Beer Miklós: A valóság nem az... (2022. 04. 16.)

szemlelek.net

Beer Miklós: A valóság nem az, hogy mi keresztény Magyarország vagyunk

2022.04.01.

Néhány éve meggyőződéssel vonult a békemenettel, most szerepet vállalt Márki-Zay Péter egyházpolitikai koncepciójának kidolgozásában.

A választás hetére időzítve, Az én Magyarországom címmel indított közéleti beszélgetéssorozatot a Partizán, melynek első vendége Beer Miklós volt – a nyugalmazott katolikus püspök érzéseit, gondolatait osztotta meg egyházi és közéleti témákban.

“Nagyon rosszul érzem magam. Ez az elvadult kampány nagyon távol áll tőlem. Ezek az eldurvulások, az egymást lejárató próbálkozások… Vasárnap arról beszéltem a nagymarosi templomban, hogy úgy szeretném, ha egyszer egy olyan világra ébrednék, ahol az emberek tisztelik egymást, nem bántják egymást, tisztelik egymás véleményét. Ez bánt engem, ugyanakkor meg nagyon remélem, hogy talán tisztul egy kicsit a világ. Talán ez a borzalmas háború is felébreszt minket – a járvány nem ébresztett fel.”

“Megdöbbentünk attól, hogy mi magunk zártuk be a templomokat, és akkor kicsit megzavarodtunk, hogy ilyen húsvét, hogy nem lehetünk a templomban.

Lassan kezdtünk rátalálni az online miseközvetítésekre, és akkor talán egy kicsit rádöbbentünk arra, hogy dolgunk van, éppen a gyászmunkában. Nem tudom, hogy ez elég volt-e.”

“Ha egy forrásban lévő fazék [vízbe] beledobnak egy békát, az azzal a lendülettel ki is ugrik. De ha langyos vízbe teszik a békát, jól érzi magát, és nem is veszi észre, hogy már forr a víz. Ezt a hasonlatot szoktam alkalmazni a mi mai egyházi helyzetünkre. Nagyon jól éreztük magunkat. Lassan tudomásul vettük, hogy a kormányzat preferálja a mi egyházi jelenétünket, és mind a mai napig látjuk, hogy anyagilag nagyon nagy támogatást kapunk – szinte már arra is kapunk pénzt, amire nem kérünk. Ez még inkább elaltatott bennünket. Ez nagyon nagy veszély.

Az egyháznak nem ez a dolga, hogy élvezze az állam támogatását, pátyolgatását. Az egyház és az állam szétválasztásának kérdése napjainkban nagyon időszerűvé vált.”

“A közelmúltban a Szemlélek készített egy felmérést, közvéleménykutatást az egyház mai helyzetéről, az egyház és az állam kapcsolatáról. Sajnos a válaszokból az a véleményem kapott megerősítést, hogy

a templomba járó, vallásukat felvállaló emberek sem látják jó szemmel, hogy az egyház hallgat, nem szólal meg, amikor meg kellene szólalni.”

“Az első megdöbbentő élményem a 2015-ös menekültválság ideje volt, amikor Rómából felhívott egy kedves kolléga, hogy tényleg igaz, amiről a pápa beszél, hogy egyes európai országok nem akarnak befogadni menekülteket? (…) Akkor éreztem egy olyan pontot, hogy mentek az események, és nem szólaltunk meg. Csak annyit kellett volna tenni, hogy igen, Ferenc pápa magatartása, felhívása nekünk irányt mutat, ő a főnökünk. És ott egy nagyon nagy hallgatás volt.”

“Ha visszamegyünk a rendszerváltás idejére, nem voltunk felkészülve, nem tanultuk meg azt a viselkedéskultúrát, amit egy független országban kellene az egyháznak betöltenie. A kommunista diktatúra évei alatt nem szólalhattunk meg. Váratlanul ért bennünket rendszerváltás. Nem tanultuk meg, hogy az egyháznak függetlenítenie kell magát a mindenkori kormányzattól, de kötelessége, prófétai küldetése, hogy megszólaljon.”

“Még nem mondanám, hogy annyira elfogytak a híveink, hogy ne tudnák eltartani a papjaikat. Az előbb idézett felmérésben jön elő, hogy a templomba járó híveinknek egészen kis töredéke támogatja anyagilag az egyházat. És megnyugtatják magukat, hogy az állam amúgy is támogatja az egyházat, ez már nem a mi dolgunk. (…) Olyan kényelmesen jönnek a mi híveink a templomba, örülnek, hogy szépen tataroztatta az állam a templomot, nekünk már semmi dolgunk nincs. Nehéz lesz ide visszajutni, de éppen ez hitelesítené a mi egyházunk társadalmi jelenlétét.”

“Míg váci püspök voltam – ez 16 évet ölelt át – az alatt az idő alatt az egyházmegye papságának létszáma egynegyedével csökkent: 200-zal kezdtük 2003-ban, és amikor nyugdíjba mentem, már nem volt 150 papunk. Ez az egyik. Nincs utánpótlásunk. Az egyházközségek ugyanúgy igényelnék a papot, mint korábban, de ha nincs pap, akkor összevonunk falusi plébániákat, és 4-5-6 falut kap egy pap – mit csinál ott egyedül? Ez egy nagyon nagy kiszolgáltatottság. Amiről Hodász András őszintén beszél, a kiégésnek, az elmagányosodásnak a nagyon nagy a veszélye. A bajt abban látom, hogy nem beszélünk erről őszintén.”

“A kötelező papi nőtlenség kérdéséről is olyan jó lenne őszintén beszélni! Úgy szoktam feltenni a kérdést, hogy ez a szép hagyomány – mert tényleg nagyon értékes, szép hagyománya a katolikus egyházunknak –, hogy ez a fontosabb, vagy a közösségeink élete?”

“Felhígult ez a fogalom, a keresztény jelző. Néha hallok olyan megfogalmazást, hogy a keresztény kultúrörökség – és akkor azt mondom, rendben van: a műemlékeink, a zene, képzőművészet, építészet, ezek csodálatosak, de hogy ezeket világosan elkülönítenénk a hitben élő ember Krisztust követő magatartásától… Annak idején, amikor a főiskolánkon tanítottam, egy ilyen megkülönböztetést olvastam, hogy felhasznált vallás vagy megélt hit. Ezt jó lenne most is végiggondolni! Hogy felhasznált vallás az, hogy ezt tetszik nekem, ebből esetleg érdekem is van, és akkor mondom, hogy keresztények vagyunk, de amikor valami nem tetszik, akkor félrerakom. (…)

De a megélt hit, az egészen más! Az nem harsány, az nem provokatív, és főleg nem kirekesztő.”

“A valóság nem az, hogy mi keresztény Magyarország vagyunk. (…) Vannak nekem zsidó barátaim, most már muszlim barátaim is, meg a nem hívők emberekre is gondolok, ők is magyar állampolgárok – milyen alapon mondjuk mi az ő nevükben is, hogy ez keresztény Magyarország?” ('Felelet: szerintem attól még mondhatjuk...)

“Ha egymás között, négyszemközt beszélgetünk, akkor igazat adnak, de amikor már nagyobb nyilvánosság előtt vagyunk, akkor mindenki elhallgat. Ez is jelzi azt, hogy ez nem egy normális állapot, ez nem egy szabad egyház. Ez a függőség megbénít.”

“A kötelezően válaszható hittan nagyon nagy hiba volt. És ez is körülbelül jelzi a mi mostani állapotunkat, hogy meg voltunk hatódva, hogy az iskolában újra hittan lesz, és kötelezően… Feladtuk a jól működő plébániai hittancsoportjainkat. Ez nagyon nagy hiba volt. És ahogy a papjainkkal beszélek, visszaigazolják, hogy elvesztettük a gyerekek nagy részét. Ott vannak az iskolában, ha szerencséjük van, jó hitoktatójuk van, ha nincs, végigkínlódják, de a templomig már nem jutnak el.”

“Márki-Zay Pétert régóta ismerem: az én falumban, Zebegényben szoktak nyaralni, onnan ismerem még őt. Örültem, hogy van egy tényleg vallását gyakorló katolikus ember, aki fel meri vállalni ezt a nagyon nehéz szerepet, hogy az ellenzék élére áll. Most, választás előtt, baráti körben szoktam róla beszélni, hogy ez most már nem olyan egyértelmű, hogy vallásos, akkor a Fideszre szavaz. Ő is vallásos, akkor most hogy van ez?”

“Kezdetben nagyon lelkesedtem, és nem szégyellem bevallani, hogy az első békemenetekre is elmentem, és nekem nagyon szimpatikus volt. (…) Ott döbbentem meg, hogy itt nem egészen adekvát a keresztény családvédelem és a politikai intézkedések ügye. Elsősorban azt látom, hogy a középosztálybeli családok mindent megkapnak, és a velük való találkozásnál sokszor hallom, hogy ilyen jó világ még sosem volt Magyarországon, mint most, mondják ők. De amikor nógrádi falvakban járok, és látom azt a sok nyomorúságot, nem is beszélve a cigányság helyzetéről, akkor elgondolkodom, hogy itt vajon mi lehet az igazi magyarázata annak, hogy ez a kormány ilyen családtámogatási rendszert alakított ki.”

“Politikai kereszténység, amit ők képviselnek. Egy-két kivételtől eltekintve ez nem egy megélt hitű keresztény magatartás.”

“Reménykedem, hogy egy kicsit megbékülünk egymással, elfogadjuk egymás véleményét, egymás gondolkodását, megtanuljuk egymást tisztelni. Nagyon reménykedem ebben.”