Végre egy cikk a reklámokról (2023. 08. 07.)

Kár, hogy szinte senki nem olvassa a Magyar Hangot. Amúgy nem is jó, csak ritkán. Bezzeg a kereskedelmi adók, TV-k, netes reklámok, szennylapok, Metróújság betűit sokan olvassák, hallgatják, nézik.

A rengeteg reklám között elolvastam ezt a rokonszenves cikket. (Igazából kimásolom a szöveget egy szövegszerkesztőbe, úgy olvasom, sőt lehetőleg kinyomtatva.)

https://hang.hu/publicisztika/korunk-atkarol-155430

Korunk átkáról - Gaál Antal - 2023. július 08. - Publicisztika

kiemelések: ’Felelet’

Nem tudom, reklámügyben kinél mikor szakad el a cérna. Nálam ez akkor történt, amikor az egyik, még nézhető tv-csatorna szokásos műsoráról lemaradtam, ezért később az interneten, a honlapjukon szerettem volna megnézni. El is indult a műsor, de néhány perc múltán váratlanul arcon vágott valami. Az egyik szereplő félig kimondott szavának kellős közepén(!), brutális hangerővel, vibráló képek közepette közölték velem, hogy csak akkor lehetek boldog, ha…, és „elmagyaráztak” valami egetverő sületlenséget. Annyira megdöbbentem, hogy először valamiféle műszaki hibára gyanakodtam: talán én csináltam valamit rosszul? Eltévedtem a dzsungelben, rossz gombot nyomtam meg a klaviatúrán?

Nálam ez az egész ebben a pillanatban ment túl minden határon és verte ki a biztosítékot. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ez így hatékony, jelent valami pozitívumot a reklámok kiagyalójának, amiért a termék forgalmazója, gondolom, hatalmas pénzeket kifizet. Megpróbáltam tájékozódni az ismeretségi körömben, és kivétel nélkül azt a választ kaptam, hogy mindenki utálja az ilyen típusú lerohanásokat, viszolyognak tőle, de minimum zavarja őket. Akkor vajon mi értelme van ennek az egész, 0-24 órás kampánynak? Vajon mérhető valami módon ennek a sikere, vagy elindult a lavina, kiszállni belőle már lehetetlen, s addig folytatódik ez az őrület, amíg bekövetkezik egy végső összeomlás? Tudom, sok cég konkrétan ebből a tevékenységből él, és olyasmit is hallottam, hogy bizonyos egyetemeken reklámszakemberek képzése is zajlik. Vagyis egyes embereknek az a hivatása, hogy csalárd módon ráerőszakoljanak különböző – mellesleg legtöbbször nélkülözhető – termékeket az emberekre, vásárlásra buzdítva őket. Ha a kezembe veszek egy újságot, egy-egy oldalon már nagyítóval kell keresnem a tényleges mondanivalót, az írást, ami fölkeltette az érdeklődésemet. Mindenhol reklám-szörnyek leselkednek rám, elfoglalva a látóteret, benyomulva a gondolataim közé, megfertőzve az olvasásra szánt időmet. Besenyő Pista bácsi klasszikussá vált kiszólása jut eszembe: Nooormááális?!

Amikor a hatvanas években az egyik családtagunk meglátogatta az ’56-ban az USA-ba disszidált nagynénéméket, hazatérve elmesélte, hogy esténként filmeket néztek a tv-ben (mi akkortájt még csak hírből ismertük a televíziót), és a filmek kellős közepén, de az elején-végén és máshol is, megszakítva a történetet, megjelentek különböző reklámok. Értetlenül néztünk rá, már-már azt mondtuk (de gondolni mindenképpen gondoltuk), hogy ez mekkora marhaság, biztos csak föl akar vágni azzal, hogy ő ilyesmit is látott. Nos, azóta bennünket is elért ez a nyomasztó áradat, a fogyasztói társadalom ártalmas és drága mellékterméke. Ennek következtében gátlástalanul belerondítanak akár történelmi városképekbe is, nem tudunk úgy végigmenni a hangulatos utcákon, hogy színes, ócska, csiricsáré szemétbe ne botlanánk. Az országutak mentén óriási hirdetőtáblák vonják el a figyelmet a vezetéstől, veszélyeztetve a közlekedés biztonságát – fogalmam sincs, hogy ezt hogy engedhetik meg, de úgy látszik, van az a pénz... A számítógépek monitorain és az okostelefonok kijelzőjén lépten-nyomon az orrunk elé tolnak valamit, amit nem kértünk, amire egyáltalán nem vagyunk rá kíváncsiak. Az életünknek már minden területét elárasztják a reklámok, képtelenség elmenekülni előle. A bőrünk alá is belebújnak, lépten-nyomon ránk kiabálnak, harsányak, agresszívek, gátlástalanok. És egyre idiótábbak. Valóban ennyire leépülőben vagyunk, hogy ezen a szinten kell szólni hozzánk? Nyomják az egybites információt, ami természetesen nem is információ, inkább csak jogi csűrcsavarokkal védhető, silány hazugság, amivel bizonyítani akarják a bizonyíthatatlant.

(’Felelet: ugyanez sajnos a politika is)

Nem hiszem el, hogy ez nem vált rég kontraproduktívvá. Nyilvánvaló a régi igazság: a kevesebb több lenne. Ha a tv-ben megnézek egy filmet, és elkezdődik egy reklámblokk, az első mozdulatom, hogy kikapcsolom a hangot, majd kiballagok főzni egy teát, becsukni az ablakot a másik szobában, vagy elkezdem olvasni az odakészített újságot. Igyekszem menekülni mindez elől, igyekszem megóvni a józanságomat, és nem belehülyülni a 21. század abszurd világába.

Jó lenne egyszer végre már nagykorúnak nézni bennünket, főleg azokat, akik arra is jogosultakká váltak, hogy gépkocsivezetőként (vagy épp motorosként) részt vegyenek a közúti forgalomban.

Vajon, ha az általam megkérdezettek (és gyanítom, még sokan mások is) ugyanezt teszik, ugyan kikhez szól ez a mindent és mindenkit elárasztó, agyonmanipulált szemétáradat? Létezik még ember, aki ezekre valóban odafigyel? Akire mindez bármiféle pozitív hatással van? Igen, tudom, ennek megvan a maga sajátos pszichológiája. Hatalmas pénzek mozognak e mögött, a legrafináltabb szakemberek dolgoznak azon, hogy átmossák az emberek agyát, s minél inkább a háttérbe szorítsák a tudatos döntéseket; a fogyasztói társadalomnak nincs szüksége gondolkodó emberekre. Oda jutottunk, hogy egyes tv-csatornák vagy különböző sajtótermékek már létezni sem tudnának reklámok nélkül. Még az a szerencse, hogy – igaz, külön fizetség fejében – néha kapunk lehetőséget a reklámfolyam teljes kiiktatására (lásd: Magyar Hang Plusz!). Hatalmas felüdülést jelent ez, aminek egyébként természetesnek kellene lennie. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha normálisabb világba csöppentem volna.

Ilyen mélyre süllyedtünk? Vagy már észre sem vesszük, hogy zombik módjára éljük nyomasztóvá váló életünket? Igénytelen, ártalmas és józan ésszel egyre nehezebben elviselhető világot építünk magunk körül!

A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Reklámsokk? - Hamburger Béla - 2023. augusztus 02. - Vendégoldal

Szomorúan és meglepve olvastam e hasábokon Gaál Antal reklámellenes kirohanásait (Korunk átkáról). Ha ez a cikk 25-30 évvel ezelőtt jelent volna meg – amikor a hirdetések hirtelen megsokszorozódó mennyiségben ömlöttek a felkészületlen magyar közönségre –, nem csodálkoznék, de manapság kiakadni azon, hogy egy tv-csatorna honlapján a műsort reklámok szakítják meg, legalábbis furcsa. Gaál úr nemcsak ezt a tényt értékeli arcul csapásként, úgyhogy az alábbiakban sorra veszem kifogásait. Kezdem az egyszerűbbekkel.

(’Felelet’: Kb. 33 éve egy olvasói levél a HVG-ben szólt a reklámok ellen. Megmagyarázták a butának, hogy a reklámok jók, mert azért tudja kifizetni az újságot, sőt csak így tud megjelenni az újság. Már akkor is nyilvánosan leszamarazták a reklámelleneseket. Azóta folyamatosan durvul a helyzet: egyre durvább, primitívebb, több, agresszívabb, ugráló, villogó, óriási, házméretű, erkölcstelen plakátok. A közszolgálati adókon is egyre rosszabb a helyzet. A hangos, hanggal áruló, munkahelyen boltban strandon kötelezően hallgatandó adók, tv-k)

A megszakító jellegű tv-hirdetések láttán ő maga „kiballag teát főzni”, akikkel beszélt, „mindenki utálja az ilyen típusú lerohanásokat, viszolyognak tőle”, ezért kétli, hogy „létezik még ember, aki ezekre valóban odafigyel”. Nyilván mások is kételkedtek, s ezért megvizsgálták a jelenséget, aminek során azt tapasztalták, hogy nagyon alacsony ugyan azok száma és aránya, akik nem hagyják ott akár átkapcsolással, akár a szobából való távozással a reklámblokkokat, de ezek nagyjából kétszer annyian vannak a megszakító, mint a műsorok közötti blokkok esetén.

(’Felelet’: Értem. Tehát ezer emberből 25 nézi meg a reklámot két műsor között, de 50 a film alatt, mert nem akarnak lemaradni a következő izgalmas filmkockáról. Tehát azért kínoznak 1000 embert, hogy 50 megnézze a reklámjukat, és esetleg 1 vegyen valamit. Hatékony és emberséges.)

Arra sem vesztegetnék sok szót, hogy Gaál úr szerint az országút mentén elhelyezett plakátok „elvonják a figyelmet a vezetéstől, veszélyeztetve a közlekedés biztonságát”. A baleseti statisztikákban az abszolút és relatív gyorshajtás, az alkoholos és drogos befolyásoltság, elsőbbségi jog megsértése és a követési távolság be nem tartása messze megelőzi a figyelmetlenséget, amin belül elvétve se nagyon fordulhat elő a plakátok nézegetése.

(’Felelet’: Értem. Az előző bekezdéssel, a hatékonysággal összevetem. Ritkán zavar tehát a reklám, teát ha a reklámszakértő gyereke hal meg egy balesetben ezért, az elhanyagolható véletlen, a biznisz fontosabb.)

Szintén viszonylag egyszerűen elintézhetőek a reklámok minőségére tett becsmérlő kijelentések: „harsányak, agresszívek, gátlástalanok, egyre idiótábbak, egybites információk. Valóban ennyire leépülőben vagyunk, hogy ezen a szinten kell szólni hozzánk?” Mióta reklám létezik, szellemi színvonalát mindig is érték kifogások. Ha őszinte akarok lenni, néha én is szörnyülködöm, pedig bizonyára sokkal toleránsabb vagyok a szakma iránt, mint Gaál úr. Tudni kell azonban, hogy – jó esetben – a reklámok alapos célcsoport-kutatásokra támaszkodnak, amelyek alapján ismerni lehet a reklámalanyok demográfiai, szociológiai, pszichológiai jellemzőit, attitűdjeit, értékeit. És hát lássuk be, a megcélzott közönségréteget a legritkább esetben alkotják filoszok…

(’Felelet’: Ezt az érvet régen ismerjük. A magyar népről szól, nálunk. Ezért tette tönkre a Fidesz-Szdsz a Duna TV-t, és a katolikus rádió támogatása helyett létrehozott pár ócska emberbutító rádiót és TV-t.)

Gaál úr többször is megkérdőjelezi, hogy az intenzív reklámozásnak, a ráfordított összegeknek „vajon mi értelme van”, „mérhető-e valami módon ennek a sikere”, és nem hiszi el, hogy „ez nem vált rég kontraproduktívvá”. Sok szót ez a felvetés sem érdemel, hiszen egyértelmű: a kereskedelmi reklámokat profitérdekelt cégek rendelik és fizetik, amelyek aligha igyekeznének szánt szándékkal és nagy mértékben csökkenteni a tulajdonosok által oly nagyon várt nyereséget, osztalékot. És igen: a reklám eredménye mérhető, az ismertség, az eladások vagy a piaci részesedés növekedésében, hogy a speciális vizsgálati módszerekkel e helyütt ne is foglalkozzunk.

(’Felelet’: Sajnos, szerencsére, nem érti a felvetést a kényszerútról, a mérések bizonytalanságáról. Csőlátás a saját tanult szakmájában. De szándékosan vannak így kiképezve a szakemberek, különben nem vállalnák a munkájukat. Nem bírná a lelkiismeretük.)

Sajnos Gaál úr egyes megjegyzései arról árulkodnak, hogy alapvető ismereteknek is híján van. „Olyasmit is hallottam, hogy bizonyos egyetemeken reklámszakemberek képzése is zajlik” – írja például. Nos, ami számára csak kósza hallomás, azt meg tudom erősíteni: magam is tanítottam a szakmát, már akkor is, amikor még csak szaktanfolyamokon folyt ilyen képzés, és az utóbbi évtizedekben már főiskolákon és egyetemeken is. Ezért aztán határozottan visszautasítom Gaál Antal azon állítását, mely szerint a „legrafináltabb szakembereket” képezzük, akik „silány hazugságokkal” és „csalárd módon erőszakolnak rá különböző termékeket az emberekre”. Szögezzük le azt is: a gazdasági reklámokban nem lehet hazudni! Nem pusztán azért, mert a vonatkozó jogszabályok (reklámtörvény, médiatörvény, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalma, versenytörvény, reklámetikai kódex) tiltják, hanem mert a konkurencia árgus szemmel figyel, és a legkisebb gyanú esetén is azonnal négy-öt fórumon feljelenti a vétkest. (Az pedig erősen vitatható, hogy hazugság-e mondjuk egy samponról vagy parfümről – amely nagyjából ugyanolyan, mint tíz másik – azt állítani, hogy használója vonzóbb lesz tőle, amikor e termékeket a legtöbben éppen e célból veszik és használják.)

(’Felelet’: Szerencsére az oktatás általános állapota miatt se tudnak „legrafináltabb” szakembereket képezni. De a népbutító reklámok valódi célja nem is a vásárlás, hanem, mint pl. a TV-nek, az emberi szellem lefoglalása. Profi reklám kevés van, pl. a kólának. Ha sok lenne, akkor se tudna a nép ennél több fölösleges dolgot venni.)

Érdekes, hogy Gaál úr a reklám- és a médiapiac összefüggését is negatívan ítéli meg: „oda jutottunk, hogy egyes tv-csatornák vagy különböző sajtótermékek már létezni sem tudnának reklámok nélkül”. A jelenségnek pedig van pozitív olvasata is: a jelentős reklámbevételek teszik lehetővé, hogy számtalan televízió, internetes portál, közösségi médium ingyen tudjon közzétenni tartalmakat. (Az megint más kérdés, hogy mindezen tartalmakat hogyan ítéljük meg, ahogy az állami hirdetésdömping piactorzító hatása sem témája ennek a vitacikknek.)

(’Felelet’: Lám visszatér a kb. 34 éves HVG-s érv. Ez ugyanaz mint a Kádár féle rendszer. Begyűjti a pénzt és eldönti kinek adja. Mint ma a Fidesz. A reklámnál eldöntik, hogy a többletpénzünkből pénzünkből kényszerből vett reklámmal drágított termékek, szappan, állami bank gyártója, tulajdonosa milyen sajtót támogat, és azt kegyesen olcsón vagy ingyen nézhetjük.)

A végére hagytam Gaál úr legfőbb kritikáját és egyben egész felháborodott eszmefuttatásának legfőbb hiányosságát. „Mindenhol reklám-szörnyek leselkednek rám”, „életünknek minden területét elárasztják”, „képtelenség elmenekülni” – írja a cikk különböző pontjain, és sorolja is a bevezetőben említett televízió mellett az újságokat, országúti táblákat, városi plakátokat, a számítógép és a telefon képernyőjét, ahol a hirdetések „nyomasztó áradatával” találkozik. Magyarán és kevésbé indulatosan: szerinte túl sok a reklám. Ebben nehéz nem egyetérteni, de… ezen ennyire felháborodni nagyjából olyan, mintha mondjuk egy életveszélyes betegségre azért haragudnánk, mert csúnya kiütésekkel jár. Másként: a sok reklám csak felszínes tünete egy sokkal súlyosabb problémának, a napjainkban egyeduralkodó gazdasági rendszernek, amely a vállalati (tulajdonosi) profitérdeken alapszik. Azért túl sok a reklám, mert túl sok cég akarja sikerre vinni túl sok termékét, szolgáltatását, márkáját.

(’Felelet’: Ha olyan képzett szakember, oktató, akkor azt is említhetné, hogy világszerte nálunk kapitalistább országok, városok korlátozták vagy tiltották meg egészen az agresszív, látható hallható, kikerülhetetlen reklámot, óriásplakátot, egyebet. Buta vagy hazudik?)

Általánosan elfogadott alapelv, hogy a piaci verseny jó és hasznos. Ez így is van egy bizonyos határig. E határon túl azonban már pazarló, felesleges, értelmetlen. (Ráadásul a túl nagy választék a vásárlókat is zavarba hozza, de ez már egy másik cikk tárgya lehetne.) Ha a századik üdítő, farmer, fájdalomcsillapító, ránctalanító kozmetikum, mosó- vagy mosogatószer (a sor vég nélkül folytatható) is megjelenik a piacon, akkor mind sikeres akar lenni, mind meg akarja nyerni a vevőket, mind reklámozni fog. És mivel a reklámfelületek kapacitása véges, minden reklámhordozó tele lesz hirdetésekkel. Ha valakinek ez nem tetszik, az érthető ugyan, de ahogy betegségeknél az orvosnak, ez esetben Gaál úrnak sem a tüneteket, hanem az okokat kellene feltárnia és kritizálnia.

(’Felelet’: Karellekről se hallott az író? Valójában a nagy cégek, áruházak, bankok nem versenyeznek. Nem is lenne értelme, már több mint száz éve kitaláltak mindenféle megoldást, megegyezést, vagy hogy minden ugyanazoké.)

Ha Gaál Antal „igyekszik megóvni a józanságát, és nem belehülyülni a 21. század abszurd világába”, azt nagyon is jól teszi, de ehhez kevés lesz, ha bűnbakká teszi a reklámokat. Az „igénytelen, ártalmas és józan ésszel egyre nehezebben elviselhető világban” a hirdetések mennyisége és színvonala a legkisebb probléma.

(’Felelet’: Valóban, nagyobb baj például, hogy a reklámokkal is agymosott engedelmes emberiség ilyen szakembereket termel minden téren.)

A szerző reklámszakember

A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját

VISZONTVÁLASZ - Csak röviden (sok beszédnek sok az alja) - Gaál Antal - 2023. augusztus 07.

Egy reklámszakembertől elvárható, hogy védje a mundér becsületét, s ha ezt meg is teszi, elégedett lehet önmagával. Ugyanakkor mindez semmit nem változtat azon a tényen, hogy manapság a reklámok a nap 24 órájában nyomasztó módon rátelepülnek az életünkre. Lehet ezt különböző, szakmai oldalról megfogalmazott érvekkel magyarázni, de nem hiszem, hogy ez az érintetteket különösebben meghatná.

A reklám a fogyasztói társadalom terméke. A fogyasztásra szánt termékek előállítói és forgalmazói el akarják hitetni az emberekkel – sokszor sajnos eredményesen –, hogy attól lesz még teljesebb, még boldogabb az életük, ha még többet és még többet fogyasztanak. Ennek a már brutális mértékű növekedésnek a következménye, hogy oda jutott a világ, ahová: mindent elönt a szemét, mérgezzük a levegőt és a vizeinket, egyre élhetetlenebbé tesszük a saját életterünket, a Kék Bolygót. Lassan kihalásra ítélt faj lesz belőlünk – és ehhez nyújt aktív támogatást a reklámipar. Nem tudom, hogy van-e a felelősen gondolkodó emberek között olyan, aki ezt pozitív folyamatként értékeli.

Azért túl sok a reklám, mert túl sok cég akarja sikerre vinni túl sok termékét, szolgáltatását, márkáját. Általánosan elfogadott alapelv, hogy a piaci verseny jó és hasznos. Ez így is van egy bizonyos határig.

A reklám célja, hogy minél több vásárlásra inspirálja az embereket, s a cél érdekében kihasználja a megtévesztett fogyasztókat. Megfogalmazhatjuk ezt úgy is, hogy gátlástalan módon visszaél a helyzettel. Hamis értékeket közvetít, és a monetáris agresszió játékszere. Megkeresi a leggyöngébb pontot, ami nem más, mint az a sajnos tévesen elterjedt hit, az a fals értékrend, hogy attól leszek több és értékesebb, ha fizikai szinten minél többet birtokolok (aminek nyomán egyre többet szemetelek). Az árutermelés és -forgalmazás minden határon túli növelésének a célja a még nagyobb profit, ennek érdekében a reklám hathatós közreműködésével, manipulatív módon még olyasmit is rátukmálnak az emberekre, amit eszük ágában sem lenne megvásárolni. A reklámszakemberek kitűnő pszichológusok, tudják, hogy kitartó agymosással miként lehet az embereket úgy behúzni a csőbe, hogy észre se vegyék. Szép új világ!

Vajon vannak még – azokon kívül, akik hatalmas összegeket kaszálnak ezen –, akik tapsolnak mindennek, s pozitív módon ítélik meg ezt a folyamatot? Azt a folyamatot, ami, mint fentebb már említettem, tönkreteszi az életterünket, s egyre elviselhetetlenebbé teszi a mindennapjainkat. Igen, tudom, sajnos sokan vannak, akiket mindez csöppet sem érdekel.

.