a kapacitásai határához ér, nem köteles ellátni a területén kívülről érkezőket. Így jön a képbe, hogy bejelentkeznek egy 11. vagy 22. kerületi ismerőshöz, a kórház kötelező ellátási területe ugyanis erre a két fővárosi kerületre terjed ki. A jelenség nem új, de a hálapénz megszüntetésével gyakoribbá vált. Ám hogyan történhet meg az, egy magát családbarátnak hirdető országban egy nő a szüléssel kapcsolatos alapvető vágyait ennyire nehezen érheti el? Bálint Sándor szülészorvos, az első magyarországi alternatív szülőszoba létrehozója szerint

„a népek sorsa a szülőszobán dől el”. Miközben Magyarországon a kormányzat pénzbeli támogatások sorával igyekszik ösztönözni a gyermekek megszületését, az első és legalapvetőbb problémával a családok magukra maradnak. 

Számtalan nő él át rossz, megalázó, sőt sok esetben traumatikus szülést. Az Ablak a világra szülészeti adatbázis az anyák visszajelzései alapján működik, nem reprezentatív, de 12 ezer nő adatait rögzíti. A kérdőívet kitöltők kétharmadánál alkalmaztak gátmetszést (az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ajánlása 10 százalék), a szülések harmadát indítják hormon adagolásával vagy más beavatkozással (WHO ajánlás 10 százalék), a szülések több mint felénél repesztik meg rutinszerűen a magzatburkot (a WHO nem javasolja), a szülések közel felénél alkalmazzák a hasba könyöklést (a WHO nem javasolja). A NEAK adatai alapján 2021-ben a hazai szülések 41 százalékánál végeztek császármetszést, miközben a WHO 10–15 százalékot tart indokoltak.

Másállapotot a szülészetben! mozgalom anyai beszámolói alapján is siralmas összkép bontakozik ki. Rendszeresen visszatérő motívum a nő megkérdezése nélküli beavatkozás, a megalázás, a bizonytalanság, a meztelenül várakoztatás és a csecsemő anyától való elkülönítése.

Pedig az örömteli szülést átélt nők könnyebben lesznek magabiztos anyák, nagyobb arányban szoptatnak. Az egészséges anya-gyermek kötődés korai kialakulása egész további közös életükre pozitív hatással lesz, és az apa is jó élményként raktározza el gyermeke születését. A traumatikus szülés ezzel szemben nyomasztó terhet helyez az anyára, a babára és a szülőszobai eseményeket tehetetlenül szemlélő apára egyaránt. Egy családbarát országban a nulladik lépés lenne a gondtalan várandósság és a családbarát szülés biztosítása. Úgy tűnik, a hálapénz fontos és jóindulatú kivezetése tovább nehezített a helyzeten, holott ez, valamint a magánpraxisok és az állami ellátás szétválasztása fontos és jó lépés. A hirtelensége, részleteinek átgondolatlansága viszont számos problémát okozott a szülészeti ellátásban, a legtöbb kórház ugyanis úgy döntött, megszünteti a választott orvos rendszerét, és csak az ügyeletes orvosnál való szülést teszi lehetővé a kismamák számára.

A szülés természetes folyamatában jártas szakemberek szerint a szülés körülbelül nyolcvan százalékban lelki, és csak húsz százalékban testi folyamat. A szülés testi és lelki értelemben is intim esemény, amelynek alapfeltétele, a nő és a szülést kísérők jó, bizalmon alapuló kapcsolata. Sok nő pittyegő gépek, gyógyszerek és kék ruhás emberek között érzi magát komfortosan; ők jó helyzetben vannak ma Magyarországon, a medikális szemléletet gondosan átadják az egyetemeken és az ország minden kórházában számtalan jó szakember alkalmazza ezt.

Szép számmal vannak viszont azok, akik természetes, medikális beavatkozástól mentes szülésre vágynak. A „háborítatlan”, vagy alternatív szülésnek is nevezett szemléletben dolgozó orvosok és bábák a női test saját, működő rendszerében bíznak. Fő feladatuknak tekintik, hogy a szülő nőt támogassák, kísérjék a saját útján, miközben folyamatosan figyelik az eseményeket és csak akkor avatkoznak közbe, amikor valóban szükséges. A nőt és az ő igényeit helyezik a középpontba, nem ők akarják irányítani a szülést.

2021 januárja előtt még volt némi esélyük arra, hogy a hazánkban dolgozó maroknyi alternatív szemléletű orvost vagy szülésznőt megkeressék, de ők tavaly januártól a törvény szerint nem ígérhetik meg a várandós nőnek, hogy jelen lesznek a szülésénél, ezzel a természetes szülésre vágyó kismamák esélyei jelentősen romlottak.

– Ha észreveszek egy kisebb-nagyobb elváltozást a nőgyógyászati magánrendelésemen, akkor azt szoktam mondani: „Kedves asszonyom, én vagyok az egyetlen orvos Magyarországon, aki egy állami intézményben nem operálhatja meg” – érzékelteti a helyzetet Bálint főorvos. – Ugyanez történik a várandósgondozáson megjelentekkel is, a saját orvosuk nem mehet be hozzájuk levezetni a szülést. Egy kivétellel: ha éppen ő az ügyeletes, mert akkor a magánbetege gyermekét is segíthet világra hozni. A szigornak persze oka van: így próbálják a döntéshozók bezárni a kiskapukat a hálapénz előtt. 

Hirtelen láthatóvá vált az orvoshiány

A paraszolvencia megszüntetésének nemkívánatos hatásaként kiderült, milyen nagy a munkaerőhiány a szülészeteken. A probléma nem új, de eddig nem látszott, mert a kórházak „ingyen” munkaerőhöz jutottak, hiszen az ügyeletes orvosok, szülésznők mellett mindig bent volt még kettő-négy-nyolc vagy még több választott szülész is az éjszakai, hétvégi időszakokban. 

Most az ügyeleteket egy-két orvos és esetleg bába viszi el. Nemhogy az optimális, „egy szülő nőhöz egy szülésznő” elvet nem tudják tartani, de a nagyobb forgalmú osztályokon előfordul, hogy négy-öt-hat szülő nőre jut egy bába, miközben az orvosoknak a nőgyószati pácienseket is el kell látniuk. Ez már önmagában gátja a természetes szemléletnek, hiszen hogyan tudnák a szülőszobák között rohangálva figyelemmel kísérni egy vajúdó nő testi, lelki változásait? 

– Magyarországon a családbarát ellátás intézményesen gyakorlatilag megszűnt létezni, mert nincsenek meg a személyi feltételei – állítja az országos szakfelügyelő főorvos, aki szerint sürgős változásokra van szükség. 

Az orvosválasztás megszűntével gyakran a szemlélet megválasztása is ellehetetlenül. Hiába megy be a kismama a kórházba a szülésével kapcsolatos vágyakkal, hiába szerepelnek azok a 2019-ben kiadott családbarát szülészeti alapelvek között, ha az éppen jelenlévő orvos nem járatos ezen a területen, és ezen nem könnyű változtatni. 

– Úgy kell ezt elképzelni, mint amikor egy magyar sofőrt hirtelen beültetnek egy londoni autó volánja mögé. Bár tud kocsit vezetni, fogalma sincs, hol merre kell kanyarodni, ami nem túl biztonságos. Aki orvostanhallgató kora óta csak medikális módszerekkel, háton vezetett szülést látott, nem tudja, mit kell kezdeni függőleges testhelyzet esetén, vagy hogyan működik a női test magától, gyógyszerek nélkül. Az orvos ilyen esetben ugyanúgy nem tud megfelelő biztonságot nyújtani, mint a másik autót vezetni – fogalmaz Bálint Balázs. 

A főorvos látott már példát arra, hogy egy kizárólag medikális eszközökkel dolgozó orvos, megismerve a természetes szemlélet hatékonyságát és biztonságosságát, maga is változtatni kezdett a módszerein. Ha sikerülne megfelelő továbbképzési rendszerrel elérni a szemléletváltozást, sokat javulhatna a helyzet. Addig, akinek nem tetszik, hogy annál szül, aki éppen jut, mehet a magánklinikára, és fizetheti a több százezer, esetenként millió forint feletti díjat. És sokan meg is teszik.

Korábban elképzelhetetlen lett volna, ami történt: tavaly a tíz legnagyobb forgalmú szülészetből kettő fizetős volt. Ábránkon a 2019-es utolsó „békeévhez” képest mutatjuk meg, hogyan rendeződött át a szülészetek forgalma:

2021-ben a TritonLife Róbert Magánkórház a 7. legjelentősebb fővárosi szülészetté vált, alig maradva le az egyik legnagyobb fővárosi intézménytől, a Szent János Kórháztól. A Maternity Magánklinika szintén bekerült a legnagyobb forgalmú osztályok közé, olyan közintézményeket utasítva maga mögé, mint az Uzsoki kórház. Jól látszik tehát, hogy nemcsak a fővárosi születések számának 2021-es csökkenése miatt esett a közkórházak forgalma, hanem azért is, mert egy-két év alatt több mint 1200 szülés tűnt el a közfinanszírozott rendszerből, és áramlott át a magánszektorba. 

Mit kellene tehát tenni?

Bálint főorvossal ezeket is sorra vettük:

1. Hozzá kell nyúlni a közkórházak finanszírozási rendszeréhez, anyagiakkal is motiválni kell az intézményeket arra, hogy az alternatív szülészeti módszereket részesítsék előnyben. (Ma például egy kórház több pénzt kap a császármetszésért, mint a hüvelyi szülésért.) 

2. Sürgető a szülésznők bérének rendezése, az ő fizetésük ugyanis a hálapénz kivezetésekor inkább csak jelképesen nőtt. Márpedig a szülészet az a terület, ahol a történelmi jelentőségű béremelés ellenére csökkentek a jövedelmek. 

3. Június elseje után megszűnik a koronavírus-járvány miatt bevezetett felmondási tilalom az egészségügyben. Félő, hogy a szülésznők nagy számban áramolnak át a magánszülészetekre. Az ideális az volna, ha megemelnék a bérüket, és ezzel együtt több felelősséget kaphatnának. A kockázatmentes, rendben zajló szülések kísérését egy jól képzett, gyakorlott bába is tökéletesen el tudja látni, az orvos csak a biztonságos hátteret nyújtja. 

4. Német mintára mindenütt meg kellene honosítani a behívós rendszert: ha kettőnél több szülő nő jut egy szülésznőre, akkor sürgősséggel munkába kellene állítani egy készenlétes dolgozót. 

5. Lehetővé kellene tenni a biztosítottak számára a szabad orvosválasztást. A várandós nő egy előre meghatározott összeg kórházi pénztárba történő befizetésével választhatná meg, kik legyenek jelen a szülőszobán, ha ez fontos számára. Ma erre a közkórházakban nincs lehetősége.

×××

Központi intézkedésekre lenne tehát szükség, annál is inkább, mert a kormány által korábban megígért új, családbarát szülészeteknek nyomuk sincs. Még 2016-ban jelentették be, hogy a két egyházi kórház – a református Bethesda Gyermekkórház és a katolikus Budai Irgalmasrendi – közös, természetes szemléleten alapuló szülészetet indít. Az új épület alapkövét 2018 márciusában le is rakták, de az építkezés még nem indult el. 

Nehéz helyzetben vannak tehát az anyák. A cikkünkben már megszólaltatott Szabó Eszter, akinek már csak hat hete van a szülés várható időpontjáig, így éli meg ezt: 

– Nincsenek bonyolult vágyaim. Nem a fájdalomtól félek, hanem a bizonytalanságtól. Szeretném zavartalanul átadni magam az élménynek, hogy gyermekem születik, de másfél hónappal a szülés előtt még mindig nem tudom, hova menjek, ahol ezt az egyszerűnek tűnő kérésemet teljesíteni tudják.

 

 

a cikkben hivatkozva:

A születést nem lehet megállítani – Bálint Balázs vírusról, lombikról és hálapénzről

Borbás Barna·2020.11.18

Napi halálozási adatokra, megtelt hullaházakra, bezárt osztályokra figyel az ország, miközben van az egészségügynek egy szeglete, ahol az életet semmilyen veszélyhelyzet sem állíthatja meg. Bálint Balázs országos szülész-nőgyógyász szakfelügyelő a Válasz Online-nak azt mondja: a járvány az ő munkájukat is elérte, tartalékaik fogyóban, de a szülés nem az a műfaj, „amit esetleg el lehet halasztani”. A budai Szent Imre Kórház egyik legismertebb orvosát, a Keresztény Anyasági Központ programvezetőjét a járványhelyzet értékelésén túl az elmúlt időszak legforróbb, szakmájába vágó vitáinak – lombik, hálapénz – kommentálására kértük. Bálint Balázs elmondja: van gondja az új egészségügyi törvény megfogalmazásával, hívő orvosként nem ítéli el a lombikprogramot, a szülészeti hálapénz pedig szerinte valójában nem is hálapénz. Nagyinterjú.

 „A Szent Imre Kórházban dolgozom, emellett hol a Bethesdában szeretnék szülészetet, hol az Irgalmasrendiben nőgyógyászatot szervezni, néha cserkészvezető, néha presbiter vagyok.” Egy idézet bizonyítékul, hogy Bálint Balázs nem unatkozik. Ráadásul a legkeresettebb szülész-nőgyógyászok egyike, az úgynevezett természetes szemléletű szülészet úttörője. Hogy utóbbi mit jelent? Varga Katalin pszichológus-professzor frappáns megfogalmazásában: fantasztikusan csinálni a semmit. A „háborítatlan szülés” elve szerint a szakemberek szükség esetén avatkoznak közbe, egyébként hagyják, hogy a női test folyamatai a maguk természet adta ütemében történjenek.

Beszélgetésünket eredetileg az asszisztált reprodukciós eljárások – köznevesülten: a lombik – körül kirobbant vitától indítottuk volna, de a durvuló járványhelyzet miatt a vírussal kezdjük.

„Fogyóban a tartalékaink”

– Mit éreznek a rendkívüli helyzetből?

– A szülés nem epeműtét, amit esetleg el lehet halasztani. Veszélyhelyzet ide vagy oda, a baba elindul. Ebből a szempontból tehát nem nagyon változott az életünk. Egyelőre az érvényben levő látogatási és szüléskísérési protokoll sem sokkal drasztikusabb, mint az influenzajárványnál. Egyedül talán a szigorú maszkviselés a különbség. Persze igazolt COVID-os szülő nő esetében azért más a helyzet.

Maszkban vajúdnak a kismamák?

– Elvben igen, azonban ez nem könnyű, a szülés nehezítő körülmények nélkül is komoly fizikai teljesítmény, amihez ügyesen kell lélegezni. Mi, orvosok is rosszabb helyzetben vagyunk, hiszen nem látunk arcokat, nehezebb a kommunikáció. Szerencsére az apás szülés engedélyezett, csak a látogatások nem. Jobb is, ha mindenki otthon van, nem a kórházban. Nem csak járványszempontból.

– Hanem?

– Most, hogy nincsenek látogatók, kiderült, milyen sok idejük van az anyukáknak. A látogatás kedves gesztus, de sokszor zavarja az anya-gyermek kapcsolatot. Nálunk a kórházban előfordul, hogy a nap folyamán több vendég is érkezik a váróba egy édesanyát meglátogatni és a babát megnézni. Erre most nincs lehetőség. Az anyák „jobb híján” a kicsikkel foglalkoznak. Nem is látok síró gyereket. Már csak az okostelefont kellene valahogy hátrébb szorítani a fontossági sorrendben.

– Átvezénylés vagy intézményi fertőzés sújtja önöket?

– Egyelőre nálunk nincs emberhiány, de semmi kétségem, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Több kollégánkat már átvezényelték COVID-ellátásba.

– Orvosokat?

– És bábákat. Ugyanannyi munkára kevesebben vagyunk, de az ellátás ebben a pillanatban nincs veszélyben. Viszont előfordult már, hogy egy kolléga családi okból szeretett volna műszakot cserélni, de rövid úton kiderült, hogy erről legfeljebb saját magával tud egyezkedni. Fogyóban vannak a tartalékaink. Ezért is kell nagyon óvatosnak lennünk, nehogy megfertőződjünk. Bár, ahogy nézem a tendenciát, minket is utolér a járvány, nincs mese.

– Biztos benne?

– Oké, hogy van maszk, oké, hogy odafigyelünk, de mégis csak kórházban dolgozunk, szoros kontaktban. Ha nem a vírus ér utol, akkor az átvezénylés. Ha holnap jön az utasítás, hogy nekem is mennem kell, akkor nincs mit tenni, ez szükséghelyzet. De egyelőre nem ezen gondolkodom, hanem azon, hogy gond nélkül fenn tudjuk tartani az ellátást.

„Nem ítélem el a lombikot”

– „A lombikprogramot teljesen ki kéne iktatni a gyakorlatból” – Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke október végén ezt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak. Szavait nagy felhördülés követte, és a témában megnyilvánult Novák Katalin családügyi miniszter is, aki határozottan kiállt a lombik mellett. Ön nemrég felszólalt volna a Katolikus Szeretetszolgálat és az EMMI által Természetes gyermekáldás címmel szervezett, a járványhelyzet miatt elhalasztott konferencián, ahol az „egyházi tanítás szerint elfogadható” módszereket mutatták volna be. Hívő orvosként kinek ad igazat: a püspöknek vagy a miniszternek?

– Könnyű dolgom van, mindkét oldalt meg tudom érteni. Mi több: bizonyos szinten egyet is tudok érteni mindkét oldallal.

– Hogyan?

– Az összes keresztény egyház bibliai alapú tanítása, hogy az élet kezdete a fogantatás. Nem a születés, nem az első ultrahangkép: a fogantatás. Ebből az következik, hogy a lombikban, mesterségesen megtermékenyített petesejtet is emberi életnek kell tartanunk. Azt is, amit nem „használnak fel” – és éppen ez a probléma a lombikkal bibliai alapokról szemlélve. Egészségügyi szempontból ugyanis muszáj annyi petesejtet megtermékenyíteni, amennyit lehet, ám végül nem feltétlenül az összeset ültetik az anyaméhbe. Hívőként az ezzel kapcsolatos erkölcsi problémát megértem. Ugyanakkor az orvostudomány hatalmas vívmánya a lombik, melynek segítségével rengeteg olyan családban született baba, ahol másként nem sikerülhetett volna. És tegyük hozzá: ők ugyanolyan teljes értékű gyerekek, mint a nem-lombikosok.

A gyerekszám-növelésben érdekelt államnak valójában mindegy, hogy hogyan fogannak a babák. Éppen ezért nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy a kormányzat azt mondja: erkölcsi okból mégsem támogatja a lombikot. Így viszont az egyház és az állam közti elvi ellentét feloldhatatlan.

– Ön tehát nem ítéli el a lombikot, mégis olyan szülészeti centrum építésében vesz részt, ahol nem végeznek ilyen megtermékenyítést?

– Nem ítélem el, mert tudományosan nem tudom elvetni. Ugyanakkor az etikai dilemmát sem tudom feloldani. Én nem végzek lombikos beavatkozást, de ha van olyan páciensem, aki sok próbálkozás után ezt választja, akkor megértem őt, nem fogom meggátolni, a döntés az övé.

– Ezzel csak egy probléma van: ha Veres Andrást komolyan veszem, akkor ön hívő orvosként ennyit sem mondhatna. „Az élet kezdete a fogantatás”…

– A lombikkal kapcsolatos álláspontot nem Veres püspök úr találta ki: VI. Pál pápa Humanae vitae című, 1968-as enciklikája óta ezt tanítja a katolikus egyház, vagyis ez komoly alapon nyugvó álláspont. Református emberként pedig bátran állíthatom, hogy lényegét tekintve ugyanazt mondja a lombikról a többi keresztény egyház is, habár az álláspontját nem jeleníti meg ennyire erőteljesen. Én is ezt az irányt képviselem, miközben értem és tudom, hogy tudományos szempontból a lombik lehetősége komoly eredmény.

– A lombik mellett érvelők indulatukban sokszor mondják, hogy nekik gyermektelen papok ne írják elő, mit és hogyan lehet csinálni. Lát arra esélyt, hogy az egyházak változtatnak az élet kezdetéről szóló álláspontjukon? Sok várandósság például ikerterhességnek indul, ám végül egy baba lesz belőle, mégsem mondjuk, hogy a kettő között gyilkosság történt.

– Nem hiszem, hogy az egyházi álláspont változni fog. Fentebb épp arról beszéltünk, hogy az élet kezdetéről szóló tanítás a Szentírásból származik, vagyis minden korszakban megállja a helyét. A megoldás az, ha a két rendszer békésen működik egymás mellett. És ha az állam és az egyház képviselői le tudnak ülni beszélni. Novák Katalin miniszterasszonyt és Veres András püspök urat is személyesen ismerem, két értékes emberről van szó, ha egy asztalhoz ülnének, valószínűleg hamar közös nevezőre jutnának.

– Mit ért egymás mellett békésen működő rendszereken?

– Hogy hozzunk létre olyan termékenységi központot, ahol – az összes keresztény egyház tanításának és elvárásának megfelelően – művi beavatkozások nélkül is eredményesek tudunk lenni, és amelyet az állam ugyanúgy támogat, mint a már létező központokat.

– Ez lenne az épülő Keresztény Családi Centrum, melynek ön a vezetője. Már működnek? Ha igen, milyen struktúrában?

– Több szálon dolgozunk 2016-17 óta, csak sajnos lassan forognak a kerekek. A kormánydöntés úgy szólt, hogy a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza kiegészül egy szülészeti osztállyal, és ehhez társult a Budai Irgalmasrendi Kórház, akik pedig azt mondták, szívesen megcsinálnák ennek a nőgyógyászati részét. Két külön intézmény, mégis egy projekt, és mindkettő szakmai programjának én vagyok a felelőse. A kettőt együtt Keresztény Anyasági Központnak neveztük el. A Bethesda esetében új épületbe kellett kezdeni, az Irgalmasrendi nőgyógyászati osztálya, illetve annak épülete felújítás alatt áll – mondanom sem kell, hogy világjárvány nélkül is körülményes folyamatok ezek. Reméljük, hogy legkésőbb másfél év múlva meg tudjuk nyitni ezt az osztályt, és vele párhuzamosan, ha csökkentett módban, ideiglenes jelleggel is, de elindulhat a szülészet.

– Vagyis a Keresztény Anyasági Központ együtt lesz a Bethesda szülészete és az Irgalmasrendi Keresztény Családi Centruma, benne a lombikmentes meddőségi ellátással?

Termékenységi ellátással. Nem szeretem a „meddőségi” szót, akkor sem, ha az a hivatalos megfogalmazás. Mégis csak a termékenység a cél.

– Valóban. És mit kínálnak a lombik helyett?

– Két, az Egyesült Államokban kifejlesztett protokollt használunk. Az egyik a Fertility Education & Medical Management (FEMM), a másik a NaPro Technológia melyeknek az a lényege, hogy nem művi, sok ráhatást alkalmazó kezelés után kapjuk meg az érett petesejtet, hanem a pácienst mélyebben kivizsgálva, szigorúbb protokollokat használva, az egészséget állítjuk helyre, mely után a megtermékenyülés létrejön.

„Ez nemzetstratégiai kérdés”

– Az új Bethesda-szülészet beharangozójában a következő jelzőket lehet olvasni: alternatív, családbarát, anyaközpontú. Vagyis 2020-ban is kuriózumként tálalnak valamit, ami nyugatabbra már alapvető: hogy az esetek 50 százalékában nem császármetszéssel „kapják ki” a gyereket, hogy lehet kádban vajúdni, hogy hagyják az aranyórát – és még sorolhatnánk. Meddig kell ezt még idehaza alternatívnak nevezni?

– Csupán a régies szóhasználat miatt alakult így, de valóban, ideje lenne ezt már normálisként kezelni. Tavaly sikerült elfogadtatni az új, családbarát alapelvekre épülő szülészeti irányelvet, mely legalább rögzít egy sor ellátást, amely ebbe a körbe tartozik, így ma már nem nézik feltétlenül csodabogárnak azt, aki nem hanyatt fekve akar szülni. Ezzel együtt még mindig elmaradunk a nyugaton bevett hasonló irányelvektől. Van továbbá az EMMI által kiírt Családbarát Szülészet Pályázati Program, egy 10 milliárd forintos keret. Több lépcsőben lehetett pályázni, hogy a kórházak új, modernebb szülőszobákat alakíthassanak ki.

– A szülőszoba fontos, de ez mit javít az orvosok szemléletén?

– Tényleg az a kulcs, de azért az infrastruktúra sem utolsó. Gondoljon bele: van olyan kórház, ami azért pályázott, hogy legyen egyágyas szülőszobája. Mert eddig nem volt! Magyarországon, 2020-ban. Visszatérve a szemlélethez: jó hír, hogy a minisztérium a pályázati pénz utolsó etapját csak azzal a feltétellel adta oda, ha az intézmény vállalta, hogy beiskolázza a dolgozókat – szülészorvosokat, bábákat, csecsemős nővéreket, gyermekgyógyászokat –, méghozzá kötelező jelleggel. Olyan kurzust kell elvégezniük, amelyen új szemléletű előadásokat hallgatnak. Ahol szembesülhetnek azzal, hogy lehetséges az, hogy tíz szülésből nem nyolc zajlik epidurális, vagyis gerincközeli érzéstelenítéssel, amikor az asszony kis túlzással azt sem tudja, mikor szült meg.

– Idehaza ráadásul a szülések majdnem fele műtéti úton, császármetszéssel ér véget. Részben – valljuk be – kényelmi okból, holott ez a babának és az anyának sem jó.

– Csak az a probléma, hogy ez sok orvos szemében nem evidencia. Még ma sem. Több modulelőadást tartottam már, és

előre mindig azt hittem, hogy amiről beszélni fogok, nem újdonság, hogy a csapból is ez folyik. Ehhez képest végtelenül aranyos kollégák és kolléganők csak néztek, és az arcukon látszott a döbbenet. Háborítatlan szülés? Ilyen van?

– Jól fogadták?

– Többen kérték, hogy menjek hozzájuk főorvosnak. Komolyra fordítva: ezek az előadások, tudásmegosztások nagyon fontosak, csak sajnos most a COVID miatt nem tudjuk megtartani ezeket.

– Szülészet és nőgyógyászat területén ön a Nemzeti Népegészségügyi Központ által megbízott országos szakfelügyelő. Az ember úgy képzeli, hogy ilyen minőségben nem oktatgat, hanem odapörköl.

– Csak a gond az, hogy nem lehet évtizedes berögzöttségeket parancsszóra, egyik napról a másikra megváltoztatni. Nem várhatom el a szülésorvostól vagy a bábától, hogy csak azért, mert az új szülészeti irányelvben le van írva a vízben szülés, akkor ő holnaptól vízben szüléseket kísérjen. Ennek idő kell, először is a fejekben. Amikor nagyjából egy évvel ezelőtt megkaptam a szakfelügyelői kinevezésemet, Kásler Miklós miniszter úr behivatott négyszemközti beszélgetésre. Nem vagyok sem osztályvezető, sem professzor, meg akart hát nézni magának. Azzal bocsátott el, hogy a legfőbb cél a császármetszések arányának leszorítása.

– Ezt ön mivel tudja elérni?

– A már említett szemléletváltással. Ezen felül javasoltam egy vizsgálati metódust, melynek segítségével az országos tisztifőorvos hivatalán keresztül meg lehet nézni, hogy egy-egy intézményben miért kirívó a császármetszések esetszáma. Nehéz ügy, mert mindennek az alapja, hogy az orvosok félnek a perektől. Legyen műtét, mert ha túl vagyunk rajta hamar, akkor biztosan nem lesz a szülésből orvosi per. Van olyan kolléga, aki ebből a megfontolásból nem is vállal hüvelyi szülést. Hozzáteszem: szerintem ez mélyen etikátlan hozzáállás.

– Szakfelügyelőként nyilván ennél többet is mondhat.

– A jogköröm ugyan leír bizonyos jogosítványokat, de kicsi porszem vagyok az államigazgatásban.

– Ezt hogy érti?

– A háttér hiányzik mögülem ahhoz, hogy én azt mondjam bármelyik szülészeti osztály vezetőjének, hogy kedves barátom, nagyon örülök, hogy dolgoztok, de szerintem itt vagy ott nem csináljátok jól.

A szakfelügyelő ad absurdum azt is javasolhatja a tisztifőorvosnak, hogy ideiglenesen zárjanak be egy osztályt. A jogkör megvan, az erős közigazgatási hátteret, ezáltal a valódi súlyt – na, azt már nem látom. Bár ennek most talán a COVID lehet az oka.

– Az egyik legfontosabb kormányzati cél, hogy legyen több gyerek. Márpedig nincs gyerek szülés nélkül, és a traumatizált első szülés meg is akadályozhatja a második-harmadik gyerek világra jöttét.

– Ez pontosan így van: évtizedes kutatások támasztják alá, hogy azok a nők, akik jónak tartják az első szülésélményt, később átlagosan közel kétszer annyi gyereket szülnek, mint azok, akiknél ugyanez az élmény rossz volt. Ez tehát nemzetstratégiai kérdés. Sok beadványban megírtam ezt már több miniszternek.

„Ez nem hálapénz”

– Az új Bethesda-szülészet amellett, hogy alternatív és családbarát, vállalt céljuk szerint hálapénzmentes is lesz. Akinek van gyereke, pontosan tudja, hogy összességében százezreket kell leszurkolni Magyarországon, csupán a „normális” szülésért. Nem illúzió itt teljes paraszolvencia-mentességet hirdetni?

– Mindjárt az elején szögezzük le: a szülészeti hálapénz nem hálapénz. Hálapénz az, amikor az embernek – például – vakbélgyulladása lesz, kórházba kerül, és a folyamat végén fizet a sebésznek. A szülész és a bába esetében azt kell megfizetni, hogy ők bármikor, akár a vasárnapi ebédtől felállva, az éj közepén az ágyból kikelve rendelkezésre állnak. Ez extra munka költsége. Tudom, hogy bennünket sokan utálnak, főleg az orvoskollégák, mert hogy micsoda pénzeket keresünk. Pedig a kórházi parkolóban nem én tűnök ki a nyolcéves Opelemmel.

– Az imént hálapénz helyett „extra költséget” említett, de valahogy azt is ki kell fehéríteni, hogy vége legyen a borítékos korszaknak. Általánosságban jó az az út, amit a kormány a hálapénz kriminalizálására választott?

– A céllal egyetértek, azonban csak remélni tudom, hogy a törvény megfogalmazása nem végleges. Azt írja ugyanis, hogy ha az orvos egyszer nem-állami keretek között már ellátta a páciensét, akkor ugyanazzal a betegséggel, ugyanazt az embert állami keretek között már nem láthatja el. A cél, ugye, a magán- és az állami egészségügy szétválasztása. És ez nagyon rendben van, hiszen tiszta vizet kell önteni a pohárba. De a szülészetben ez egyszerűen nem működik, mégpedig a személyhez kötöttség miatt.

– A jelek szerint a szülészet meg is kapja a kivételes státuszt a készülő egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényben.

– Szerintem pedig nem a szülészetet kellene külön kezelni, hanem mindenkire azonos elveket alkalmazni. A személyhez kötöttségnek ugyanis nem csak a szülészetnél van pozitív hatása. Mi van akkor, ha valaki, aki epekőműtétre vár, azt mondja, nem mindegy, ki lesz az orvosa, ő Kovács doktort szeretné? Az egészségbiztosító nem azt fizeti, hogy pont Kovács doktor végezze el a műtétet, hanem azt, hogy a beteg megkapja az ellátást. És ha a beteg ennek ellenére is Kovács doktort akarja? Semmi akadálya: a megfelelő összeget tessék befizetni a kórházi pénztárnál, és Kovács doktort kapja. Ezen az alapon az összes szakterület orvosára érvényes lehetne a „választott orvos” rendszer, beleértve a szülészetet is.

– Radikális forgatókönyv. Bárki mondhatja, hogy ez elhozza a szegények kórháza – gazdagok kórháza világot.

– Igaza van, és nem is tudom feloldani ezt a dilemmát. De ne legyünk szemforgatók: így van ez most is. Ugyanezt a világot éljük, csak a befizetés feketén megy, és hálapénznek hívják.

– A törvénnyel kapcsolatos észrevételeit jelezte a kormány felé is?

– Igen, a javaslataimat igyekeztem eljuttatni a döntéshozóknak, beleértve az érintett minisztériumokat és még az Orvosi Kamarát is. Meglátjuk, hogy kezdenek-e ezzel valamit, hiszen lássuk be, ez az apró változtatás láncreakciót is kiválthat, amely lehetővé és egyben akár szükségessé tenné a teljes egészségbiztosítási rendszer átgondolását.

 

 

Vágás futószalagon: soha nem volt még ennyi császármetszés itthon, de a rossz tendencia megfordítható

Borbás Barna·2019.11.14

A minap nyilvánosságra került adatok szerint drámaian nőtt a császármetszéssel végződő szülések aránya Magyarországon. A Válasz Online országos összesítést végzett, a helyzet értelmezéséhez pedig szülésznő és klinikai szakpszichológus segítségét kérte. A konklúzió világos: csak a hosszú évek óta késlekedő szülészeti irányelv és a kommunikációs forradalom képes megfordítani a rossz tendenciát. Egészségügyi mélyfúrás és párhuzamos interjú.

Szeptember végén egy Nők Lapja-cikknek köszönhetően váltak elérhetővé a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő legfrissebb, 2018-as számai a magyarországi császármetszések és gátmetszések arányáról, kórházankénti bontásban. Ebből derült ki, hogy akad olyan szülészet, ahol három év alatt tíz százalékponttal nőtt a műtétek aránya. Országosan több mint egy tucat kórház van, ahol a szülések fele (45–50) százaléka végződik császármetszéssel.

Néhány példa: a váci Jávorszky Ödön Kórházban és a Tolna Megyei Balassa János Kórházban 45, a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban 50, a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben 48 százalék volt a császármetszési arány 2018-ban. A fővárosi csúcstartó továbbra is a Honvéd Kórház (56) és a Semmelweis Egyetem (54).

Lapunk összesítette az adatokat, és kiderült: a műtéti szülések aránya országosan átlépte a 40 százalékot – egészen pontosan: 40,08 – és a tendencia egyértelműen emelkedő.

A magyar arány nemzetközi összehasonlításban extrém magas: a vonatkozó OECD-statisztika szerint az EU-tagállamok közül arányaiban csak a lengyelországi kórházakban végeznek több császármetszést. A 35 államot tömörítő OECD-sorban pedig Magyarország hátulról a negyedik. Az alábbi ábrán az EU-tagállamok sora látható, élénk kékkel Magyarország pozíciója. A sor elején Hollandia és Finnország, középmezőnyben a csehek és a spanyolok.

A császármetszések száma az EU tagországaiban, 1000 főre vetítve, 2017-es vagy a legutóbbi elérhető adatok alapján (forrás: OECD Health Statistics, Health care utilisation)

Pici eltérés van az OECD és az Egészségbiztosítási Alapkezelő számaiban. A 40 százalékos arány előbbi szerint 2017-hez képest közel 3, utóbbihoz képest 1 százalékpontos romlást mutat. Mindkét mutató finanszírozási adatokon alapul, mely a szakemberek szerint ugyan torzíthat, de a tendencia megállapítására kétségtelenül alkalmas. Az pedig világos: 2006-ban még csak a szülések 29 százaléka volt császármetszéses Magyarországon, a 2010-es évekre meghaladta a 35 százalékot, most pedig a 40-et.

Ezek után két kérdésre kell válaszolni: miért baj ez, illetve magyar sajátosság-e az emelkedő császárfrekvencia? Utóbbi ügy egyszerűbb: szerte a nyugati világban romlanak a számok, hiszen a nők egyre idősebb korban vállalják az első gyereküket, ami kihívás elé állítja a szülészeket. És ahol az első szülés műtéttel végződik, ott nagyobb eséllyel azzal fog a második is. A hatvanas évekig leginkább az anya életének megmentése érdekében végeztek császármetszést, majd a veszélyben levő baba miatt fordultak ehhez a módszerhez. Aztán megjelent a harmadik tényező: a tervezhetőség. A műtét biztosabb megoldásnak tűnik nőnek és orvosnak is.

És mi a baj vele?

A műtéti útnak szövődményei lehetnek, megnehezíti a következő gyermek vállalását és a már otthon lévő nagyobbak ellátását is. Ennél is súlyosabb probléma, hogy valójában sokkal kevesebb nő akar császármetszéssel szülni, mint ahogy az ma Magyarországon és szerte a világban jellemző.

Az ellátás ilyen mértékű medikalizáltsága azt mutatja, hogy nem a nők és a családok szempontjai az elsők a szülészeti ellátásban. A jól támogatott, minél inkább a maga természetes medrében zajló szülés számos pszichés és fiziológiai előnnyel jár. Persze emellett nehezen kiszámítható, időigényes, és ezért tervezhetetlenné teszi a nőgyógyászok életét, ezért is programoznak és rövidítenek le annyi szülést.

A G7 portál szeptember elején statisztikákkal és ábrákkal mutatta be, hogy Magyarországon harmadával kevesebb gyerek születik hétvégéken és ünnepnapokon, mint egy átlagos hétköznap. A különbség folyamatosan nőtt az utóbbi évtizedekben. „Az eltérést nem magyarázhatják természetes tényezők, hanem egészségügyi intézményi okok állnak mögötte” – írták. Más szavakkal: az ellátórendszernek kényelmetlenebb a hétvégi működés, ezért amit lehet, inkább „beprogramoznak” hétfőtől péntekig. Inkább kiveszik műtéttel a gyereket.

Nem önmagában a császármetszéssel van tehát probléma – nagyjából a szülések 12 százalékánál abszolút indokolt –, hanem a szülészeti ellátás szemléletmódjával. Magyarországon sok szó esik a tervezett, de meg nem született gyerekekről. Nincs statisztika, amely megmutatná, hány gyerek „marad bent” kifejezetten a traumatizált vagy szövődményekkel terhelt első szülés miatt, de nyilvánvalóan komoly szerepe van a meg nem születéseknél.

×××

Hogy a feltárjuk az emelkedő császárfrekvencia okait és a javítási lehetőségeket, szakemberekhez fordultunk. Párhuzamos interjút készítettünk az egyik legjobb hírű szülésznővel és az ellátás reformját szorgalmazó legaktívabb civil szerveződés képviselőjével.

Nováky Rita: „Ez az egész társadalmat érintő kérdés”

„Vannak csoportjaim, amelyekbe kifejezetten olyan császármetszés utáni kismamák járnak, akik a második babájukat természetes úton szeretnék világra hozni. Nap mint nap látom: van igény a szülésélmény-feldolgozásra, mindenhonnan, a legkülönbözőbb kórházakból és élethelyzetekből jönnek hozzánk” – kezd beszélni munkájáról Nováky Rita szülésznő. Perinatális (magyarul: a szülés időszaka körüli) tanácsadóként, mentálhigiénés szakemberként is dolgozik, és minden tevékenységében a „háborítatlan szülés” iskoláját követi, melynek lényege, hogy a szakemberek csak szükség esetén avatkoznak a szülésbe, egyébként hagyják, hogy a női test folyamatat a maguk ütemében történjenek.

Ennek az iskolának a császármetszés nem mumus, hanem – mint Nováky Rita fogalmaz – orvosi eszköz, amelyet akkor használnak, ha – komplikáció miatt vagy a baba biztonsága érdekében – feltétlenül indokolt. A szülésznőt arra kértük, segítsen értelmezni az Egészségbiztosítási Alapkezelő friss adatait, az okokkal és javítási lehetőségekkel együtt.

– A magyar császármetszés-adatok szerint hatalmas eltérések vannak város és város, kórház és kórház között. Mitől függ, hogy egy intézmény jobb vagy rosszabb értékeket produkál?

– Az adott szülészeti osztály vezetőjének szemléletétől.

– Vagyis teljesen esetleges.

– Igen. Rögtön a lényegnél vagyunk:

Magyarországon semmilyen érvényes, fölsőbb szakmai szintről származó szabályozás, irányelv sem létezik arra, hogy minek kell történnie a szülőszobákban.

Helyette vannak „alulról jövő” intenciók: a főorvosok szemlélete, szocializációja, neveltetése a döntő. Nemcsak a császármetszésekben, a szülés többi folyamatánál is.

– Azokban az országokban, ahol van szakmai irányelv, ott kevesebb a császármetszés?

– Vegyük az angol példát: a szigetországbeli szülészetek erősen szabályozottak, és a protokollok nagy részét évente felülvizsgálják. Jobbak is a statisztikáik: Magyarországon a szülések 40 százaléka torkollik műtétbe, Nagy-Britanniában 27.

– Tehát megvan a „csodaszer”: a felülről szabályozás.

– Egyértelmű, hogy szükség van rá. De távolról sem ez a magas császárfrekvenciák egyetlen oka.

– Mi még?

– Három okot említek: 1) az orvosi perektől való félelem; 2) az egészségügyi személyzet, vagyis az orvos, szülésznő és a segítők társadalmi elismertsége, megfizetettsége; 3) az orvoslás feudális rendszere.

– A másodikat nem szükséges magyarázni. De a perek súlya ilyen nagy?

– A per általi fenyegetettség meghatározó az orvosok között. És ne feledjük: azért még soha sem marasztaltak el orvost, mert császármetszést csinált. Azért viszont igen, mert nem csinált. Laikusoknak furcsán hangozhat, hiszen mégiscsak egy műtétről van szó, de a szüléseknél a császármetszés a „tutibb”, tervezhetőbb megoldás – még ha nagyobbak is szövődmény-kockázatai. Az osztályvezető pedig mondhatja: inkább rontsuk az OECD-statisztikát, de legyen nyugi nálunk.

– Mit ért az orvoslás „feudális rendszerén”?

– A magyarországi szülőszobákat a hierarchia gyakrabban határozza meg, ritkábban a csapatmunka. Hadd lépjek vissza egyel, mert ez az egész társadalmat érintő kérdés: első osztályos korunktól, sőt már óvodától fogva abban szocializálódunk, hogy van fölöttünk egy hatalommal bíró személy, akinek a döntése megkérdőjelezhetetlen. Ez a hatalommal bíró személy az iskolában a tanár, a műtőben az orvos, akinek a szülésznő és az anyuka is aláveti magát. Nincs kérdés; alámegyünk a tekintélynek. Olyan esetekben is, amikor kérdezni, ellenvetni kellene. A szülésznőnek és az orvosnak pedig csapatban dolgozni, egyenrangú felekként.

– Az orvos és a szülésznő egyenrangú?

– Sok nyugati országban szülésznői kompetencia önállóan szülést vezetni. Az orvost akkor hívják, ha szükség van rá.

– Összefoglalva: az alulfinanszírozottság, a szabályozatlanság és a rossz társadalmi minták az okai a rossz magyar császármetszési adatoknak?

– Hadd hozzak be még egy szempontot. Talán „spirituálisan” hangzik, de minden egyes kórházi dolgozónak, aki a szülés folyamatait kíséri, van saját születésélménye, erre rakódva pedig rengeteg, már a szakmai életében megszerzett tapasztalata és nyilván sok kudarca is. Ezek mind-mind meghatározók. Ha egy orvos óvatos és biztosra megy, abban szerepe lehet akár a saját születésélményének is. És ne feledjük, anyáink és nagyanyáink hogyan szültek… Olyan lelki szempont ez, ami csak nagy odafigyeléssel, érzékenyen kezelhető, javítható.

– Mit kellene tenni azért, hogy a tendencia megforduljon, és kevesebb császármetszés legyen Magyarországon?

– Az első: a kommunikáció. Az előbb beszéltem a feudális rendszerekről, az alávetettségről – ezen legtöbbet a kommunikáció javíthat. A szakmai döntéseket a szülőszobában is a szakma képviselőjének kell meghozni. Ha én azt mondom, hogy adott beavatkozásra szükség van, akkor azt a legjobb tudásom szerint mondom, de semmi sem történhet úgy, hogy ne értené az édesanya vagy a család, hogy miért van szükség arra a döntésre. Ha elégtelen a kommunikáció, jön a bizalmatlanság. Előfordul, hogy a kismamák percre lebontott szülési tervet hoznak elém. Mennyi-mennyi félelem van ezekben! És persze mindig látszik, melyik internetes fórumról másolták. Az efféle szülési terv tünet: jelzi, hogy valami korábban nem volt rendben a kommunikációval.

– Ezt sorolta első helyre. Mi van még?

– A szakmai protokoll elengedhetetlen. Hogy összeüljön végre egy szakmai grémium, fogja az összes „evidence based”, vagyis a statisztikailag igazolt, tudományos bizonyítékokra épülő adatot, és megalkosson egy szülészeti szabályrendszert. Nem tíz évre – háromra. Legfeljebb. Mert aztán felül kell vizsgálni. Csak így lehet elhagyni az esetlegességeket, a „így szoktuk” típusú szülészeti megoldásokat. És itt nem csak azokról van szó, amelyeknek közvetlenül a császárfrekvenciákhoz van köze. Kiemeljük a rendszerből a császármetszést, mert megragadható mutatókkal, történetekkel, miközben csak egyetlen elem a sok közül.

– Milyen elemekre céloz?

– Mondok mást, ami jól megfogható: bőrkontaktus, vagyis a születés után azonnal az anyára tett újszülött. Sokszorosan bizonyított a jótékony hatása. A születés hatalmas küzdelem a gyermeknek, és csak az anyára téve nyerhet vissza energiát. Mégis van szülészet, ahol két perces érintkezést „engedélyeznek”, aztán elviszik a gyereket. Le kell hát írni, szabályozni, hogy az „aranyóra” tényleg egy óra, addig nem visszük el a gyereket.

×××

Nováky Rita biztos abban, hogy az országos szülészeti protokoll tudásfeltételei adottak, hiszen a konszenzus a legtöbb kérdésben rendelkezésre áll. Döntés kérdése, hogy a minden egyes lépést szabályozó brit mintát követjük-e, vagy pedig a németet, ahol léteznek szövetségi és tartományi szintű protokollok. A szülésznő szerint kulcskérdés az is, hogy minden kórházban legyen egy olyan főorvos, aki meg is követeli a munkatársaitól a szakmai normákat, mert „minden szabályozás pontosan annyit ér, amennyire betartatják”.

Roszik Linda: „A rossz szervezeti kultúra a legjobban képzett embert is magával sodorja”

„Az amerikai szülésemkor értettem meg, milyen, ha nem vagyok orvoshoz kötve, mégis biztonságban érzem magam. Adott volt egy osztály, ahol a szakemberek hasonló szemléletben dolgoztak, így kisebb volt a jelentősége annak, hogy éppen ki kíséri a szülésemet, mert mindenkinek fontos volt, hogy úgy történjen az ellátás, ahogy nekem jó. A számomra fontos kísérőim korlátozás nélkül velem lehettek. Ma Magyarországon két szélsőséges álláspont van: ragaszkodj az orvosodhoz, akkor nem érhet meglepetés, vagy menj ügyeletbe szülni, és legfeljebb kicsit üvöltöznöd kell a jogaidért. Szeretném hinni, hogy van más opció is” – magyarázza motivációját Roszik Linda. A klinikai szakpszichológus a Másállapotot a Szülészetben! Mozgalom aktivistája, mely az elmúlt években szakmai egyeztetésekkel, vitairatokkal, kampányokkal és anyai beszámolókkal hívta fel a figyelmet a szülészeti ellátás hiányosságaira.

– Facebook-oldalukon több alkalomról is beszámoltak, amikor Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár egyeztetésre hívta önöket a készülő „családbarát szülészeti szakmai irányelv” tartalmáról. Ez vethet véget a teljes szabályozatlanságnak?

– Jó hír, hogy valami készül, a baj az, hogy lassan, nem átlátható folyamatként, és egyelőre csak remélhetjük, hogy a nők szempontjai is meg fognak jelenni benne. A szakma és a közelmúltig a minisztérium is szemet hunyt afelett, hogy a magyar szülészeti ellátás esetlegességeken alapul. Ez nagyon nincs rendben. Egyszer hallottam szakorvostól konferencián a mikrofonba mondani, hogy „nekünk ez kényelmes”. Máig sem tudom eldönteni, viccelt-e.

– A kormány tavaly meghirdette a Családbarát Szülészet Programot. Ez megoldás?

– Jelen pillanatban ez elsősorban pályázati rendszert jelent, melynek segítségével az intézmények korszerűsíthetik a szülészeti osztályokat. Ez rendben is van; fontos, hogy legyen például légkondicionáló a szülészeteken. (’Felelet: Szerintem az éppen veszélyes. Inkább földszintes parkos épület kell.) De önmagában ettől egyetlen anya sem kap jobb ellátást. Most, a második fordulóban jönne az igazán lényeges rész: a szemléletformálás.

– Ez lenne, ugye, a „családbarát szülészeti szakmai irányelv”. Láttak már ebből konkrétumot?

– Több szövegváltozattal is találkoztunk. Államtitkár-asszony valóban megkért minket, hogy más szervezetek mellett mondjuk el a véleményünket. Nem tudjuk, hol tart a folyamat. Amit eddig láttunk, arról azt tudjuk mondani, hogy kerültek bele nagyon jó dolgok és 30 éve meghaladott elemek is.

– Mik a jó dolgok?

– Az aranyóra, vagyis a születés utáni folyamatos bőr-bőr kontaktus az anya és a baba között az a terület, ahol talán leginkább elindult a változás. Ez látszott az eddigi irányelv-változatokon, és ez nagyon jó dolog. De amíg nincs végleges szöveg, nehéz értékelni. Egy biztos: társadalmilag támogatott irányelv csak akkor fog születni, ha bevonják az egyeztetési folyamatba a nőket képviselő szervezeteket, mozgalmakat, és beépítik a nők, családok igényeit.

– Mi az, amit hiányolnak?

– A szülést és a születést nem lehet pusztán orvosi-biológiai történéssé egyszerűsíteni. Az ellátás – és így az irányelv – részét kell, hogy képezze az informált döntéshozatal, a támogató jelenlét és az empatikus kommunikáció. Ezen kívül valamiféle értékelő-visszajelző rendszer beépítése elengedhetetlen. A szülészeti ellátás meghatározó eleme a nők, az apák, a családok megélése; nem elég a gátmetszés- és császármetszés-statisztikákat böngészni, ha az ellátás minőségéről akarunk információt szerezni. Kevés az érdemben elemezhető adat, nincs utánkövetés, monitorozás. Mondok mást is: jelenleg nincs semmilyen nyomás a kórházakon, szülészeteken, hogy visszaszorítsák a császármetszések számát.

Portugáliából ismert a gyakorlat, hogy kórházanként meghatározzák, mi az a százalékos arány, ameddig kifizetik a császármetszések utáni állami támogatást. Bizonyos szint fölött egyszerűen megvonják a központi forrást.

– Azért ez durva.

– Lehet vele vitatkozni, de világosan kifejez egy irányt, és hatni tud a tendenciákra. Portugáliában ehhez ráadásul képzés és erőteljes kampány is kapcsolódott. Ha valaki nem szereti a drasztikus eszközöket, kezdetnek elég átvenni a nemzetközi szakmai szervezetek legfrissebb állásfoglalásait. A WHO mellett ott van az egy évvel ezelőtt útnak indított Nemzetközi Szülészeti Kezdeményezés (International Childbirth Initiative, ICI), amelyben minden mérvadó szakmai szervezet globálisan érvényes ajánlásokat fogalmaz meg.

– A magyar tendenciákat látjuk. Mi az a pont, ahol elsődlegesen javítani kell?

– Nehéz megmondani, de a lényeges pontok között említendő az első császármetszés megelőzése. Mert ha az első szülés műtéttel ért véget, akkor lasszóval kell szakembert fogni, aki vállalja, hogy a második alkalommal hüvelyi szülést kísér.

– Ha a rossz magyarországi császárfrekvenciák okát három pontban kellene meghatározni, mit mondana?

– Fontos, hogy ez nem kizárólag magyarországi jelenség, és a hirtelen növekedés elég újkeletű. Vagyis nem egyszerű megválaszolni a kérdést. Ami biztos, hogy sokat nyom a latban: 1) a szakmai-szervezeti kultúra; 2) az orvosképzés hiányosságai; 3) a szülésznők alárendelt szerepe.

– Mit ért alárendelt szerepen?

– A bábai modell hiányát. A magyar ellátás „főszereplői” az orvosok. A szülésznő gyakran, mint egy asszisztens van jelen a szülésnél, nem hozhat valódi döntéseket, mert nem is várják el tőle. Ne legyen félreértés: nem vagyunk, én magam sem vagyok sem orvos-, sem beavatkozásellenes. Egyszerűen a külföldi adatok azt mutatják, hogy ahol a szülésznő nagyobb szerepet kap a szülő nő folyamatainak támogatásában, ott kevesebb műtétre van szükség, kisebb a császármetszések aránya. A komplikáció nélkül lezajló szüléseknél tulajdonképpen nincs is szükség orvosra.

– Amikor rossz „szakmai-szervezeti kultúráról” beszél, mire gondol?

– Hiába kapnak az orvostanhallgatók jó képzést, ha utána bekerülnek egy kórház napi „darálójába”, és azt látják, hogy a szülő nő szempontjai sokadlagosak. A rossz szervezeti kultúra a legjobban képzett embert is magával sodorja.

– Hogy érzi, ma közelebb van az egységesen anya-, baba- és családbarát szemléletű magyar szülészetek kora?

– Közelebb, mint 5 éve volt. Ma ez már társadalmi téma. A szakma és a politika sem tudja félretenni.

×××

Beszélgetéseink alapján világos: mindenekelőtt a hosszú évek óta késlekedő, részletes szülészeti irányelv és a minden félre ható kommunikációs forradalom képes megfordítani a rossz tendenciát. A császármetszésekről szóló három évvel ezelőtti írásunk konklúziója ez volt: jó volna elkerülni, hogy úgy tekintsünk a szülésre, mint ami csak abban különbözik egy másik operációtól, hogy nem daganatot vagy vakbelet, hanem magzatot vágnak ki az anyából. Ma sem tudunk jobb végszót.

 

 A G7 cikkből:

G7_cikk_hétvégi_szülések.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TÉMAKÖR: OKTATÁS