user_mobilelogo
A szívekben győzött a kommunizmus (2022. 04. 16.)

„Úgy látszik, a szívekben győzött a kommunizmus” – Hodász András kiégésről, állami pénzről és igaz hitről

Stumpf András·2022.04.15

valaszonline.hu

'Felelet: Lényegében nem ismerem a pap eddigi munkáját, oldalát. Ez az interjú tetszik.

 

részletek:

 

Bayer Zsolt és társai rongyoltak nekem, amiért leírtam, hogy talán nem a ki tudja, hogyan létező meleglobbi meg az itthon biztosan nem létező nemátalakító műtétek jelentik a legnagyobb veszélyt a magyar gyerekekre, hanem mondjuk a depresszió és a függőségek. Mert ezek tényleg létező, súlyos problémák, amelyeket kezelni kellene.

Ha nem is szándékosan böjti fogadalom volt tehát a csatornamentesség, azért egy nárcisztikus embernek biztosan nagy lemondás megválni az influenszeri szereptől.

– Az, de rájöttem, hogy vissza kell fognom nárcisztikus késztetéseimet. Azok sem önmagukban rosszak persze: ha az ember valami jónak a szolgálatába állítja őket, tudnak nagyon hasznosak is lenni. A hatásukra jó videókat készítünk, remek cikkeket írunk, vagy politikusnak megyünk és felvirágoztatjuk az országot – ahhoz a szakmához is kell némi nárcisztikus hajlam. Nem szabad azonban hagyni, hogy ez személyiségzavarrá fejlődjön, hogy az ember visszajelzésfüggő legyen, csak akkor érezze magát valakinek, ha szerepel, ha megtapsolják, lájkolják. Kíváncsi voltam, hogy miért csinálom ezt valójában: tényleg az evangéliumért, vagy magamért. Picit ez az önmegtartóztatás is benne volt a csatorna leállításában, de főleg nem emiatt hoztam a döntést, ez mellékes motívum volt.

A plébániáján Pál Feri, Kuzmányi István is szolgál. Nem jó munkakörnyezet?

– Dehogynem! A mikrokörnyezetemre egy szavam sem lehet. Pál Ferire picit irigykedem egyébként: őt különcnek tartják ugyan, de elfogadják. Prédikációban például nyugodtan kimondhatja az egyébként nyilvánvaló tényt, hogy Putyin az agresszor, a háborús bűnös

A választási eredmény után sok barátom döntött úgy, hogy külföldre költözik. Megértem őket. Ez nem gazdasági döntés – arról az érzésről szól, hogy nem vagy otthon a saját hazádban, hogy nem bírod elviselni a hangulatot, amely körülvesz. Nem is csak a konkrét gyűlöletkeltést, hanem az állandó feszültséget és megosztottságot, amelyben ez a társadalom a mindennapjait éli. De nekik is azt mondtam: én éltem két évet Rómában és nem tudtam megszokni. Pedig beszélem a nyelvet, szeretem az olaszokat, csodálatos az olasz konyha is – de mindig idegen maradsz.

Ha Bese Gergő atya egy közösségi házban, reverenda nélkül elmondaná, hogy ő ezért meg ezért támogatja a kormánypártot, nem lenne vele gondom. Templomban, az oltár mellől… Ezt viszont nem tartom szerencsésnek.

Besének volt azért egy jó érve.

– Meleglobbi?

– Nem, azt az ügyet a társa vitte.

– Akkor mi?

– A pénz. Hogy ha az ellenzék nyerne, elapadnának az egyháznak szánt források.

– Halleluja! Bárcsak. Annyira jót tenne az egyháznak! Ez bizony a probléma szíve közepe. Bárkivel vitatkozom kereszténység és politika kapcsolatáról, mindig ezt kapom meg érvként. „De hát kapjuk a pénzt!” Mégis milyen erkölcsiség ez? Milyen evangélium?

    Hol van a Bibliában, hogy a lopott pénz csak addig lopott, ameddig mi nem kapunk belőle?

Az egyházban márpedig felütötte a fejét ez az erkölcsiség, sajnos. A gyűlöletkeltés nem bűn, ha nem ránk irányul, a hazugság nem hazugság, ha nem rólunk hazudnak. Ez viszont így nem helyes. Hivatásunkból fakadó kötelességünk, hogy a bűnt elítéljük, függetlenül attól, ki követi el. A hazugságnak sincs pártlogója. Van a hazugság és az igazmondás – nekünk utóbbi mellett kellene állnunk mindig. Nem ez a helyzet. Ettől talán nem függetlenül – ahogy Beer Miklós megfogalmazta – már arra is kapunk pénzt, amire nem is kérünk.

Hadd legyek most kicsit gőgös katolikus, ha már történelmi távlatokba révedünk. Akkoriban ugyanis az oltár volt fölül. Az egyháznak kellene tehát befolyásolnia a politikát, nem a politikának az egyházat. Ma fordítva ülünk a lovon. Az egyháznak, állítom, nincs szüksége a politikára, sem annak pénzére. Ha összedőlnek a templomok, majd összejövünk házaknál. Úgy kezdtük az egészet.

– Az állami ajándékpénzt ön is megkapta azért?

– Hogyne. Egyszer karácsonykor utaltak majdnem egymilliót minden papnak, így nekem is, de azóta van új megállapodás és havi apanázst is kapunk.

– Miközben az állami alkalmazott tanárok egy-két kósza ígéretet kaptak csak?

– Az állami alkalmazott tanárok? A szintén állami alkalmazott egészségügyi szakdolgozók? Akiknek családjuk van? Nekik minek? Nekünk kell a pénz!

A tanárok kiállása egyébként elég gyengére sikerült: visszavonulót fújtak, merthogy kampány van, beérték néhány ígérettel. Hol van a nekik ígért pénz? A mienk, jelentem, megjött: a választás után pittyent az sms. Kezdő pedagógus nettójának nagyságrendje érkezik mostantól havonta. Ezt a hívek sem mind nézik ám jó szemmel. A Szemlélek felmérésében egyébként a majd’ 3000 megkérdezettnek több mint hetven százaléka mondta: zavarja, hogy a kereszténységből politikai termék lett.

amikor néhány éve egy interjúban elmondtam ugyanezeket a parancsolatokat, hozzátéve, hogy ezek jobb- és baloldaliakra egyaránt vonatkoznak, „odafentről” beállított hozzám valaki azzal, hogy ilyeneket ne nyilatkozzak, mert nem fog az egyház támogatást kapni.

Az igaz, hogy mára a Magyar Kurírból is ki van tiltva?

– Igen.

– Pedig az egyházi lap főszerkesztője a már említett, plébániáján diakónusként szolgáló Kuzmányi István.

– Nem rajta múlt. Vele nagyon jóban vagyunk. István valóban főszerkesztő, de nem tulajdonos.

– A tulajdonos a Veres András vezette püspöki kar.

– Így van. A helyzet jól mérhető volt most, a Papifrankó megszűnésekor: a teljes magyar sajtó, még a bulvárlapok is beszámoltak róla, az RTL Klub is hívott… Egyedül a katolikus sajtó nem írt egy sort sem. Mintha soha nem is léteztünk volna. Pedig léteztünk, pénz nélkül, minden nélkül, lelkesedésből

Lehet, hogy erős megfogalmazás, de nagyon úgy fest, hogy Magyarországon a szívekben győzött a kommunizmus. Nem vágyunk arra, hogy értelmes vita legyen, pláne fair verseny. Arra vágyunk, hogy legyen valaki, aki megmondja, mit kell gondolni, a rezsi meg legyen alacsony. Bármi áron.

Biztos baj, ha az emberek így gondolkodnak? Legyen alacsony a rezsi, legyen biztonság… Elég érthető vágyak.

– Csakhogy ez ugyanaz, mint a Kádár-rendszer 3,60-as kenyere! Most meg legyen 480 a benzin! Akkor sem tette fel senki a kérdést, hogy vajon jó-e, hogy a kenyér azért tud annyi lenni, mert iszonyatos hiteleket vettünk fel. Amelyeket egyszer majd törleszteni kell.

A párhuzamok folytathatók: újra úgy működik az ország, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van…

– Kádár azért megengedőbb volt.

– A végén. Az elején nem.

– Kivégzések viszont ma nincsenek.

– Persze. Egy párhuzam sem tökéletes. Az viszont ma is úgy van, hogy ha csak felvetsz valamit, mondjuk azt, hogy nem kellene-e tényleg megvédeni a fiataljainkat, ellenség leszel. Karaktergyilkosságok tehát vannak.

Öt éve még ön is az identitáspolitikai harcot vívta bibliai alapon, elítélve a homoszexualitást. Mi történt időközben?

– Igaza van, bejártam egy utat, de hadd mondjam azt: erre azért inkább büszke vagyok. Rájöttem, hogy szélmalomharcokat folytatunk. Hadakozunk a meleglobbi ellen, amely lehet, hogy Kanadában veszélyes, és az is lehet, hogy egyszer majd eljut Magyarországra is, és akkor időben be kell zárni a kapukat, de közben olyan égető társadalmi kérdésekről nem beszélünk, amelyek itt és most vannak jelen, a mindennapjainkban. Másrészt mivel valóban beleálltam ebbe a vitába évekkel ezelőtt, ennek következményeként

    rengeteg meleg emberrel beszéltem. Rá kellett döbbennem, hogy egy dolgot mulasztottam el korábban hangsúlyozni: az empátiát.

Ők ugyanis nem egy csoport, amely a mi keresztény értékeink megsemmisítésére szövetkezett. Ők érző és egymástól is különböző emberi lények, akik abban viszont tőlünk sem különböznek, hogy szeretetre, elfogadásra vágynak, meg arra, hogy otthon érezhessék magukat a hazájukban.

 

Kapcsolódó:

szemlelek.net

Nem a meleglobbitól kellene leginkább félteni gyerekeinket

Hodász András

2022.01.17.

megdöbbenve látom, hogy mennyi fiatal, tehetséges, jó képességű lány és fiú hiszi magát tehetségtelennek, gyenge képességűnek, haszontalannak. És lehet, hogy mi megvédjük őket a nemátalakító műtétektől, de úgy tűnik, hogy nem tudjuk megvédeni őket saját életük sötétségétől.

A szülő, aki babakocsit tol az utcán, és a telefonjába merül ahelyett, hogy a gyermekével beszélgetne; a tablet, az x-box, az okostévé kiváló villanypásztorként működnek, némi szabadidőt adva az amúgy valószínűleg tényleg túlterhelt anyukának, így korán megtanítja a csemetének, hogy az élet dolgaiban egyedül marad. Amikor a gyerkőc iskolás lesz – hála a kiváló magyar oktatási rendszernek – napi hét-nyolc, néha kilenc órát tölt el az intézményben, hogy utána még legalább fele ennyit szánjon a házi feladatokra otthon, de néha ez sem elég, mert természetesen minden nap mennie kell különórára, hiszen muszáj, hogy ő legyen a következő Iron Lady vagy Szoboszlai Dominik, mert ugye az élet csak a világelsőknek tartogat boldogságot. És amikor zombiként dől be este az ágyba, reggel pedig nem akar felkelni, iskolába menni, sőt enervált, kedvetlen, fáradt, nem tudunk másra gondolni, minthogy biztos lusta vagy kamaszodik. Nyilvánvalóan nem az a baja, hogy tizennégy évesen naponta több órát dolgozik, mint a két szülő együttvéve. Ugyan, miért kéne, hogy legyen ideje élni, barátokkal találkozni, párt találni, szórakozni? Nem attól lesz boldog és kiegyensúlyozott, hanem a diplomák számától, és a bankszámla egyenlegétől. Egyértelmű.

elhitetjük velük, hogy csak akkor szerethetőek, ha ötösöket hoznak haza, ha sikeresen szerepelnek az iskolai versenyeken, és ha menő egyetemre jutnak be. Beléjük neveljük, hogy a teljesítmény biztosítja a helyüket és az értéküket a társadalomban, de ez nem vezethet máshoz, csak szorongáshoz, kiégéshez, az önbecsülés csökkenéséhez. A teljesítményelvű társadalom mindenképpen depresszív, kudarcot valló embereket hoz létre, akik meg vannak győződve arról, hogy értéktelenek és nem szerethetőek. És ezt mi csináljuk, nem a nyugat.

Ma az idegi alapú betegségek, a depresszió, az önpusztítás, a szorongás, a függőségek szedik a maguk tizedét az emberek között.

“Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem!” Az az érdekes, hogy eddig a pillanatig Jézus még nem tett semmit, ami emberi szemmel dicséretet érdemelne. Még nem mondott egyetlen prédikációt, és nem gyógyított meg egyetlen beteget sem. Az Atya szeretete nem a teljesítménye miatt árad rá, hanem egyszerűen csak gyönyörködik benne, mert szereti. Hány fiatal boldogabb lenne ma, ha a szüleitől gyakran hallotta volna, hogy “Gyönyörködöm benned!” “Jó, hogy vagy!” “Büszke vagyok rád!”.

 

kapcsolódó:

szemlelek.net

Igen, védjük meg a gyerekeket! De mitől is?

Gégény István

2022.03.31.

Népszavazást egyébként tipikusan nem országgyűlési vagy önkormányzati választással együtt szokás tartani, hiszen olyankor eleve kifejezheti a nép az akaratát. Ahogy a 2013. évi CCXXXVIII. törvény bevezetője fogalmaz: „A demokratikus hatalomgyakorlás része, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében a polgárok közvetlenül, népszavazás útján is részt vehessenek.” A két választás összemosásával felérő párhuzamosságnak nemrég még – nem véletlenül – nem is volt jogszabályi lehetősége, ám ezt az akadályt 2021 novemberében elhárította saját maga elől az *Országgyűlés

Az sem véletlen azonban, hogy a jelen sorok írásakor hivatalban lévő kormánypárt tényeken alapuló párbeszéd helyett érzelmi befolyásolással próbálja a maga érdekeit érvényesíteni. A tények ugyanis nem csupán beszédesek, de a Fidesz-KDNP számára rendkívül kellemetlenek.

Három olyan személy ügye került az elmúlt években nyilvánosságra, akik kapcsán aligha a tisztaság fogalma jut eszünkbe. Kaleta Gábor azért is emelkedik ki a sajátos trióból, mert az ő büntetőügye, leginkább 19 ezer pedofil kép birtoklása volt az eredetileg pedofilellenesnek indult törvény megalkotásának kiváltó oka. Annyiban nem különbözik a diplomata esete a luxusjachton örömlányokkal szexelő Borkai Zsoltétól, és az ereszen homoszexuális orgiáról menekülni próbáló Szájer Józsefétől, hogy elvileg mind nagyon keresztény, nagyon konzervatív kormánypárti politikai szereplők voltak a lebukásukig.

Ez egy tényszerű helyzet, amelyről mindenképp el akarhatta terelni a figyelmet a kormánypárt, ezért áldozhatta fel a majdnem létrejött egyetértést is, a homoszexualitás és a pedofília egy lapon emlegetésével.

totális háború zajlik „kormányinformáció” megnevezéssel évek óta. Hol Brüsszel ellen, hol Soros György – Orbán Viktor korábbi patrónusa – ellen, hol a menekültek ellen, hol az ellenzéki politikusok ellen. Ha bárki azt gondolná, hogy ez az indulatkorbácsolás nincs hatással a gyermekek lelki fejlődésére: téved.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ÚJ ÍRÁSOK