Mandiner, első szám, 2019. szeptember 14.
Tisztelt szerkesztőség! Bocsánat a hosszú levélért.
Öröm és meglepetés volt, hogy érdekes és tartalmas, bátor cikkeket olvashattam Önöknél.
A Magyar Nemzet-beli interjú egy-egy mondata miatt vettem meg a lapot azonnal. (Csak írott sajtót olvasok.) És valóban, váratlanul jó. Persze azt szeretném tudni, hogy valójában miért jelenhet meg (nyilván pénz is kell hozzá) egy olyan újság, melyben az elmúlt tíz év gyakorlatával szemben érdemi, és a hatalomnak eddig nem tetsző gondolatok is vannak. Arra is emlékszünk, hogy az Antall kormány alatti egyetlen konzervatív lapot még az újságosok is elrejtették, a kézbesítők pedig nem vitték ki. Talán a „húzd meg – ereszd meg” szellemi politikájában történik taktikai váltás? Váratlan, hogy a jobboldalon belül már teljesen megsemmisített önálló (nevezzük polgári, keresztény vagy régi MDF-s) gondolatok, kérdések tíz év belső cenzúra, újságbezárások sora után újra megjelenhetnek. Amint említik is, a „hazaárulás” újfajta vádja ellenére. (Az utóbbi tíz évben „aki nincs velünk, az ellenünk van” életet élünk a „nemzeti” oldalon.) Érdekes lenne egy jó elemzés a (mondhatni előd) Heti Válaszról és újságíróik jelenéről.
Észrevételek
(48.o.) A legizgalmasabb írások a lap végén vannak. A mai hajrá és reklám központú politikában nem emlékeztetik az embereket az elmúlt válságokra, az oktatás se hatékony a jelek szerint. GDP, bővülés, hitelek, építés… Csoda, hogy erről valaki írni mer, főleg „előbb-utóbb véget ér” kifejezéssel. Hiszen, így esetleg egyesek nem veszik fel a GDP-t növelő, bankokat hizlaló házépítési hitelt, félve, hogy majd munkájukat vesztve, adósrabszolgaként megy tönkre életük, mint a cikkben említett Fisher közgazdásznak. Újabb félmillió magyar menekül nyugatra? (Kiknek készítik a helyet, ha esetleg szándékos a folyamat?)
Mint már máshol is, egy dolog belátásáról a cikkíró alapvetően elfogadandóként ír. Persze az jó, hogy van meggyőződése, de aki mégse látja be, az az olvasó mi? (v.ö. 3. és 23. o. is) A cikkíró Oláh Dániel itt az átlagemberek gondolkodását jelöli meg az összeomlások okaként, például a verseny-pénzügyi-katonai-gyógyszeripari-reklám-politikaipar központú rendszer és annak fő haszonélvezői helyett. („belássuk, több 100 millió fejben dől el…”)
Tanulságos, és a polgárokat szamárnak néző tett, hogy 10 éve homályban tartják (ahogy Kádár is titkolta), hogy mennyi az egy keresőre jutó (külső, belső stb.) adósságunk, és hogyan változott az elmúlt 40 évben. Egy válság esetén el kell adjuk az Országházat, mint a görögöknek az Akropoliszt?
(66.o.) Rajcsányi Gellért cikke a legrokonszenvesebb.
(9.o.) A Balog Zoltán interjú is érdekes. Aki otthagyta a kormányt. Miért vett benne részt kritikátlanul? Riportot ad, míg egész újságokat bojkottált korábban a kormány? Miért gondolja most (már?), hogy a kritika szükséges? Mi volt a szerepe, érdemi tevékenysége? Jó a cikk; a kérdések bátrak, érdemiek de nem bántóak, nem agresszívek, nem sulykolóak. (egybites politika, érted haragszom, Bod Péter, Pálinkás József) Ez a cikk a Böjte interjúval együtt tekintélyt és védelmet biztosít a lapnak, és talán valamilyen irányt is mutat.
(19.o.) A Böjte Csaba beszélgetés is érdekes, és a válaszok (bár persze óvatosak, udvariasak) nem mutatják a pénzcsapok elzárásától való elvárható (ismert) félelmet, máshol megszokott meghunyászkodást. Nem áll be a kormány és médiái pápát gyalázó sorába.
A környezetvédelemről is szépeket mond. Ezeket egy elemzésben össze lehetne vetni a kormány tevékenységével, kezdve egy környezetvédő bezárásával (mintegy jelzésül a többieknek), a magyar igazi civil szervezetek a támogatások megvonásával való megfojtásával, a minisztérium megszüntetésével, a parkok kiirtásával, a multikkal való szövetséggel, az atomszeretettel. Jó lenne nem elfelejteni Gergely István „Tisztit”, aki Csíksomlyón már 1993 előtt (!) elkezdte a gyermekmentő munkát.
(3.o.) Kicsit furcsa a bevezető írás zárása, melynek értelme szerint az újság cikkei építhetik vagy megkérdőjelezhetik az olvasók nézetrendszerét. Kicsit azt sugallja, hogy az újságíróknak mindig igaza van, az fel se merül, hogy az ő nézetrendszerük is változhatna. (23. és 48. o. is)
(22.o.) Én nem tudom, és a középosztályban talán mások se, mi a kickbox. Ez elvárt lenne a keresztény konzervatív műveltségben? Ha nem, ha igen, akkor is egy lábjegyzetben elmagyarázhatnák. Mert így kínos az olvasónak. Vagy azt gondolja, hogy más rétegeknek készül az újság.
(23.o.) A Lánczi András írás stílusa, ami ismerős manapság, és jó, hogy csak egy ilyen cikk van. Tökéletes kormány-hatalompárti tartalmában, nehezen érthetőségében és idegen szavak számában is. A „bárki beláthatja” kezdés agresszív fogalmazás. Mit tegyen az olvasó, aki bárki, és nem sikerült még belátnia? Az az ember szamár? (Antall József kedves szavával élve.) Hacsak nem ellenkező értelmet kell keresni a „politikai egység mint cél” fogalmában.
Ezzel kapcsolatban érdekes lenne egy elemzés a Fidesz életéről, ami talán a 2010 utáni, itt szokás szerint baloldalinak nevezett ellenzékről mást mondana. Például. Az első években a központi gondolatoktól eltérő helyi szervezetek sorsáról. A taktikákról és módszerekről. A felszíni (?) változásokról: 1988, 1992, 1995, 1998, 2002,2010 stb. A Soros támogatástól a sorosellenességig. Az Ángyán nevével megszerzett kétharmadtól Ángyán hátbatámadásáig, a Nemzeti Vidékstratégia elhallgatásáig. A pápákhoz való viszonyulásról. A Duna TV tönkretételéről, a katolikus rádió vételi lehetőségeiről, Antallra való emlékezés változásáról. Az összes konzervatív, keresztény vagy parasztpárt felszalámizásáról, új pártok létrehozásának ellehetetlenítéséről, a szemkilövő pártjának mesterséges életben-tartásáról, a mindenkori ellenzékkel összemosásáról…
Az 1994-es választás (akár volt konkrét csalás, akár nem) szerintem inkább azt jelentette, hogy az ország szavazói kényszerűen és ösztönösen belátták: a nemzetközi hatalmak tönkretesznek, ha nemzeti kormányunk van. Ennek számos jelét tapasztalhattuk négy évig, és ahogy a Közép-Európát valóban támogató német jegybankelnököt kivégezték 1989-ben, úgy, feltételezhetően nem véletlenül, Antall is meg kellett haljon.
Röhigcsélő médiáról beszél. Tragikus módon (talán népszerűséget keresve, vagy népbutítást célozva?) ilyen módon ma már a jobboldal is szórakoztatja saját közönségét, elérve vagy trágárságával már alá is múlva a hírhedt, rosszemlékű Heti hetes, 168 óra, Gondolat jel, Magyar Narancs és más Antall-kormány alatti sajtót.
A Törvényről, Bibliáról szóló részről nem tudok írni…
Az is furcsa, hogy politikai vitáról úgy ír, mintha az tartaná sikere csúcsán a Fideszt. Talán igaz valami előlünk rejtett vitákra, de nem a társadalom előtt és bevonásával zajlókra.
(42.o.) Klíma… Mint általában, itt sincs szó környezetvédelemről. Jó lenne összevetni a klíma igaz és hamis dolgait az egyéb környezeti károkkal. A reklámipar ártalmaival, a GDP központúság, növekedés-mánia veszélyével, a fairtással, növényvédelemnek hazudott vegyszerhasználattal. Tízezer, esetleg felnövő facsemete hány kivágott százéves fát pótol? A matematika, kockázatelemzés mit mond az atomenergiáról, baleseteket, merényleteket is beleszámítva?
Más: Öröm, hogy ma már a konzervatív sajtót is kísértő trágárság elkerüli Önöket, és hogy a szintén divatos szleng, börtönnyelv is csak 1-2 finomabb esetével került be lapjukba.
További örömteli újságírást kívánok
Sámsondi Kiss Gergely